Filmklub podcast

"Beszéltetni kéne a gyerekeket ahelyett, hogy kussoltatjuk őket" - Szimler Bálint, a Fekete pont író-rendezője

· PT1H17M58S

Összefoglaló

Szimler Bálint író-rendező a Filmklub podcast vendége, aki a frissen bemutatott Fekete pont című filmjéről mesél. A rendező már 23 éves kora előtt sikert ért el Itt vagyok című kisfilmjével, amely a cannes-i filmfesztiválon is szerepelt. A Fekete pont, amely 14 év várakozás után…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2024. 09. 29.
Hossz
1 óra 18 perc
Szereplők, említett nevek
Szimler Bálint, Varga Ferenc
Témák
filmrendezés, fekete pont, magyar film
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

ma vetítés őta a dorkával beszélgettünk színésznőkről valahogy így nem tudom ugye a színésznők karrieréről és akkor így magyarokról és így feljött ez hogy hogy á na ő is egy beváltatlan ígéret és akkor a hát igen és akkor így rh hog mindenki beváltatlan ígéret és akkor én meg mondtam neki hogy viszont ez a film amit most fogunk megnézni azon ritka helyzetek egyike ahol egy ilyen beváltott ígéret történik meg merthogy nyilván a a a az itt vagyokkal jelent ent él meg és az egy olyan valahogy a filmnek a a minőségén felül is az egy az egy olyan helyzet volt hogy hogy vége lett a a 2000-es éveknek és akkor ott a magyar film éppen a a mély ponton volt tényleg superbys után vagyunk pár hónappal és akkor és akkor jön 2010 és 2010 nem tudom február filmszám és akkor jön ez jön ez a ez az itt vagyok ilyen ilyen friss szellő és akkor azt gondoltuk hogy hogy úristen na h most már itt ez les ez basszus itt itt így jönnek ezek valami nem tudom h most ezemított az hogy a kritikámnak a végén is valami ilyet írtam a az itt vagyok kritikában hogy hogy igen hy most akkor jönnek a a szimlerék és akkor és akkor így így elindult ez a ez a ez a nagy nagy várakozás és hát nyilván csináltál egy egy csomó mindent amik ráadásul tök jók is voltak de azért mégis amit vártunk ami aminek a az ígyérete benne volt a a az itt vagyokban az most érkezett meg ezzel a fekete ponttal és ez tényleg egy í szerintem ez egy ilyen iszonyat ritka dolog amikor valamire ilyen régóta vársz és és ennyire tényleg az kell hogy jó legyen és aztán pedig jó is és hogy ennyire jó és hogy és hogy hogy így jó tehát ez a ez a ez az nem is ez ilyen így kiizzadta és akkor jó lett és így izé oké [ __ ] vicces meg minden meg nem tudom nagyon [ __ ] hanem ilyen á ilyen izé ilyen bölcsen ilyen ilyen nyugodtan ilyen mesterien jó [Zene] [Zene] szervusztok kedves hallgatók ez a filp podcast soron következő adása engem org ferencnek hívnak mai vendégem szimler bálint a fekete pont című film rendezője szia helló helló most 37 éves vagy amikor a szíművészeti egyetemre kerültél akkor te voltál a legfiatalabb az osztályban és aztán pedig amikor a az itt vagyok című kisfilmet nyert a a filmszemlén akkor még nem voltál 23 éves sokáig így a a legfiatalabb voltál most még nem azt mondom hog te hogy a legöregebb de azért 37 éves első filmes az az az már kicsit bármi vanna sok példa rá ridley scott 40 nemeseles lászló 38 volt amikor a show fiát csinálta azt a jancsó is már 40 felé közeledett amikor első filmet megcsináltam az idő során hogy hogyan viszonyultál a az életkorodhoz meg ahogy így egyre növekedett ez a szám mindig változott azért ez tehát hogy volt volt olyan amikor azt éreztem hogy hogy fú mennyi időt vesztegettem el de ez a felelősség az azért bennem volt vagy ez a ez a szorongás hogy hogyan fogom tudni megmutatni hogy tehát hogy az itt vagyokhoz képest még inkább az itt vagyok utáni években volt leginkább jellemző aem azem balaton metoddal sikerült egy kicsit letennem vagy le le ledobnom magamról ezt a súlyt hogy hogy nekem bizonyítanom kell és ez ez a film meg aztán végképp úgy készült hogy semmi nem is volt időnk ezen gondolkodni tehát hogy márciusban kezdtem el írni a könyvet májusban már elkezdtünk előkészíteni két hónap alatt megnéztünk 1200 gyereket nem am hány felnőttet közben terepszemléztünk közben én írtam a forgatókönyvet tehát hogy két héttel a forgatás előtt lett meg a a második draftja a forgatókönyvnek utána elkezdtünk forgatni már hirtelen a forgatáson találtuk magunkat nem volt idő stresszelni vagy gondolkodni hanem próbáljuk meg összefoglalni a film tartalmát én teszek rá egy kísérletet van az egyik főhősünk palkó aki egy 10 éves kisfiú és jön haza németországból anyukájával ők ott éltek kint azt nem derülk hogy mennyi ideig de jó sokáig valószínűleg és akkor ő elkezd járni egy államiskolába ötödik osztályba és ott a a másik főszereplő lesz az ő osztályfőnöke juci egy fiatal tanárnő egy tanévet követünk végig nem csak az ő történetüket látjuk hanem a az iskolában még csomó mindenki másét is valamilyen szinten és az egész film az iskolában ó abszolút így így pontos meglepőt azon hogy milyen filmet csináltál hát hogyha azt kérdezed öt évvel ezelőtt hogy egy ilyen film lesz az első filmem akkor meglepődtem volna én nem gondoltam volna hogy egy ilyen tanáros filmet vagy egy ilyen egy ilyen típusú filmet fogok csinálni és remélem hogy nem is szorul ebbe a kategóriába mert hogy túlmutat azon talán vagy remélem azt az volt tök jó megérezni hogy tök mindegy hogy mi a téma előbb-utóbb úgy úgy is átmegy rajtam az egész és úgy is belekerül az amit én ami én vagyok vagy amit én fontosnak tartok a filmezésben vagy ahogyan én meg tudok így fogalmazni dolgokat és ez egy ilyen nagyon felszabadító érzés volt hogy hogy nem kell szorongani annyira a forgatókönyvön meg hogy hogy annak már csodálatosnak és zseniálisnak kell lennie mertogy hogy lehet ezt így lazábban kezelni és és és és úgy át fog folyni rajtam és úgy viszont kijön belőle valami ami én vagyok vagy nem tudom igazából úgy fogalmaztam ezt meg magamnak hogy most ééredem be arra valószínűleg arra hogy hogy egy nagy játékfilmet megcsináljak volt ez a ez a tervem ami amit elutasított a filmézet és visszaolvastam nem is olyan nagyon régen és nyilván az egy fejlesztési folyamatban volt benne tehát még kellett volna még fejleszteni azt a forgatókönyvet de hogy kicsit azt éreztem hogy ez jobb hogy így alakult mint ahogy mintogy minthogy hogyha azt a filmet csináltam volna meg elsőre de valószínűleg azért mert abba húgy mindent bele akartam tuuszkolni hogy én megmutassam hogy milyen rendező vagyok meg milyen ügyes vagyok és itt itt pedig egy egy olyan motiváció volt hogy valamiről amiről fontos beszélni arról beszéljünk és ami engem régóta foglalkoztat nyilvánvalóan az azt megpróbáljá megfogalmazni de hogy egy külső motiváció egy külső nem egy nem egy eg trip indítotál az egészet hanem pont hogy egy ilyen szociális kiállás valamilyen módon fontos volt hogy valami olyan dolog legyen ami amiről szeretnék vagy fontosnak tartom beszélni és ez egy ilyen téma volt és hogy jött ez a ez a téma neked tehát említetted a a a tanártüntetéseket amik akkoriban voltak amikor ezen elkezdtél gondolkodni de akkor az volt az ami el jutottad nem az előbb volt ez körülbelül tehát kidobták a forgatókönyvemet 2020-ban covid közepén kábé és akkor utána voltak az sfés tüntetések ami engem nagyon nagyon megviselt és tulonképpen ennek a kettőnek az az egy velege volt az hogy hogy én nekem muszáj valamit kezdenem egyrészt volt bennem egy dühősség meg egy dacc hogy hogy hogy egyrészt elutasították a filmet másrészt meg tönkreteszik éppen az iskolámat vagy a voltiskkolámat és azt éreztem hogy iszonyú fontos valamilyen módon megnyilvánulni és azonnal elkezdtem írni egy olyan vagy azon gondolkodni hogy hogyan lehet úgy megcsinálni egy filmet hogy nincs rá pénz tehát hogy egy helyszínes forgatókönyvet kezdtem el írni a t a maga az gyerekekkel foglalkozni meg a gyerekléttel meg ezzel az ezzel az élménnyel ami nekem volt hogy hazaköltöztünk amerikából és akkor milyen volt beilleszkedni a magyar iskolarendszerbe az régóta érdekelt tulajdonképpen előszedtem ezt a régi félötletemet és így indult el viszont közben pont ugye covid alatt sok ideje volt az embernek úgyhogy akkor közben a közgyűrés című műsort ami később a közgyűlés lett a partizan csatornáján azt is akkor találtam ki vagy hát pontosabban az is egy ilyen régóta hordozott dolog volt de akkor fogalmaztam meg meg akkor írtam le egy ilyen kis szinapszist róla vagy treatmentet róla és akkor úgy küldtem el a marcinak és rögtön a covid után belefogtunk a közgyűlésbe és az elvett ugye még egy egy évet másfél évet és utána tehát akkor vettem elő újra azt amit 2020-ban kitaláltam ez a marcita a gulyás marci volt és majd hogyha egy másik marcit említesz az már a ré marci lesz valószínűleg igen és hogy kezte neki a foratókönyvnek mert hogy volt ez a ez a saját történeted tehát hogy hogy a a 10 éves kisfiú aki bekerül a a a magyar iskolarendszerbe és akkor gondolom ott van az egész magyar iskolarendszer amit nem tudom hogy mennyire behatóan ismertél akkor vagy legalábbis a jelen legi állapotában nyilván a saját élményeimből indultam ki ugye ez régóta foglalkoztatott ez a téma ami az sf-vel meg az nfvel kapcsolatosan nagyon zavart hogy senki nem csinál semmit az sf-nek volt egy nagyon izgalmas és intelligens ki áása de hogy közben történt egy cserbehagyás is valamilyen módon én azt érzem hogy egy utolsó bástyája volt tulajdonképpen annak a reménynek hogy itt tüntetéseken keresztül meg lehet változtatni bármit szerintem ennél jobban nem lehet csinálni egy tüntetésst mint ahogyan az szfések csinálták és azt gondolom hogy mindannyiunknak felelőssége van abban hogy nem álltunk ki tehát hogy a az szfe az nem csak egy iskola volt hanem tulajdonképpen az első az összes színész tvészem mélyiség színházrendező filmes operatőr vágó tehát mindenki nagyon nagy része legalábbis akik ebben tevékenykednek ők az szf-n végeztek és tulajdonképpen a kultúrának egy egy ilyen fontos bázisa volt és azt gondolom hogy hogy mindenkinek f aki a kultúrával foglalkozik vagy művészettel foglalkozik felelőssége van abban hogy az szf-vel mi történik és kicsit hagytuk hogy a 20 évesek elvigyék a balhét ez akkor is nagyon zavart és most is nagyon zavar ezt csak azért mond mondom mert hogy volt egy ilyen típusú motivációja a film írásának hogy ugye kerestem fogást ezen az iskolarendszeres dolgon hogy hogyan tudnám ezt megfogalmazni vagy mi az a a tematika ami mentén fel lehet építeni a forgatókönyvet és mi az ami igazán érdekes ebben az egészben és tulajdonképpen valami ilyesmi motiváció volt ami a leginkább zavart hogy vagy ami a leginkább elindított hogy valahogy meg kell fogalmaznunk azt hogy mi magunk felelősséggel tartozunk a saját cselekedeteinkért és a rendszerén amit életben tartunk ez volt az egyik olyan dolog ami ami így elindította a csend nagyon zavar és ez a típusú csend megfogalmazás volt az egyik első gondolat hogy ezt hogyan lehetne bemutatni egész konkrétan úgy hogy az ahogyan a kormány mondjuk kommunikál a az emberek felé vagy ahogyan viselkedik az emberekkel az nagyon hasonlít ahhoz ahogy sok esetben az iskolarendszer vagy a tanárok viszonyulnak a gyerekekhez ugye okosabbak mindig mindig jobban tudják és neked az a feladatod hogy üljél kussolj ell és feljél meg az elvárásoknak valami ilyesmi volt az első gondolat ami ami amitől így bekattant hogy ezt a filmet hogyan lehetne összerakni nagyon érdekesnek tartom a filmnek a a megközelítését ami rögtön az első jelenetben világossá válik amikor egy egy ilyen repülő vagyunk egy repülőgépen leszállás után a főhős és a ez a kisfiú és az anyukája ülnek szépen a a székükben és a többiek körülöttük pedig mind felállva ilyen kényelmetlen pozíciókba indulásra készen gyakorlatilag dühöngenek azon hogy miért nem nyílik már ki az ajtó és megmarad a filmben végig ez a fajta ilyen nézőpont hogy hogy hogy látjuk ezt a ezt a ezt a fiút aki még nem is azt mondom hogy hogy különösebben szörnyűlködik de hogy de hogy amiatt hogy hogy ő ott van és figyeli ezeket a a mi hétköznapjainkat tehát ahogy a ahogy itt magyarország csináljuk a dolgokat és és ez a az iskolában is természetesen ugyanígy jön ki hog rögtön már ez hogy hogy miért kell fölállni meg hogy miért kell mondani hogy itt vagyok amikor látszólom hogy itt vagyok tehát ezzel a az ő szemszögével gyakorlatilag minden egy kicsit ilyen abszurddá válik ez abszolút ez volt a cél úgyhogy nagyon örülök hogy ezt mondod mert volt is egy debate ezzel kapcsolatosan hogy az első jenet az szükségeset tehát hogy kell megmutatni valakit aki éppen érkezik valahova hogy hogyan érkezik meg valahova és erről sokat beszéltünk de nekem nagyon fontos volt hogy legyen-e az egész filmnek egy olyan felütése hogy tulajdonképpen egy kívülről érkező embernek a szemszögén keresztül rálássunk arra hogy amiben mi élünk az milyen valójában tehát hogy kicsit ezzel a távolsággal tudjuk szemlélni azt ami történik és így ezen keresztül jobban rálátni hogy mi miben is élünk mi vagy mi mi az a mik ezek a helyzetek am amik amik kívülről nézve teljesen abszurdak másrészről pedig nekem ez volt az élményem tehát amikor én hazajöttem amerikából kilenc éves voltam ilyen értelemben személyes történetből is indul ki ez az egész de sose az volt a cél hogy én most egy önéletrajzi filmet csináljak vagy ilyesmi szóval ez inkább csak egy egy apropó volt vagy egy mankó volt ahhoz hogy hogy hogyan akarok mesélni erről a dologról de hogy ez volt az élményem hogy hogy hazajöttem és fogalmaas se volt hogy mi történik tehát hogy nem értette ezeket a szabályokat olyan határátlépéseket csináltam amikről nem tudtam hogy határátlépések és tulajonképpen elég hamar kialakult egy ilyen rebellis dolog bennem hogy hogy ezekkel az ilyen furcsa elmebeteg szabályokkal szemben én csak kiállni tudok magamért és ki is álltál tehát hogy volt volt az hogy így így megkérdőjelezted ezt és mondtad hogy ne csináljuk már eztet ez hülyeség volt ilyen persze nyilván szemtelennek meg nem tudom pimasznak meg nem tudom minek bélyegeztek a tanárok mint ahogyan bárki aki úgy rendesen beleáll ezekbe a helyzetekbe az rossz gyerekké válik szerintem 34 intőm volt vagy mi az figyelmeztetőm volt egy évben szóval tényleg ilyen ilyen de hát hülyeségekért szóval h oan nagyon nagyon nem léptem át semmilyen határt tehát hogy nem tudom nem csináltam olyan dolgot amiyen igazi rossz tett lett volna hanem olyanok voltak hogy énekeltem órán beszélgettem órán nem tudom folyamatosan beszélgett bálint az órán tehát ilyen típusú dolg ami amerikában nem volt gond hogy hogy beszélsz az órán hát hiszen gyerek az ember akkor beszéljen tehát hogy pont szerintem beszéltetni kéne ahelyet hogy kussoltatjuk őket ebben az első jelenetben ott van a a gyerek anyukája akit a marozsán erika játszik gyakorlatilag a a leghíresebb színész a a a filmben és még a a második kis jelenetbe is ott vanunk egy picit a harmadikban is viszont aztán teljesen eltűnik a történetből és így…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Beszéltetni kéne a gyerekeket ahelyett, hogy kussoltatjuk őket" - Szimler Bálint, a Fekete pont író-rendezője”

Miről szól ez az epizód: „"Beszéltetni kéne a gyerekeket ahelyett, hogy kussoltatjuk őket" - Szimler Bálint, a Fekete pont író-rendezője”?

Szimler Bálint író-rendező a Filmklub podcast vendége, aki a frissen bemutatott Fekete pont című filmjéről mesél. A rendező már 23 éves kora előtt sikert ért el Itt vagyok című kisfilmjével, amely a cannes-i filmfesztiválon is szerepelt. A Fekete pont, amely 14 év várakozás után… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Beszéltetni kéne a gyerekeket ahelyett, hogy kussoltatjuk őket" - Szimler Bálint, a Fekete pont író-rendezője”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szimler Bálint, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Beszéltetni kéne a gyerekeket ahelyett, hogy kussoltatjuk őket" - Szimler Bálint, a Fekete pont író-rendezője”?

Fő témái: filmrendezés, fekete pont, magyar film.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Beszéltetni kéne a gyerekeket ahelyett, hogy kussoltatjuk őket" - Szimler Bálint, a Fekete pont író-rendezője”?

Megjelenés: 2024. 09. 29.. Hossz: 1 óra 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/beszeltetni-kene-a-gyerekeket-ahelyett-hogy-kussoltatjuk-oket-szimler-balint-a-f

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból