StúDió Veszprém

Gelephu Mindfulness City, az értelmes túlélés városa - az állam növelje a boldogságot

· PT31M7S

Összefoglaló

Az epizód Bhutan és a Gelephu Mindfulness City elképzelését mutatja be, ahol a királyi víziónak megfelelően egyedülálló módon ötvözik a fejlődést a természettel és a boldogság hangsúlyozásával. Szó esik a Bruttó Nemzeti Boldogságról, az építkezési tervekről, valamint Bhutan…

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2025. 04. 12.
Hossz
31 perc
Szereplők, említett nevek
Wéber László, Dióssy László
Témák
gelephu mindfulness city, bhutan, bruttó nemzeti boldogság, észszerű túlélés

Ebben az epizódban

Az Avatar című film rajongóival együtt azok is tátott szájjal hallgathatják a Mindfulness Cityről szóló utópiát, akik a Na'vik-ról még sose hallottak.

Az emberiség történetében egyedülálló, amit Buthán, a Himalájában fekvő 800 ezer lakosú ország fiatal királya megálmodott.

A dán sztárépítész már beszállt, India is igencsak érdeklődik, a bírák pedig Szingapúrbóll már meg is érkeztek.Beszélgetőtársunk a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnöke szakavatottan számolt be a legfrisebb hírekről, miután hazatért a negatív karbonlábnyommal rendelkező országból.

Témáink: 3:17 Gulyásleves a Himaláján4:20 A király fogja magát és bevezeti a demokráciát6:28 Fejlődni kell, de ne vesszen el a természet7:03 A Bruttó Nemzeti Boldogság története9:02 A boldogság ügynökei - filmen a valóság12:20 Gelephu Mindfulness City, az értelmes túlélés városa17:16 1 millió embernek épül és 5-ször nagyobb, mint Budapest18:10 Az egyetlen ország, ahol nincs karbonlábnyom19:15 Meghívásos alapon megy az építkezés22:30 Utópiára tette fel az országát a király23:50 A világ egyetlen bankja, ahol szabad a pénzed24:15 TER, az arany alapú digitális valuta25:30 Kriptobányász állam26:20 Különleges övezet külföldi bírákkal30:23 Így is lehet, irányt mutatunk a világnak31:00 Lesznek-e Teslák Gelephuban és Musk pénzéből épülhet-e a város?34:09 Ki van éhezve ilyen projektekre a világ

Említett entitások

Témák

  • gelephu mindfulness city
  • bhutan
  • bruttó nemzeti boldogság
  • észszerű túlélés

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gelephu Mindfulness City, az értelmes túlélés városa - az állam növelje a boldogságot”

Miről szól ez az epizód: „Gelephu Mindfulness City, az értelmes túlélés városa - az állam növelje a boldogságot”?

Az epizód Bhutan és a Gelephu Mindfulness City elképzelését mutatja be, ahol a királyi víziónak megfelelően egyedülálló módon ötvözik a fejlődést a természettel és a boldogság hangsúlyozásával. Szó esik a Bruttó Nemzeti Boldogságról, az építkezési tervekről, valamint Bhutan… Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Gelephu Mindfulness City, az értelmes túlélés városa - az állam növelje a boldogságot”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Wéber László, Dióssy László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gelephu Mindfulness City, az értelmes túlélés városa - az állam növelje a boldogságot”?

Fő témái: gelephu mindfulness city, bhutan, bruttó nemzeti boldogság, észszerű túlélés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gelephu Mindfulness City, az értelmes túlélés városa - az állam növelje a boldogságot”?

Megjelenés: 2025. 04. 12.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/gelephu-mindfulness-city-az-ertelmes-tuleles-varosa-az-allam-novelje-a-boldogsag-aed0b159

Több epizód a StúDió Veszprém-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból