Sláger Kult | Végvári Ádám | Hetvenöt év, ritkán hallott dalok és egy életmű az Erkel Színház színpadán | Aki kérdez: S. Miller András
· PT21M37SÖsszefoglaló
Végvári Ádám, a Neoton Família énekes-gitárosa a Sláger Kult vendége, akivel hetvenötödik születésnapja és az Erkel Színházban megrendezésre kerülő jubileumi koncertje kapcsán beszélgetett S. Miller András. A műsorban szó esik a koncert koncepciójáról, a pályafutását átölelő…
Röviden
- Műsor
- Sláger FM
- Megjelenés
- 2026. 11. 04.
- Hossz
- 22 perc
- Témák
- koncert, zene, színház, életmű
Ebben az epizódban
Végvári Ádám a Neoton Família legendás gitáros-énekese, aki október 29-én az Erkel Színházban ünnepli hetvenötödik születésnapját az Ádám 75 című koncerttel. Az Erkel egyébként Ádám és a Neoton történetében is fontos helyszín.
A nyolcvanas években hosszú heteken át hétfő esténként játszottak itt, buszok hozták vidékről a közönséget, telt házak követték egymást. Most ugyanide tér vissza egy olyan műsorral, amelyben az egész pályájából válogat, időrendben haladva, ritkán játszott és eddig soha elő nem adott dalokkal is.
Előkerül az a dal is, amelyet tizenhárom évesen írt Ihász Gábor szövegére, és amelyet végül Szécsi Pál énekelt lemezre “Kék csillag” címmel. Lesznek dalok az Universal korszakból, a szólólemezekről, latin és rockblokkok, vendégként érkezik Király Tamás és Alapi István, a koncert végén pedig természetesen a Neoton is színpadra áll.
Ádám egy éve készül erre az estére. Zuglói stúdiójában külön próbál a vokalistákkal, a gitárosokkal és a billentyűsökkel, majd ezekből rakják össze a teljes zenekari műsort. A cél kétórás koncert, három nagy csúcsponttal, lírai részekkel és olyan dalokkal, amelyek mögött egész életének története ott van.
Beszélgetünk arról is, milyen érzés hetvenöt évesen újra középre állni, mitől működik egy koncert nyitánya, hogyan lehet évtizedek után is megnyerni a közönséget, és miért érzi még mindig ugyanazt az izgalmat, amikor felkapcsolódnak a színpadi fények. A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.
Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Említett entitások
Témák
Személyek
- Végvári Ádám
Szervezetek, cégek
- Neoton Família
- Erkel Színház
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sláger Kult | Végvári Ádám | Hetvenöt év, ritkán hallott dalok és egy életmű az Erkel Színház színpadán | Aki kérdez: S. Miller András”
Miről szól ez az epizód: „Sláger Kult | Végvári Ádám | Hetvenöt év, ritkán hallott dalok és egy életmű az Erkel Színház színpadán | Aki kérdez: S. Miller András”?
Végvári Ádám, a Neoton Família énekes-gitárosa a Sláger Kult vendége, akivel hetvenötödik születésnapja és az Erkel Színházban megrendezésre kerülő jubileumi koncertje kapcsán beszélgetett S. Miller András. A műsorban szó esik a koncert koncepciójáról, a pályafutását átölelő… Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 11. 04..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Sláger Kult | Végvári Ádám | Hetvenöt év, ritkán hallott dalok és egy életmű az Erkel Színház színpadán | Aki kérdez: S. Miller András”?
Fő témái: koncert, zene, színház, életmű.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sláger Kult | Végvári Ádám | Hetvenöt év, ritkán hallott dalok és egy életmű az Erkel Színház színpadán | Aki kérdez: S. Miller András”?
Megjelenés: 2026. 11. 04.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/slager-kult-vegvari-adam-hetvenot-ev-ritkan-hallott-dalok-es-egy-eletmu-az-erkel-3753583f
Több epizód a Sláger FM-ből
- Sláger Kult | Kamilla Akhmin | Napközben üzletasszony, a szalonjában hajat hosszabbítanak, éjszakánként regényt ír és fest | Aki kérdez: S. Miller András
A Sláger Kult vendége Kamilla Akhmin, a GoldHair alapítója, hajhosszabbítási szakértő, író és képzőművész. A beszélgetés során két látszólag különböző hivatásáról, a professzionál…
- Sláger Kult | Novai Gábor | Mi ez a tánc, fiatalok? - A Slágergyáros a Slágerben | Aki kérdez: S. Miller András
Novai Gábor zenész a Sláger Kult vendége, aki Radnai Péterrel közösen írt Mi ez a tánc, fiatalok? című könyvéről mesél. A beszélgetés során áttekintik a magyar könnyűzene elmúlt h…
- Sláger Kult | Decker Anna | Napi tizenegy óra üléssel mit tehetünk a hátunkért? | Aki kérdez: S. Miller András
A Sláger Kult vendége Decker Anna, a Magyar Pilates Szövetség alapító elnöke, akivel az ülőmunka egészségügyi hatásairól és a mindennapi mozgás fontosságáról beszélgettek. A beszé…
- Sláger Kult | Kovács Adél | Közel száz tervezői összeállítás érkezik a kifutóra – szerdán bemutatkozik a divat új generációja | Aki kérdez: S. Miller András
A Sláger Kult vendége Kovács Adél trendkutató, a Budapesti Metropolitan Egyetem divat specializációjának vezetője volt. A beszélgetés központi témája a METU Graduate Fashion Show…
- Sláger Kult | Kiszely Krisztián | Húsz éve szólnak élőben Bud Spencer és Terence Hill legendás filmzenéi | Aki kérdez: S. Miller András
A Sláger Kult vendége Kiszely Krisztián gitáros, a Spencer Hill Magic Band alapítója, akivel a zenekar húszéves fennállását ünneplik. Az adásban szó esik Bud Spencer és Terence Hi…
- Sláger Kult | Varga Mariann | Rosszul készítjük a teát? A legtöbben már a forró víznél elrontják | Aki kérdez: S. Miller András
A Sláger Kult vendége Varga Mariann teaszakértő és kertészmérnök, aki a teázás kultúráját és az ital elkészítésének helyes módjait mutatja be. A beszélgetés során szó esik a teale…
- Sláger Kult | Bakó Gábor és Böhm György | Negyven év közös színházi munka után ismét együtt készülnek a premierre | Aki kérdez: S. Miller András
A Sláger KULT vendégei Böhm György rendező és Bakó Gábor koreográfus, akik közel negyven éve tartó közös munkájukról és legújabb közös projektjükről, a Pinceszínházban bemutatásra…
- Sláger Kult | Fekete Ildikó Judit | A szerelem kevés, ha közben képtelenek vagyunk megérteni egymást | Aki kérdez: S. Miller András
Fekete Ildikó Judit szakpszichológus vendége a Sláger Kultnak, ahol két projektjét mutatja be a párkapcsolati tudatosság jegyében. Szó esik az Út a kedvességhez című gyakorlati ké…
- CYLA Péntek a Sláger Reggelben!
A Sláger Reggel vendége Dr. Kapi Anikó ügyvéd volt, akivel az utasjogokról beszélgettek. A műsorban szó esett a koncert- és színházjegyek árazásáról, valamint a hallgatók bevonásá…
- "Figyelj Anna, én haragszom rád emiatt." - Így jártam a nővéremmel
Peller Anna és Peller Mariann a szinkronkarrierjük kezdetéről, a szakma kulisszatitkairól és emlékezetes stúdiós élményeikről beszélgetnek. A nővérek érintik az önszeretet, a közö…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Örömzene (2026. szeptember 01., kedd 21:00) — Örömzene
Az Örömzene adásának vendége Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színművész, aki pályafutásának zenei oldaláról beszél. Szó esik 2022-es, Félúton című lemezéről, amelyen dalszerzőként…
- „Hat ember csúcsteljesítménye volt a Hungária" - Dolly & Nova — Dalszerző Podcast
A Dalszerző Podcast e heti adásában Dolly és Novai Gábor ’Nova’ mesél a Hungária zenekar 2025-ös, „Vissza! Vissza!” című koncertjének kulisszatitkairól és arról, hogy a zenekar mi…
- Soltész Rezső — Dalok-Galopp
Soltész Rezső, az 50 éve pályán lévő zenész, a Dalok-Galopp vendégeként beszél pályafutásáról, lemezeiről és egy készülő online koncertről. Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató…
- Csepregi Éva: Azahriah pólóban is éneklik a dalainkat — Szembe Sorel podcast
Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnője a Szembe Sorel podcast vendége. Beszélgetésük során feleleveníti a Neotonnal elért nemzetközi sikereket, a zenekar világhírnévhez való kö…
- Thália Bakelit Papjai 5 - Tolnay Klári - Ajándék volt minden perc és óra — BeatCast
A BeatCast "Thália Bakelit Papjai 5 - Tolnay Klári - Ajándék volt minden perc és óra" című epizódja Tolnay Klári színésznő 1984-ben megjelent "Ajándék volt minden perc és óra" cím…
- Hűvös: Ennyi hosszú év után még mindig imádjuk és tiszteljük egymást | Park FM – Hajnali Kör — Budapest Park
Vidiczki Zsombor, a Hűvös zenekar tagja a Park FM Hajnali Kör című műsorának vendége. Az interjúban Zsombor a zenekar anti-pop és alternatív pop/rock stílusáról, valamint az őszi…
- Beszélgetés Párniczky András jazzgitáros előadóművésszel — Hifibogár - Az AudioMe podcastja, mindenről ami zene: technológia, tippek, beszámolók...
A Hifibogár podcast 63. adásában Párniczky András jazzgitáros volt a vendég. A beszélgetés során érintették a hangszereket, zenészeket, gyökereket, identitást és kalandokat. Párni…
- Kulisszatitkok a Merculistarya debütlemezéről - Interjú Szenti Árpáddal — Metalsziget
A Metalsziget podcast vendége Szenti Árpád, aki a több mint 20 éve készülő Merculistarya debütáló szólóalbumáról mesél. Az interjú kitér az álmodozás inspiratív erejére, a lemez t…