Filmklub podcast

"Aki nevetve született, az nem lehet egy szomorú fűz" - Radnay Csilla

· PT1H33M12S

Összefoglaló

Radnay Csilla színésznő a Filmklub podcast vendége volt, Marga Ferenc műsorvezetővel beszélgetett. Csilla elmesélte színházi pályafutását, külön kiemelve a Nemzeti és a Vígszínházban töltött időszakokat. Szóba került a 2018-as Nyitva című film főszerepe, valamint az Aranyélet és…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2025. 08. 31.
Hossz
1 óra 33 perc
Szereplők, említett nevek
Radnay Csilla, Varga Ferenc
Témák
színház, film, színészet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Szervusztok kedves hallgatók!

Ez a Filmcú podcast soron következő adása.

Mai vendégem Ranai Csilla színésznő, aki társulati tag volt a Nemzeti színházban, utána a székesfehvári Vörösmarti színházban, most pedig a Vígszínházban.

Egyetlen egyszerre szerepelt csak mozifilmben.

Ez volt a 2018-as Nyitva című romantikus komédia, amiben főszerepet játszotta.

Az utóbbi idők legjobb tévs sorozatai közül kettőben is benne volt az aranyéletben és a besúgóban.

Szia Csilla! >> Szia Feri. >> Ahogy jöttem idefele a a villamoson ráírtam először a Nagy Pál Orsira, aki a Nyitva című filmet rendeztem, ami te vagy a főszereplő.

Utána pedig a a Szent Georgyi Bálintra, aki pedig a besugónak az alkotója, amiben szinten játszottál.

É igazából mind a kettek ugyanazt írtam, így átkopiztam. hogy most fogok podcaszolni Radnai Csillával.

Te hogyan emlékszel vissza rá így hét év távlatából?

És szerintem nincs is annál jobb tartalom, mint felolvasni ilyen dicséreteket embereknek és meg arra, hogy reagáljanak.

Ö, és akkor az Orsi azt írta, hogy csilla egy csoda, örülök, hogy dumálsz vele, érzékeny, finom, lelkű és kedves, de közben van benne határozott kiállás, írtókos, csodálatos filmszínész és ember.

Én nagyon örülök, hogy dolgozhattam vele, és remélem még fogók is. >> Komolyan így kezded el?

Hát most ne haragudj, mennem kell.

Én én megkaptam, amiért jöttem.

És akkor amikor ez megtörtént, úgy emiszem, hogy 17-be forgattátok és 18-ba mutatták be, hogy akkor már nagyon úgy érezted, hogy kéne most már egy film. >> Én addigra már eléggé lemondtam erről, hogy ez jönni fog.

Én azt gondoltam, hogy ezek fiatalabban szoktak elkezdődni az emberrel.

És én ugye 17 igen 32 éves voltam, és én addigra már annyira sokszor elbuktattam magamat castingokon, vagy el se mentem, vagy vagy rosszul csináltam, vagy nagyon begörcsöltem, vagy izé, hogy én addigra már úgy voltam vele, hogy ez úgyse fog beindulni.

És közben a színházban viszont tök sokat dolgoztam, az az nagyon ment, és azt gondoltam, hogy akkor ez lesz a felállás.

És hát ha nem is voltam vele kibékülve, kibékülve most vagyok már vele, de akkor is már ennek az elfogadásában voltam.

Ezt mondtad egy interjúban, hogy hogy nem mentél el castingokra, tehát hogy így így így hívtak, vagy így meg volt beszélve egy időpont, és akkor így így nem mentél el, és így gondolkoztam, hogy úen, ez mennyire durva dolog, hogy így.

Tehát egyrészt az, hogy hogy akkor ott maradsz nem tudom otthon és mondjuk nem tudom, sírsz fürdőszobában, és nem mész el, miközben tudod, hogy most zajlik az a dolog, és így így számítanak rád.

Nekem is így néha eszembe szokott jutni, hogy mi történne akkor, hogyha nem mennék el valahova.

Tehát, hogy mondjuk mondjuk most nem jutott eszembe ma, de eszembe szokott jot ilyen interjúknál is, hogy mi lenne nem mennék oda?

Tehát így jön oda nem tudom izé Koltai Lajos, és akkor én meg nem vagyok ott.

Szóval vannak ezek a helyzetek az életben, amikor így így tényleg így sokat számít, hogy ott vagy, vagy nem vagy ott.

És és aztán pedig az is, hogy hogy utána meg ezek a filmek elkészülnek.

És akkor nem tudom, hogy így megnézed vagy nem nézed meg, vagy akárhányszor megpillantod a a plakátját, akkor így így összerándul a gyomrod, hogy lehetnék én is.

És akkor csak nem mentem el. >> Hát ha azt gondoltam volna magamról, hogy ebben lehetnék én is, akkor elmentem volna a castingra.

De én azért nem mentem el ezekre a castingokra, mert azt gondoltam, hogy teljesen felesleges, mert én nem tartottam magamat akkor alkalmasnak a filmszínészetre. nagyon kevés dologra tartottam magam akkor éppen alkalmasnak abba a szakaszába az életemnek.

Tehát ez egy ilyen depressziószerű, bár annak soha ki nem mondott, de mégis nyilván utólag visszatekintve inkább valami ilyen generál öngyűlöletből fakadó önnelgáncsolásos folyamat volt ez.

Én azt gondoltam, hogy amikor megnéztem ezeket a filmeket, vagy szembe jöttek a plakátok, hogy teljesen normális legyen is benne olyan ember, aki aki tudja ezt csinálni, vagy akinek mit tudom én, vászonra való az arca, vagy mit tudom én.

Szóval egy csomó ilyen tétel. >> Mondj már pár ilyen filmet, >> amibe hívtak, és nem mentem.

A média Hungária, azt a mai napig, de még a közelmúltig is emlegette a casting direktor és a Reis Gábor csinálta.

A ReG Gábornak valamelyik vizsgafilmje vagy valami volt, és az szerintem már nem is casting volt, de már nem emlékszem, ez nagyon régen volt, hanem szerint én úgy emlékszem, hogy ő elhívott engem, hogy menjek, és akkor én abból eltűntem és nem vettem már föl telefont meg szóval és innen is elnézést kérek érte őszintén.

És akkor neked kialakult egy ilyen egy ilyen híred is, hogy hogy te ilyen eltűnős vagy, vagy ilyen nem megjelenős. >> Hát ezt nem tudom, de az biztos, hogy azért nem is hívnak olyan nagyon sok castingra teljesen érthetően.

Szerintem inkább az történhetett, mert közben azért én nem voltam soha ilyen botrányos figura, maximum ennyiben, hogy nem jelentem meg, de inkább szerintem az lehetett, hogy így el is felejtettek, és nem is igazán számoltak velem.

És ezzel egyébként én akkor is szembesültem, amikor a nyitvát forgattuk, hogy hiába rokonszakma a filmes meg a színházi vagy rokon közeg, de de mégis azért úgy nem olyan nagyon sok az átfedés is.

Engem abból a stábból a kutya nem ismert a nem tud, tehát hogy nem mondták volna, hogy én egy színésznő vagyok, hogyha csak így bemegyek simán a a szedbe, mondjuk, mert nem tudták, hogy ki vagyok.

Tehát, hogy szerintem inkább ez történt, hogy nagyon hamar a pályára lépve már rögtön elfelejtődtem.

Beszéltem Madarász Istivel, aki rendezett téged a Fekete Múmia Átka című 2015-ös filmben, és azt mondta az Isti, hogy amikor én forgattam vele, az egyik legkisebb önbizalmú ember volt, akivel életemben találkoztam. >> Igen, valóban.

És ráadásul amikor azt forgattuk, akkor éppen nem is voltam olyan nagyon-nagyon jól.

Úgyhogy igen, valóban én ezt annyival kiegészíteném, hogy nem csak, hogy a legkisebb önbizalmú, hanem hát, hogy én nagyon sokat tudok az öngyűlöletnek az egészen az önmegsemmisítésig tartó skálájáról, és ez most már nincs velem. nagyon sokat dolgoztam rajta, hogy ne legyen, de hogy igen. hogy a kezdeti éveimet ez nagyon meghatározta, és a igazából a színházban, hogyha hogyha nem jöttek volna a lehetőségek, akkor akkor én onnan is kiszámoltam volna magam, vagy felszámoltam volna magam, mert egyszerűen nem voltam alkalmas arra, hogy képviseljem magamat és semmilyen, hogy mondjam, tehát én nem láttam az értékeimet, ugyanúgy nem feltétlen láttam reálisan a korlátaimat sem, de szóval, hogy ez egy ilyen nagyon zavaros időszak volt önbecsülésileg, >> és ezt teljesen magad fejlesztetted ki ezt az öngyűlöletet, vagy mások segítségével alakult ki? >> Nem, én mindig én mindig sok szeretet kaptam, szóval nem hiszem, hogy mások mások véleménye vagy ilyesmi játszott volna bele, de azt se gondolom, hogy teljesen egyedül fejlesztettem volna ki.

Ez nyilván valahogyan, nem tudom a mit tudom én, indul a gyerekkorból, vagy valahonnan 1000er faktor belejátszik, de számomra az az sokkal érdekesebb, hogy ezt hogy számoltam föl, vagy hogyan dolgoztam és mozogtam ki magamból, mert az már egy tudatos folyamat volt és egy szóval erre erre nagyon büszke vagyok, mert ez ez egy ilyen ezt én nagy dolognak tartom, nem csak a magam esetében, hanem mindenki másikban is, aki ezt meglépi. >> Viszont ez nagyon sokáig volt, nem?

Tehát ez így legalább egy egy 10-15 év volt. >> Hát figyelj, ez még tulajdonképpen a a nyitvánál is tartott, és a és és ott a Fanninál egyébként ez ez rohadt jól jött ez a ez a görcsös manóság, mert mert maga a Fanni is egy frusztrált figura volt, és és annak idején ezt mondta is az Orsi egyébként, hogy hogy ő úgy lát engem, mint valaki, aki nagyon meg tud jelenni, de ugyanakkor azt is látja, hogy úgy is be tudok menni egy szobába, mintha láthatatlan lennék.

Szóval, hogy ez ez még akkor is tartott, és és én például azért sem szerettem magamat nézni se a vásznon, se fotókon, mert mert láttam ezt láttam ezt a gyűlölet, saját magam fel irányuló gyűlöletet az arcomon.

Ezt lehet, hogy mások nem látták, én láttam.

És hát igen, szóval mondjuk ez mikor volt?

Igen, ez egy olyan négy-öt éve kezdődött, hogy elkezdtem ezt ezt kidolgozni magamból.

Igen, ezen gondolkoztam is, amikor amikor olvastam erről, tehát ezt erről azért már beszéltél interjúkban és hogy az, hogy hogy eközben te tök sikeres színész voltál, tehát hogy ott voltál a a nemzetibe, aztán ott voltál Székesfehérváron, egy csomó jó szerepet kaptál, de te is így elismered, hogy hogy nagyon szerencsés vagy, meg meg voltál, de hogy hogy akkor ezzel párhuzamosan meg megy ez A ez ez az öngyület, úgyhogy gondolom, hogy akkor nem is tudtál örülni kábé semminek, vagy hogyha akármi sikered volt, akkor az talán csak olaj volt a tűzre.

Én rettenetesen szégyeltem magam, hogy én úgy éreztem magam, ez ez ennek van egy neve is, bár nem tudom, hogy én imposztorszindróás voltam-e, de egyébként ezt nevezik szerintem annak, amikor azt hiszed, hogy csalsz és hogy másokat becsapsz a a sikereiddel, vagy azzal, hogyha valamit jól csinálsz, és te magad azt érzed folyton, hogy nem, hát én nem, ezt nem csináltam jól.

Szóval én bennem szégyen volt.

Én el akartam bújni, utána nem akartam szembesülni a a visszajelzésekkel.

És ha ha mégis, akkor sokkal inkább a negatívval, mint a pozitívval, mert a pozitív a dicsérettel nagyon nehéz volt mit kezdeni.

Úgyhogy igen, ezt jól látod, hogy ez azt is jelenti, hogy az ember valójában nincs jelen a saját helyzeteiben.

És egy tök fura kettősség, hogy csinálod a dolgodat, menet közben szedsz magadra bizonyos tudást, tapasztalatot.

Még itt talán használtam a rutinszót is, mert az nem minden jelentésében feltétlenül rossz, ami működteti, és közben nyilván a személyiséged egyéb részeiből szintén adsz bele, ami a tehát, hogy működik a gépezet, de közbe belül megy egy ilyen egy ilyen gyilkos monológ, ami szerintem egyébként nagyon sok ember fejében megy ez a gyilkos monológ, és egészen addig, amíg az ember próbálja elhesegetni, addig menni is fog.

És tulajdonképpen én öt évvel ezelőtt, vagy nem tudom pontosan, de kábé azt kezdtem el csinálni, hogy elkezdtem hallgatni, hogy mit mond, és és elkezdtem megvizsgálni, hogy igaza van-e, és rájöttem, hogy nincs igaza. >> Hülyeséget beszél a belső monológod.

De mondjuk az az is eszemítod most, hogy hogy az lehet még nehéz abban, hogy hogy ebből kijöjj, hogy hogyha ha próbálsz változtatni vagy akár változtatsz is akkor akkor rögtön rád zuhan annak a súlya, hogy hogy itt most elvesztegettél nem tudom 15 évet, és hogy így megvizsgatod, hogy úen, ott se így kellett volna visselgedni, ott se ezt kellett volna gondolni, ott se.

Bár azért azt is gondolom, hogy hogy annak a a az öröme, hogy hogy kijöttél ebből, az az beárnyékolja azt, hogy hogy ezt a ezt az egészre ez a ez a megbánás. >> Hát igen.

Meg hogyha nem lett volna ez az egész, amiből ki kellett lépni, vagy amiből kiléptem, akkor nem lennék most ez, aki kilépett abból a szarból.

Tehát igazából persze lehet ezt úgy felfogni, mint sok-sok elvesztegetett időt.

Néha azért az eszembe jut, hogy mondjuk, hogyha mindez öt éve vagy 10 éve történik, akkor még mennyi mindent tudtam volna a fiatal énemből élvezni, de most se tartom magam öregnek, és és most is nagyon-nagyon sok mindent élvezek, és és ez valóban egy olyan felszabadulás egyébként, amit aki ezen át esett, az az én én szinte biztos vagyok, hogy nem gondol úgy arra, hogy az elvesztegetett idő volt.

Lehet, hogy lehet sajnálni bizonyos helyzeteket, vagy nem tudom, de de én nem tudok és nem is akarok rá így gondolni, mert én attól vagyok most az, aki és szeretem ezt, aki vagyok. >> Érdekes, hogy mondta ezt a ezt a fiatal énedet, hogy hogy mi az, amire úgy gondolsz, hogy ahhoz már túl öreg vagy, vagy nem tudom így így nem tudom elképzelni, hogy hogy mi lehet az, ami ami már elillant. >> Hát ez nagyon kedves tőled.

De hát figyelj, azért színésznők arca például, hát azért egy 30 éves színésznő arc az még nagyon fiatal, az még nagyon egy 40 éves sem nincsen vele baj, de hát hogy már más, már már más.

Szóval, hogyha én azért azért tök jó lett volna ezt a 30-as 30 és 40 közti 10 év szerepeit mondjuk úgy castingolni, vagy úgy vagy úgy ne adj isten eljátszani, hogy most most már nem fogom, tehát most már hadgy gyerekes anyukákra hívnak meg nem tudom micsoda.

De ma de ezt ezen át lehet lépni ezen ez a legkevesebb.

De akkor tényleg az például tök nagy öröm, hogy hogy az a nyitva elkészült, nem?

Hogy a hogy az úgy az úgy dokumentálva lettél akkor nem tudom 32 k évesen. >> De de mondom azt sem szóval, hogy nem feltétlenül a dokumentáció szempontjából fontos nekem a nyitva és mondom semmi baj ezzel, ez így történt és és lehetett volna úgy is, hogy 60 évesen jövök rá mindenre, és az az mennyivel sokkal rosszabb lett volna.

Szóval ez így teljesen rendben van. >> Az omorc virágnak van egy teóriája arról, hogy kábby 35 körül a a színésznők átkattannak, addig azt gondolják, hogy hogy az színészet a legeslefontosabb dolog.

Mindenek mindenek fölött van, és annak kell alárendelni mindent.

És akkor utána ö van egy ilyen átkattonás, és akkor hát legtöbbször ez a gyerekvállalás, vagy valami más, vagy jógázás, vagy pszichológiára elkezdenek járni, hogy te ezt a fajta átkattonást érezted magadon?

Nem, sőt inkább fordítva történt velem érdekes módon, mert én mindig azt gondoltam, hogy fiatal anyuka leszek, azt is gondoltam, hogy sok gyerekes anyuka leszek, de annyira ez gond annyira evidencia volt, hogy nem is kellett rajta gondolkodni.

Szóval csak valahogy egy kicsit későn kattant be, hogy most már azért annyira fiatal anyuka, nem lehetek, mégha leszek is.

És aztán nekem nekem úgy alakult az életem, hogy nem lett gyerekem.

Ez nyilván egy nagyon sok összetevős egyenletnek a végeredménye.

Én ezt elfogadtam, feldolgoztam, felismertem a magam felelősségét, megvagyok vele békében.

És viszont a covid után, ami kábé nekem ez a 35 körül volt egyébként, ugye ott a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Aki nevetve született, az nem lehet egy szomorú fűz" - Radnay Csilla”

Miről szól ez az epizód: „"Aki nevetve született, az nem lehet egy szomorú fűz" - Radnay Csilla”?

Radnay Csilla színésznő a Filmklub podcast vendége volt, Marga Ferenc műsorvezetővel beszélgetett. Csilla elmesélte színházi pályafutását, külön kiemelve a Nemzeti és a Vígszínházban töltött időszakokat. Szóba került a 2018-as Nyitva című film főszerepe, valamint az Aranyélet és… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 31..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Aki nevetve született, az nem lehet egy szomorú fűz" - Radnay Csilla”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Radnay Csilla, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Aki nevetve született, az nem lehet egy szomorú fűz" - Radnay Csilla”?

Fő témái: színház, film, színészet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Aki nevetve született, az nem lehet egy szomorú fűz" - Radnay Csilla”?

Megjelenés: 2025. 08. 31.. Hossz: 1 óra 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/aki-nevetve-szuletett-az-nem-lehet-egy-szomoru-fuz-radnay-csilla

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból