dzsungelharc

#033 Tkacsik Márta – "Sokat eszünk, és mégis éhezünk"

· PT45M56S

Összefoglaló

Tkacsik Márta elméleti matematikusként kezdte pályafutását, majd az elektronikus piacterekkel foglalkozott. Később rájött, hogy a természetközelibb élet és a Patikakert nevű regeneratív gazdaság hozza el számára a valóságot és az életet.

Röviden

Műsor
dzsungelharc
Megjelenés
2023. 08. 31.
Hossz
46 perc
Szereplők, említett nevek
Tkacsik Márta
Témák
regenerative economy

Ebben az epizódban

"Mintha minden, amit eddig csináltam, ide vezetett volna" – mondja Rétalji Igor vendége, Tkacsik Márta.

Elméleti matematikusnak tanult, és ez a határokat feszegető gondolkodásra ösztönözte.

Rögtön egy olyan problémával kezdett foglalkozni, amelynek megoldása akkor szinte lehetetlennek tűnt, és ez, ahogy fogalmaz, "ad némi alázatot a világgal szemben".

Ám elszántsága cseppet sem csökkent, és amikor első munkahelyén találkozott az akkor még csak a kezdeteknél tartó világhálózatokkal, rögtön ráérzett, hogy ez neki való dolog: a hálózatok, a kommunikáció, a dolgok, jelenségek összekapcsolása.

Így a következő évtizedekben az elektronikus piacterekkel, komplex vállalati informatikai infrastruktúrákkal foglalkozott.

Egy idő után azonban rájött, valami nem jó: az ő világukban mindent saját maguk határoznak meg, és ebből elkezdett hiányozni a valóság, az élet.

Életének egy nehéz fordulata azonban újra előhozta tudós énjét, és a saját problémájára talált válasz arra ösztönözte, hogy mások számára is hozzáférhetővé tegye a megoldást – ebből született a Patikakert.

A teljesen vegyszermentes, ásás nélküli, regeneratív gazdaságban feketebogyós gyümölcsöket termesztenek munkatársaival, amelyeket kézzel szednek le, mivel a gépi szedés éppen a gyümölcsök lényegét öli meg.

Ültetvénye az ember és a természet szimbiózisa, ahol a fenntarthatóság azt jelenti, hogy a növekedés nem közgazdasági, hanem az élőlények sokféleségében van. "Ez nem cél-, hanem értékracionális világ" – vallja erről Tkacsik Márta, aki a természetben naponta megtapasztalt együttműködést szeretné kiteljesíteni a saját vállalkozásában. (Fotó: Rákossy Péter)

Említett entitások

Témák

  • regenerative economy

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#033 Tkacsik Márta – "Sokat eszünk, és mégis éhezünk"”

Miről szól ez az epizód: „#033 Tkacsik Márta – "Sokat eszünk, és mégis éhezünk"”?

Tkacsik Márta elméleti matematikusként kezdte pályafutását, majd az elektronikus piacterekkel foglalkozott. Később rájött, hogy a természetközelibb élet és a Patikakert nevű regeneratív gazdaság hozza el számára a valóságot és az életet. Az epizód a dzsungelharc című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 31..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#033 Tkacsik Márta – "Sokat eszünk, és mégis éhezünk"”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tkacsik Márta.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#033 Tkacsik Márta – "Sokat eszünk, és mégis éhezünk"”?

Fő témái: regenerative economy.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#033 Tkacsik Márta – "Sokat eszünk, és mégis éhezünk"”?

Megjelenés: 2023. 08. 31.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dzsungelharc/033-tkacsik-marta-sokat-eszunk-es-megis-ehezunk-b5f21f54

Több epizód a dzsungelharc-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból