Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal
Ugrás a multi létből a startup világba - Portré Straub Fannival, a foglaljorvost.hu alapítójával
· PT42M34SÖsszefoglaló
Fanni a magánegészségügy szakértője, aki a multi világból lépett ki, hogy felépítse saját startup vállalkozását, a foglaljorvost.hu-t. Az OTP 2022-ben vásárolta meg cégét, ami az év egyik legjelentősebb tranzakciója volt a magyar egészségügyben.
Röviden
- Műsor
- Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal
- Megjelenés
- 2022. 12. 30.
- Hossz
- 43 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kutasi Judit
- Témák
- startup, magánegészségügy
Ebben az epizódban
Fanni a magánegészségügy szakértője, aki a multi világból lépett ki, hogy felépítse saját startup vállalkozását.
Cégét 12 éve alapította akkor, amikor első kisgyermekét várta, majd éveken keresztül dolgozott éjszaka, illetve amíg a gyerekei az óvodában voltak.
Azt mondja: bár előfordult, hogy magában kételkedett, de az üzleti ötleteiben sosem.
A váltáskor mindent egy lapra tett fel, így B-tervet sem dogozott ki magának.
Versenysportólói múlttal rendelkező szobrász férje támogatta a terveit.
Acégépítés kapcsán úgy fogalmaz: lehet, hogy egy férfi gyorsabban sikerre vihette volna a vállalkozását, de háromszor abba is hagyta volna, mert igencsak lassan jöttek az anyagi sikerek.
A piacra túl korán lépett a foglaljorvost.hu ötletével, amikor az orvosok számára a digitalizáció még korainak tűnt.
Ma már a magánegészségügyi portál alapítójaként segít a betegeknek eligazodni az egészségügy útvesztőjében és támogatja orvosokat és klinikai szolgáltatókat a kiszámítható, stabil betegforgalom kialakításában. 2022 hozta meg számára a várt sikert: az OTP megvásárolta a Foglaljorvost.hu-t, ami az év egyik legjelentősebb tranzakciója volt a magyar egészségügyben.
Fannival magánéletről-munkáról, sikerekről és kudarcokról is beszélgettünk. #foglaljorvost #startup #nő #karrier #egészségügy #straubfanni #womanpower #portré #kutasijudit #radiocafé #vanbarátod #különlegesnők #inspirálótörténetek
Említett entitások
Témák
- startup
- magánegészségügy
Személyek
Szervezetek, cégek
- OTP
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ugrás a multi létből a startup világba - Portré Straub Fannival, a foglaljorvost.hu alapítójával”
Miről szól ez az epizód: „Ugrás a multi létből a startup világba - Portré Straub Fannival, a foglaljorvost.hu alapítójával”?
Fanni a magánegészségügy szakértője, aki a multi világból lépett ki, hogy felépítse saját startup vállalkozását, a foglaljorvost.hu-t. Az OTP 2022-ben vásárolta meg cégét, ami az év egyik legjelentősebb tranzakciója volt a magyar egészségügyben. Az epizód a Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ugrás a multi létből a startup világba - Portré Straub Fannival, a foglaljorvost.hu alapítójával”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kutasi Judit.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ugrás a multi létből a startup világba - Portré Straub Fannival, a foglaljorvost.hu alapítójával”?
Fő témái: startup, magánegészségügy.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ugrás a multi létből a startup világba - Portré Straub Fannival, a foglaljorvost.hu alapítójával”?
Megjelenés: 2022. 12. 30.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/womanpower-portrek-keret-nelkul-kutasi-judittal/ugras-a-multi-letbol-a-startup-vilagba-portre-straub-fannival-a-foglaljorvost-hu-44c5a41c
Több epizód a Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal-ből
- Orvosként kezdtem, betegként változtam meg, most pedig gyógyítóként szolgálok” – Portré Dr. Sobel Gáborral
Dr. Gábor Sobel szülész-nőgyógyász, a Semmelweis Egyetem docense, orvoscsaládból származik, édesanyja Prof. Dr. Zsuzsa Schaff, akitől a szakmai igényességet örökölte. Saját 20 éve…
- Elég a hallgatásból! – Portré Salamon Adriennel az Együtt Könnyebb – Női Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnökével
Salamon Adrienn, az Együtt Könnyebb – Női Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a World Endometriosis Society vezetőségi tagja a saját érintettségéből kiindulva mesél az endo…
- A kedvesség ereje – Portré Liptai Judittal, a Danubius Hotels központi értékesítési és marketing igazgatójával
Liptai Judit, a Danubius Hotels központi értékesítési és marketing igazgatója a turizmusban tapasztalt vezetői tapasztalatairól beszél, különös tekintettel a kedvesség erejére és…
- Aranyat ér, amitől menekültem - Portré Okvátovity Dórával, a Fajszi Paprika Manufaktúra ügyvezetőjével
Okvátovity Dóra, a Fajszi Paprika Manufaktúra ügyvezetője mesél arról, hogyan tért vissza a családi vállalkozáshoz annak ellenére, hogy kezdetben más utat választott. Az epizódban…
- AI a marketingben: félelem vagy lehetőség? - Portré Bánhegyi Zsófiával, a Magyar Marketing Szövetség alelnökével
Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke az AI marketingbeli alkalmazásáról, a vezetői döntésekről és a női vezetői szerepekről beszél. Szó esik a Marketing Trendboo…
- Lehet zöld a filmipar? – Portré Szemerédy Zsófival, a Leverage Point Entertainment alapítójával
Szemerédy Zsófi, a Leverage Point Entertainment alapítója és korábbi BAFTA Albert menedzser, a fenntartható filmgyártásról beszél, kitérve a forgatások karbonlábnyomának csökkenté…
- A személyes adatunk a tét – Portré Dr. Sziklay Júliával, a NAIH nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettesével
Dr. Sziklay Júlia, a NAIH nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese, az adatvédelemről, az adatkezelési hibákról és a NAIH AWARE projektről beszél, különös tekintettel a szépség…
- A recepteken is túl – betegkommunikáció és prevenció a gyakorlatban
Kutasi Judit Dr. Halász Dóra gyógyszerésszel és Dr. Cs. Szabó Zsuzsanna háziorvossal beszélget a betegkommunikációról és prevencióról, valamint a Richter Érdemérem Díjról.
- Amiről a nők nem beszélnek – női egészség, tabuk és számok a Richter friss kutatásának tükrében
A Richter Gedeon nemzetközi kutatása a női egészség tabutémáit vizsgálja. Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon PR főosztályvezetője, és Szerencsés Dóra, az Inspira Research Kft. stratégi…
- Merd kimondani! – Interjú Dr. Csereklye Andrea szexuálterapeutával, FEME alapítóval
Dr. Csereklye Andrea szexuálterapeuta az intim problémákról, a női és férfi szexualitás változásairól, valamint a stressz és a kiégés hatásairól beszél. Szó esik a terápiás lehető…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Lendületben az egyensúlyban, avagy ilyen a családbarát startup - Németh Nóra, Preghello — Üvegcipő DIY
Németh Nóra, a PregHello és BabyHello alapítója mesél vállalkozása felépítéséről és a femtech területen elért sikereiről, amelyekkel a magyar kismamák digitális támogatását forrad…
- Atomfizikusból lett milliárdos cégvezető | Tóth Zsófia - Volteum | GIRLPOWER 1. — KIKI.
Tóth Zsófia, a Volteum ügyvezetője, atomfizikusból lett milliárdos cégvezetőként mesél startupjának sikertörténetéről, a vállalkozás építésének kihívásairól, és a női vezetői szer…
- Miért gondolkodsz rosszul a vállalkozásról? – Gyarmati Fanni elárulja a sikeres Startup titkát! — KissMarketz Podcast
Gyarmati Fanni, a Diverzum alapítója, részletesen bemutatja vállalkozása születését és fejlődését, valamint a diákkedvezmények rendszerét. Beszél a vállalkozói gondolkodásmódról,…
- 37. Mindent eladtak, hogy rendelőt nyissanak - egy 3 milliárdos fogászati cégcsoport története │ Thury Vivien — Nyereséges Vállalkozás Podcast
Thury Vivien, a Globe Dental alapítója, mesél arról, hogyan épített fel egy 3 milliárdos fogászati cégcsoportot. Az epizódban szó esik a cég növekedéséről, a fogászati turizmusról…
- Cserta Szandra - vállalkozónak születni kell, vagy tanulható? (Kívül Belül Boldogság) — Zsolya sztorik: Vállalkozásfejlesztés lépésről lépésre
Cserta Szandra, a Kívül Belül Boldogság alapítója és otthonszervezési tanácsadó bemutatja vállalkozói fejlődését. Az epizódban szó esik arról, hogy hogyan épített fel egy szakmát…
- Sminkesből lett optikus és sikeres üzletasszony — RE-BUSINESS
Flórián Fanni, a Szemes Optika tulajdonosa, arról beszél, hogyan hagyta ott biztos szakmáját és épített sikeres vállalkozást a Covid-lezárások közepette, elérve mára 250 millió fo…
- Vállalkozónői utak - Dr. Füredi Júlia @a_furedijuli — Cup of Coaching - portfólió karrier építése
Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus, korábbi HR felsővezető, saját vállalkozásáról és egy mobil applikációról beszél, amely a szervezetek pszichológiai biztonságát méri. Megosz…
- Ahol a szövegek életre kelnek - Kustár Blankával a KontentKonyhából — Vállalkozás Anyaszemmel
Kustár Blanka, a KontentKonyha alapítója volt a Vállalkozás Anyaszemmel vendége. A beszélgetés során szó esett a családi élet és a vállalkozás összeegyeztetéséről, a szövegírásról…