Farkas György, magashegyi túravezető, túravezetés-oktató
· PT1H18M18SÖsszefoglaló
Farkas György magashegyi túravezető és túravezetés-oktató a Túranapló 26. adásának vendége. Beszélgetésük során szó esik a magashegyi túrázásról, a túravezető képzés magyarországi hagyományairól, melyek egészen a 60-as évekig nyúlnak vissza. György elnöke a Magyar Hegyivezetők…
Röviden
- Műsor
- Túranapló
- Megjelenés
- 2024. 02. 05.
- Hossz
- 1 óra 18 perc
- Témák
- magashegyi túrázás, túravezető képzés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
a túranapló mostani 26 adásában farkas györgel beszélgetek 53 éves két gyerek apja túrázó vízitúrázó családban nőtt föl a gimnáziumi évek óta járja a magas hegyeket szakosztályvezető majd a budapesti természetbarát sportszövetség oktatási bizottságának vezetője volt a magyar természetjáró szövetség oktatási és képzési szakbizottságának megalapítója majd az mts szakmai vezetője vizsgabiztosa 201 óta a magyar hegyi vezetők és hegyi túravezetők egyesületének elnöke a nemzetközi hegyi túravezető egyesületek szövetségének oktatója túrapó han andrás podcastja sziasztok én andrás vagyok ez a túanóy 2020 júliusában a fehér megyei természetbarát szövetség által szervezett középfokú túravezetői képzés záróvizsgáján találkoztam ezen a vizsgán ő volt az mtsz által delegált vizsgabiztos hosszan beszélgettünk amiből hamar kiderült számomra hogy végtelen történetet tudna mesélni és amikor arra gondoltam hogy részletesebben is foglalkoznék a túravezetéssel itt a podcastban egyértelmű volt hogy őt fogom meghívni beszélgetni egyrészt igyekeztem utána olvasni mindig amikor valakivel megbeszélek egy ilyen beszélgetést akkor igyekszem utánaolvasni hogy ki ez az ember de a te neved az eleve nem egy egyedi név másrészt van egy idősebb ember akinek ugyanez a neve ez a te apád esetleg rengeteg cigányzenész van ilyen néven meg roma aktivista meg nem tudom én micsoda tehát farkas györgy néven sőt farkas gyurka néven is vannak de igen van egy dr farkas györgy az édesapám ő is túrázott meg mászott meg evezett hát neki neki vele kön könyveket lehetne megtölteni szerintem az életével ő a bts egyébként tiszteletbeli elnöke jelen pillanatban igen tehát van két farkas györgy van a családba írtam magamnak egy pár gondolatot hogy miről szeretnék beszélni egyrészt az hogy mi az hogy túravezetés miért van túravezetés és innen mehetünk majd tovább de talán kezdjük ezzel és nem most egyelőre nem a magas heegyről beszélek hanem a a az a képzés amin én részt vettem ami egy elég egyszerű dolognak tűnt foglalkoztunk nagyon sokat térképpel voltak egyéb ilyen kulturális dolgok meg meg botanikai meg mit tudom én milyen dolgok a tananyagban de ezt azért nem sajátítottuk el olyan mélységben ami jelentős részben azért a a covidnak is köszönhető mert lett volna néhány tan kirándulás amik elmaradtak akkor emiatt de hogy mi ez a képzés és mire jó és kinek szól és hogy ez a túravezető képzés ez ez magyarországon elég komoly hagyományokkal rendelkezik tehát a 60-as években már már már ment tehát amikor én az országos szervezetnek a vezetője lettem tehát a magyar természetbarát szövetség oktatási bizottságának vezetője oktatási és képzési bizottságának vezetője akkor előtte nem volt még ilyen szervezet tehát ilyen bizottság de oktatás volt volt gyalogos kerékpáros vizes volt sí túravezető volt motoros túravezető autós túravezető tehát r rengeteg féle volt de nem volt egy központi szerv ami úgy összehangolta volna őket igazából ez is az egyik feladatom lett volna ezt úgy ahogy el tudtuk indítani az egy más kérdés hogy jelenleg a magyar természetjáró szövetség a természetbarát szövetség új nevével tehát új az is már azért egy jó pár éves igazából ezek a szakágakról lemondott lemorzsolódtak máshova mentek nem találták meg magukat szerintem az elnökünk se tudja hogy hogy milyen bizottságai vannak vagy voltak a kék túra és a gyalogos az azért az a képben van ez ez legyen elég egyelőre ezek a túravezető képzések az egyetlen egy ma magyarországon országos an nagyjából egyforma színvonalon elérhető túravezető képzés van egy csomó más ilyen olyan civil szervezet akik szintén oktatnak de de ez az egyetlen egy olyan amihez hasonlítják tehát még rövidebb minta hosszabb minta jobb ez változó de akkor is a magyar természetbarát szövetség vagy természeti szövetség középfokú vagy bronzelvényes túravezetője az ami a ilyen etalonnak számít ugye ez egy kicsit olyan mint a mint a coca-cola hogy olyan mint a kóa csak más az íze és világosabb és akkor könnyebb megjegyezni és miről szól ez a képzés mi van benne az eredeti vagy a jelenlegi vagy vagy vagy inkább úgy mondanám hogy mivel ez is egy dinamikusan változó valami tehát a tagszervezeti tagoknak való belső képzés aminek a végeredménye az hogy az a túravezető maga önállóan tud túrát vezetni ismeri a térképet nagyjából a jogszabályokkal az erdőtörvénnyel a lehetőségeivel é kötelességeivel tisztában van az alapvető elsősegélynyújtási ismereteket gyakorolja és avval nem lehet zavarba hozni és olyan túrát tud vezetni ami turista úton vagy jelzett turista úton esetleg nem jelzett úton megy a hazai erdőségbe télennyyáron ez a megfogalmazása hogy ma milyen egy túravezető a magyar természetjáró szövetségnél ezen belül lehet specializálni lehetne fejleszteni egy csomó mindent de az a gond hogy hogy itt ez kicsit olyan mint a kommunizmus hogy csak az emberrel nem számoltak te is jártál erre a képzésre tudod nagyon jól hogy nem tudsz minden hétfőn vagy minden szerdán ott lenni nem tudsz minden túrára elmenni nekem volt olyan tanfolyamosom aki mondta hogy jó de erre a gyakorlatra ő nem tud eljönni nem lehetne máskor de mi mi az a dolog amiért nem tudsz eljönni tehát előre megmond hát akkor van az esküvője és akkor tényleg nem tudsz mit mondani mer amikor beiratkozott még nem tudta hogy mikor lesz az esküvője aztán megmondta neki a menyasszonja és akkor lehet és na akkor várjunk meg egy embertől mert nem tudott eljönni a nem tudom én milyen gyakorlatra szóval itt azért egy kicsit rugalmasabban kell kezelni az életet tehát nem egy poroszos iskola ahol beiratkozik valaki és végigtolja a képzést úgy ahogy ahogy nem nem tudom milyen milyen képzési rendszerben van itt emberek vannak egy egymás között és hát a természet szeretete az az egyik közös a másik az hogy valamilyen szinten ők vezetők tehát ne felejtsük el hogy valamennyire domináns személyiségek akik a a kis közösségük kis csoportjuk vezetői tehát ők nem nem valahol ott bent vannak a sorba ők vagy előlmennek vagy éppen ott ahol akarnak de ők mutatják az utat és az irányt tehát ilyen embereknek van ez a képzés igazából azt tudod hogy nagyjából hányan végzik el ezeket az mtsz által jóvágyott képzéseket egy évben mostanság olyan olyan 40 ember van 40-50 évente ennek ennél több volt a mai mostani rendszerbe az mts erősen visszalépett a szellemiségébe a 70-es évekre hozzáá ásban meg a poroszos iskolákhoz és nagyon hülye szabályokat hoznak de az tény hogy legalább az ő szabályaik szerint csinálják a a képzést ez olyan 200 körül volt régen amilyen furcsa szervezet a magyar természetbarát vagy természetjáró szövetség nincs központi nyilvántartásuk nincs is törekvésük arra hogy legyen központi nyilvántartása a túravezetőknek igazából nem nem nem tudod megmondani hogy éppen ki tehát ha azt kérdezed hogy hogy ma kalocsán és környékén hány túravezető van vagy volt vagy lehetne vagy kalocsa és környéki lakcímmel nem nem tudják megmondani azt se tudják megmondani ha te bemennél a szövetségbe hogy hogy elhagytam mindenemet mert kiraboltak vagy nem teljesen mindegy és hogy adjanak még egy olyan jelvényt ami amilyen volt nem tudnak neked adni mert nem tudják hogy te elvégezted-e vagy sem tehát erre nem volt törekvés a régi rendszerben volt ott a megyék tartották a a volt egy megyei nyilvántartás egész szép strukturálisan fölépült a rendszer egyszerűen ezt hagyták tönkremenni és újat meg nem építettek most az hogy az elmúlt két év megvan excel táblázatb az biztos biztos jó dolog de ha fölmész a a szövetség honlapjára nem találod meg hogy hogy ki ki túravezető ki nem többféle fokozatban létezett vagy létezik a túravezető képzés magyarországon a az mtsz-en belül mindél kevesebben vannak annál könnyebb nyilvántartani őket na hát az arany elvényeseket azokat azokat az megy merthogy az arany elvényesek maguk tartják nyilván magukat de volt régen az az ezüstjelvényes ami a mai napig megy képzés és ott már ott már nem vagyok benne biztos hogy hogy tudják az ezüstelvényest a bronzelvéesről végképp fogalmuk nincsen és volt régen egy mtsz vizsgabiztos szint akik azokat azok az emberek voltak akik vizsgát szervezhettek és vizsgáztat ad hatnak ez azért kellett hogy egységes színvonal legyen na hát erről nem is akarnak hallani hogy hogy ilyen emberek vannak tehát ilyen belső haverság alapon megy most a vizsgáztatás sziasztok egy rövid közbevetésként had emlékeztesselek benneteket hogyha szeretnétek támogatni a túranaplót azt a podcast.hikiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg a linket megtaláljátok a leírásban is akárhol is hallgatjátok a túranaplót kövessétek a csatornát hogy értesüljetek az újabb adásokról köszönöm amikor azt mondtad hogy arról szól ez a képzés hogy magabiztosan vezessen az ember túrákat magyarországon télen nyáron alapvetően azért jelzett utakon elsősegély egyéb ismeretek ez szerintem egy nagyon jó cél feltehetnék egy olyan kérdést amiben benne van a válasz is de inkább akkor elmondom amit gondolok hogy azért értem én hogy a térképészet a térképi jelek és a szintvonalak nem változtak a 70-es évek óta de azért számomra kicsit meglepő volt hogy a tananyag amiket használunk és valószínűleg a bükfa levelének a leírása sem változott a 70-es évek óta de hogy talán ó tereptan és térképismeret nekem is megvan át is néztem tegnap amikor készültem erre a beszélgetésre az enyém eggyel jobb állapotban van egyébként hogy lehetne ezt úgy csinálni hogy egy kicsit a kornak megfelelőbb legyen vagy szerinted szükség lenne-e változtatni hát mindenképpen tehát ahhoz hogy hogy hogy hatékonyan adjunk át tudást ahhoz ahhoz ma már más máshogy járnak az emberek gondolatai gondolj csak bele hogy ha megnézel egy gyerekkorom egyik komoly sikere volt magyar televízióban a starsky há sorozat és nagyon komoly rajongó tábora volt a deriknek tehát most ez egy büntetés lenne ha végig kéne néznem egy deriket a starskéss hátsot se érteném tehát egyszerűen nem tudom mit húznák az idő tehát annyira fölpörögtünk vagy annyira más hogy dinamikus abban jár az agyunk hogy egyszerűen más másra vagyunk nyitottak a fiatalok sokkal előbb olvasnak el valamit egy ebookba vagy akármilyen elektronikus eszközöl mints sem hogy hogy papír alapon a papírnak megvan az a rossz tulajdonsága hogy iszonyú sérülékeny elhagyod kicsit elkanyarodva a témától egy most egy olyan egyesületnek vagyok az elnöke akik hivatásos hegyi túravezetőket képzünk nemzetközi tananyag nemzetközi sémák meg mindenféle auditálás alapján ott ezen olyan szépen mosolyognak hogy az nem igaz annyit mondtak így finoman hogy hát ott ezér a számonkérés az rajtunk múlik úgy kérünk számon valakit ahogy akarunk de de ők megmutatják hogy ők hogy csinálják és akkor és akkor nem mondják hogy úgy kell de úgy is lehet és ez a borzasztó ebbe tehát most amit elővettem könyvet hát szerintem te később születtél mints sem hogy a az írója meghalt volna és az a a tudásanyag ami benne van teljesen más és magyarország abban az időszakb mikor ez a könyv nyomtatásba került annyira ingerszegény világot éltünk hogy hogy azt el nem tudják képzelni a mai fiatalok és a bolhából csináltunk elefántot egy csomó mindenről szó van egy túravezető képzésben de a lényegről nem hogy hogy az emberekkel például hogy beszéljenek hogy hogyan hogyan kell egy egy egy gazdaságossá tenni egy túrát hogy ne a végén a túravezető fizet ezek nincsenek benne amit le tudott írni egy egy szerző hogy hogyan kell nem tudom én a tájolónak a a a mindenféléjét karban tartani meg keresztkérdések meg ilyenek de egyszerűen a tehát a tananyag már más szerintem és jó ez a visszatérve a navigációra ott nagyon sok minden nem változott és kellenek ezek az alapok ugyanaz ami ami régen volt de ahogy a hajósok is tudnak szexánssal navigálni meg egy pontos órával ma már gps-szel megy a a hajó és és már az se mindegy hogy melyik műholdrendszert használja mert mert hogy ott is vannak azért faramuci megoldások és a kommunikációban sem az van hogy táviratot írunk vagy vagy nem is tudom postahivatalon keresztül hanem hanem hanem mi mi is éppen egy egyszerű asztali eszközön keresztül beszélünk nekem na hogy mondjam nagy szeretettel olvasgattam ezeket a túravezetői könyveket mert elég sok mindent összevásárolgattam a fts hivatalos kérdéslistája és és válaszok azt azért aláírom hogy a mi vizsgánkon sem kérdezte meg senki de hogy olyan kérdések hogy hogy kell a mávnál megnézni a menetrendet meg hogy alapvetően hogy melyik városokból melyikbe járnak buszok ezek is kérdések voltak és hát így menetrendek.hu nem pár évvel ezelőtt kezdődött tanároknak egy ilyen vándortáborvezető képzés ez egy nagyon jó kezdeményezése volt az államnak és maga vándortábor rendszer és és ott volt vagy van szerencsém oktatni ott a felsoroltak között külföldi túránál szerepel a valut kiviteli engedély mert még senki nem gondolt rá hogy ilyen ilyen tehát gyakorlatilag nem kell nincs is tehát nem is tudná esetleg hát biztos akkora összegnél valami lenne és hogy hogy azok az országok ahova járnak túrázni az emberek egyszerűen a valutát se tehát ugyanaz a valutánk lenne tulajdonképpen na szóval hogy és a a a ruházatban az egyik legjobb viselet a kockás flaneling tehát ami ha belegondolsz rengeteg fiatal járja az erdőt rengeteggel találkozol nincs rajt kockás flaneling tehát egyszerűen nincs mint ahogy a piros gyapűokni is hiányzik már ami térdigér legalább mert az az igazi mert a többi is jó de az a piros szín és a térdigérő annál jobb nincsen igen nehéz szóval én azt gondolom hogy ennek megvan a helye mert mert láttam valamelyik könyvet amit most tegnap átnéztem volt benne szabásmta egyébként hogy hogy tudunk otthon hálózsákot készíteni jó ötlet de ma már azért egész olcsón lehet venni egész jó hálózsákokat tehát azt hiszem hogy nem biztos hogy megéri elérhető eszközök lettek és nem nem kell bütykölni nem kell egyszerűen meg kell rendelned vagy meg elmész egy boltba meg tehát most már lehetőség megvan az én anyukám amikor a postánál tervező volt ő tudta azt mondjuk most van október vége hogy április 18-án szerdán 16:30-kor végez 16:45-től ráér ott a környéken és hogy az utazást azt meg tudja mondani egy…
Említett entitások
Témák
- magashegyi túrázás
- túravezető képzés
Személyek
- Farkas György
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Farkas György, magashegyi túravezető, túravezetés-oktató”
Miről szól ez az epizód: „Farkas György, magashegyi túravezető, túravezetés-oktató”?
Farkas György magashegyi túravezető és túravezetés-oktató a Túranapló 26. adásának vendége. Beszélgetésük során szó esik a magashegyi túrázásról, a túravezető képzés magyarországi hagyományairól, melyek egészen a 60-as évekig nyúlnak vissza. György elnöke a Magyar Hegyivezetők… Az epizód a Túranapló című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 05..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Farkas György, magashegyi túravezető, túravezetés-oktató”?
Fő témái: magashegyi túrázás, túravezető képzés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Farkas György, magashegyi túravezető, túravezetés-oktató”?
Megjelenés: 2024. 02. 05.. Hossz: 1 óra 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/turanaplo/26-farkas-gyorgy-magashegyi-turavezeto-turavezetes-oktato
Több epizód a Túranapló-ből
- Gál Lívia, a Túra Veled megálmodója
Gál Lívia, a Túra Veled megálmodója mesél a túrázás iránti szenvedélyéről és a Túra Veled oldal létrehozásáról, amely ingyenes, nyitott túrákat szervez. Az epizódban szó esik a tú…
- Tenczer Gábor, bakancsos újságíró
Tenczer Gábor, bakancsos újságíró a Túranapló podcast 29. adásának vendége. Gábor repülőgépszerelőként kezdte, majd kommunikáció szakon végzett újságíró és blogger lett. Korábban…
- Gerecse 50 2024
A Túranapló 28. adása a Gerecse 50 teljesítménytúráról szól, amelyet 2014-ben már teljesítettek a műsorban szereplők. Idén tíz év után újra nekivágtak a távnak Bodó és Rozi baráto…
- Heiszig Benedek, Dél-Amerikát átszelő biciklitúrázó
Heiszig Benedek, a Dél-Amerikát átszelő biciklis túrázó volt a vendége a Túranapló podcast sorozat huszonhetedik epizódjának. Benedek közel kilenc hónap alatt, körülbelül 10 000 k…
- Juhász János, az Ágasvári Turistaház tulajdonos-vezetője
Juhász János, az Ágasvári Turistaház tulajdonos-vezetője a Túranapló podcast vendége. Az interjúban János mesél arról, hogyan került a Mátrában, az Országos Kéktúra útvonalán talá…
- Simon Krisztina, tájfutó
Simon Krisztina, többszörös román országos bajnok tájfutó, beszél a tájfutásról, a tájékozódási futóversenyek előkészítéséről és lebonyolításáról, valamint a sportág elmúlt évtize…
- OKT 70 záróünnepség és emléktúra
Ez a Túranapló huszonharmadik adása, amely az OKT 70 túramozgalom záróünnepségéről és emléktúrájáról szól. A rendezvényen megkoszorúzták dr. Vizkelety László emléktábláját, beszéd…
- Csiszár Kornél, a Khibu túrafelszerelés-márka létrehozója
Csiszár Kornél, a Khibu túrafelszerelés-márka létrehozója mesél a vállalkozásáról. Szó esik az ultralight túrázásról, függőágyazásról, és a túrapaplanokról, valamint arról, hogyan…
- Ispánovity Márton, a Lokomotív Turista Egyesület ügyvezető elnöke
Ispánovity Márton, a Lokomotív Turista Egyesület ügyvezető elnöke a Túranapló vendége. Beszélgetés az egyesület történetéről, az Országos Kéktúráról, az OKT60 és OKT70 mozgalmakró…
- Mag Éva, a Veszprém Megyei Természetjáró Szövetség korábbi elnöke
A Túranapló ezen epizódjában Mag Éva, a Veszprém Megyei Természetjáró Szövetség korábbi elnöke mesél élettörténetéről, a munka és természetjárás összeegyeztetéséről, és a Veszprém…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- "Menjetek fel a hegyekbe és nézzetek szét, nézzetek magatokba" — ORF Magyarok Podcast
Sopronból származó Salamon Márk a hegymászó szakma egyik legmagasabb képesítését szerezte meg, a Nemzetközi Hegyivezető Szervezetek Szövetségének szakmai vizsgáját. Ez a képesítés…
- #36 A Kilimandzsárón tettem próbára magam // Szűcs Péter — Az Utazási Podcast
Szűcs Péter ismét izgalmas kalandokba vágott, ezúttal a Kilimandzsárón tette próbára magát. Az epizódban az utazásról, a fizikai és szellemi felkészülésről, valamint a motivációró…
- #022 Nagy Balázs – Magyar kutatók az Andokban, oázisok az Antarktiszon és egy elpostázott ujjperc története — Az élet meg minden
Ez a podcast epizód Nagy Balázs geográfussal készült, aki az Andokban és az Antarktiszon végzett kutatásairól, a klímaváltozásról, valamint a magyar világutazókról és A Földgömb m…
- Húszéves lett a túraegyesület — duol.hu
Csontosné Kóbor Zsuzsanna, aranyjelvényes túravezető, akinek édesapja szerettette meg a természetjárást, a Dunai Vasműnél vezetett túrákat, majd 2003-ban társaival egyesületet ala…
- TRENCSÉNYI LÁSZLÓ a civilekről 2. - Áment Zsóka - 2023-03 — Hatvanon túl...
Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, az oktatási és nevelési civil szervezetekről, azok céljairól és működéséről, valamint a hálózati civil közösségek jellemzői…
- Piliscsabai Természetjáró Egyesület - #16 — Hátizsákot fel!
A Piliscsabai Természetjáró Egyesület elnökségével készült interjúban szó esik a Sulikupa, Mikulástúra, köménymagtábor programokról, jelzésfestésről, terep- és tájfutásról, valami…
- Apa - fia | Túravezetők, hegymászók, barátok | Wanderers podcast s02e01 — Wanderers podcast
Doki és Balázs Kerényi, egy apa és fia páros, a hegyek szerelmesei. Ebben az epizódban a közös túravezetői és hegymászó élményeikről beszélgetnek, amelyek egészen a hazai tájaktól…
- 6. A támogató apa útja és feladata (Halász Péterrel) — Mintaapák és Apai Minták
Halász Péter férj és öt gyermek édesapja, a MentorforMen férfiközösség alapítója mesél önismereti utazásairól, férfiközösségekről, valamint a támogató apa feladatairól, nehézségei…