Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

Stetka Éva versek zenei aláfestéssel. Megjelent az első albuma Reszegi László, szerkesztő, újságíró kollegámnak.

· PT41M29S

Összefoglaló

Reszegi László, szerkesztő és újságíró, az ÉNIDŐ-A lélektér vendégeként beszél első albumáról, amely Stetka Éva verseit tartalmazza zenei aláfestéssel, valamint zenéhez fűződő viszonyáról és kommunikációs oktatói tapasztalatairól.

Röviden

Műsor
Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Megjelenés
2026. 04. 14.
Hossz
41 perc
Szereplők, említett nevek
Stetka Éva, Vígh Vanda, Reszegi László

Ebben az epizódban

Egy hosszabb kórházi tartózkodás alatt jött a gondolata, hogy szeretné szélesebb körben is megismertetni Stetka Éva verseit azokkal, akik még nem hallottak róla.

Újra felhívni a figyelmet egy olyan életműre, amelynek mondanivalója számára is sokat adott és talán másoknak is sokat jelent vagy jelenthetne.

A gondolatot nem kevés munka, szervezés, idő és energia ráfordítás követte, így jelent meg végül Reszegi László első albuma, amelyben Stetka Éva verseket olvas fel, zenei aláfestéssel.

A Lélektér Vígh Vandával magazinban az albummal kapcsolatban beszélgetünk többek között Reszegi László, szerkesztő, újságíró kollegámmal, a Hajdupress főszerkesztőjével, de szó lesz arról is, hogyan határozta meg a zene az életét és a munkájának jókora részét.

Beszélgetünk róla, hogy neki van a legnagyobb Nirvana gyűjteménye Magyarországon és ő írta a legtöbb cikket is a zenekarról és persze kérdezem a tapasztalatairól amiket az elmúlt majd’ két évtized alatt szerzett, kommunikáció szakos egyetemi oktatóként.

Adás szombaton a szokott időben 11.00 órakor az FM90 Campus Rádió műsorán.

Online adás: www.fm90.hu Korábbi adások: https://youtube.com/@enido-alelekterivighvandam4073...

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Énidő - A lélektér

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Stetka Éva versek zenei aláfestéssel. Megjelent az első albuma Reszegi László, szerkesztő, újságíró kollegámnak.”

Miről szól ez az epizód: „Stetka Éva versek zenei aláfestéssel. Megjelent az első albuma Reszegi László, szerkesztő, újságíró kollegámnak.”?

Reszegi László, szerkesztő és újságíró, az ÉNIDŐ-A lélektér vendégeként beszél első albumáról, amely Stetka Éva verseit tartalmazza zenei aláfestéssel, valamint zenéhez fűződő viszonyáról és kommunikációs oktatói tapasztalatairól. Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Stetka Éva versek zenei aláfestéssel. Megjelent az első albuma Reszegi László, szerkesztő, újságíró kollegámnak.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Stetka Éva, Vígh Vanda, Reszegi László.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Stetka Éva versek zenei aláfestéssel. Megjelent az első albuma Reszegi László, szerkesztő, újságíró kollegámnak.”?

Megjelenés: 2026. 04. 14.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/stetka-eva-versek-zenei-alafestessel-megjelent-az-elso-albuma-reszegi-laszlo-sze-8b2581e8

Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből

  • Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem

    Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…

  • Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…

  • Czoller Rebeka volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…

  • Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem

    Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…

  • Széchenyi Krisztián volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…

  • Megalakult a Siddhi zenekar

    Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…

  • Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk

    A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…

  • A sorsod te vagy! Barta Éva, numerológussal beszélgettem.

    Barta Éva numerológussal, kommunikációs szakemberrel és újságíróval beszélgetnek a numerológiáról, kártyavetésről, jövendőmondásról, önismeretről és tudatosságról.

  • A tévé aranykora. Zalatnai Brigittával beszélgettünk.

    Zalatnai Brigitta, korábbi nevén Palcsó Brigitta, a Magyar Televízió egykori bemondója, mesél 27 éves televíziós pályafutásáról, a tévé aranykoráról, és arról, hogyan építette kar…

  • Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk.

    Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból