Filmklub podcast

"A magyar film most a fuck you-korszakában van" - gonzó a Most vagy soha! díszbemutatóján (feat. Gyárfás Dorka)

· PT1H2M50S

Összefoglaló

A Filmklub podcast a Most vagy soha! című film díszbemutatójáról tudósít. Az epizódban Gyárfás Dorka vendégszereplésével Rákay Philip alkotásáról, illetve a bemutató eseményeiről esik szó. Az adás nyers, vágatlan felvételeket tartalmaz a helyszínről, beleértve a vetítést…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2024. 03. 14.
Hossz
1 óra 3 perc
Szereplők, említett nevek
Varga Ferenc, Rákay Philip
Témák
most vagy soha!, díszbemutató

Ebben az epizódban

Dorka régi Z+-os kollégája, Rákay Philip öt évig dolgozott egy filmen, ami végre elkészült és március 13-án (az adásban 14-dikét mondok) este levetítették az Aréna mozi több termében, mi meg elmentünk, hogy támogassuk a srác szárnypróbálgatásait és ha már ott voltunk, gonzóztunk is egy kicsit, mert úgy gyorsabban telik az idő.

Ez egy elég nyers adás, konkrétan semmit nem vágtam ki belőle, tartalmazza azokat a pillanatokat is, amikor úgy kezdek el egy mondatot, hogy fogalmam sincs, hogyan akarom befejezni, plusz benne hagytam a vetítést felvezető beszédeket is, amiket át lehet tekerni, bár szerintem tanulságosak, plusz az is benne van, amikor odajött hozzánk (vagyis Dorkához) Rákay Philip, meg amikor próbálom szóra bírni Köves Gábort, kevés sikerrel.

Szóval gyakorlatilag minden itt van, ami történt velünk szerdán este minden idők legdrágább magyar filmje, a Most vagy soha! díszbemutatóján.

Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ , egy dollár is nagy segítség!

Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon ( ⁠@ferencv1976⁠ ) vagy a Revoluton ( ⁠@ferenc7drh⁠ ) keresztül is.

Dorkát pedig úgy tudod támogatni, hogy előfizetsz a Substack-hírlevelére , ami mindig szuper.

Említett entitások

Témák

  • most vagy soha!
  • díszbemutató

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Filmklub podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"A magyar film most a fuck you-korszakában van" - gonzó a Most vagy soha! díszbemutatóján (feat. Gyárfás Dorka)”

Miről szól ez az epizód: „"A magyar film most a fuck you-korszakában van" - gonzó a Most vagy soha! díszbemutatóján (feat. Gyárfás Dorka)”?

A Filmklub podcast a Most vagy soha! című film díszbemutatójáról tudósít. Az epizódban Gyárfás Dorka vendégszereplésével Rákay Philip alkotásáról, illetve a bemutató eseményeiről esik szó. Az adás nyers, vágatlan felvételeket tartalmaz a helyszínről, beleértve a vetítést… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"A magyar film most a fuck you-korszakában van" - gonzó a Most vagy soha! díszbemutatóján (feat. Gyárfás Dorka)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga Ferenc, Rákay Philip.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"A magyar film most a fuck you-korszakában van" - gonzó a Most vagy soha! díszbemutatóján (feat. Gyárfás Dorka)”?

Fő témái: most vagy soha!, díszbemutató.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"A magyar film most a fuck you-korszakában van" - gonzó a Most vagy soha! díszbemutatóján (feat. Gyárfás Dorka)”?

Megjelenés: 2024. 03. 14.. Hossz: 1 óra 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/a-magyar-film-most-a-fuck-you-korszakaban-van-gonzo-a-most-vagy-soha-diszbemutat

Több epizód a Filmklub podcast-ből