Helyi és alternatív pénzek: valódi esély?
· PT36M10SÖsszefoglaló
Köves Alexandra Sárdi Gábor közgazdásszal beszélget az alternatív és helyi pénzekről, valamint azok szerepéről a gazdasági és társadalmi működés megváltoztatásában. Kitérnek a helyi pénzek megvalósult tapasztalataira, a relokalizációra, valamint a szívesség- és időbankokra.
Röviden
- Műsor
- Zöld Egyenlőség
- Megjelenés
- 2020. 06. 26.
- Hossz
- 36 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pogátsa Zoltán
- Témák
- helyi pénzek, alternatív pénzek, relokalizáció, szívességek, időbankok
Ebben az epizódban
Júniusban a pénzügyek és a fenntarthatóság összefüggéseiről beszélgettünk.
A téma utolsó adásában Köves Alexandra Sárdi Gábor közgazdásszal beszélget az alternatívákról, arról, hogy hogyan lehet a jelen paradigmáit meghaladni, és milyen eszközök vannak a kezünkben ahhoz, hogy tényleg tegyünk valamit egy másik típusú gazdasági és társadalmi működési rend létrejöttéért.
A helyi és alternatív pénzek már megvalósult tapasztalatai segíthetnek ennek átgondolásában.
A pénz jelenlegi körforgásában az emberek a közösségekben megkapják a pénzüket például fizetésben, amit aztán elköltenek egy boltban, ami nagy valószínűséggel egy tőlük távol eső bejegyzésű cég tulajdonában van, ami azt nem az elköltés helyszínén fogja újra befektetni, vagy elkölteni.
Ezzel azonban nem az adott közösségben lévő pénz körforgását segítik.
Ennek kivédésére szolgálhat például a helyi pénz.
Ugyanakkor korábban a podcast sorozatban esett már szó a gazdaság relokalizációjának fontosságáról is, amelyet szintén előmozdíthatnak a helyi pénzek amellett, hogy befolyásolják az áruk tartósságát, a közösségi életet és a szakmák megbecsültségét is.
De hogyan tudnának létrehozni ilyeneket például önkormányzatok?
És mire szolgálnak a szívesség- és időbankok?
A válságok során fel szoktak erősödni a helyi pénzzel kapcsolatos viták, és egyre több és több ilyen megoldás kezd el működni.
Ezekről beszélget Köves Alexandra Sárdi Gáborral, a Pénz és Fenntarthatóság című könyv fordítójával és szerkesztőjével.
Említett entitások
Témák
- helyi pénzek
- alternatív pénzek
- relokalizáció
- szívességek
- időbankok
Személyek
- Sárdi Gábor
- Pogátsa Zoltán
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Helyi és alternatív pénzek: valódi esély?”
Miről szól ez az epizód: „Helyi és alternatív pénzek: valódi esély?”?
Köves Alexandra Sárdi Gábor közgazdásszal beszélget az alternatív és helyi pénzekről, valamint azok szerepéről a gazdasági és társadalmi működés megváltoztatásában. Kitérnek a helyi pénzek megvalósult tapasztalataira, a relokalizációra, valamint a szívesség- és időbankokra. Az epizód a Zöld Egyenlőség című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 06. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Helyi és alternatív pénzek: valódi esély?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pogátsa Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Helyi és alternatív pénzek: valódi esély?”?
Fő témái: helyi pénzek, alternatív pénzek, relokalizáció, szívességek, időbankok.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Helyi és alternatív pénzek: valódi esély?”?
Megjelenés: 2020. 06. 26.. Hossz: 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/zold-egyenloseg/helyi-es-alternativ-penzek-valodi-esely-0987e865
Több epizód a Zöld Egyenlőség-ből
- Búcsú a Zöld Egyenlőségtől: korkép és kórkép
A Zöld Egyenlőség podcast utolsó adásában a szerkesztők, Köves Alexandra és Gébert Judit, az ökológiai közgazdaságtan gondolatait járják körül az elmúlt öt év tükrében, beszélgetv…
- Az őshonos és hagyományos tudás jelentősége környezeti értékeink megőrzésében
Ebben az epizódban Köves Alexandra Lenti Attila politológussal, nemzetközi kapcsolatok szakértővel beszélget az őshonos tudás jelentőségéről a környezeti értékek megőrzésében, kül…
- Nem állunk nyerésre. Jöhet-e valahonnan változás?
Négy zöld podcaster, Gébert Judit, Köves Alexandra, Nagy Réka és Tomaj Zsófi beszélget arról, hogyan élik meg a környezeti témákban tapasztalható visszafejlődést, és honnan jöhet…
- A biodiverzitás-védelem piaci megoldásai: lehet a felelőtlenséggel kereskedni?
Az Európai Bizottság a karbonkereskedelem mintájára pénzügyi megoldásokat dolgoz ki a biodiverzitás védelmére. Köves Alexandra Pataki György ökológiai közgazdásszal beszélget arró…
- Merre tovább globális környezeti politika?
Az epizódban Glied Viktor és Gébert Judit a globális környezeti politika aktuális helyzetét és a klímacélokra gyakorolt hatásokat tárgyalja, különös figyelmet fordítva Donald Trum…
- Hol vannak a technológiai fejlődés korlátai?
Gébert Judit és Köves Alexandra Nick Bostrom Mély utópia című könyvéről beszélget, mely a technológiai fejlődés korlátait és az emberi élet értelmét vizsgálja egy utópisztikus, te…
- Beszélnünk kell az erdőkről!
Gálhidy László ökológus és Gébert Judit beszélgetnek az erdők állapotáról, a természetközeli erdőgazdálkodás jelentőségéről, a klímaváltozás hatásairól és arról, hogy mit tehetünk…
- Utazni vagy turistának lenni: van különbség?
Az epizódban Szűcs Péter íróval beszélgetnek az utazás fogalmának átértelmezéséről. Szó esik arról, hogyan lehetne a turizmust fenntarthatóbbá tenni, megőrizve az utazás élményeit…
- Hogyan lehetséges ökológiai közgazdaságtan? – Könyvbemutató
Gébert Judit könyvéről, a "Hogyan lehetséges ökológiai közgazdaságtan?" című kötetről beszélgetnek, összevetve a konvencionális és az ökológiai közgazdaságtan eltérő megoldásait a…
- Amikor az innováció nem a haszonról, hanem a társadalmi jóllétről szól
Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója és a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TinLab) projektvezetője beszél a társadalmi innovációkról, azok céljairól és…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 11. MMT verzusz szuverén pénz — Pogi Podcast
Pogi Bexley Zoltánnal és Joób Márkkal vitatja meg a Modern Monetáris Elméletet (MMT) és a szuverén pénzrendszer közötti különbségeket. Kiemelik, hogy a gazdaságban forgó pénz több…
- 75. Pénzügyek és tudatosság - Hogyan spórolhatunk — Púdermentes
Ez az epizód a pénzügyek tudatos kezelésével foglalkozik, különös tekintettel a spórolásra és a költésre. Megbeszélik a kiadások és bevételek vezetését, valamint megosztják a hall…
- Több, mint zöld! - A körforgásos gazdaság helyi kérdései — Élhető Települések Országos Szövetsége
A Fenntartható Városok podcast e heti adásában a körforgásos gazdaság helyi kérdéseit vitatják meg Somodi Katalin és Sárosi Eszter vendégek. Kitérnek a fogalom definíciójára, a fe…
- Fenntarthatóság a pénzügyekben — Fintech Világa
A Fintech Világa adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Bátorfi Botonddal beszélgetnek a pénzügyek fenntarthatóságáról. Szó esik a zöld bankingról, annak kihívásairól és a zöl…
- A világgazdaság abszurd. Van, aki újragondolta. // Charles Eisenstein — Gondolatkertészet
Ez az epizód Charles Eisenstein "Megszentelt gazdaságtan" című művét tárgyalja, és a pénz alternatív működési lehetőségeit vizsgálja. Somody Imre segítségével ismerhetjük meg Eise…
- Pénzügyi mintázataink: amikor több érkezik, mint megszoktuk — OTP Bank Podcast
Az OTP Bank Podcast epizódjában Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus és Fabriczki Rita beszélgetnek arról, hogyan kezeljük az egyszeri nagyobb pénzösszegeket és a rendszeres jutt…
- Hogyan kapok pénzt a visszaváltott palackok után? — Kasszakulcs - a HVG pénzügyi podcastja
Ebben a részben a kötelező palack-visszaváltási rendszerről és az azonnali fizetésről beszélgetnek. Pjeczka Attila a Raiffeisen Banktól elmagyarázza, hogyan kerül a visszaváltott…