Zarándok.ma

A testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról – Válaszkereső

· PT25M57S

Összefoglaló

Pécsi Rita neveléskutató új podcastjában, a Válaszkeresőben a szülők kérdéseire keresnek válaszokat. Az első epizódban Lídiától érkezett egy kérdés a testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról. A beszélgetés kitér arra, hogyan motiválhatja az unalom a gyerekeket kreatív…

Röviden

Műsor
Zarándok.ma
Megjelenés
2026. 05. 10.
Hossz
26 perc
Szereplők, említett nevek
Pécsi Rita
Témák
testvérviszály, óvodai bántalmazás, nevelés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretettel [zene] köszöntöm önöket újra a válaszkereső videósorozatban, amit [zene] az arendok.ma YouTube csatornáján találhatnak meg.

Iratkozzanak is fel, hogyha van kérdésük, várjuk ezeket a kérdéseket [zene] és keressük rá a választ.

Remélem, hogy nem csak én, hanem amint hallgatják, átgondolják és belehelyezik azt a saját életükbe, akkor meg is találják azokat a válaszokat ott, ahol éppen ezek aktuálisak.

A mostani első kérdésünk Lídiától érkezett.

Két hete a férjemmel hoztunk egy döntést.

Hétköznap egyáltalán nem nézünk tévét, és gyerekeinknek sem engedjük.

Nem tudom a hétvégén mit csinálnak még ezen kívül, de örülünk ennek.

Három gyerekünk van, két lány, öt és három évesek és egy fiúcska másfél éves.

Tehát viszonylag ugye még óvodás korban, illetve még abban sincsenek a gyerekek.

A gyerekek is elkezdtek ehhez hozzászokni, és most már jobban feltalálják magukat, hogy mit csináljanak mesenézés helyett.

Eleinte csak közösen játszottunk, hogy megtanítsam nekik, mennyi jó tevékenység van a tév helyett.

Aztán most már ők is elkezdtek közösen játszani.

Szép ez a folyamat, és gratulálok ehhez a kitartáshoz.

Ezt valóban tényleg azt gondolom, hogy nagyon jól tették.

Egy kicsi kis zárójelet tennék azoknak, akik hallgatnak még ez Lidián kívül minket, hogy az unalom tulajdonképpen egy nagyon-nagyon jótékony belső motivációt eredményez, hogyha ez egy kicsit egy ilyen olyan környezettel van körülvéve, ahol matathat, keresgélhet.

Tehát most itt óvodás gyerekekről van szó, de a későbbi életkorban is, hogy ott van egy kis lap, egy kis színes ceruza, egy kis valami, hogyha kint van az udvaron, kavicsok, felmászási lehetőség, bármi.

Tehát az unalomra nem kell rögtön ráröpülni, és ezt a bizonyos szórakozást akár kattintással, akár nézéssel, akár evéssel, akár bármilyen külső tevékenységgel így valahogy betömni, mert ez sajnos a függőségnek is az egyik meleg ágya, hogy amikor nem érzem magam komfortosnak, akkor valami külső dologhoz nyúlok, vagy valaki mondja meg, hogy mit csináljak.

És itt például a képernyő egy nagyon nagyonnagyon gyors szükségletkielégítő, és ez egy ez nagyon nagyon messze vezet, és nagyon nem jó helyre vezet, egy zsákutcába vezet, mert a képernyő nézése semmilyen belső munkát nem nem jelent.

És akkor azt csak váltogatom nézegetem és úgy valahogy azt se fel se dolgozom, föl se fogom, de rengeteg információ jön közben.

És megszokom azt, hogyha amikor nem komfortos az egész, magyarul unatkozom, akkor ez majd ez majd jó lesz.

És ezzel szemben, hogyha nem komfortos az érzetem, és egy kicsit unatkozom, és utána én elmennék abból a környezetből, nekem is mondták a gyerekeink annak idején, hogy anya, unatkozom, mit csináljak, de nem azt, amit te mondasz, mert én ilyenkor mindig mondtam, hogy kicsit mossál föl, kicsit töröd le, gyere, hozd ide, pakold ki a mosogatot, tedd be, vagy nem tudom, mindegy, valamit gazoljunk ki, szedjük össze a gajjakat, vagy valami.

Tehát mindjárt mondták, hogy nem azt, amit én mondok, de találtak is rögtön valami más tevékenységet, vagy hogyha belekapcsolódtak ebbe, hogy gyere, csináljuk meg együtt, gyere akkor mit tudom én, közben beszélgetünk valami, akkor rájön, hogy az a tevékenység is őt bevonta.

Tehát unatkozás esetében nem kikapcsolni kell, hanem inkább bekapcsolni valamilyen tevékenységbe, tehát nem nézésbe, nem eszegetésbe, nem valamilyen a szórakozás szó nagyon jó egyébként a magyar szó a szétszór és tulajdonképpen ez a a amikor amikor az unatkozást valami leköti egy tevékenység, az pedig bevon és és hát aktivizálja a az embernek a kis adottságait, tehetségét, ezt az én haté ami hát egy jó érzéssel tölti el.

Szóval itt megakadtam, hogy elkezdtek közösen játszani.

Viszont sokszor ez a közös testvéri játék veszekedésbe, egymás piszkálásába, utánozásába és árulkodásba torkollik.

Természetesen igyekszem kezelni ezeket a helyzeteket, közbe avatkozni, szétválasztani őket, ha szükséges.

Viszont amikor fél óra leforgása alatt már nyolcadszor jön oda egyik is, másik is árulkodni, akkor az mentálisan engem is felborít, és a sokadik után hamar elveszítem a türelmemet.

Nyilván könnyű magaoldás lenne bekapcsolni a mesét, mert akkor nem kapcsolódnak egymáshoz.

Ezt nem szeretném, sőt fontosnak tartom, hogy megtanuljanak együtt játszani.

Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet a testvérek közötti civakodásokat jól lereagálni szülőként?

Milyen eszközök vannak, amik ilyen helyzetben segítenek?

Mennyire kell hagyni, hogy egymás között elrendezzék?

S mi az a pont, amikor egy szülőnek be kell avatkoznia?

Ugye elkezdenek közösen játszani öt, három és másfél évesek talán.

Azt azért lássuk be, hogy a másfél éves tulajdonképpen, de még a három éves is.

Igazából arra a nagyon együttműködő közös játékra, közös hosszas közös tevékenységre nem alkalmas.

Tulajdonképpen az öt éves is egy nagyon érett kisgyerekkel legyen, amikor már úgy úgy huzamosabban tud másokkal együtt játszani, hasonlóan élet gyerekekkel, vagy akár a kistestvérével néha.

De ez attól van, hogy ez az idegrendszeri terület még, hogy mondjam, olyan az énképe ennek a területnek, hogy hogy kifejezetten én központú, tehát olyan szemüveg van rajta, ami csak a saját érdekeit látja.

Ez ugye szépen látszik abból, hogy a kisgyerekek, ugye a másfél éves biztos biztos szeret bujócskázni szerintem, de hogy bujócskázik, hogy eltakarja magát és azt mondja, hogy keress meg, mert ha én nem látok, akkor te se látsz.

Vagy például éppen a hétvégén volt ilyen korú unokánk itt, jó nem másfél éves, de két és fél, de még mindig így játszott, hogy bement az egyik kis szobába, és onnan kiáltozott, hogy keress meg, itt vagyok.

Tehát, hogy nem képes még arra, hogy kilépjen a saját látóköréből, és csak azt látja, ami az ő érdeke, az ő mi jelenlegi érzelme, indulata satöbbi.

Na most ez lehetséges, hogy egy darabig például nagyon szépen harmonizál a testvéreknek a a játékával.

Tehát belemegy abba egy kicsit, nem tudom én, tologatják az autókat, vagy játszanak babákkal, vagy mit tudom én, főznek, vagy bullyóskának, vagy akármit csinálnak, de egyszer csak ütközik az érdeke, mert ő neki sokkal jobban tetszik az a tűzoltóa autócska, ami az öt évesnek a kezében már szirénázik, már bú, de már hú, már vizet is locsol a képzeletében meg satöbbi.

Hát ez sokkal klasszabb, mint az övé, amelyik itt áll és itt unalmasan, nem tudom én parkol.

Mit fog csinálni? azonnal ráveti magát az öt évesnek a játékára, amire az öt éves felmegy a plafonra, és azonnal na hát lehet, hogy a na jó, szóval lerendezi a kérdést rövid úton.

Tehát azt lehet látni, hogy az ilyen ilyen kicsi életkorú gyerekeknél a közös játék még tényleg csak úgy megy, hogyha a mi biztonságú terünkben ott vagyunk, nem kell mindig velük játszani, de ott vagyok, és amikor egy ilyen összeütközés van, valóban jól csinálja, őt szét kell választani.

Na most ez az árulkodás, ez az árulkodás azt gondolom, hogy azzal is le lehet szoktatni, hogy ezt nem hallgatom meg.

Tehát egyszerűen amikor szétválasztjuk a testvérviszályban benne lévő gyerekeket, akkor már talán itt is már említettük, igazságot nem tudunk tenni.

Tehát csak rendet teszünk és igazságot nem.

Ha ott elkezdesz igazságot osztani, hogy jaj, de akkor ki kezdte el?

Jaj, tényleg azt mondta, hogy az öcsi kezdte el.

Jaj, de nem, de ő meg azt mondja, de hogy ő elvette, de ő kezdte és nem tudom mi.

Tehát egyszerűen szokjanak le arról, hogy itt megkeresik, mert igazából nem igazságot keresnek, hanem anyát vagy apát, hogy ki mellé fog állni.

És ebben a helyzetben nem állok sehova, hanem azt mondom, jó, válasszuk szét őket, nem tudtok egy együtt játszani, akkor mindenki játszon valahogy külön-külön. és megpróbálom beindítani azt a következő menetet, azt a következő játékot.

Tehát semmiképpen nem bekapcsolni rá megint egy szétszóró mesét.

Ezt nagyon jól érzi, hanem hanem valahogy, hogy mondjam, koordinálni ezt a játékot.

De tényleg azt előre már kell látni, hogy hogy ez nem fog menni.

Tehát egy öt, három és másfél éves hosszas ideig nem fog tudni együtt játszani.

Tehát ezt ezt ne képzeljük el.

Örülünk neki, hogyha ideig, óráig össze tudják hangolni.

De például azt is látni kell, hogy amikor például a másfél éves ugye most kerül a Dackorszakba, a három éves még benne van a Danckorszakban.

Az öt éves lehet, hogy még nem jött ki belőle, ami ugye azt jelenti, talán már az egyik ilyen adásunkban is beszéltünk a DACnak vagy a Hisztinek a kezeléséről.

Lehet, hogy érdemes talán visszakeresni, nem mennék most jobban bele.

Tehát, hogy a hiszti esetén ugye annyira feszült idegrendszeri állapot jön létre, ami nem képes uralkodni.

De ezt kérem, hogy így hallják meg, hogy nem képes.

Tehát hogy hiába mondod neki, hogy nyugodjál már le.

Persze mondjuk azért, de ehhez idő kell neki, egy nyugodtabb idegrendszer kell neki, amire rá tud rá tud kapaszkodni.

Ez persze a szülőé, és nem a másik gyereké nyilván. [torokköszörülés] Tehát és és tényleg idő kell és szétválasztás.

Én azt javaslom, hogy [torokköszörülés][köhögés] sok civakodást meg lehet azzal is azzal is előzni, hogyha van a gyerekeknek egy kettő, de tényleg csak egy- kettő vagy öt-h mondjuk olyan játéka, ami csak az övé, de az nem azt jelenti, hogy a testvérei nem játszhatnak vele, hanem csak akkor játszhatnak vele, amikor elkérik tőle, és ő odaadta.

Minden gyereknek lehet ilyen játéka, nem 20 és nem az összes.

És legyenek közös játékok is, amelyik mindig közös játék.

És hogyha ők nem tudnak megegyezni bele, hogy most ki tud, ki játszik vele, akkor kérjenek segítséget anyától, apától, és akkor általában felosztjuk, hogy először te játszol vele, aztán utána majd ő is, vagy hogyha tudtok közösen, nem tudom én.

Szóval ott egy kicsit vezetjük.

De például abban az esetben, ha megvan a sajátja, legyen egy polca, itt vannak a feri játékai, itt vannak az orsi játékai, itt vannak.

Jó, és ahhoz csak akkor lehet hozzányúlni, hogyha Feritől, Orsitól elkérted.

És hogyha most nem adja oda, hát akkor egy kicsit hisztizik, meg nem tudom, mit csinál, de nem adta oda.

Na most hogyha bemegyek a gyerekszobába, és azt látom, hogy Orsi Feri játékával játszik és Feri tobzódik és már éppen az orsi haját tépi, és az a kiabálás, hogy de mert elvette a játékomat, de nem szól, de múltkor odaadta, nem tudom én.

Nem kezdek el vitát, csak egy kérdés.

Nem most, hanem múltkor, mert már meg nem érdekel múltkor nem most.

És persze, hogy ott nyilván nem ilyen nyugodtan megy a dolog, de hogy szokják meg, hogy ennek ez a rendje.

Tehát egy-két ilyen ökölszabályt biztos, hogy ki kell alakítani a játszás körül.

És bizony itt még el kell telnie időnek, amíg ez a három gyerek, ez a három korosztályú gyerek tényleg tud huzamosabban is együtt játszani.

Tehát nincs itt semmilyen probléma, vagyis hát ilyen értelemben nincsen baj, de ez persze, hogy emberpróbáló feladat, hogy ezt így az ember koordinálja ezekben a helyzetekben.

Sokszor tényleg jobb, hogyha kicsit külön játszanak, vagy amikor ez a feszültség már olyan [torokköszörülés] fokú, akkor külön választjuk őket.

Van itt egy helyzet, hogy mikor mennyire kell hagyni, hogy egymás között elrendezzék.

Az öt éves meg a három éves már egy kicsit többet tud egymás között elrendezni.

A másfél évessel nagyon nehéz egymás között bármit is, mert olyan mértékben indulat vezérelt, olyan mértékben érzelem vezérelt, hogy tényleg nem képes ezeken uralkodni.

Ott ott ezt ezt nem nem várhatjuk egy ilyen közös megegyezést.

A másikaknél egy egyre jobban is majd most, hogy a az életkorban egy kicsit előrehaladnak, többet is remélhetünk ebből, hogy egymással elrendezik.

Sőt, ebben a testvérviszályban nagyon fontos az is, hogy a testvérek egymás között próbálgatják az erejüket, a rábeszélőképességüket, a nem tudom én, hogy meddig bírom ki, meddig tudom piszkálni, hogy mit tudok bevetni apánál, anyánál, hogyan tehát nagyon sok mindent meg mikor vagyok sok, mikor vagyok kevés, ez most elég volt, ez most jó volt, ez eredményre vezetett, ez nem.

Tehát sok mindent hagynék, amikor az a az a felismerhetően elemi düh vezérli már őket, és tényleg látszik rajta, hogy szinte nem ura ennek a dühkitörésnek, akkor kell beavatkozni.

Azért előtte nem nem olyan gyorsan.

Tehát anyák egy kicsit gyorsabban beavatkoznak általában, mint ahogy szükséges.

De érzék, tehát ezt megtanuljuk ezt az érzékenységet, hogy hogy hogy most még nem kell.

Ezt nagyon nagyon jól érzékeltem én is a saját gyerekeinknél.

Ugye ikreink vannak először és ott nagyon az ikrek nagyon-nagyon nagyon jól ismerik egymást.

De ez az öt és három éves is ismerheti nagyon jól egymást már, de azért az ikren nagyon-nagyon jól tudták, hogy melyiknek hol van a gyenge pontja, melyik hol sebezhető jobban, hogyan lehet.

Egyik verbálisan volt nagyon klassz, nagyon nagyon erős.

Tehát az olyat oda tudott mondani a másiknak, hogy az két hétig, de a másik pedig testileg volt ügyes, és az pedig hát másképp tudta érvényesíteni az akaratát.

És azért ezt anyaként látni sokszor tényleg keserves is volt, mert láttam, hogy melyik helyzetben melyik lesz a gyengébb.

És volt például egy egy-egy ilyen alkalom, hát azért nem is egy, de nagyon emlékszem egyre, hogy úgy éreztem, hogy fú, most szegény gyengébb, most nagyon nagyon-nagyon a rövidebbet húzza, be kell oda kell mennem, be kell avatkozni, és hogy meg kell őt védeni.

Mire ő a gyengébb azonnal mondta, hogy anya, te ebbe ne szóljál bele, ez a mi ügyünk.

És akkor úgy, úgy azért kicsit fel is voltam háborodva, hogy téged védlek éppen, mi az, hogy a mi ügyünk köszön meg, hogy idejöttem.

Szóval, szóval tényleg úgy érezte, hogy ezt neki meg kell küzdenie és meg kell tanulnia ezzel szemben.

És ezt a testvérrel, akit egyébként ő is írja, hogy néha úgy el tudnak játszani, satöbbi, tehát hogy jól tudnak együtt lenni.

Tehát ez ez ők attól még jól vannak.

Tehát a testvérviszályban elhangzottak vagy történt dolgok nem ugyanolyan súlyúak,…

Említett entitások

Témák

  • testvérviszály
  • óvodai bántalmazás
  • nevelés

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról – Válaszkereső”

Miről szól ez az epizód: „A testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról – Válaszkereső”?

Pécsi Rita neveléskutató új podcastjában, a Válaszkeresőben a szülők kérdéseire keresnek válaszokat. Az első epizódban Lídiától érkezett egy kérdés a testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról. A beszélgetés kitér arra, hogyan motiválhatja az unalom a gyerekeket kreatív… Az epizód a Zarándok.ma című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról – Válaszkereső”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pécsi Rita.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról – Válaszkereső”?

Fő témái: testvérviszály, óvodai bántalmazás, nevelés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A testvérviszályról és az óvodai bántalmazásról – Válaszkereső”?

Megjelenés: 2026. 05. 10.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/zarandok-ma/a-testverviszalyrol-es-az-ovodai-bantalmazasrol-valaszkereso

Több epizód a Zarándok.ma-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból