StúDió Veszprém

107. epizód: Az ingyenáramhoz megvan a technológiánk(Vendég: Kovács Attila)

· PT54M5S

Összefoglaló

A StúDió Veszprém podcast Kovács Attilával beszélget a napelemekről és az ingyenáram technológiájáról. Szóba kerül a telepítés folyamata, a költségek, és a kivitelező kiválasztásának fontossága.

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2022. 08. 26.
Hossz
54 perc
Szereplők, említett nevek
Dióssy László, Wéber László, Kovács Attila
Témák
napelemek, ingyenáram, technológia

Ebben az epizódban

107. epizód: Az ingyenáramhoz megvan a technológiánk(Vendég: Kovács Attila) Tavaly összesen 35-40 ezer háztartást szereltek fel napelemmel Magyarországon.

A rezsifordulat utáni 3 hétben 60 ezer igény futott be a naperőműves szektor szolgáltatóihoz.

Nem győzik kielégíteni az óriási kereletet.

Ma még nem úgy megy, hogy ellátogatunk az üzletbe, kiválasztjuk és betesszük a kosarunkba a készüléket, majd otthon kicsomagoljuk.

Ezért arra kértük vendégünket, hogy vezessen végig minket az igények felmérésétől a tervezésen át a felszerelésig tartó folyamaton.

Sőt, Attila az adás során azt is kikalkuláta nekünk, hogy mennyi az annyi!

Megtudtuk, hogy egy 4 tagú család szükségleteit figyelembe véve mennyibe kerül az ingyenáram bevezetése háztartásunkba.

Merthogy a technológia már ott tart, hogy képes megtermelni a teljes felhasznált árammenyiséget, ráadásul a földgázfelhasználás csökkentéséhez is hozzájárulhat.

Természetesen azt is megkérdeztük szakértőnktől, hogyan válasszunk okosan kivitelezőt és mi az a szolgáltatás, ami az átadás utáni időszakban fontos lehet a felhasználó számára.

Assix Intersolar Kft. 100 szóban Veszprém Hello Veszprém-Balaton Visit Veszprém Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa #napelem #naperőmű #megújuló #zöldenergia #rezsi #rezsicsökkentés #veszprempodcast #veszprembalaton2023 #megkerülhetetlen #stúdióveszprémpodcast #veszpréminfo #balaton #hellobalaton #veszprém #ilovebalaton #welovebalaton #csodalatosbalaton #helloveszprem

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • StúDió Veszprém

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „107. epizód: Az ingyenáramhoz megvan a technológiánk(Vendég: Kovács Attila)”

Miről szól ez az epizód: „107. epizód: Az ingyenáramhoz megvan a technológiánk(Vendég: Kovács Attila)”?

A StúDió Veszprém podcast Kovács Attilával beszélget a napelemekről és az ingyenáram technológiájáról. Szóba kerül a telepítés folyamata, a költségek, és a kivitelező kiválasztásának fontossága. Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 08. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „107. epizód: Az ingyenáramhoz megvan a technológiánk(Vendég: Kovács Attila)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dióssy László, Wéber László, Kovács Attila.

Milyen témákat érint ez az epizód: „107. epizód: Az ingyenáramhoz megvan a technológiánk(Vendég: Kovács Attila)”?

Fő témái: napelemek, ingyenáram, technológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „107. epizód: Az ingyenáramhoz megvan a technológiánk(Vendég: Kovács Attila)”?

Megjelenés: 2022. 08. 26.. Hossz: 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/107-epizod-az-ingyenaramhoz-megvan-a-technologiank-vendeg-kovacs-attila-30413556

Több epizód a StúDió Veszprém-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból