Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

Orosz Gyuri, humoristával beszélgettünk

Összefoglaló

Orosz György humorista gyerekkori élményeiről, humorának szerepéről a konfliktuskezelésben, írói ambícióiról és feleségével való egységéről mesél. Kifejti, hogyan próbál segíteni az embereknek a negatív dolgok kezelésében.

Röviden

Műsor
Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Megjelenés
2023. 10. 03.
Szereplők, említett nevek
Vígh Vanda
Témák
konfliktuskezelés, humor, negatív dolgok kezelése

Ebben az epizódban

“Próbálok segíteni az embereknek, hogy a negatív dolgokat hogyan lehet túl élni vagy az előnyünkre fordítani” Orosz György, humorista saját bevallása szerint sem volt könnyen kezelhető kisgyerek, de minden csínytevésből nagyobb baj nélkül keveredett ki.

Sőt, ha konfliktusba is keveredett másokkal, a végén mindig lerendezte azzal, hogy mindenkinek megvannak a maga gondjai, nem érdemes egymást még bántani is.

Humorával, meglátásaival mindig kitűnt, és a mások között lévő feszültséget is tudta csillapítani.

Feleségével igazi egységet alkotnak, az álom munkája pedig az írás.

A LÉLEKTÉR Vígh Vandával adásában Orosz György, humorista volt a vendégem.Vendég: Orosz György, humorista Minden szombaton 11.00 órától az FM90 Campus Rádió műsorán.Online is hallgatható adásunk: www.demedia.huÍrhatnak is nekünk: enido@fm90.hu

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Orosz Gyuri, humoristával beszélgettünk”

Miről szól ez az epizód: „Orosz Gyuri, humoristával beszélgettünk”?

Orosz György humorista gyerekkori élményeiről, humorának szerepéről a konfliktuskezelésben, írói ambícióiról és feleségével való egységéről mesél. Kifejti, hogyan próbál segíteni az embereknek a negatív dolgok kezelésében. Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 10. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Orosz Gyuri, humoristával beszélgettünk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vígh Vanda.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Orosz Gyuri, humoristával beszélgettünk”?

Fő témái: konfliktuskezelés, humor, negatív dolgok kezelése.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Orosz Gyuri, humoristával beszélgettünk”?

Megjelenés: 2023. 10. 03.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/orosz-gyuri-humoristaval-beszelgettunk-0cc0fae5

Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből

  • Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem

    Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…

  • Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…

  • Czoller Rebeka volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…

  • Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem

    Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…

  • Széchenyi Krisztián volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…

  • Megalakult a Siddhi zenekar

    Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…

  • Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk

    A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…

  • A sorsod te vagy! Barta Éva, numerológussal beszélgettem.

    Barta Éva numerológussal, kommunikációs szakemberrel és újságíróval beszélgetnek a numerológiáról, kártyavetésről, jövendőmondásról, önismeretről és tudatosságról.

  • A tévé aranykora. Zalatnai Brigittával beszélgettünk.

    Zalatnai Brigitta, korábbi nevén Palcsó Brigitta, a Magyar Televízió egykori bemondója, mesél 27 éves televíziós pályafutásáról, a tévé aranykoráról, és arról, hogyan építette kar…

  • Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk.

    Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból