Tanítóbeszédek

Farkas Pál tanítóbeszéde a Maháparinibbána szuttáról, a Buddha végső eltávozásáról (Buddhafeszt, 2023)

· PT43M6S

Összefoglaló

Farkas Pál tanítóbeszédet tart a Maháparinibbána szuttáról, amely a Buddha végső eltávozásáról szól. Az előadás a 2023-as Buddhafeszten hangzott el, amelyet A Tan Kapuja Buddhista Egyház szervezett.

Röviden

Műsor
Tanítóbeszédek
Megjelenés
2023. 10. 16.
Hossz
43 perc
Szereplők, említett nevek
Bende Zsuzsanna, Kenderesi Gabi, Rutkai Bori
Témák
buddha, maháparinibbána szutta, buddhafeszt

Ebben az epizódban

A 2023-ban A Tan Kapuja Buddhista Egyház által szervezett sikondai Buddhafeszt utolsó tanítóbeszéde a Maháparinibbáról, azaz a Buddha végső eltávozásáról szólt.

A tanítást Farkas Páltól kaptuk, ezúton is köszönjük.

Aki nem lehetett ott, most meghallgathatja a rádióban.

Farkas Pál , A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítója, egykori rektora, professor emeritus buddhologiae honoris causa, az angliai Amaravati buddhista kolostorban két évet töltött novíciusként, A Tan Szigete Közösség alapító tagja és tanítója.

Nemrég megjelent könyve, mely A nagy könyv ( Mahāvaggapāli ) fordítását és a kapcsolódó magyarázatokat tartalmazza, a történelmi Buddha pontosan kevéssé ismert és több helyen mesés vagy töredékes életrajzának egyik leghitelesebb részletét mutatja be ez a szöveg: azt az időszakot, amely a Mester megvilágosodásával kezdődik, és a Tanítás ismertté válásának és elterjedésének szempontjából meghatározó.

A címe pedig: A Buddha megvilágosodása.

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is: Facebook Spotify Youtube Instagram

Említett entitások

Témák

  • buddha
  • maháparinibbána szutta
  • buddhafeszt

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Farkas Pál tanítóbeszéde a Maháparinibbána szuttáról, a Buddha végső eltávozásáról (Buddhafeszt, 2023)”

Miről szól ez az epizód: „Farkas Pál tanítóbeszéde a Maháparinibbána szuttáról, a Buddha végső eltávozásáról (Buddhafeszt, 2023)”?

Farkas Pál tanítóbeszédet tart a Maháparinibbána szuttáról, amely a Buddha végső eltávozásáról szól. Az előadás a 2023-as Buddhafeszten hangzott el, amelyet A Tan Kapuja Buddhista Egyház szervezett. Az epizód a Tanítóbeszédek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 10. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Farkas Pál tanítóbeszéde a Maháparinibbána szuttáról, a Buddha végső eltávozásáról (Buddhafeszt, 2023)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bende Zsuzsanna, Kenderesi Gabi, Rutkai Bori.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Farkas Pál tanítóbeszéde a Maháparinibbána szuttáról, a Buddha végső eltávozásáról (Buddhafeszt, 2023)”?

Fő témái: buddha, maháparinibbána szutta, buddhafeszt.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Farkas Pál tanítóbeszéde a Maháparinibbána szuttáról, a Buddha végső eltávozásáról (Buddhafeszt, 2023)”?

Megjelenés: 2023. 10. 16.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tanitobeszedek/farkas-pal-tanitobeszede-a-mahaparinibbana-szuttarol-a-buddha-vegso-eltavozasaro-763d5c1b

Több epizód a Tanítóbeszédek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból