Filmklub podcast

#99 Rujder Vivien és Madarász Isti

· PT1H14M56S

Összefoglaló

Rujder Vivien színésznő és Madarász Isti rendező beszélgetnek. Szó esik az Átjáróház című filmjükről, a koronavírus-járványról, pénzügyekről, színészi karrierlehetőségekről és a színészeket érintő kihívásokról. Madarász Isti megemlékezik Andy Vajna filmproducerről is a műsor…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2020. 05. 06.
Hossz
1 óra 15 perc
Szereplők, említett nevek
Madarász Isti, Rujder Vivien, Varga Ferenc
Témák
film, koronavírus-járvány, pénzügyek, színészi karrier, színészeket érintő kihívások

Ebben az epizódban

Korosztályának egyik legtehetségesebb színésznője + azon kevés magyar rendezők egyike, akinek nem Tarr Béla a példaképe, hanem Steven Spielberg.

Rujder Viviennel és Madarász Istivel beszélgettünk, akik sok nehézség után februárban végre elkezdték forgatni az Átjáróház című hullaházas romantikus komédiájukat, hogy aztán március közepén kénytelenek legyenek félbehagyni a munkát a járvány miatt.

Vivien telefonon jelentkezett be szülővárosából, Mosonmagyaróvárról, Isti viszont személyesen megjelent a stúdióban a frissen vágott hajával, mert amíg a legtöbb színész az országban éhkoppon van, ő a velejéig gonosz sztárfotóst, Emánuel Grandét játssza a Barátok köztben.

Vivien viszont arról számolt be, hogy jelenleg semmilyen lehetősége nincs dolgozni.

Az egyik nap el tudja fogadni a megváltozott helyzetet, másik nap meg zokog a zuhany alatt, de nem hagyja magát ellustulni.

Meglepően sok szó esett pénzügyekről, de arról is beszéltünk, hogy vajon sok színésznő esik-e teherbe karanténban, meg általában arról, hogy mi a helyzet a gyerekvállalással a fiatal színésznőknél.

Továbbá: tényleg muszáj halálra dolgoznia magát minden színésznek, valamint, hogyan hogyan lehet feldolgozni az állandó visszautasítást?

A műsor végül egy monológba torkollott, amelyben Isti emléket állított a tavaly elhunyt Andy Vajnának, akivel az idők során bizalmas viszonyba került.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Átjáróház

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#99 Rujder Vivien és Madarász Isti”

Miről szól ez az epizód: „#99 Rujder Vivien és Madarász Isti”?

Rujder Vivien színésznő és Madarász Isti rendező beszélgetnek. Szó esik az Átjáróház című filmjükről, a koronavírus-járványról, pénzügyekről, színészi karrierlehetőségekről és a színészeket érintő kihívásokról. Madarász Isti megemlékezik Andy Vajna filmproducerről is a műsor… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 05. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#99 Rujder Vivien és Madarász Isti”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Madarász Isti, Rujder Vivien, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#99 Rujder Vivien és Madarász Isti”?

Fő témái: film, koronavírus-járvány, pénzügyek, színészi karrier, színészeket érintő kihívások.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#99 Rujder Vivien és Madarász Isti”?

Megjelenés: 2020. 05. 06.. Hossz: 1 óra 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/99-rujder-vivien-es-madarasz-isti

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Rujder Vivien — Filmhu Podcast

    Rujder Vivien színésznő legújabb filmjéről, a Beléd estemről, karrierje alakulásáról, régészi ambícióiról, színpadi pánikbetegségéről és transznemű szerepéről beszél a Filmhu Podc…

  • Adózás és háború: Mi lesz veled filmipar? — VG Podcast

    Pesti Ákos, a Nemzeti Filmintézet gyártási igazgatója a koronavírus-járvány után a KATA adózás változásairól és az ukrajnai háború amerikai filmesekre gyakorolt hatásáról beszél a…