Tévesen leostobázni a tyúkokat
· PT1H44M50SÖsszefoglaló
Ebben a podcast epizódban a házigazdák és a vendégek számos, az élet különböző területeit érintő kérdést vitatnak meg. Szóba kerül az alvás közbeni leesés miértje, az újdonságkereső viselkedéshez illeszkedő munka, a vizuális ingerek hatása a közlekedésre, a fényképek újságokba…
Röviden
- Műsor
- csúnyarosszmajom
- Megjelenés
- 2024. 06. 20.
- Hossz
- 1 óra 45 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pohly Ferenc
- Témák
- alvás, viselkedéskutatás, közlekedésbiztonság, újságírás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] hogyha úgy érzed magad mint egy kirukadt zseb amiből minden ami benne volt csak úgy kipereg hogyha úgy érzed magad hogy már túl nagy a zavar majd ez a három ember válaszol amire akar vagyis amire van ideje hogy az éterbe kitegye és csökkenjen a kérdés halom pont ez a arosz maj szervusztok drága hallgatók en 206 alkalommal üvöltök a mikrofonba p keveset vártál a múltkor volt olyan hogy bekapcsoltam és kiderült hogy két másodperc lemaradt és csak az lett hogy bustok és ak bus üvöltő bustok az lehet hogy nem lesz majd jó jó busztok kedves hallgatók ez jó lesz ez jó lesz ez itt a csunnyaarossz maajon podcast 206 adása benne fx mester az véletlen magamond elő de kínos tapsoljatok megást kell várni arra hogy magát mond mr univzum egriános doktor és a hallgatók által küldött kérdésekre válaszolunk nagyon-nagyon sok kérdés van úgyhogy ma végigmentem a maximális pontszámmal ajjajajajaj doktor úr dobott egy hátast szétesett a szé nagyon rossz volt látni én azt hittem meghalsz [ __ ] meg élőadásban meghalni nagyon sz szép nézőkért ennyit nem teszek meg a hallgatókért szóval hogy végig kellett mennem a maximális pontszámmal értékelt kérdések tengerén és egyet kettőt visszaminősíteni hogy ne bukkanjanak már fel újra azok a kérdések amiket ugyan maximális pontszámmal értékeltem de valaholy sose kerülnek be az adásbam tehát nem az lett hogy bekerülnek az adásba hanem visszaminősítet ő rengeteg sok van nagyonnagyon sok k az adásba de nem lehet mert akkor egyre nagyobb restanciáb lennénk ígyis az elmúlt hónap kérdéseiből válogat hogy csak az igazán jók na jó mindegy ezt nem akarom így minősíteni akkor dolgozzunk mindenesetre jókat küldtök drága hallgatók továbbra is viccesek a nevek is és ma nagyon kevés szolgálati közlemény érkezett amiket most az viszont meg fogok veletek ismertetni na degumentes azt írta japánban van wc papucs is ezt nem tudom hogy mire reflektálva sz én szeretem azéren határozott ténymegállapítás ezeg ténymegállapítás volt volt erről szó nem tudom lehet másik podcast elősz mármint azt írja hogy japánban van wc vesző papucs is jó mehetünk tovább mika fx mester macskája azt írja milyen állat a karmacska és milyen színű ez azt hiszem a telegram csatornánkra való utalás ahol én is lártam egy nagyon nagyon szépet rajzolt a majdnem 56 éves tipográfus igen mertogy a hangyáknak a karmacskáiról beszéltünk és ez félrehallható volt és akkor ő lerajzolt egy hangyán a hangyát aminek a karj helyén macskák voltak ah értem nagyon szép korlátozottan voltak m sz fekete valamint ú ez nagyon fontos úgyhogy előtte még a másik nagyon fontosat olvasom gájza rendkívül sok kérdéssel szerepel valamiért a műsorban nagyon nagyon belendült és itt van mindjárt egy csomó szolgálati közlemény egy küldeménybe hármat is megjé meg mutatott nekünk ebből kettőt rövidítve fogok ismertetni a babajelelést nem úgy kell elképzelni mint hogy a nagyon korán elkezdjük terhelni a gyereket mindenféle idiótasággal mert mi akarunk lenni a [ __ ] jó szülők hanem az van hogy a gyerekek amúgy is kommunikálni akarnak és akkor ez segít nekik hogy nem értettem az első szót ezért bl a bab jelelést jelel azt hittem babaölelés én meséltem a babajelelésről régebben a babaölelés mond és hogy náluk tök jól működött hogy el tudták a gyerekek mondani hogy én is kakilás fáj vagy a éésség tök menő meg tudtak ugye beszélgetni gorillákkal így van a a örült hogy a nhs-t vagy nagest ajánlotta egy hallgató a honnan tájékozódjunk egészségügyi dolgokról kérdésben de ami miatt mindenképpen fel akartam ezt olvasni az itgy szól konyak megyett vagy öt évig csináltam a tolverkben az alkohol tartalmat két dolog adta a tiszta szesz és a megylé tiszta szesből ha jól emlékszem 5 vagy 6 liter járt az üstbe ahol 180 kg fondant volt melegen kevergetve ahhoz még kellett megylevet adni ami túlképp nem volt más mint egy 200 l-es hordóban magozott megggy ami szesszel és vízzel színültig lett töltve az a megggylé ha jól emlékszem 25 30%-os volt mire felhasználásra került és ebből is olyan 6-8 esetleg 10 lt kellett hozzáadni és talán a labor mondta meg hogy mennyit adjunk ebből pontosan hogy a határértéken belül legyünk mert a meggyet szállít cég nem tudta pontosan belőni az alkohol százalékot a gyártás pillanatában szóval ezt már nekünk kellett kiszámolni de ezekre már nem emlékszem pontosan mert még a múlt évezredben volt hogy ott dolgoztam tehát a l ott van egy határérték hogy megmérik hogy mennyi lehet a max gondolom hogy nem nem az hogy véletlenül halálos izé alkohol mennyiség van tehát akkor rá lehetne í írva lennie hogy maximum hány százalék nem miért nem írja rá szerintem véletlenül hát most mondták hát most mondták hogy a laborosok figeltem biztos vagyok benne hogy a a élelmiszerkönyv meghatározza igen hogy mi az amit konyak megynek lehetíni mennyi alkohol lehet benne igen mert különben konyak készítménnyel készült megyutánzat igen különben pálinkának hívjuk pálinka csokival p csokiehelyben csokis pálinka ilyen van van portugáliában ugye ezt adják hogy egy csoki dologban öntenek egy ilyen likört és így így egybe be kell kapni hát ez maga nem ez egyébként ez a diana sósborszesz ez a diana sósborszesz meg a pálinkás szaloncukor meg szó sok ilyen meg a pálinkás jó reggelt de ott ez nem ők azt gondolják hogy ez a portugálikum persze aha jó persze ha jártok akkor egyetek ilyet nagyon rossz csokiból csináljá ahogy mi gondoljuk hogy a túró rudi az meg hungarikum igen meg a palacsinta sokkal jobban min az oroszok csinálnak csak az rádioaktív mint az ismert na mehet tovább sajtmester régi hallgatónk na mondhatnám hogy podcastunk pszichológiai szaktanácsadója ja tényleg írta azt nekünk hogy de általában megdicsér minket szerencsére így van mire az új adás kimegy már megjelent a crm első hallgatói videójátéka ezt csak magyarázom ez azt azt jelenti hogy a crrm hallgató által készített videójáték amit ő készített na igaz se nem csúnya se majom nincs benne de a tőlem megszokott mély pszichológia benne van csak most videojáték formában nagyon hálás lennék ha segítenétek annyival drága műsorkészítők hogy megkéritek a hallgatókkat nézzenek rá a steamen a ghost boyra tehát még egyszer mondom ghost boy ez ugye a szellemfiú és én egyébként tudom hogy ez arról szól hogy hát tulajdonképpen arról hogy hogyan dolgozza fel a az ember egy egy gyerek elvesztését szinte bármilyen régi gépen elfut és a süllyesztő elkerülését jelent ha páran kipróbálnátok és értékelést is írnátok róla steamen mert az algoritmus csak attól kezd kiemelni minket nem az aladásszám számít előre is nagyon köszi de nem értem most mi szereplünk benne vagy nem szereplünk benne nem szereplünk benne nem jó fey egyikünk sem a ghostby egyikünk se a ghostby a ghostby a szereplője ennek a játéknak aki egy szellemfiú és aki te ránéz egykor nem még mert bár már egész nap készültem rá de még nem sikerült de rá fogok accountom van ez egy videójáték ami arról szól hogy hogy dolgozza föl valaki a gyerekének az elvesztés nem a saját gyerekének ha jól emlékszem hanem talán egy testvérnek valami ilyesmi igen hát csak olyan videójátékot láttam ahol százezrével halnak meg az emberek na hát ez ilyen szempontból egy egészen más videójt meg az van hogy elindul lelő véletlenül egy gyereket és utána maradék rész arról szól hogy hogy dolgozza föl na nem azt hiszem nem erről szó de én kíváncsi vagyok én is meg fogom nézni drága hallgatók ghost boynak hívják a játékot ér megint le kell tötenem a steamet sem steam semmi úgyhogy én hazudtam nem fogom megnézni majd nekem majd meséljétek el elmeséljük vagy nézd meg twitchenen biztos van de mondjuk azért sokat dobna a dolgon ha mondjuk mit tudom én ghostby helyett az lenne a címe hogy fx mester nem vagy csúnya rossz majon hát jó nem akarok túlzásokba esni de egy fx mester című játék mnek főszereplő mester hát h esetleg a csúny rosz majom ajánlásával ja jó mindegy ht előbb néz nézzük meg azt a játékot én azt mondom j eddig tartottak a szolgálati közlemények máris kezdhetjük pörögjünk álomhajós hallgatom kérdés álomhajó sö most hallgattam az álamhajót hangosan hallottam nem én nem én akartam meghallgatni maj majdnem kizártalak a stábból én egy talán egy hete volt hogy énekeltem az álomhajót igen hangosan akor akkor várjál v v keresek papit meg ceruzát téged írásba zárlak ki az adásból álom hajós azt kérdezi miért nem esünk le az ágyról alvás közben á azért szerkesztettem be ezt a kérdést mert pont ma éjjel estem le az ágyról alvás közben szóval hát ez sajnos nem igaz nagyon fáj a könyököm meg tudom mutatni de hogyhogy leestél nem szoktak az emberek leesni hát én leestem pedig és úgy arra ébredsz álmodsz valamit és felébredtél mikor leestél hát fájt nagyon hogy ne ébredtem meg ugye vissza kellett mászni jó de miért csinálsz ilyet magaddal valami aktívat álmodtam ami am valami aktívot kellett csinálni és ezt úztál vagy boxoltál kérlek szépen egész konkrétan emlékszem sétálva mentem valahonnan valahova többet magammal én egy biciklit toltam és egyszer csak odaugrott egy ember kiragadta a kezemből a kormányt és el akarta vinni a biciklit ez ugyan egy bubi volt ühüm de azt én én béreltem ki és ezért azt nem éreztem igazságosnak és utánaavetettem magam de jókat álmads de jókat van egy újabb ötletem az adást megelőző félórás patreon adások tematikájára álomfejtés tehát minden héten valaki elhozza az álmát és megfejtjük hühm ja v csak úgy mondom de nekem is van egy álmom de ugye én nem mondhatom el mert nem tudok kapcsolódni ehhez sajnos lees az emberniéha az ágyról nekem lőlapokat kellett kivinnem az erdőbe ez volt a mostani friss álmod nem egy hete volt és nem megy ki a fejemből tisztán emlékszem az egészre és például volt olyan rész is ahol ahol tudjátok amikor megy az ember az utcán és akkor elkezd táncolni a szembejövővel mert mindig val hogy olyan ütemben ja hogy igen igen épünk egyszer lépünk egy má én ezt egy lovassal csináltam és az zökkentett ki minket ebből a látszólag véget nem érő táncmozdulatból hogy jött két fideszes aktivista aki aláírásokat gyűjtött és az egyik nagyon nagy darab volt és erős volt és akkor arra gondoltam hogy akkor én inkább elszaladok és elszaladtam na ez már álom ez van igen ez valami igen és mindez amikor lőlapokat vittem ki az erdőben mert egy ismerősö szeretett volna célba lőni de azt mondta hogy én vigyem ki a lőlapot nem van van néha olyan érzésem hogy az álmodás sokkal izgalmasabb mint ami történik minden én tudok minden nap hozni ilyeneket nektek ha akarjátok az jó mert én soha nem emlékszem igazán az álmaimra most is amikor lees mert most leestem és nagyon fájt úgyhog e igen akkor te úgy a szó mint a kutyák hogyha aztá mondják hogy futnak akkor fut futó mozdulatokat cé lehet hogy te is amikor lőlapot vittél ki reméljük hogy csak az ilyen futós vadászkutyás álmaimban van ezs és nem mit tudom én a más mekora één lehet veled egy ágyban aludni nem tudom hogy mekkora a azok akik ezt szokták csinálni azt szokták mondani hogy akkora azért nem mint amilyennek képzeljük igen na de mi volt a kérdés a kérdés melyik kérdés megválaszolt ja hogy miért nem esünk le az ájról al válasz az de leesünk nem esünk le nem nem esün én leesem de ezzerintem eő á általánosítun tehát például a gyerekek nagyon ritkán esnek le az emeretes ágyó igen igen a korlátja azért ez mondjuk igaz akkor azért nem esünk le az ágyról mert van korlát akkor igen meg nem vagyunk gyerekek igen földszinten meg szerintem tudat alatt is érzékeljük az ág szélét tényleg szerintem evolúció ha sokat leestünk volna akkor már azok meghaltak akik mindig leestek nem azok a azok a párkapcsolati keresésben nagy hátránnyal indultak akik mindigá azá mondod el minden este leesel és beüt ó már megint leesek ki akarna azt mja a gyerekének az apja legyen az aki folyamatosan leesik az ágyó s se jut el az ágy közepé mondjuk lehet hogy pont azért ilyen szélesek az ágyak hogy ne es le ha keskenyebb lenne leesnél ezt ezt ter ez tény hogyha keskenyebb lenne hamarabb leesnél mjuk egy 20 cm széles ágró sécen kéne alni azzal arról is leesnél meg nagyon b böknének a sífékek hát a másik oldalán feküdnél te mondjuk akkor billgnél ot a kötés nem akkor billegnél ja akkor nem tudom mi miről beszélünk na de de nin csinál ne csinálj úgy minthogyha mi húznánk az időt és te meg mennél előre én it dolgozom a hallgatókért nyomom nemün meg csak marháskodun jó megyünk tovább rejtőernyő kérdésével aki mindenben beleú rejtőernyő nem r de ugye ő volt a múlt héten aki elmesélte hogy mindenbe beleun és most a következő két kérdés is erről szól mert a utána még egy hallgató kapcsoladot hozzá hát a témába nem mú bele tát rejtő ernyő aki mindenbe beleon azt írta hogy köszönöm hogy ilyen hosszan tárgyaltátok a problémám abszolút nincs szó kérkedésről sőt épp az a baj hogy a megunás miatt semmiben nem tudok igazán jó lenni a környezetemben azt látom hogy azoknak mennek igazán jól a dolgok akik stabilan meg tudnak állapodni egy bizonyos karrier szakma foglalkozás életvitel mellett és olyan rutinosak egy területen amilyen én soha nem leszek nekem ez nem megy nem fogom életem végéig ugyanazt csinálni mert három- négy évnél tovább nem bírom ettől a bizonytalanságtól szorongok de ha biztosra mennék akkor boldogtalan és frusztrált lennék van ebből kiút kérdezi ő és várjatok még ne válaszoljatok mert itt van még mindent megunok nevű hallgatónk is aki azt írja hogy nem én küldtem be a kérdést de szeretném megvédeni a hallgatót én is ilyen vagyok és ez nem dicsekvés valószínű tényleg neurológiai eredetű van neve is angolul novel to seeking behaviornek hívják ami ilyen újdonságkereső viselkedést jelent magyarul lehet hogy jól hangzik de nem az az ember semmiben sem tud igazán csúcs jó lenni mert amikor már kábé van egy megértése és valam mennyi tudása akkor a dolog pusztítóan a fizikai fájdalomig a totális kiégésig a nulla sőt mínusz motivációig unalmas lesz erre nem lehet karriert építeni mert azért senki nem fizet hogy legyél valamennyire jó valamiben minden hat hónapban aztán hagyd a sunyiba és kezdjell valami tök mást kértétek a listát marketing diy botorfelújítás zöldségtermesztés programozás ez vagy az…
Említett entitások
Témák
- alvás
- viselkedéskutatás
- közlekedésbiztonság
- újságírás
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tévesen leostobázni a tyúkokat”
Miről szól ez az epizód: „Tévesen leostobázni a tyúkokat”?
Ebben a podcast epizódban a házigazdák és a vendégek számos, az élet különböző területeit érintő kérdést vitatnak meg. Szóba kerül az alvás közbeni leesés miértje, az újdonságkereső viselkedéshez illeszkedő munka, a vizuális ingerek hatása a közlekedésre, a fényképek újságokba… Az epizód a csúnyarosszmajom című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tévesen leostobázni a tyúkokat”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pohly Ferenc.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Tévesen leostobázni a tyúkokat”?
Fő témái: alvás, viselkedéskutatás, közlekedésbiztonság, újságírás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tévesen leostobázni a tyúkokat”?
Megjelenés: 2024. 06. 20.. Hossz: 1 óra 45 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csunyarosszmajom/206-tevesen-leostobazni-a-tyukokat
Több epizód a csúnyarosszmajom-ből
- Csinos Pék Flamingó - az utolsó patreonos adás
Elköszön (egyelőre) a Csinos Pék Flamingó című szatellitműsor, valamint a főműsor, a CSRM. Az utolsó epizódban a műsorvezetők megosztják a búcsú okait. A készítők az "Isten velete…
- Majomként egy utolsót rúgni
A Csúnya Roszmaj podcast 287. adásában a műsorvezetők visszatérnek egy hónapos szünet után, hogy válaszoljanak a hallgatók kérdéseire. Az adásban szó esik a korai madárvonulás oka…
- Karikó Katalin pipettákat mosogat
Ez a "Csúnya Rossz majom" podcast 286. adása, amelyben a hallgatók kérdéseire válaszolnak a műsorvezetők. Az adásban szó esik a politikai helyzetről, az emberek külföldre költözés…
- Üres foltot keresni az Univerzumban
Ez az epizód számos témát érint, az Univerzum ürességétől a közéleti műsorvezetésen át a libertariánus eszmékig és a politikai hírek követésének értékéig. Továbbá szó esik még Mr.…
- Indulatosan vekengeni a rendszerváltáson
A magyarországi rendszerváltás és az azóta eltelt időszak politikai és személyes élményeit taglalja ez a beszélgetés. A vendégek az elmúlt időszak érzéseiről, várakozásairól és a…
- Bölcs szurikátaként politikáról értekezni
A "csúnya rossz majom" podcast 283. adásában kizárólag politikai témájú kérdéseket vitatnak meg, annak ellenére, hogy kevés ilyen érkezett a felhívásra. A hallgatók politikával ka…
- Fecskecsordaként felkapni egy tehenet
Az adásban a podcast készítői a közelgő országgyűlési választások kapcsán beszélgetnek az eredményváró témáról, politikai kérdéseket gyűjtve a hallgatóktól. Megvitatják a választá…
- Vadászattal fedezni a mókusszükségletet
A Csúnya rossz majom podcast 281. adásában a házigazdák a hallgatóság által küldött kérdésekre válaszolnak. Az adásban szó esik Toroczkai László politikai alkalmasságáról, valamin…
- Óriásbékákkal teli szobában rosszul aludni
Ez az epizód különféle kérdéseket tárgyal, mint például a nők szerepe az autószerelésben, az idő múlása az űrben, a mesterséges intelligencia használata, a középkori randevúzás és…
- Kenguruként szökési sebességre kapcsolni
A Csúnya Rossz Majom podcast 279. adásában Dr. Egri János és Dr. FX mester válaszolnak a hallgatók kérdéseire. Az adás betekintést nyújt az applikációval kapcsolatos technikai neh…