Sláger FM

A hétköznapok novellái | Papp Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban

· PT20M36S

Összefoglaló

Papp Noémi íróval beszélget S. Miller András a Sláger KULT-ban a Miattad felébrednék című novelláskötetéről. A beszélgetés során szó esik a történetek forrásairól, az írási folyamatról és a kötetben megjelenő hétköznapi témákról.

Röviden

Műsor
Sláger FM
Megjelenés
2025. 12. 14.
Hossz
21 perc
Szereplők, említett nevek
Papp Noémi, S. Miller András
Témák
novella, író, írás

Ebben az epizódban

Papp Noémi író „Miattad felébrednék” című novelláskötete a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg, és már az első hetekben elindult az olvasók között, mint egy szelíd, de pontos tükör a mindennapokról.

A kötet rövid történetei az élet apró helyzeteiből épülnek.

Van bennük sírás és nevetés, leválás és ígéret, kapcsolat, csalódás, újrakezdés, buszon ülő idegen és elcsúszott mesterember – vagy éppen egy tál töltött káposzta, ami egy egész család történetét meséli el.

Noémi nem ítélkezik, nem tanít, csak megmutat, és ettől lesz hiteles. „A jó novella olyan, mint a jó vicc – nem elég jónak lennie, jól is kell elmondani” – mondta a műsorban.

A beszélgetésben szó esik arról is, hogy a kötetben szinte minden történethez kapcsolódik valamilyen íz, illat, étel vagy ital. „Rájöttem, hogy az életünket átszövi az étkezés.

Benne van az emlékekben, a gyerekkorban, a családi ünnepekben, ezért a novellákban is jelen van.” A könyvben huszonnyolc rövid írás kapott helyet, amelyek között több is a párkapcsolatok köré épül.

Van, amelyik újrakezdésről szól, más elengedésről, és olyan is, amelyik a hétköznapi bosszúságokat foglalja irodalomba.

Egyes történeteket évekkel ezelőtt írt, mások most születtek, így a kötet egy évtizednyi érzelmi anyagból épül fel.

A szerző elárulta, hogy a cím egy véletlenül hallott mondatból született: egy kávézóban fülelt ki egy beszélgetést, amely így zárult: „Miattad felébrednék.” Azonnal tudta, hogy ez lesz a kötet címe. „Annyira megfogott, mert benne van minden: szerelem, vágy, magány és valami remény is.” Noémi korábban két történelmi regényt is írt, és a Sláger KULT-ban arról is beszélt, mennyire más élmény novellákat írni. „A regény hosszú utazás, a novella viszont koncentrált jelenlét.

Minden mondat számít, nincs hely a díszítésre.

De mindkettőt szeretem, mert mindkettő más oldalamat mutatja.” A műsorból kiderül, hogy a szerző rendszeres kapcsolatban van az olvasóival, közösségi oldalán aktívan beszélget velük, és már most sokan visszajeleztek, hogy magukra ismertek a történetekben. „Ha valaki azt mondja, hogy ezzel a könyvvel nem érzi magát egyedül, az nekem a legnagyobb ajándék” – fogalmazott Noémi.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.

Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.

Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Sláger KULT

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A hétköznapok novellái | Papp Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban”

Miről szól ez az epizód: „A hétköznapok novellái | Papp Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Papp Noémi íróval beszélget S. Miller András a Sláger KULT-ban a Miattad felébrednék című novelláskötetéről. A beszélgetés során szó esik a történetek forrásairól, az írási folyamatról és a kötetben megjelenő hétköznapi témákról. Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A hétköznapok novellái | Papp Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Papp Noémi, S. Miller András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A hétköznapok novellái | Papp Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Fő témái: novella, író, írás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A hétköznapok novellái | Papp Noémi és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Megjelenés: 2025. 12. 14.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/a-hetkoznapok-novellai-papp-noemi-es-s-miller-andras-a-slager-kult-ban

Több epizód a Sláger FM-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból