#60 Miller Dávid
· PT1H25M47SÖsszefoglaló
Miller Dávid színész mesél a Vörös veréb forgatásáról, és arról, hogy Jennifer Lawrence szeme láttára kellett anyaszült meztelenre vetkőznie. Emellett szó esik a Pappa pia című filmről is, és arról, hogy édesanyja, Ullmann Mónika szerepelt a Playboyban.
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2018. 06. 24.
- Hossz
- 1 óra 26 perc
- Szereplők, említett nevek
- Varga Ferenc, Jennifer Lawrence
- Témák
- vörös veréb, pappa pia
Ebben az epizódban
Miller Dávid a munkája során olyan helyzetbe került, hogy egyik nap Jennifer Lawrence szeme láttára kellett anyaszült meztelenre vetkőznie, aztán másnap pedig testközeből nézhette végig, amint Jennifer Lawrence vetkőzik anyaszült meztelenre.
Mindez a Vörös veréb magyarországi forgatásán történt, amiről olyan részletességgel kifaggattuk Dávidot, ahogy embert csak kifaggatni lehet.
A 22 éves színész játszotta Szabó Kimmel Tamás öccsét a Pappa pia című musicalben, és úgy gondoltuk, már eltelt annyi idő a legendásan rettenetes film bemutatója óta, hogy őszintén beszélhessünk róla, de úgy látszik, még nem telt el.
Dávid volt az első vendég a podcast történetében, akinek az anyukája (Ullmann Mónika) már szerepelt a Playboyban, nem bírtuk ki, hogy ne kérdezzük erről is.
Említett entitások
Témák
- vörös veréb
- pappa pia
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#60 Miller Dávid”
Miről szól ez az epizód: „#60 Miller Dávid”?
Miller Dávid színész mesél a Vörös veréb forgatásáról, és arról, hogy Jennifer Lawrence szeme láttára kellett anyaszült meztelenre vetkőznie. Emellett szó esik a Pappa pia című filmről is, és arról, hogy édesanyja, Ullmann Mónika szerepelt a Playboyban. Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2018. 06. 24..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#60 Miller Dávid”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga Ferenc, Jennifer Lawrence.
Milyen témákat érint ez az epizód: „#60 Miller Dávid”?
Fő témái: vörös veréb, pappa pia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#60 Miller Dávid”?
Megjelenés: 2018. 06. 24.. Hossz: 1 óra 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/60-miller-david
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Bochkor Gábor elárulta: erről a világhírű színésznőről van meztelen fotója ⧸ #BOCHKOR - 2024.11.24. — Bochkor
Bochkor Gábor egy világhírű színésznőről, Jennifer Lawrence-ről vall be nem mindennapi dolgot. Ábel Anita, Jakupcsek Gabriella, Anger Zsolt és Bárdosi Sanyi a vendégek.
- Kiss Diána Magdolna — Filmhu Podcast
Kiss Diána Magdolna színésznő a Filmhu Podcast vendége, ahol botrányos szerepekről, elutasításokról, babonákról és meztelenségről beszélgetnek. Szóba kerül operai karrierje, forga…
- „Művész úr, ne menjen olyan gyorsan, mint a Vin Diesel, és akkor nem lesz baj” - Galambos Péter a Popfilterben — WMN POPFILTER
Galambos Péter, a magyar szinkronszínész, aki David Schwimmer, Vin Diesel és Dwayne Johnson hangja, beszélget a színészethez fűződő viszonyáról, iskolai éveiről és a szinkronszíné…
- Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 1. adás: Molnár Áron, noÁR vallomása — Blikk + Győző - Dumáljuk meg!
Molnár Áron színész, akit NoÁR-ként ismernek, az első adás vendége. A Győzőről készült Toxikoma című filmben Molnár Áron játssza a drogos múlttal küzdő Szabó Győzőt. A két színész…
- Katz Dávid #24.hu — unlimited
Katz Dávid, a 24.hu újságírója az interjúban videós munkáiról, pályakezdéséről és szabadidős tevékenységeiről beszél. Szó esik arról, hogy milyen videókat készített korábban és mo…
- Izgalmas, ha az életet látod a színpadon — Porkoláb Gyöngyi
A műsorban Csiby Gergő színművésszel beszélgető vendéglátó a színész pályájáról, a véletlenekről és a sorsszerű találkozásokról kérdezi őt. Gergő elmondja, hogy a születésnapja ug…
- Milyenek voltak az elmúlt két hónap filmjei? - Filmek féktelenül #39 — Filmek Féktelenül
Dávid, Edvin és Roli beszélgetnek az elmúlt két hónap filmjeiről. Szó esik a Szöszi, Nem, Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja és az Ecc, pecc, ki lehetsz? című alkotásokról.