Sláger FM

HEGYI NÓRA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2025.09.03.

· PT59M51S

Összefoglaló

Hegyi Nóra, a Kolibri Pictures tulajdonosa, pályafutásáról beszél, amely az ELTE-n esztétika szakon kezdődött, majd a Magyar Televízióban és az RTL-nél folytatódott szerkesztő-riporter-műsorvezetőként. Emellett a Spartan versenyre való felkészüléséről is szó esik, munka és…

Röviden

Műsor
Sláger FM
Megjelenés
2026. 02. 03.
Hossz
1 óra 0 perc
Szereplők, említett nevek
Hegyi Nóra, S. Miller András
Témák
pályafutás, munka, spartan verseny

Ebben az epizódban

“Írni számomra máig egy csoda.

Színházkritikákat szerettem volna írni, igazi bölcsész akartam lenni.” Hegyi Nórának ez sikerült is, hiszen esztétika szakon diplomázottt az ELTE-n, de ezzel egyidőben elvégezte a Színművészeti Egyetem televíziós szakát is a legendás Vitray-Horváth Ádám osztályban és ez kétségtelenül megpecsételte a sorsát.

Dolgozott a Magyar Televízióban majd at RTL-ben is.

A 21. század és a Házon kívül szerkesztő-riporter-műsorvezetőjeként 26 éves korára mindent elért, amit a hazai televíziózásban szeretett volna.

Most, több, mint 15 évvel később a Kolibri Pictures tulajdonosaként beszélgetek vele, aki vezetőként több, mint 10 fős csapatért felel.

Filmes: a szó nemcsak művészi, hanem üzletet támogató értelmében is.

A Kolibri Picturesnél minden felületre gyártanak tartalmakat, készítenek stratégiákat, kreatív ötleteket és mozgóképeket, amelyekkel mind valamilyen üzleti célt támogatnak. “Híradós voltam, tévés és dokumentumfilmes: hiszek a tények, a jó kérdések, a szavak és az ütős képek erejében.” Töretlenül fejlődünk, és bátran mondhatom, nem ismerünk lehetetlen, és számunkra a határ a csillagos ég.” MIndez persze nem csak a munkájára igaz.

Nóra tavaly gondolt egyet és munka és család (két gyermek édesanyja) mellett felkészült a legendás Spartan versenyre, ami nem elhanyagolható kitartást és fegyelmet igénylő sportteljesítmény.

A stúdióba az érmét is elhozta magával és megosztotta további terveit is.

Egy méltó évadnyitó beszélgetés, ami lendületet és hitet ad.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Kolibri Pictures
  • RTL

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „HEGYI NÓRA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2025.09.03.”

Miről szól ez az epizód: „HEGYI NÓRA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2025.09.03.”?

Hegyi Nóra, a Kolibri Pictures tulajdonosa, pályafutásáról beszél, amely az ELTE-n esztétika szakon kezdődött, majd a Magyar Televízióban és az RTL-nél folytatódott szerkesztő-riporter-műsorvezetőként. Emellett a Spartan versenyre való felkészüléséről is szó esik, munka és… Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „HEGYI NÓRA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2025.09.03.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hegyi Nóra, S. Miller András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „HEGYI NÓRA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2025.09.03.”?

Fő témái: pályafutás, munka, spartan verseny.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „HEGYI NÓRA I Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei! 2025.09.03.”?

Megjelenés: 2026. 02. 03.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/hegyi-nora-i-hetkoznapi-peldakepek-nem-hetkoznapi-tortenetei-2025-09-03

Több epizód a Sláger FM-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból