Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc
· PT1H48M12SÖsszefoglaló
A Vakfolt podcast ebben az epizódban az 1996-os Utánunk a tűzözön című akciófilmet tárgyalja Wostry Ferenccel. Szó esik a film cselekményéről, Shane Black írói stílusáról és Renny Harlin rendezéséről, valamint a nemi szerepek ábrázolásáról és a buddy movie elemekről.
Röviden
- Műsor
- Vakfolt podcast
- Megjelenés
- 2026. 05. 06.
- Hossz
- 1 óra 48 perc
- Szereplők, említett nevek
- Wostry Ferenc, Samuel L. Jackson, Renny Harlin
- Témák
- action film, screenwriting, directing, gender roles, buddy movie
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
András, mielőtt elkezdjük a rendes adást, egy kicsit beszélnünk kell megint valamiről, hiszen nemsokára megrendezik most először Magyarországon a Euro színe nevezetű kiállítást, ami filmeseknek szól. >> Ühüm. >> Egész pontosan május 8a és 9e között lesz ez a szakkiállítás a Hung Expo, és teljes egészében a film filmes szakmának szól.
És azt tudom, hogy azért a mi hallgatóink között biztos, hogy sokan vannak, akik a filmeszakában dolgoznak, szóval ez nekik mindenképpen érdekes lehet. >> Abszolút.
Ugye a rendezvénynek az a célja, hogy egy új szakmai találkozópontot teremtsen.
Ez Magyarország és egyben a középkelült európai régióra is vonatkozik.
Tehát egy regionális szakkiállítás, viszont nagyon hangsúlyosan Budapest áll így ennek a régiónak a középpontjában a a Eurosine számára. >> Ezt úgy kell érteni, hogy a kiállítók között rengeteg olyan megjelenő lesz, akik budapesti gyökerűek, de azért nemzetközi cégek is lesznek itt.
Szóval nem csak arról van szó.
Több mint 50 előadás várja a résztvevőket.
Ö kameratechnológiától, világítástechnikán át, mindenféle technikán, illetve stúdiókon és helyszíneken keresztül mindenféle kiállítók lesznek itt.
Látni fogjátok az Arry kameragyártó kiállítását, vagy a Canon, vagy a Sony megjelenését, illetve ha már Budapest, akkor olyan cékek is lesznek jelen, mint a Korda Stúdió. >> Ühüm. vagy a Digic Pictures, szintén magyarországi székhelyű digitális 3D-s animációs cég. [horkantás] Az quot, itt is mindenki ismeri szerintem. >> Abszolút.
És rengeteg témáról lehet már tudni, hogy mik fognak ezeken a fórumokon elhangozni.
Többek között olyan témák fognak előkerülni, mint a régiós adóvisszatérési rendszerek, fenntartható filmkészítés, illetve természetesen a mesterséges intelligencia a filmiparra gyakorolt hatása. >> Ezek hogy egyre inkább fontosak szerintem minden nap, hogy egy rá >> abszolút abszolút.
De egyéb a szakmajövőjét meghatározó technológiai és ipargi kérdések is elő fognak kerülni majd ezeken a szakmai programokon.
És a beszélgetések meg előadások mellett technológiai bemutatókat is meg lehet nagy nézni.
Lesznek vetítések, tehát hogy eléggé sokféle program várja majd az érdeklődőket. >> És hát arról nem beszélve, hogy ez egy akkora rendezvény, ahol azért lehetőség van találkozni más szakmabeliekkel, ami pedig a networkingre, a kapcsolatteremtésre kiváló lehetőség.
Szóval ez egyaránt szerintem hasznos lehet kezdőknek, profiknak, félprofiknak, bárkinek, aki a szakmában dolgozik rendezőként artdirektorként operatőrként, vagy csak simán tanuló még a szakmában.
Úgyhogy még egyszer a Euro színe Budapest kiállításra május 8-án és 9-én figyeljetek oda.
Ha kíváncsiak vagytok erre a témára, akkor kövessétek a juroszínét Instagramon instagram.com/sóvonás.
És akkor betűzöm most Euró cíne alsó vonás.
Továbbá a weboldal is, a weboldalt is ajánlom a figyelmetekbe.
Facebook eseménye is van az eseménynek, illetve a Facebook oldalt is lehet követni, úgyhogy keressetek rá ezekre a szavakra a Facebookon, Joros Színe, és ott is fel tudtok iratkozni erre az alkalomra.
Tehát még egyszer május 8a és 9e között lesz a Joros Színe Budapest.
Instagramon az instagram.com/alsóvonásuro színe alsóvonás, illetve eurojelszíne.com a weboldal, ahol meg lehet látogatni ezt a rendezvényt. >> Így [horkantás] van.
És akkor most kezdődjön az új Vakfolt adás. >> Ez itt a Vakfolt podcast, amelyben a popultúra kötelezőit pótoljuk.
Az én nevem Frivalki majer Péter. >> Az én nevem Huszár András. >> [zene] [zene] [zene] [zene] >> és Folytatjuk a zsáer filmes évadkat, amelyben már a 90-es években járunk, és ennek megfelelően egy bérbeli 90-es évekbeli akciófilmet is nézünk meg, és az adáshoz vendéget is hívtunk.
Szia Feri. >> Szervusztok kedves vakfolték és szervusztok kedves hallgatók. >> Örülök, hogy itt itt itt vagyunk, itt vagy a körünkben és egy olyan filmről beszélhetünk, amelyet azt hiszem, te nagy kedvencednek tartasz.
Ez pedig az utánunkat tűzözön angolul The Long Kiss Good Night Renny Harlintól.
Ezt jól mondtam, Ferit ezt ha jól tudom, hogy kedvel kedveled ezt a filmet? >> Igen, én nagyon szeretem ezt a filmet.
A 90-es évek néha legjobb amerikai akciófilmjének tartom, de az biztos, hogy a top három amerikai akciófilmem között ott van mindig.
Hát az tényleg. >> Sőt talán top kettő. >> Wow.
Diehard után. >> A Diehard h után. >> Diehard három után.
A Diehard ugye az 88-as, tehát az nem a 90-es évek. >> Ilyenleg persze igen. >> De a Diehard 3 és ez szerintem az amerikai akciófilm 90-es évekbeli csúcspontja.
Nekem ez első látás volt ez a film, hogy nem lenne Vakfol podcast a műsorunk címe, ha nem lenne olyan film, amit egyikünknek legalább nem pótolni kellett volna.
Én ezt valamilyen annak idején nem láttam, pedig hát a tévére voltam csüngve el a 90-es években, és ez biztos, hogy milliószor ment a tévében, mert hát emlékszem, hogy reklámozták is, és valahogy mégis annak idején ezt a filmet én valamiért nem láttam.
Úgyhogy most ú most így megnézve, friss szemmel látva is meg tudom érteni ezt a ezt az álláspontodat.
Feli, hát nekon ez és erről majd gondolom, hogy beszélni fogunk. nagyon hánytatott előélete és utóélete van ennek a filmnek, és kábé csak mostanra lett belőle az a, ha mondhatom, kultklasszikus, ami ami és a elfoglalta mostanra azt a helyét, amit szerintem megérdemel rajongói szívekben, körökben. >> Ühüm.
Ez annak idején nem volt nagy siker ez a film a muzikban.
Nálunk szerintem amúgy valószínűleg a tév újrajátszásoknak hála talán már akkor is volt egyfajta kultusza.
Én azt tudom, hogy sok gimis osztálytársam szerette ezt a filmet, idézték is, úgyhogy azért igaz később voltam gimis a 2000-es évek elején, de szerintem addigra már nálunk is lett egy kisebb kótusza.
És való igaz, hogy a a rendező is mesél róla, hogy még most is megkeresik ugye rajongók, vagy betalálják ezzel a filmmel.
Ha valamiről beszélnek vele, akkor az általában ez.
Sam Ju Jackson is örömmel emlékszik rá vissza.
Szóval Ja, és mit tudom neten is máig készülnek erről a filmről ilyen retrospektív videók meg cikkek.
Szóval ez biztos, hogy ez egy igazi kultikus mozi.
Aminek ma már akár, hogyha most ez most jelent volna meg, akkor akár nem tudom, egy franchise is lehetne az alapköve, franchis-nek is lehetne az alapköve ez a film.
És hát rengeteg rengeteg témája van, rengeteg olyan dolog van, amivel kapcsolatban amiről lehet ezzel a filmmel kapcsolatban beszélni, úgyhogy el is kezdhetjük.
Röviden azért mondjuk el, hogy ez a film miről szól.
A főszereplője Gina Davis és az ő nem tudom legtöbb jelenben a partnere az ő a a Samu Juel Jackson, aki egy magánynyomozót játszik.
A Gina Davis pedig egy elsőső látásra egy háziasszony látszik, de igen hamar kiderül, hogy amnéziás.
És hamar azt is majd tudjuk, hogy a az, amire nem emlékszik, az az, hogy ő valójában egy ügynök, és a az emlékei lassacskánál elkezdenek visszatérni, és eközben pedig ő üldözőbe veszik őt az egykori ellenlábásai.
Majd később belemegyünk a spoilerekbe is.
Igazából ezt a filmet szerintem kábé rögtön el kell spoilerezni, mert már a fordulata önmagában.
Az, hogy a Gina Davis karakterének mi az igazi háttér sztorija, már az is egy olyan csab, amit anélkül nem tudunk beszélni erről a filmről.
Szóval vegyük úgy, hogy az egész adás spoileres.
És akkor nem is tudom, mivel kezdjük.
András, te meg nem mondtad el, hogy mikor láttad ezt a filmet, és hogy neked hogy tetszett. >> Én megvallom őszintén, hogy arra nem emlékszem, hogy a teljes filmet láttam-e annak idején a 90-es években.
Az biztos, hogy nagyon sok részletet láttam belőle.
Tehát nem tudom, hogy volt-e olyan, hogy leültem az elejétől végéig megnézni.
Simán elképzelhető, hogy igen.
De azt is el tudom képzelni, amit Péter mondott, hogy a tévében állandóan benne volt, hogy én is ugyanúgy a tévén csem és én meg valószínűleg elkaptam valamikor.
É, mert nagyon sok mindenre emlékeztem belőle, meg nagyon sok mindenről tudom, hogy láttam sok jelenetről, de például a filmnek a teljes második fele az így, ha nem is azt mondom, hogy full újdonság volt, de körülbelül a az első egy órára emlékeztem csak, vagy az első egy órának a cselekményére, és utána már sokkal bizonytalanabb vagyok abban, hogy azt ténylegesen láttam-e, vagy csak mondjuk kevésbé volt emlékezetes annak idején mondjuk a filmnek a második fele, tehát ezt már nem tudom, de azért sokat láttam belőle már annak idején a 90-es években is.
És a én is a 90-es évből azért nagyon rá voltam függve így a az akkori akciófilmekre, és szerettem a Long Kis Good night, de nem volt a kedvencem.
Tehát nem volt a a az, amit így Orbaszályba újra.
A Diehard 3 az például olyan volt, azt Orbaszályba újra néztem.
Meg még volt több más akciófilm ebből az érából.
Ezt a filmet szerettem, izgalmasnak találtam, de valamiért ilyen nagyon furcsának a találtam.
Tehát az a az az emlékem róla, hogy így picit ne nehezen tudok mit kezdeni vele, merthogy ilyen szabálytalan, ilyen furcsa, ilyen valami szokatlan benne, szerintem azt akkor is éreztem, és ezt nem negatívumnak gondolom, hanem egyszerűen csak csak hogy így hogy így eggyel szabálytalanabbul viselkedik, mint amikhez mondjuk így hozzá voltam szokva akkor az akciófilmes palettáról. pedig Shak filmeket, ugye még nem említettük, hogy Shable Black írta a filmnek a forgatókönyvét, tehát hogy több másik Shane Black filmet láttam már addigra, tehát végus akár az ő ritmusérzékét is ismerhettem már, de mégis valahogy ez a film ez így így ilyen szempontból így kilógott a sorból valamennyire.
Ö de pont ezért megemlékezetes is maradt, hogy így ja, volt ez az akciófilm, amiben a Havas Tyon Gina Davis kommandózik, és közben közben néha ilyen ilyen ilyen furcsa fordulatok történnek vele, meg az egész filmnek a hangulata is ilyen érdekes.
Azóta nem néztem újra egyszer sem, hanem csak most a a az adás előtt, és most is továbbra is tartom, hogy nagyon szeretem ezt a filmet.
Több mindennél mást kaptam, mint amire emlékeztem vagy számítottam. majd majd erről is tudok így beszélni később.
De leginkább félmondatba talán csak megelőlegezve, hogy valahogy egy eggyel földhöz ragadta filmre emlékeztem, mint amilyen maga a Long is Good Night.
De hát a pont a bombasztikusabb túlzásai azok nem maradtak meg, hanem hanem így a a nem is tudom realisztikusabb elemei ég bele annyira az agyamba, hogy azt egész filmre kiterjesztettem.
És ehhez képest meglepett, hogy azért mennyire jellemző erre a filmre és a 90-es éveknek ez a hatalmas ilyen túl ilyen túlzásai. viszont nagyon jól csinálja ezeket a túlzásokat, úgyhogy tök érdekes élmény volt most megnézni ennyi ennyi évvel meg ennyi emlékkel később.
Lehet, hogy én is egy picit úgy hatakoztam az emlékeimmel, mint Gina Davis a filmben, csak közben rám nem lőtt nem lőttek 30-an gépfegyverrel, úgyhogy egy picit egy picivel könnyebb dolgom volt.
Talán >> annyit hadd tegyek hozzá ahhoz, amit az előbb elmondtam, hogy Tini koromban én ezt a filmet talán láttam egyszer, de ebben nem vagyok biztos.
Szerintem csak elkezdtem nézni, és nem tetszett különösebben.
És először életemben egy vagy két évvel ezelőtt a a Keményő podcastnek során volt már róla szó, akkor néztem meg, amikor arra az adásra készültem, amikor a kerékgyárt Ivonnal beszélgettem erről a filmről és igazán csak most, felnőtt koromban lett ez az egyik kedvencem. csak most nyűgözött le, de valami brutális módon, és szerettem bele ebbe a filmbe.
Tehát én addig egy-két évvel ezelőttig úgy igazából ezt a filmet sosem láttam egyben. >> Hm.
Két éve volt már az a kemény időkadás. >> Egy vagy két éve.
Akkor ít fel ezt a filmet magamnak, hogy meg kell néznem. >> [nevetés] >> Az én fejemben azért, hogy ez nem is tudom, egy ilyen B ligás akciófilm, és nem biztos, hogy érdemes a említésre, de de a te de az adásban meggyőztél róla, hogy ez ha téged ennyire meggyőzött, akkor biztos engem is megfog. >> Köszönöm. >> Meg hát amúgy is.
Végül is Shane Black az a forgatókönyvbíró, akinek [horkantás] azért Kyle lenne kihagyni a legalább a korai fémjeit.
Renny Harleyról voltam rosszabb véleménnyel az alkotók közül.
Én azért a Diehard 2-t se szeretem igazán, meg ugye a cliffangert se, és akkor >> miért nem? >> Hát csak igazából az egyesz meg a hármashoz képest, de valószínűleg, hogyha most újra nézném, akkor rájönnék, hogy igazából marha jó az is.
Nem tudom, tonálisan nem éreztem annyira passzolónak abba a hát ugye ez hülye hangzik, hogy a trilógiában a harmadiknak és egész más a hangulata.
Nem tudom, nem éreztem annyira jó tónusulok filmet az első részhez képest annak idején.
Nem tudom enni jobban megmagyarázni >> a Harlin filmjeinek.
És szerintem erről már máshogy beszéltem, hogy az egész életművét igazából újra kéne értékelni és és komolyan kritikai szempontból, mindenféle létező kritikai szempontból kitárgyalni, mert a Harlin filmei nagyon érdekesek még ebben a hipermaszkulin 90-es évekbeli akció amerikai akciófilmes környezetben is.
És lehet, hogy ezért nem tetszett neked tonálisan például a Diehard 2, mert a Harley filmjei és ez a film is olyan, a Long is Good Night van.
Ezeknek a filmeknek van egy ilyen nagyon brutális, kegyetlen éle, ami így ilyen puszta erővel nincs benne a többi rendező, más rendezők, amerikai rendezők filmjeiben.
A nagyon hangosak a 90-es évekbeli akciófilmek, meg a 80-as évekbeliek is, meg mit tudom én. hangosak, nagy a csinadratta meg minden, de az a az a mármár szadista brutalitás, ami néha van a Carlin filmeiben, az hiányzik a többi filmből, és ez ad nekik legalábbis az én szememben egy olyan pluszt, amit amit hiába keresünk a többi akciófilmben, az a többi kortárs akciófilmben, és ezért is >> más a tónusa a hangulata a filmének, mint például egy John Mcernan Diehard 1 és Dieának, háromának.
A kettőnek ezért más a hangulata, és nem feltétlenül rosszabb szerintem, csak ettől lesz más.
John McNan számomra az az akciófilm rendező Isten, tehát Renny Harley nincs az ő szintjén, de majdnem ott van, és ahogy múlik az idő, egyre jobban…
Említett entitások
Témák
- action film
- screenwriting
- directing
- gender roles
- buddy movie
Személyek
Szervezetek, cégek
- Vakfolt podcast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc”
Miről szól ez az epizód: „Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc”?
A Vakfolt podcast ebben az epizódban az 1996-os Utánunk a tűzözön című akciófilmet tárgyalja Wostry Ferenccel. Szó esik a film cselekményéről, Shane Black írói stílusáról és Renny Harlin rendezéséről, valamint a nemi szerepek ábrázolásáról és a buddy movie elemekről. Az epizód a Vakfolt podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 06..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Wostry Ferenc, Samuel L. Jackson, Renny Harlin.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc”?
Fő témái: action film, screenwriting, directing, gender roles, buddy movie.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc”?
Megjelenés: 2026. 05. 06.. Hossz: 1 óra 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vakfolt-podcast/utanunk-a-tuzozon-the-long-kiss-goodnight-1996-renny-harlin-vendegunk-wostry-fer
Több epizód a Vakfolt podcast-ből
- Virradat (Sunrise: A Song of Two Humans, 1927, F. W. Murnau)
- Kék Valentin (Blue Valentine, 2010, Derek Cianfrance) - vendégünk Moskát Anita
- Anyádat is! (Y tu mamá también, 2001, Alfonso Cuarón) - vendégünk Onozó Róbert
- A tűzben edzett férfi (Man on Fire, 2004, Tony Scott)
A Vakfolt podcast évadzáró adásában Tony Scott 2004-es akciódrámáját, A tűzben edzett férfi (Man on Fire) című filmet elemzi. A Mexikóvárosban játszódó történet Denzel Washington…
- Elátkozott város (Pusher, 1996, Nicolas Winding Refn) - vendégünk Varga Ferenc
A Vakfolt podcast ezen epizódjában Varga Ferenccel beszélgetnek Nicolas Winding Refn 1996-os, Elátkozott város (Pusher) című filmjéről. Megvizsgálják a szereplők közötti dinamikát…
- Tenenbaum, a háziátok (The Royal Tenenbaums, 2001, Wes Anderson) - vendégünk Kránicz Bence
A Vakfolt podcast legújabb epizódjában Wes Anderson 2001-es filmjét, a Tenenbaum, a háziátok című alkotást elemzik Kránicz Bence, a 24.hu szerzője vendégszereplésével. A beszélget…
- Különkiadás: 10. születésnapi válogató az elmúlt 10 év legjobb filmjeiből - élő adásfelvétel az Ingában
A Vakfolt podcast 10. születésnapi adásában az elmúlt tíz év legjobb filmjeiből válogatnak. Az élő adásfelvételen négy résztvevő nyolc kategóriában választ filmeket, amelyek későb…
- Az elveszett fiúk (The Lost Boys, 1987, Joel Schumacher)
A Vakfolt podcast Joel Schumacher 1987-es vámpírfilmjét, az Az elveszett fiúkat tárgyalja. Elemezik a film popkulturális hatását, a nyolcvanas évek esszenciáját, a színészgárdát é…
- Vakfolt díjátadó 2026 - Vendégünk CyClo
A Vakfolt podcast Vakfolt díjátadó 2026 epizódjában András, Péter és CyClo a 2026-os Oscar-jelölt filmeket, színészeket és rendezőket elemzik, és kiosztják a Vakfolt saját díjait.…
- Az erőszak utcái (Thief, 1981, Michael Mann)
A Vakfolt podcast elemzi Michael Mann 1981-es filmjét, az Az erőszak utcái-t (Thief), amelyben James Caan egy profi kasszafúrót alakít. A megbeszélés kitér a film technikai aspekt…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- John Woo filmjei — Régen minden jobb volt
A Régen minden jobb volt című műsor John Woo filmrendező életművét tárgyalja, különös tekintettel az akciófilmjeire és a "Gun Fu" stílusra. A beszélgetésben Szabó G. Ádám filmes s…
- Bruce Willis tribute adás - Filmek féktelenül #38 — Filmek Féktelenül
A Filmek féktelenül podcast Bruce Willis tiszteletére készült adása az őt foglalkoztató 1991 és 2000 között készült filmeket idézi fel.
- A rejtőzködő (The Hidden, 1987) — Kemény idők
Szabó Kristóf és Wostry Ferenc a klasszikusnak számító 1987-es A rejtőzködő című sci-fi-horror-akciófilmről, Jack Sholder rendezéséről folytatnak eszmecserét. A beszélgetés az epi…