#085 Saras tócsákban ugrálni / Kiss Orsolya
· PT52M59SÖsszefoglaló
Ez az epizód a gyerekekről és apukákról szól, gyerekes apukák előadásában. Ajánlott szülőknek és nagyszülőknek egyaránt.
Röviden
- Műsor
- Saras Tócsákban Ugrálni
- Megjelenés
- 2026. 05. 03.
- Hossz
- 53 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kiss Orsolya, Szobácsi Gergő
- Témák
- gyerekek, apukák, szülők, nagyszülők
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
85 sarastócsa várja, hogy belehuppanjunk kézen fogva Eduval.
És itt ütem Szobácsi Gergő. >> Sziasztok!
Izgalmas lesz a mai adás is, mint minden.
Egy egy lehengerlő csajszia vendégünk.
Saras tótságban ugrálni Szobácsi Gergővel és Tóta Dubal. >> Valaki fog mondani, hogy valaki kis volt valaki kisót.
Na ebből még kíváncsi, hogy ebből mi lesz.
Hát sziasztok. >> Helló. egyébként energiabomba vagy.
Tehát tehát Kisó amikor mi találkoztunk 22-ben találkoztunk Kisóval a Kézi LB stúdiójában és és >> mert ott műsorokat gyártottál, készítettél, ugye?
És igen, és ott bejöttél és ilyen megtett energiával az egész MVM dóm konkrétan, hogy egy >> pedig az nem kis hely >> azt be beragyogni egyedül, >> hogy hog hogy hogy az az hogy egy hatá akatákoztunk először, mert most nem rég a >> de azt akkor is megbeszéltük, hogy azért figyelm kísértük egymás munkásságát.
Tehát, hogy én például nagyon örültem és megtisztelnak éreztem, hogy veled beszélgethetek, vagy veletek beszélgetthetek, mondta, hogy volt egy angol úriember, mert angolul készítettetek interjút, arra is emlékszem és kőpapíról hoztunk, arra is emlékszem >> élőben.
Hm. >> Él bocsán az élőben azt, hogy érted, hogy nem így, mert most is élőben tudnánk kőpapírolni >> egymással, háttal egés.
És akkor hogy volt az olló volt, amikor >> terpeszben.
Tehát ugy ugyanúgy van ez átaláltok. >> Ez az olló. >> Igen. >> És a papír melyik volt?
Legugoltál és beguboltál. >> Az a papír, >> nem?
Az a kő és a papír meg amikor egyenesen álltál. >> És és hallod és az durul az egészben, hogy hogy sokkal izgalmasabb, mint a sima. >> És de akkor megfordultak és úgy >> igen egymással háttal és akkor ugyanúgy mondjuk, hogy kőpapírolló, vagy rock paperissors és akkor ugyanogy pózba vágod magad, csak nem kézzel, hanem egész teste ugrálgatsz.
Aha. >> És imádtam ez egy meg egy gyerektábor, és akkor mondjuk ez 500 gyerekkel és akkor a mindig aki győz, megy tovább, és akor a végén így lesz egy győztes.
Hát tehát én amikor találkoztam Kisóval, nekem az öt le, hogy te egy ilyen ilyen tényleg egy atombomba vagy, egy ilyen bejössz és akkor csináld és jó értelme, >> hogy ilyen hogy ilyen ilyen nukleár >> valakinem sok vagyok vagy sok embernek azért tudok sok lenni, >> de de hogy én is tudod figyelem, hogy hogy miket csinált meg akkor kis és most mit dolgoz és mondtam, hogy voltam cerdomkön mutatom egy cerdom fellépés meg így igen az MTV musicardot lesz >> nem szoktam ezzel így menőzni. >> Nem, nem menőztél?
Én meg én úgy tudtam a cerdő, aki fellépés vette meg így ja én meg itt voltam szombaton is. >> H ennyire mesz nem tudom, hogy mennyire menjünk vissza az időben. >> Menjünk vissza, hogy hol születtél >> a kezünk nulláról. >> Éles váltás.
Tehát jöttél? >> Érdekes, mert sokan azt gondolják, hogy Bagdadban születtem, de nem Budapesten születtem, viszont Bagdadban gyerekeskedtem, vagy ott nőttem fel. >> Budapesten születtél, de Bagdadban nőttél fel.
Tehát, hogy kettő éves koromig voltunk itthon, és kettőtől hét éves koromig kint, és az általános iskola első osztályát azt kint végeztem el egy nemzetközi iskolában.
Onnan egyébként az alaptudásom, vagy az alapangol nyelvtudásom vagy a kiejtésem, tehát azt szokták kérdezni külföldiek is, vagy akár még annak idején, amikor a Király Viktorékkal megismerkedtem és interjút készítettünk, hogy nekem miért nincs akcentusod, vagy hol nőttél fel, vagy mi ez a angol kiejtés?
Tehát, hogy ezt abszolút annak köszönhetem.
És egyébként meg nagyon izgalmas volt, mert én csak a jó dolgokra emlékszem, tehát az, hogy hogy ott háborús időszak vagy vagy rakétatámadás, és akkor minket hazaküldtek, a nőket hazaküldték, tehát külön jött értünk autókonvoló sötét mentére akkor pont az iraki >> iráni igen igen iraki irán de hogy hogy >> ugye Bagdad azért nem >> volt érintett, illetve amikor igen, akkor amikor akirá támadások voltak, akkor akkor meg minket hazaküldtek, tehát a nőket, gyerekeket de ezekre Akkor nekem nincsenek emlékeim, csak nyilván elmesélték a szüleim.
És pont most apuval beszéltem, és akkor megint így felhozta, hogy hogy mindig az volt, hogy megébred, mert hogy minden éjszaka volt val egy rakétatámadás, hogy hogy így fölébred, de hogy akkor így mindig kóstoltáta és megnyugodt, hogy jó, hát hogy amíg felébredek rá, addig jó, mert akkor nem minket talált el. >> Igen. >> Viszont hosszú ideje végre egyszer fel tudok tenni egy olyan kérdést, ami passzol a műsorhoz.
Na >> és nem biztos válaszolni, de hog hogy >> a 85 adást felt tartok csak ilyen végre erre várt már mikor jön >> mikor az a pillanat, hogy ezt a kérdést felter >> emlékszel, hogy milyen volt nagy csoportosnak lenni Bagdadban?
Hát nagyon kíváncsi vagyok, hogy volt jelent. >> Hát főleg, hogy nem voltam.
Tehát hogy ez is olyan vicces, hogy ez nekem szállóigévé vált, amikor mondjuk a Rock reggelt beszélt, vagy vezettük Kovács Áronnal és Bűdíszlárdal, hogy hogy így feljöttek bizonyos témák.
És akkor nekem ez volt így a mentővöm, hogy én bocsánat, de hogy én nem nem voltam, nem jártam óvodába, és nem nem tudok ebben nyilatkozni, >> hogy minden ez volt a mcsen, hogy nem nem voltam.
Tehát hogy >> nem voltál ovis? >> Nem voltam ovis is, úgyhogy nem volt jelem, nem voltam ovis.
De azért autá délután nyugtás a >> ilyen emlékképeim is vannak, hogy óriási étkező asztalunk volt középen, és hogy ott körbe-körbe bicikliztem, azt meg már megint csak ilyen hallomásból tudom, hogy nem tudom miért, mert hogy egyébként meg volt elég kondi a lakásban, de hogy mindig tehát hogy hiába öltöztettek, szóval én mindig mesterre vetköztem és mezelőrtam ott a köröket a kis biciklivel és már a divat akkor is nagyon érdekelt, mert anyukám mindig kirámoltam a szekrényét, és felvettem a nem tudom mekkora tűzsarkokat, és ott Tiptem benne. >> De akkor milyen emlékeid vannak erről a korszakról?
Mert hogy mondtad, hogy nem voltál ovis, akkor otthon voltál gondolom.
Nyugas >> nem csak játszótérre, hanem a rasit szállóba, amit azóta sajnos lebombáztak.
Az nekem így elég így szíven ütött, amikor ezeket a a felvételeket, fotókat láttam.
Tehát, hogy nekem erről van, tehát hogy én nagyon korán megtanultam úszni, mi a nem tudom, medencében nőttünk fel.
Tehát ez, hogy mi a rasit szállódába mentünk minden nap, és ott de ott nyilván ott hatalmas nem tudom, >> orhidás zsidörű, kaktuszkert, teniszpályák, tehát hogy szabadban voltunk és még egy kis ilyen érdekesség, hogy nem lehet nagyon elképzelni rólam, de hogy ilyen tejfehér bőrrel születtem, tehát ellentétben a nővéremmel, aki édesanyámnak a kreabőrét örökölte és ott nézeget jazem szegény gyerek, hogy ott apukám tejfébe, hogy mennyi probléma van, meg leég meg ilyenek.
Aztán nem tudom, ott kint aklimatizálótam, ott baktba is bebultam, úgyhogy sokat voltunk a levegőn és a napon. >> És a ehhez képest milyen volt hazaérkezni hét évesen?
Nem voltál kicsit ufó, amikor így megjöttél? >> Egyébként mi azért hazajárkáltunk, tehát hogy tehát én én Magdi nénnek hívták, tehát amikor jöttünk haza, tehát hogy én ugyanúgy mintha óvodába jártam volna, tehát én tanultam az alap dolgokat, sőt én már úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, tehát hogy hogy ezek így így odafigyeltek erre a szüleim.
Az egyébként nehézség volt, hogy hogy az első osztályt kint végeztem el, és itthon, amikor hazakerültem, akkor nem elölről kezdődött a történet, hanem mentem egyből második osztályba.
Na de az viszont megviselt, tehát hogy hogy az egy teljesen másképp tanít meg hát nem hát másképp tanítanak, tehát hogy ott kint >> nagyon játékosan nincs házi feladat, hanem már ott bent mindent megcsináltuk, elvégeztek, tehát hogy az tényleg egy egy nem tudom for fun, de hogy jól érzed magam az iskolában és akkor ezt ez képest megjöttél alig bírom el a hátizsákomat.
Olyan nehéz meg hú hát a nem tudom mértékegységváltással nagyon megilltam meg így szegény ajkám hiába hozta ott a centit meg a mérőedények. így nem értettem.
Úgyhogy akkor elkezdtek külön matek tanárhoz járatni, tehát hogy azért nehéz nehéz volt. >> A játékosságból megérkeztél a nagyszürke magyar valóságba. >> Hát nincs lehet fogalmazni. >> És itthon. >> Ühüm. >> És most esélyes, hogy akkor már a zene nagyon érdekelt, nem?
Akkor már >> a zene mindig érdekel, tehát hogy valahogy így nőttünk fel, hogy mi mindig zenét hallgattunk otthon, magyarokat is, külföldieket is.
A nagymamámnál volt diszkógömb, diszkólámpa és akkor neotonra buliztunk.
A külföldiek közül a Boni M-től elkezdve a LOV zenekar, amit senki nem ismer és jó múltkor kint voltam Bécsben, és akkor ott játszotta a rádió, és úgy megörültem neki, hogy itt ismerik a luvot és még játsszák is. >> Hogy írod?
Nem >> elkem. >> Keressetek rá, hogy nyomtam koreográfiát.
Hallgassunk meg most egy lupá én azt mondom kisál még a nagyá diszkó >> szegény kis azt bagdól meg a nagy diszkó gömb volt.
Ja, >> azért viszonylag kevés magyar hát látom azt, hogy a nagyi jön ki otthonkába és diszkógömb forog és megy a >> Jó, az nem forgat az nem tudom, de hogy inkább a diszkó lámpa, de azt szerintem lehetett kapni, hogy az így a mindenféle fényeket és akkor lekapcsoltuk sötét beöltöztünk, ami nem tudom, fölvettük megint anyukám a nem tudom ruhá itt amik hatszorakkorák voltak rá és akkor nyomtuk a táncot és a diszkót.
Tud tudok még érdekes sztorikat meszélni, most így ugranak be a dolgok. >> Jen, jö azért vagyunk késó.
Mi volt az házabulizni kisónál, hogy >> meghívlak titeket mehet. >> Jaj de kár nem együtt nőttünk fel.
Hát imádtam az ilyen az ilyen csajokat, mint te, hogy gyertek és akkor izé ilyen pécsi panelbe rohadt >> egyként nem nem voltunk tehát, hogy minket se engedtek, hogy hogy máshol aludjunk, meg nálunk se aludhatott senki. >> Nem tudott aludni, csak addig esteigzünk.
Este nig >> jó addig meglehetz. >> Még régen nem volt telefonsédetésre otthon kell lenni.
Szóvaly egy nagyon konzervatív iskolába jártam, és nyilván ennek megfelem meg otthon is azért elég nagy rend fegyelem szigor volt.
Hát az ilport is ezt kívánja meg.
És a szüleim segíteni akartak.
Ott hetedik osztály végén, tehát nyolcadik osztályra átvittek egy 12 osztályos gimnáziumba, hogy nekem segítsenek, hogy ne az legyen, hogy most így a nyolcadik osztálynál stresszelünk, hogy hova adjuk be a jelentkezést a felvételé.
Nem tudom, hogy egy ott >> 12 osztályos. >> Ühüm. >> Ühüm. >> Igen. >> Van ilyen.
Meg én én én nekem már nyolc is sok, hogy negyedik beátzed, de akkor >> hetedik beátzek 12 osztályosból.
Akkor közb >> hát azért, mert egyből mehetek gimnáziumba, tehát hogy inkább a felvételitől akartak megkímélni, vagy hogy így is volt, de azért az ilyen papírszerű történet volt, hiszen ha már itt jártam a nyolcadik osztályt, akkor automatikusan fel fognak venni és árünk.
Ja, akkor abba beleszámítják azt a nyolc évet. >> Hát >> én miért, hogy nem nem az van, hogy hogy 28 évesen is >> középiskolás.
És kést akkor nycadik után kezdte a 12.
É >> hanem hogy 12, tehát hogy nyolc osztály négy gimnázium általános iskola a gimnázium. >> Most jött onnan >> és átvittek, hogy hogy megkíméljenek ettől a történetől.
De ez úgy történt, hogy ráadásul a régi iskolámban ilyen nagyon csúnyán összevesztek, vagy így nem akarták engedni, mert hogy addig én úgy jártam iskolába, hogy nem jártam iskolába.
Gyakorlatilag >> óvodába se jártam.
Ó, iskoláosan jártam, hogy elmentem az első két órára, tehát 8-tól 10-ig az első két órát letudtam, és utána mi rohantunk nagyjából 10:41-re már a jégpályára sportolni.
És akkor valahogy ezt így az utolsó évnél nem akarták engedélyezni, vagy hogy akkor túllépem a osztálytárási limitát, akkor minden tárgyból vizsgázni kell.
Na és akkor akkor mondták a szülőm, hogy ott sporttagozat átvisznek, szeretettel várnak, átvittek.
És hát a az nem, tehát hogy az én kis konzervatív iskolámban átkerültem egy egy olyan iskolába, ahol egyrészt a mi sulinkban, ott azt hiszem, hogy hatan, heten voltunk lányok.
Ott nagyjából egyforma arányok, vagy lehet, hogy inkább a lányok voltak többen.
És akkor én megérkeztem a kis konszolidált orsolya az iskolába, az új iskolába, ahol vadonat új, tehát új emberek, új arcok, hát nyilván ők már hét éve együtt járnak.
A lányok benne őlnek a fiúknak az ölében.
Hát na hát azért h >> tehát hogy én ott >> micsoda hely >> cigiznek a mosdóban, a szünetben, tehát hogy én annyira nem találtam a helyemet, hogy akkor iskolát kezdtem kerülni.
Aztán ugye otthon volt a az elvárás, hogyha abban a pillanatban, hogyha romlik a tanulmányi eredmény, akkor akkor az ilport az, amit >> el kell engedni, vagy azt akkor viz és akkor hát elkezdett romlani a az eredményem, és akkor ezt most már egy ennyi év távlatból elévült, de hogy én okirathamisítást követtem el. >> Hm. >> Tehát én bizonyítványt hamisítottam, >> hogy ez történjen meg.
Plusz plusz azért, hogy beideszedjen.
Bement Kisó és egy cigit elszól a női vécem az >> az se volt. >> És beütun ez a fűrébe gyerek bepótolta. >> Én amúgy én amúgy hát eddig be csináltam.
Hát eddig kitűnő voltam >> fiú különbe ültél. >> Nem, hanem az volt, hogy hát eddig kitűnő voltam és ilyen voltam a kis traber izé és rájöttem, hogy ilyen népszerűség lására megy és elkezdtem ilyen hármasokat hozni és működött. >> Működött.
De nekem meg az volt a kulcs, hogy hogy a anyukám rájött, hogy itt itt valami nem stimmel a első év végén, tehát most gimnáziumban ugrottunk, hogy első év végén és akkor még mondta is, hogy olyan buta vagy, hogy legalább ne adta volna be a bizonyítványt, mert azot ott második évvégén ez így sajnos ki fog derülni.
És akkor nagyon nagy szigor lett, megint már több magántanárhoz járattak, meg fel kellett mondani minden leckét, és hirtelen a rossz tanulóból lett egy jó tanuló diák.
Na most a jó tan diákot viszont nem bántják a tanárok.
Úgyhogy mire ez így második évvégén kiderült, hogy ilyen probléma van, akkor megúsztam annyival, hogy hogy…
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#085 Saras tócsákban ugrálni / Kiss Orsolya”
Miről szól ez az epizód: „#085 Saras tócsákban ugrálni / Kiss Orsolya”?
Ez az epizód a gyerekekről és apukákról szól, gyerekes apukák előadásában. Ajánlott szülőknek és nagyszülőknek egyaránt. Az epizód a Saras Tócsákban Ugrálni című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 03..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#085 Saras tócsákban ugrálni / Kiss Orsolya”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kiss Orsolya, Szobácsi Gergő.
Milyen témákat érint ez az epizód: „#085 Saras tócsákban ugrálni / Kiss Orsolya”?
Fő témái: gyerekek, apukák, szülők, nagyszülők.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#085 Saras tócsákban ugrálni / Kiss Orsolya”?
Megjelenés: 2026. 05. 03.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/saras-tocsakban-ugralni/085-saras-tocsakban-ugralni-kiss-orsolya
Több epizód a Saras Tócsákban Ugrálni-ből
- 🎸 Tényleg lehet gitárral csajozni? – Illés Feri elárulja, működik-e a legendás trükk 😎
Az epizód központi témája a gitározás és az ismerkedés közötti összefüggés, valamint az ezzel kapcsolatos társadalmi sztereotípiák vizsgálata. Illés Feri vendégként mesél arról, m…
- 🚨 Lehel téri támadás: miért csak a nyilvánosság után léptek? | Spira Eszter és Hajnal Edina 🎙️
A Lehel téri aluljáróban történt támadás kapcsán Spira Eszter és Hajnal Edina az áldozatvédelem hiányosságait vitatják meg. Kiemelik, hogy az eset csak a nyilvánosság és a Faceboo…
- 😔 Miért ragaszkodunk az áldozatszerephez? – A változásról Erdélyi Nikolettel 🔄
Sokszor tudjuk, min szeretnénk változtatni, mégis kapaszkodunk a megszokottban, még akkor is, ha az nem tesz jót nekünk. Ez az epizód Erdélyi Nikolettel arról szól, miért ijesztő…
- 🚀 Kapu Tiborral a jövőről - Mikor válhat az űrutazás hétköznapi élménnyé? 🌍
A „Saras Tócsákban Ugrálni” podcast vendége Kapu Tibor, akivel az űrutazás jövőjéről és a hétköznapi űrrepülés lehetőségéről beszélgetnek. Megvizsgálják, hogy a mai gyerekek számá…
- 🎒 Iskolakezdés: a gyerek vagy a szülő szenved jobban? – Elek Ferenccel 😅
Az iskolakezdés sok szülő és gyerek számára is kihívást jelent. Ebben az epizódban Elek Ferenccel beszélgetünk arról, kinek okoz nagyobb nehézséget a nyár vége és a szürke hétközt…
- #088 Saras tócsákban ugrálni / Pokorny Lia
Pokorny Lia vendég a Saras Tócsákban Ugrálni podcast sorozatban. A beszélgetés során a hallgatók többet tudhatnak meg az őt körülvevő témákról, miközben a műsor a szokásos módon h…
- Saras tócsákban ugrálni / Meglepetés Humorista
A műsor alcíme "Meglepetés Humorista". Az epizód témája ismeretlen, mivel a leírás csak egy hirdetési linket tartalmaz. Az alcím humoristákról vagy vicces tartalomról árulkodhat.
- #086 Saras tócsákban ugrálni / Ónodi Eszter
Az adás a saras tócsákban való ugrálásról szól, mint a Pepa malac című meséből ismert tevékenységről. A műsorban vendégként Tót Edu és Ónodi Eszter vesznek részt, akikkel Szobácsi…
- #084 Saras tócsákban ugrálni / Kiss László csillagász
A "Saras tócsákban ugrálni" podcast #084. adásában Szobácsi Gergő vendége Kiss László csillagász, aki a 2050-re várható földönkívüli életre vonatkozó elméletéről beszél. Kiemeli a…
- #083 Saras tócsákban ugrálni / Fülöp Viktor
Fülöp Viktorral, apukák beszélgetnek gyerekekről és apukákról. A tartalom felnőtteknek szól, beleértve a nagyszülőket is.