Filmklub podcast

#64 Kovács Lehel

· PT1H5M43S

Összefoglaló

Kovács Lehel színész a Filmklub podcastban vendégeskedik, ahol szerepeiről, a Nyitva című filmről és a színészi gázsikról mesél. Szó esik még az Aranyélet című sorozatról, a Kút-ügyről és az apaság szépségeiről is.

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2018. 10. 15.
Hossz
1 óra 6 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács Lehel
Témák
színészi gázsik, szerepek, apaság, filmek, sorozatok

Ebben az epizódban

A mindig remek Kovács Lehel, generációjának egyik legfoglalkoztatottabb színésze volt az adás vendége, aki egyik este még egy budapesti kórházban volt jelen első gyermeke születésénél, pár órával később viszont már Bécsben lovagolt a Kincsem forgatásán.

Rengeteg emlékezetes mellékszerep után Lehel végre eljutott oda, hogy a most csütörtökön mozikba kerülő Nyitva plakátján már a cím fölött szerepel a neve.

Rugóztunk sokat a színészek gyakran szánalmasan alacsony gázsiján, több Kálomista-produkció szereplőjeként kikértük a véleményét a Kút-ügyről, kiveséztük az Aranyéletben általa játszott keményfiú lelki világát, elárulta, melyik volt az a filmszerep, ami fájó, hogy nem jött össze, hogy aztán kilyukadjunk végül az interjúk abszurditásánál, illetve az apaság fáradalmas szépségeinél.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#64 Kovács Lehel”

Miről szól ez az epizód: „#64 Kovács Lehel”?

Kovács Lehel színész a Filmklub podcastban vendégeskedik, ahol szerepeiről, a Nyitva című filmről és a színészi gázsikról mesél. Szó esik még az Aranyélet című sorozatról, a Kút-ügyről és az apaság szépségeiről is. Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2018. 10. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#64 Kovács Lehel”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Lehel.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#64 Kovács Lehel”?

Fő témái: színészi gázsik, szerepek, apaság, filmek, sorozatok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#64 Kovács Lehel”?

Megjelenés: 2018. 10. 15.. Hossz: 1 óra 6 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/64-kovacs-lehel

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból