"Azok a kisördögök már nem fognak visszajönni" - Tóth Orsi (Kálmán-nap)
· PT55M42SÖsszefoglaló
Tóth Orsi színésznővel beszélgetés a Hajdu Szabolcs rendezte Kálmán-nap című filmről. Szó esik a színésznő karrierjéről, a magánélete során bekövetkezett változásokról, anyaságról és a forgatási élményekről.
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2024. 03. 23.
- Hossz
- 56 perc
- Szereplők, említett nevek
- Tóth Orsi
- Témák
- színésznő, anyaság, magánélet
Ebben az epizódban
Tóth Orsival utoljára 16 éve beszélgettem hosszabban (érdemes elolvasni azt az interjút , de vigyázat, az Origón van!), pont pár nappal a Delta cannes-i bemutatója előtt.
Akkor még haragban volt a világgal, azóta lenyugodott, megállapodott, szült három gyereket és a színészkedés némileg háttérbe szorult az életében.
Most viszont megint főszerepet játszik egy mozifilmben, Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című párkapcsolati drámájában.
Sokat dumáltunk a változásról, amin Orsi keresztül ment az évek során, és hogy ebben milyen szerepet játszott a férjével való kapcsolata.
Kiderült továbbá, hogy jól jött volna-e egy intimitás koordinátor a Szép napok forgatásán, mi hiányzik neki a régi életéből, hogyan viselkedett vele Léa Seydoux, milyen stratégiákkal tudta elviselni a 14 év (and counting!) Fideszt, valamint, hogy mit tett volna, ha egyszer bezáródik Andy Vajnával egy helyiségbe.
Még színészi tanácsokat is adott, illetve elmerengett azon, vajon mit fognak szólni majd a gyerekei a korai, húzósabb filmjeihez.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon , egy dollár is nagy segítség!
Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon ( @ferencv1976 ) vagy a Revoluton ( @ferenc7drh ) keresztül is.
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Kálmán-nap
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Azok a kisördögök már nem fognak visszajönni" - Tóth Orsi (Kálmán-nap)”
Miről szól ez az epizód: „"Azok a kisördögök már nem fognak visszajönni" - Tóth Orsi (Kálmán-nap)”?
Tóth Orsi színésznővel beszélgetés a Hajdu Szabolcs rendezte Kálmán-nap című filmről. Szó esik a színésznő karrierjéről, a magánélete során bekövetkezett változásokról, anyaságról és a forgatási élményekről. Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Azok a kisördögök már nem fognak visszajönni" - Tóth Orsi (Kálmán-nap)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth Orsi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „"Azok a kisördögök már nem fognak visszajönni" - Tóth Orsi (Kálmán-nap)”?
Fő témái: színésznő, anyaság, magánélet.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Azok a kisördögök már nem fognak visszajönni" - Tóth Orsi (Kálmán-nap)”?
Megjelenés: 2024. 03. 23.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/azok-a-kisordogok-mar-nem-fognak-visszajonni-toth-orsi-kalman-nap
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Tóth Orsi — Filmhu Podcast
Tóth Orsi színésznő a Filmhu Podcast vendége, ahol szó esik Mundruczó Kornéllal való munkájáról, a Deltában nyújtott alakításáról, és Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmjében váll…
- Balla Eszter: Mocsárharc megy a szerepekért — Telex After
Szente Katica beszélget Balla Eszter színésznővel az After+ podcast legújabb adásában. Balla Eszter mesél Fliegauf Bence Jimmy Jaguar című új filmjéről, amelyben egy rendőrt alakí…
- Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 5. adás: Rezes Judit és Szabó Győző családi titkai — Blikk + Győző - Dumáljuk meg!
Rezes Judit és Szabó Győző színészek a kapcsolatukról és családi titkokról beszélgetnek. Szó esik a hullámvölgyekről és a szülőségről.
- R-beszélgetés: Fullajtár Andreával Csáki Judit beszélget — Revizor
Fullajtár Andrea a Katona József Színház művésze Csáki Judittal beszélget pályájáról, monodrámákról, színházi és filmes szerepeiről. Szó esik még a szülés utáni első szerepéről és…