Saras Tócsákban Ugrálni

#086 Saras tócsákban ugrálni / Ónodi Eszter

· PT42M5S

Összefoglaló

Az adás a saras tócsákban való ugrálásról szól, mint a Pepa malac című meséből ismert tevékenységről. A műsorban vendégként Tót Edu és Ónodi Eszter vesznek részt, akikkel Szobácsi Gergő beszélget. Ónodi Eszter elárulja, hogy bár gyerekkorában nem ugrált sárban, a színészetben új…

Röviden

Műsor
Saras Tócsákban Ugrálni
Megjelenés
2026. 05. 17.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Ónodi Eszter, Szobácsi Gergő
Témák
saras tócsákban ugrálás, pepa malac, színészet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Mindenki szeret sarastótságban ugrálni.

Most küldte el egy ismerősö videót a Pepa malacból, amikor a papa születésnapjára azt kapja, hogy így ugrálnak a gumicsizmával a sarastócsában, és azt hitte, ez véletlen egybe esés, de de nem.

Úgyhogy most így három éve megyünk.

A 86. adásban titeket is felvilágosítalak, hogy a a nevünk az egy Pepa malac utalás.

Úgyhogy és akivel én szeretek, akivel én a legjobban szeretek Saraságban ugrálni, az nem más, mint Tót.

A még maga Erzset királynő is volt egy rész, hogy szerepel a Pepamaracban és mély megnap az a vége, hogy még ő is ott ugrál benne, sőt be is, bele is fekszik.

És >> M szobács Gergő, aki szintén szeretugrálni. >> Igen.

És kettel azért unalmas, ezért mindig hívunk egy vendéget, és aki ma velünk ugrik a tócsába, az nem más, mint >> Onodi Eszter. >> [zene] >> Saras tótságban ugrálni Szobácsi Gergővel és Tót Dubval. >> Szia Eser! >> Szia! >> Én elerülök egy titkot.

Én még soha nem ugráltam Saras Torcsátom, [éljenzés] azt hiszem >> nem azt hiszem, hogy nem.

Vagy legalábbis nem emlékszem rá, de most ki fogom majd legközelebb próbálni.

Csak egy megfelelő gumicsizme gondolom kell hozzá. >> Hát meg egy pocsolya.

Mostanában nem nagyon esik az es. >> Igen, de megoldjuk, mert ide locs.

Én bármire nyitott vagyok. [nevetés] Ezt te >> de azt nem kell ilyen mesterséges közegben.

Tehát maga a saját közege. >> Akkor te nem voltál egy ilyen koszos saras gyerek? >> Nem nem.

Én tulajdonképpen egy ilyen teljesen átlagos középosztálybeli posztocialista érában született és abban szocializált jó kislány voltam, aki zongoraórára és rajszakkörre jár, tehát még sportolni se nagyon sportoltam, tehát valahogy ezek az ilyen őrületek, mint a saras tótságban való ugrálás, ez valahogy kimaradt az én gyerekkoromból, de annál is inkább érdekel ez most már így a második gyerekkoromban, amit most a színészetben élek.

Meg >> de mit csinálsz ezután?

Mert akkor bepótoljuk. >> Hát nem tudom, mit csinálak ezután.

Tulajdonképpen lehet, hogy ezért sem kéne még darabig egy darabig sarastótságban ugrálni, hogy azért legyen még valamiért fölkelni másnak is.

Felhívás keringőre, mert azért mondom >> azért, mert Éik az első sarastótság kültéri adása. >> Úgyhogy Eszter ez ez akkor már beszéltük hogy >> meg >> megnézzük, hogy mikor esik >> majd egy főcere ég, akkor bejövök veletek.

Úgy úgy közelembel, hogy hogy miközben zúog az eső és szétzunk, közbe beszélgetünk. >> Ez nagyon jó. >> Igen.

Hát de mostanában úgy is úgy szokott lenni, nem?

Hogy így alig tehát hogy nem esik hetekig, majd egyszerre leszakad az, ami öt hétig nem esett.

Üüm. >> Igen. >> Láttalak a múlt előtti kedden >> a mesterés margaritában a katonában. >> És ez egy ilyen brutál darab.

De hát ott hát onnantól kezdve akkor most így lekerekítem ügyesen a kérdést.

Ez egy brutál intenzív, masszív előadása. 23 katonas színésszel.

De hát így még még fel se bocsúdok Vajdai Willyől már már egy keresztestől, ami jön a Mészáros Béla közben akkor te aki át >> ne spoilerezd. >> Na szóval így na egyszer csak így pap.

És akkor most, hogy ezt én nem [torokköszörülés] nem gondoltam volna, hogy te ilyen kis jó kis lányként nőttél fel, hogy hogy akkor ezt így most ennyi év után hogy tudod megmagyarázni, hogy elvégzed a eltén a bölcsészkart és puff színűzeti egyetem.

Ezt a jó kislányságot szerintem azért inkább úgy értsük, hogy egy nagyon szuper gyerekkorom volt, tehát hogy voltaképpen én egy ilyen egyke vagyok, tehát így búrában, egy búra alatt nevelkedtem, egy nagyon szerető, nagyon jó családban, tehát nagyon szerettem a szüleimet, és egy nagyon jó fajta kapcsolat volt közöttük.

Tehát ne nem az volt, hogy így persze kamaszkoromban azért már voltak kis szánypróbálgatások arra néz, hogy mégis csak el akarok menni az énekkarral Finnországba, márpedig bármennyire ott a szüleim tiltakoztak, hogy én most miért akarok elmenni az énekkarral Finnországon.

Tehát kábé ilyen szintű lázadásaim voltak, de azért rengeteg olyan olyan dolog gyűlt össze bennem gyerekkoromban, amit nem frusztrációnak mondanék, hanem egy nagyon gazdag érzelemvilágnak.

És ennek a nagyon gazdag érzelemvilágnak a kifejezésében, vagy annak az a kipattintásában egy óriási terep nekem a színészet.

Tehát, hogy mindaz, ami egyébként bennem volt, nyilván mint a mindannyiunkban bennem vannak mindenféle sötét és nem annyira sötét vágyak, érzelmek, elfolytások satöbbi.

Csak ezt, hogyha az embernek nincs egy jó terepe, hogy magából kiadja, akkor lehet, hogy lesznek problémák és jönnek a a pszichológusok és a a az élet folyamán.

De nekem ez szerencsére megadatott elég, nem is annyira korán, mert azért én nem kezdtem el nagyon hamar színészkedni, de mondjuk már 20 éves koromtól, amikor erre a trekre ráálltam, akkor onnantól már tudtam, hogy ez lesz az én első számú terápiám, és a az indulataimnak és mindenfajta vágyaimnak és és gondolataimnak a a lecsapolása ez a színház a színészet, mint terep. >> De akkor önismeretti célból ugrottál neki ennek az útnak? >> Nem, igazából nem. olyan céllal ugrottam neki, hogy láttam azt, hogy a másik út, ami úgy a az életemet predesztinálta volna, mármint jelesül az, hogy az bölcsészkarral kezdtem járni Magyarangorszak az eltére, ott nem tudtam semmilyen szinten elképzelni magamat se magyar tanárként, se angol tanárként.

Mind a kettő picit úgy érdekelt, de úgy az egésznek a kettőnek a kombóját abszolút nem láttam.

Tehát azt láttam, hogy ez az életpálya biztos, hogy nem az én utam lesz.

Nem tudtam még, mi lesz az én utam, és ezért úgy elkezdtem nézni, vagy így így nyitott szemmel járni a világban.

És akkor pechemre vagy vesztemre, vagy szerencsémre az egyetemi színpad 25 éves techalála után újraindult pont abban az évben, amikor én első éves nagyon boldogtalan bölcsészhallgatóként ott tébláboltam, és azt gondoltam, hogy hogy mivel azért pici próbálkozásaim voltak korábban az életem során az ilyen diákszínjátszó, meg versmondó verseny, meg ilyen barátnőm elkísérése a a castingra, >> mindenki erre fog egyébként, >> de tényleg őt mindig kiválasztották engem, sohasem.

De hát ez nyilván nem a nem az ő hibája, vagy nem az én hibám, vagy nem tudom minél.

Tök mindegy. >> Tehát lényeg az, hogy hogy megint ott találtam magamat, hogy egy egy hobbit űzök, ami már úgy kezd elhatalmasodni az életemmel, és azt kezdem érezni, hogy az a az a az idő, amit ezzel az dologgal töltök, az az határozza meg az életemnek a nagy részét, és ott érzem magamat leginkább önazonosnak, és minden mást, amit amellett csinálok, annak sok élvezeti értékét nem láttam.

És akkor így felviteliztem 20 évesen először a színművészeti főiskolára, ahova persze hát nem vettek föl első körben, de de akkor már kellőképpen be lettem oltva a dologgal kapcsolatban, hogy nekem evvel kell foglalkoznom. >> Másár megfelvettek.

És akkor miközben azt a tömérdek megiség irodalmat magadban szippantottad ilyen bölcsészként, közben így elmondasztál arról, hogy h ebbe a regénybe ezt tudnánál játszani. >> Igen.

Tehát valószínűleg ezek ezek voltak a kapcsolatási pontok.

És azért is voltam nagyon csalódott, amikor a bölcsészkaron az egyetemen azt éreztem, hogy senki nem kíváncsi arra, hogy én mit gondolok egy műről, vagy hogy mi az én én tehát, hogy egyáltalán nem voltak ilyen értelmes beszélgetések még az első évben.

Lehet, hogy aztán később lettek, de ezt már sajnos nem tudtam meg.

Tehát hogy valahogy azt éreztem, az egész ilyen lexikális tudásra épül, könyvtárban kell ülnöm.

És tényleg az volt a meglátásom, hogy ülök egy a ülök a Széchenyi Könban, az decemberi vizsgaidőszakban.

Nyitástól zárásig tényleg kockára ülöm a seggemet.

Mindent tudok már arról, hogy a heideeggeristák, a gadameristák és a nem tudom milyen isták mit gondolnak ők egy adott irodalmi műről.

Ezt mind meg benyalom, magamévá teszem ezt a tudást és a zárt helyén egy kettest sikerül írnom dolgozatyanánt.

És az évfolyam ált 2, akkor azt éreztem, hogy ez assiszem nem az a motiváció, amire szükségem van.

És akkor így volt, hogy először elmentem, halasztottam, majd amikor már a főiskola meglett, akkor már az a magyar szakot azt abba is hagytam.

De szerencsémre, hogy másodjára vettek föl, azért ez milyen érdekes fordulat a sorsnak, hogy viszont ennek köszönhető az, hogy be tudtam fejezni az angol szakot, mert ott volt még egy évem a sorstól, és akkor gyorsan ott mindent bepótoltam, vagy így felhalmoztam, hogy akkor legalább legyen meg az angol diplomám, és akkor így már a szüleim számára is meglett az ő ő vinwin szituáció, és akkor én is végre avval tudtam foglalkozni, amit igazán szerettem.

De én visszakanyarodnék még egy pillanat erejéig a az önismeretre, hogy ezt hogy kell elképzelni, hogyha így beleásod magad egy karakter lélektanába, akkor így ott így fölvillan benned a a lámpa, hogy lehet, hogy ezzel nekem is dolgom van akár >> a karakterrel, >> nem, hanem hogy mondjuk a karakternek bizonyos küzdelmeivel >> hogyan oldja meg.

Igen, hát >> persze, hát egy karakternál, tehát tulajdonképpen nem feltétlenül, amikor egy karaktert így megkapok, vagy van egy olvasópróba, és akkor tudom, hogy most ezt a szerepet kell játszanom, akkor nem feltétlenül így kezdek el benne gondolkodni, hogy hogy beleképzelem, hogy őneki milyen problémái lehetnek, hanem inkább úgy, hogy az adott szituáció, ami le van írva mondjuk a forgatókönyvben vagy egy jelenetben, hogy ott milyen feszültségek és milyen milyen konfliktusok jelennek meg, mert ugye mindig a színház meg a film és a konfliktusokra ép épül, azok viszik előre a cselek, mint a különböző mikro és makro konfliktusok.

És hogy a konfliktusokhoz van-e nekem valami személyes kötődésem, azt tudom inkább meg.

Tehát nem így általánosságban egy karakteren gondolkodom, hogy ő milyen lehet, hanem mindig a konkrét szituációban próbálom az én saját konkrét életemből a az ennek megfelelő helyzeteket valahogy összegyúrni.

És akkor persze benne vagyok én is a karakterben, de természetesen azért ugye ez mivel nem én rólam írnak ezek készülnek ezek a színdarabok, hanem ezek fel vagy fiktív figurákról, ezért próbálom valahogy a kettőt így összegyúrni, és abból lesz valami megoldás. >> Ez egy általános kúófogyasztási attitűd, nem?

Hogy én is olvasam az aranykoporsót, és akkor van egy problémát diokrecinásztak a fiával.

Egyből én magametítem, hogy én, hogy én, amikor a fiam ezt csinálja, én ezt hogyan kezelném.

De pont azt, hogy szegény Eszter ülsz a ZH-n és akkor tudod kérdezik, hogy hogy akkor Róma és Júliából felelsz és akkor elmond, hogy szerintem Júliának azt kellett volna csinálnia, hogy és akkor nem kíváncsi a tanáram azt, hogy mondd el nekem, hogy ebben a komplitusban mi a motiváció és satöbbi.

És így hogy ezt járom egy kicsit, hogy a hogy hogy van a nagyon magos röptőirodalom, meg van a átlagos befogadóképesség, és olyan szakadékot érzek. viszont pont a meches Marvelitánál éreztem azt, hogy hogy ezt megoldotta Vodó Viktor és az egész, hogy 23 színész ott volt, hogy hogy ezt így lehozta nekünk ezt a nagyon bonyolult regényt, ami be se volt fej be se fejezte Bulkakov >> és a Viktorra az előadás tegyük hozzá. [nevetés] >> Én Szegény Viktorral találkoztam 22-ben.

A kispál koncertet rendezte Pisigon Orfűn. >> Ahá.

És ilyen találkoztam, mondom: "Szia!

Annyira jó voltál a kalózokban, annyira szép volt és te így így [nevetés] mondtam ödős, hogy végtelen végtelen téfára mesél neki ne a izérsy akkor én őszintén szeretem akalózok és abban is te is olyan jó vagy és >> és én nekem vannak olyan filmek egyébként pont még a kint meséltem nekedm >> hogy mert hogy legutóbb szeré Tibor volt nálunk hogy lehet Valamerika akkor >> felkészül szabógyőző és mint most >> és hogy >> hogy anyuval pont úgy néztük a néztük a al-amerikát és néztük a napfényi izét ilyen pár nap különbséggel a pécsi moziban és kiszúrtalak á ott ott van Eszter a a napfény izéből hogy az hogy hogy az hogy volt nafény izében te te mit játszol >> én egy olyan titkárnőt játszottam aki egy jelenetem volt az egész filmben mindösszesen körülbelül fél napot töltöttem ott a forgatáson de már volt lakókocsim ami hát egy nagyon nagy dolog volt. >> Már megérte >> Ja, már megértettük.

És hát láttam Ray Fiance testközelből, tehát ilyen közel volt hozzám, mint ti.

És ha valami, ez érte meg igazán, és elmondom, miért.

Mert egy nagyon egyszerű jelenet volt.

Annyi volt a szerepem, hogy az adatait vettem föl a Ray Finesnek, megkérdeztem a nevét, megkérdeztem a vallását, és ugye neki az volt a szerepe, hogy a vallását, azt, hogy római katolikus, azt neki be kellett kamuzniaznia, hiszen ő nem az volt. és azt látni, hogy ahogy a Szabó István, nem tudom, háromszor vettük föl, vagy négyszer, nem túl sokszor, de de hogy minden nap ugye neki ez volt a feladata, hogy hazudjon, de úgy hazudjon, hogy az nekem ne tűnjön föl.

Persze hát én ezért tudtam. >> Ühüm. >> És hogy ezt, hogy valaki egy közeliben mennyire ismeri a saját arcának minden rezdülését, hogy kétszer nem csinálta-e ugyanazt a megoldást erre a erre a kérésre, nekem ezt egy ilyen csodálatos volt ezt látni. egy tényleg egy ilyen mini workshoppal ért föl, hogy és ez nem egy ilyen tudatos valami volt, hogy most akkor tudom, hogy most egy kicsit így fogok csinálni, és hogyha fölhúzom a számnak a jobb sarkát, akkor az azt fogja jelenteni, hogy tehát ezt tök össztönösen csinálta, de mégis annyira jó volt látni, hogy hogy valaki ennyire biztosan ismeri a saját eszköztárát, és mégis totálisan hitelesen és természetesen és számomra teljesen meggyőzően tudta ezt hozni.

Meg úgy láttam őt úgy munkaközben, hogy hogy két át jelenet között átállásban, ahogy így nem esik szét, hanem így koncentrál és félrevonult egy padra, és akkor már gondolom a következő jelenetnek a szövegét vette.

Ez nagyon fegyelmezett és nagyon ilyen példaértékű volt, de azért közben a stábulin megláttam, hogy így teljesen felszabadultan táncoltott.

Szóval, hogy egy azért tök normális elegye volt.…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#086 Saras tócsákban ugrálni / Ónodi Eszter”

Miről szól ez az epizód: „#086 Saras tócsákban ugrálni / Ónodi Eszter”?

Az adás a saras tócsákban való ugrálásról szól, mint a Pepa malac című meséből ismert tevékenységről. A műsorban vendégként Tót Edu és Ónodi Eszter vesznek részt, akikkel Szobácsi Gergő beszélget. Ónodi Eszter elárulja, hogy bár gyerekkorában nem ugrált sárban, a színészetben új… Az epizód a Saras Tócsákban Ugrálni című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#086 Saras tócsákban ugrálni / Ónodi Eszter”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ónodi Eszter, Szobácsi Gergő.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#086 Saras tócsákban ugrálni / Ónodi Eszter”?

Fő témái: saras tócsákban ugrálás, pepa malac, színészet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#086 Saras tócsákban ugrálni / Ónodi Eszter”?

Megjelenés: 2026. 05. 17.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/saras-tocsakban-ugralni/086-saras-tocsakban-ugralni-onodi-eszter-d4f59e15

Több epizód a Saras Tócsákban Ugrálni-ből