Filmklub podcast

Cannes #1 - Jane Fonda 88 évesen is energikusabb, mint mi

· PT51M3S

Összefoglaló

Az első kánai filmfesztiváli nap nehézségeiről és a helyszíni tapasztalatokról számol be az adás. A beszélgetésből kiderül, hogy a rendezvényre való eljutás nem egyszerű, akadályok nehezítik a bejutást és a filmek foglalását. Külön kiemelik a repülőtér környéki sztrájkot és a…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2026. 05. 13.
Hossz
51 perc
Szereplők, említett nevek
Peter Jackson, Jane Fonda, Varga Ferenc
Témák
film, cannes, festival
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Első igazi Káni nap. 18:15 per megyünk Robival a nyitófilmre.

Gondolom, hogy rengeteg minden beléd van szorulva a fesztival kapcsolatban. >> Sziasztok.

Hát elég nagy viszonytagságok árán sikerült megérkeznem.

Mondjuk ezt próbálom így rövidre fogni, mert szerintem így így az embereket az érdekel legkevésbé, hogy milyen viszontaks okokon mentünk keresztül azért itt lehessünk.

De de ezt mindig szeretem hangsúlyozni, hogy hogy azért ká az nem egy ilyen nem kínálja tálcán magát, tehát hogy meg kell szenvedni azért, hogy a hogy az ember itt itt filmeket lásson.

Egyrészt ez a foglalási rendszer, amit már chatseltetek az előző adásban, meg sokszor panaszkodunk rá, meg meg úgy általában így ez egy elég nagy meló is egyben az, hogy itt élvezzük ezt a fesztivált.

Nekem meg most mintogyha az univerzum azt akarta volna üzenni, hogy ne menj el, mert folyamatosan ilyen ilyen akadályok gördültek a pedig pedig szeretem ezt így mindig úgy tervezem meg az évemet, hogy a a májust pedig ez igazából csak egy ilyen bő bő egy hét, de de valogy úgy szeretem az egész májust olyan olyan szellősre hagyni, vagy ilyen lazábbra, hogy ez a köré szerveződjön minden.

De most az Isten nem akart ez összejönni, és pont így K második napjára berakták nekem egy nagyon fontos ilyen munkahelyi dolgot. ami itt utána szerencsére elhalasztottak, de már akkor így gyászoltam, hogy jól van, hiába van meg a repé, satöbbi, nem fogok tudni itt lenni az első napokban.

Amébként tök szar, mert mert szerintem így nagyon jó, hogy hogyha az remény megérkezik a harmadik, negyedik napon, akkor már így nagyon nehéz felvenni a a lépést.

Úgyhogy ezt szerettem volna elkerülni, végül is most sikerült, de utána meg kiderült, hogy hogy a mai napon Belgiumban egy ilyen bazi nagy strike van, egy ilyen strike, amiről lehet, hogy szerint Magyarországon így el vagytok szokva a strikeoktól. pedig a nyugat-Európában ez nagát itt a szakszervezek nagyon erősek és azért amikor itt nem szokták félvárról venni a a szájkolást, tehát ez ma is az volt, hogy konkrétan lezárták a repülőtérre vezető utakat, úgyhogy hiába indultam el időbe, úgy látszott, hogy ez így nem nem fog menni, és akkor már mindent kitettem, hogy majd át fogok menni gyalog így a a nem tudom ilyen réteen, hogy majd majd odaérek a repülőtérre vagy valami, de volt, amikor már így teljesen feladtam, hogy jó, akkor ezt biztos le fogom késni, de közben láttam, hogy egyébként ö kés már egy egy órás késés meg mit tudom én.

Szóval ilyen nagyon nagyon nagyon gáz volt az egész.

A végén konkrétan gyalog kellett kimenni a a reptérre, mert mondták a rendőrök, hogy semmi más egyetlen útvonal valamily bicikliúton lehet kimenni, és akkor ott így szépen mindenki ott görgette a bőröngjét, úgyhogy azért kell áldozatokat hozni.

Én azt hiszem, hogy a a magyarok azért, vagy hát mi magyarok azért vagyunk elszokva ettől, mert hogy hogy még, hogyha lenne is egy strájk.

Én azt képzelem, hogy akkor így oda odamek és mondak ne már, hogy így nem lehetne valamit csinálni, hogy hogy hogy most csak a mert hogy így ne nehéz így felfogni azt, hogy hogy hogy valami így éppen így nem működik, és nem lehet semmit tenni ellene.

Ö, és ez mondjuk arról is eszembe jut, hogy hogy amikor mentem felvenni a a a badgeeket, mert van ez, hogy a amikor megérkez megérkezik az ember, akkor akkor el kell vinni a kis kinyomtatott papír, én leg is kinyomtattam papírkáját, és azért odaadják a a a bedget, ami kell ahhoz, hogy vetítésekre bejussál.

És akkor Bor már felvette reggel, én meg csak így a a az első vetítés előtt mentem egy órával kábé, vagy másféllel.

És és mikor odaértem, akkor azt láttam, hogy ilyen brutális 500 mes sor volt, de tényleg így így így a tudod a Croasetre így kivezették a sort, és így ment egészen addig a izé parti hamburgerezőig ott álltak az emberek.

És akkor így így egyből tudtam, hogy hogy hát ha én ebbe bele beállok, akkor akkor nem fogom elírni a vetítést.

És és hogy a amúgy meg gyűlölöm azokat, akik beállnak a sorba.

Tényleg így iszonyatosan ideges leszek, hogyha valaki beáll a sorba, és kijön belőlem az, hogy elkezdek így magyarázni neki, hogy ott a sor vége, de még hogyha ilyen izé három izé emberből álló sor, akkor is és és itt pedig í tehát ahogy így felmértem ezt a helyzetet, akkor rögtön tudtam, hogy hát itt nekem bele kell be kell állni így egész a sor elejére, és így annyira előre mentem, amennyire csak lehett, tehát hogy tényleg így a legelejére mentem a a sornak.

És akkor azt csináltam, hogy hogy beálltam csak ugyanúgy oldalra, hogy így hogy így megszokják a a látványomat ott az emberek, hogy ez a csávó már itt áll egy ide, és akkor vártam egy olyan, nem tudom, hogy elhaladjon mellettem egy ilyen öt-h ember, és akkor már úgy éreztem, hogy már így része vagyok így a a izének a a látványnak, és akkor így egyszer így beléptem, amikor éppen ilyen egymással beszélgető emberek ott voltak, és akkor onnantól és és fel voltam készülve nyilván arra, hogy hogy valaki majd így rám szól.

De nem egyáltalán nem foglalkoztak velem, és akkor szépen így így így be tudtam siklani.

De hogy nem tudom, hogy hogy így így gondolkoztam közben, hogy így, hogy milyen ember vagyok én.

Ezt már nem tudom, hogy kapcsoltad az én sztorimhoz, de de egyébként nem árt ilyenkor így kontextusba jelzni.

Tehát én is amikor azt így mondod, hogy hogy val hogy a strik-en így megdumálhattam, hogy légyszi engem engedjetek már, hát mert nekem muszáj kámba menni. miközben ti tüntettek azért, hogy jobb fizetést kapjatok, tehát hogy nem hiszem, hogy ment volna, ezzel nem is próbáltam.

Hát vannak igen ilyen morális délelmek, de mondom így hát kontzusba kezdün biztos nagyon rossz lett volna, ha lekésem ezt a >> ezt a repülőt meg neked is nagyon rossz lett volna, ha sokáig kell sorba állnod, de itt kám azért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a körül forog a világ, hogy mi éppen bejutunk-e egy filmre.

Aztán be is jutottam erre a a filmre, ami a FAU labirintusának volt egy ilyen 20 éves jubileumi vetítése kábé, vagy legalábbis ezt is lehet hozzákapcsolni.

És akkor ott volt GL Model Torró, aki tényleg egy nagyon iszonyatosan szimpatikus ember, és még azzem nem láttam senkit, aki ennyire örült annak, hogy hogy tapsolják, és még így rá is játszod, hogy így hogy így így, hogy így mennyire mennyire örülennek is így vigyorgott és és hajlongott és így tudod így kitartotta a a pillanatot.

Nem az, hogy így így leült vagy valami, hanem ott előtte sokat tapsoltak és akor Jierry Fremo vezette föl. őt ő meg elindult egyből kifele a színpadra, és így a félúton így megállította hére, hogy még egy csomó mindent akarok mondani róla, és állt ott a izé a a sor közepén.

És akkor és akkor elmondta például azt, hogy hogy ez a a második legnehezebben elkészült filmje volt ez a a faunabintus.

És a a legnehezebb az a az a mimik volt a a Winesin testvérekkel, azt hozzátette, az annak mindenki ott örült.

És és akkor és akkor le levetítettek előtt egy ilyen montázs GL Model Toro filméből.

Én nem tudom, most nem én nem sokat gondoltam rá, mert hogy én azt érzem, hogy ő egy kicsit azzal, hogy ott a a mi annak a címe? víz érintés, >> a víz érintésével, hogy ott megkapta az Oszkárt, mintogyha addig lett volna ő így nagyon menő, és valahogy a amiatt mintogyha így így kicsit már amiatt elforultak tőle, és utána pedig jöttek ezek a ezek a gyengébb filmejei, plusz még ez a ez a digitális átállás is ott történt meg vele.

De hogy de hogy most így így végignézve a a ez ezt ezt a montást azt hiszem, hogy ez ez gameator ez így tényleg egy nagyon egyedi művész és olyan olyan világot alkotott ami hogyha ő azt nem csinálta vol meg ez nem nem lenne és ez tehát ezek a ezek a színek ezek a formák ezek az ezek az alakok ezek a lények amiket ő ő megcsinál szóval hogy én én most most emiatt a már már csak a montázs miatt is meg nyilván a faulabirintésát is iszonyatosan Jó volt újra, amiben nagy meglepetésem főszereplő Hosé Garcia, tudod a a szirád szirádból csak ilyen nem tudom 20 évvel és 30 kg-val visszább.

És és hogy szóval, hogy hogy én én megint nagyon szeretem Gian Model Torrót.

Film az csod csodálatos tényleg.

És hogy valahogy a azzem, hogy ő a mestere ennek a a az ilyen szomorú happynek.

Emlékszel a faul labirintusára valamennyire, hogy hogy ott mi volt benne?

A a tehát a színészek elképesztőek benne.

Tehát ez a én nem is tudom, hogy mi ez lehet, hogy ezt ezt te tudod, hogy hogy mi történt ezzel a Maribel Rduval.

Hát ez egy akkora színésznő, teát ő volt a az anyádat is be ő volt ebbe.

És aztán nem is tudom, hogy láttam-e 20 éve.

Szerintem ő aktív maradt ilyen spanyol nyelvű filmekbe.

Talán még láttam is, de az biztos, hogy ilyen nagy nemzetkö siker nem volt, mint mint ezek.

És ezek így nagyjából vagy így közel voltak egymáshoz időben.

Tehát az tény, hogy így a 2000-es évek elején ő egy ilyen nagy nemzetköri nemzetközi áttörés volt, de szerintem mivel angol nyelven nem annyira próbálkozott, szerintem utána megmaradtabb ezen a spanyol nyelvű piacon, és szerintem ott ott aktív továbbra is, csak hát már nyilván idősebb egy kicsit, és akkor már egy más fajta szerepek találják meg.

Nem tudom, de őt hát igen, ő csodálatos.

Meg egyébként a arra nem emlékszem, hogy mire gondolsz, mint happy end, mert mert én úgy emlékszem, hogy ennek iszonyatosan lehangoló a vége.

Szóval így >> van benne az a az a dolog, hogy hogy felvillantja a a a kislánynak a fantázia világát, és ott van a a az apukája, ott ül, mint egy ilyen király a trónon, ott van az anyukája, mint a mint a királynő, és akkor ő vár várják őt is oda.

Tehát mintogyha a túlvilágot felvillantaná.

És így így azért én én azt tudtam érezni, hogy hogy ennek a kislának jobb lesz ott a túlvilágon, mint ebben a a valós világba, amibe ott addig élt. >> Ühüm.

Csak most közben így nem tudom, így így megütött az, hogy így leértünk a bestiál palotához, és itt van Zina Davis meg Susanon a a palota tetején.

Most meg most meg ki szállt mellettünk egy taxiból egy ilyen vörös paradicsommadár, ilyen orosz nőnek néz ki eléggé.

De ez ez egy GL modell torró jelmez.

Tehát, hogy ez ez nagyon durva.

Ez így tényleg ilyen tollakból áll össze az egész, és elkezdtek rohanni a a palota felé.

Mi ennyire késő van még azért?

Még még van azért kis idő. >> Ja, csak a annyi, hogy egyébként én is szívesen megnéztem volna, csak helyette a belga mezőkön.

Ezért bókráztam, de volt is rájegyem egyébként.

Meg így gondoltam, hogy ez egy ilyen szép szép kör lenne, hogy így 20 évvel később megnézem itt a falun labirintusát, amit 2006-ban az első kánomon nem néztem meg, mert akkor fogalmam se volt róla, hogy miket kell megnézni, hanem és pedig itt voltam, mert mert úgy emlékszem, amikor kicsit később jöttem és tovább maradtam, és pedig akkor én nem tudom, hogy az utolsó napokra nem érdemes maradni, de ez az utolsó napok egyikén volt, és utána persze kiderült, hogy egy ez egy ilyen tök nagy szám volt, de én meg helyette a Clerks 2-t néztem.

Szerintem jó lehet nem pont ugyanakkor, de így az utolsó napok egyikén.

És a KKS 2 az egy szerintem már meséltem is korábban, hogy ez egy ilyen óriási nagyon-nagyon jó hangulatú vetítés volt, mert arra beengedték már az ilyen színfileket meg így mindenkit, aki akinek ilyen rossz bedse volt, és azok így nagyon nagyon nagyon élték ezt, hogy hogy Kevin Smith mekkora visszatérést nyom a KKS 2-vel.

Mások sajnos utána nem értik ezt ezt.

Tehát ezt csak itt kámban lehetett átélni, hogy a KKS 2 mennyire jó.

De nekem az jutott a faul lairontos helyett, hát nyilván utána később megnéztem és akkor szerettem.

De amit mondtál, hogy hogy Del Toro így valamennyire elvesztette a kulságát, azzal én egyetértek, mert én se szeretem most már.

Meg így így a pedig pedig szerem a Shape of Water az egy az egyébként egy eléggé ilyen formabontó meg egy ilyen eléggé ilyen tökös választás volt arra, hogy megnyeri az Oscát, de de ha valami megnyeri az oszkát, azzal mindig ez történik, hogy ez utána rögtön így így így el felerősödnek azok a hangok, akik így fikázzák meg minden szó.

Kicsit a Bmannel is ez történt, hogy az is egy ilyen, ha nem nyeri meg az Oscárt, akkor az mindenki úgy hivatkozna rá már naapság, hogy hogy mekkora nagy teljesítmény volt, de így meg Budnak kellett ma nyerni, de meg mit tudom én, van egy csomó ilyen film, de de a lényeg, hogy utána a a ami filmei voltak, azok már így meg se közelítették.

És például ez a Frankenstein ez engem kifejezetten idegesítette legutóbb meg a a nem tudom ezen a Netflixen is így így hiába volt látszott, hogy nagyon sokat költöttek rá, végül is valahogy olyan olcsónak nézett ki az egész nem tudom így így így tényleg így kicsit meg nem csinált valami hobbitot is, vagy valami ilyesmi. >> Pinokkio. >> Pin, ez ugyanaz.

Ja, de hogy de hogy pont emiatt ez annyira jó volt most, hogy hogy egy ilyen egy ilyen nagyon jó hangulatú vetítéssel lehetett részt venni, amin ott volt a Gator, akit így alapból így tökre szeretek, meg tényleg egy annyira szimpatikus ember és és hogy és hogy egy olyan filmjét ünnepelni, ami garantáltan nagyon jó.

És volt és csináltak olyat is az elején, hogy hogy aztem, hogy ő kérte a közönséget, hogy tegye föl az a kezét, aki most látja először. is nagyon sok ember volt, és aztán még azoknak is föl kell tenni ezt, akik már látták, vagy nem tudom, e, ki lehetett volna találni, hogy azok kicsodák.

Ö de hogy de hogy játszottak egy ilyet a a Cierriben meg hát így mondta, hogy igen, még 100 kgval kevesebb volt, amikor ezt forgatta. >> És most lerakja az óriási nagy fenekét ide a moziszékbe, és végignézi velünk, ami ami szintén egy ilyen nagyon szimpi dolog, amikor a rendező végignézi a közönséggel a filmt, és utána megint nagyon-nagyon megtapsoltuk.

Igen, mindenesre ez nekem is így így szíven ütött, amikor így rájöttem, hogy ez Kun Classicban van egy olyan film, amit akkor vetítettek először, amikor én itt jártam először.

Mondjuk én még így is kicsit azért korainak érzem ezt a Fast and Furiousról nem is beszélve, de mintogyha most így ilyen új új szelek fújnának a klasszikus klassik…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Cannes

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Cannes #1 - Jane Fonda 88 évesen is energikusabb, mint mi”

Miről szól ez az epizód: „Cannes #1 - Jane Fonda 88 évesen is energikusabb, mint mi”?

Az első kánai filmfesztiváli nap nehézségeiről és a helyszíni tapasztalatokról számol be az adás. A beszélgetésből kiderül, hogy a rendezvényre való eljutás nem egyszerű, akadályok nehezítik a bejutást és a filmek foglalását. Külön kiemelik a repülőtér környéki sztrájkot és a… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 13..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Cannes #1 - Jane Fonda 88 évesen is energikusabb, mint mi”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Peter Jackson, Jane Fonda, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Cannes #1 - Jane Fonda 88 évesen is energikusabb, mint mi”?

Fő témái: film, cannes, festival.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Cannes #1 - Jane Fonda 88 évesen is energikusabb, mint mi”?

Megjelenés: 2026. 05. 13.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/cannes-1-jane-fonda-88-evesen-is-energikusabb-mint-mi-16f5a4b7

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból