Cannes #10 - "Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár" (feat. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla)
· PT1H27M58SÖsszefoglaló
A Filmklub podcast ezen epizódja a Cannes-i Filmfesztivál tizedik napjának eseményeivel foglalkozik. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla beszélgetnek Aki Kaurismäki Hulló levelek, Wes Anderson Asteroid City és Anh Hung Tran The Pot au Feu című alkotásairól, valamint kitérnek…
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2023. 05. 25.
- Hossz
- 1 óra 28 perc
- Szereplők, említett nevek
- Gyöngyösi Lilla, Varga Ferenc, Wes Anderson
- Témák
- cannes film festival, hulló levelek, asteroid city, the pot au feu
Ebben az epizódban
A második héten egy kicsit nyugisabb a hangulat Cannes-ban, érezhetően kevesebben vannak, viszont aki maradt, az egyre kimerültebb.
Podcastunk legújabb adásából kiderül, hogy mi is türelmetlenebbek vagyunk és kevésbé elnézőek egy hét tömény mozizással a hátunk mögött.
Éppen ezért ajándék egy nyolcvanperces film a finnek megunhatatlan mizantrópjától, Aki Kaurismäkitól.
A Hulló levelek két magányos emberről szól, akik véletlenül találkoznak a helsinki éjszakában, és megpróbálják egymás mellett megtalálni a boldogságot.
A körülmények viszont nem játszanak a kezükre, a nő elveszíti a munkáját, a férfi pedig még a beismerés stádiuma előtt járó alkoholista.
A film némileg leegyszerűsíti a gödörből való kimászást, de a jellegzetes Kaurismäki-humor, a keserédes hangulat és a vicces zenés betétek miatt lehetetlenség nem szeretni ezt a filmet.
Csak rá jellemző stílussal, kedvességgel és cukiskodással próbálkozik egy másik rendező-bálvány, Wes Anderson is az Asteroid City -vel.
Előző filmjéhez, A francia kiadás hoz hasonlóan most is fél Hollywood feltűnik pasztellszínű díszletei között.
Mélyebb benyomást azonban csak Scarlett Johansson és Jason Swartzmann szála képes kiváltani, őket néztük volna szívesen tovább is, míg a földönkívüli látogatással kapcsolatos jópofa gegek sorozata azonnal törlődik a fesztivál egy hete után egyébként is egyre tompább agyunkból.
Tom Hanks, Margot Robbie, Edward Norton vagy Bryan Cranston rajongói ne számítsanak pár mondatos beköszönésnél többre.
Uma Thurman és Ethan Hawke lánya, Maya Hawke viszont szépen profitálhat majd a viszonylag hangsúlyos szerepéből és az idei Cannes eleve a második generációs nepobébikről szól.
A versenyprogram egyik utolsónak ígérkező nagy meglepetése pedig Anh Hung Tran ( A zöld papaya illata , A riksás fiú ) visszatérése, a The Pot au Feu (magyarul kábé: Húsleves).
Először nem nagyon tudtuk mire vélni, hogy hosszú perceken keresztül csak gusztábbnál gusztább ételeket készítenek és szolgálnak fel egy 19. századi kúriában.
A két főszereplő Juliette Binoche és Benoit Magimel, akik mindketten a francia film már itt, Cannes-ban is díjazott ikonjai, ráadásul közös romantikus múltjuk (és egy közös lányuk) is van több mint húsz évvel ezelőttről.
A gyengéden izzó kémia tehát valós, a konyhai magasművészet bemutatása pedig lassan, de biztosan értelmet nyer.
Egy dologra viszont előre figyelmeztetünk mindenkit: korgó, üres gyomorral semmiképp se üljünk be rá!
Mivel a fesztivál már a végéhez közeledik és maximum egy tarantinós illetve a magyar jelenlétet megörökítő bónusz epizódra van még esély, most tekintjük át a díjra esélyes filmeket, a személyes kedvenceinket és a csalódásainkat is.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon , ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt s
Említett entitások
Témák
- cannes film festival
- hulló levelek
- asteroid city
- the pot au feu
Személyek
- Gyárfás Dorka
- Gyöngyösi Lilla
- Varga Ferenc
- Wes Anderson
Szervezetek, cégek
- Filmklub podcast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Cannes #10 - "Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár" (feat. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla)”
Miről szól ez az epizód: „Cannes #10 - "Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár" (feat. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla)”?
A Filmklub podcast ezen epizódja a Cannes-i Filmfesztivál tizedik napjának eseményeivel foglalkozik. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla beszélgetnek Aki Kaurismäki Hulló levelek, Wes Anderson Asteroid City és Anh Hung Tran The Pot au Feu című alkotásairól, valamint kitérnek… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Cannes #10 - "Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár" (feat. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gyöngyösi Lilla, Varga Ferenc, Wes Anderson.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Cannes #10 - "Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár" (feat. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla)”?
Fő témái: cannes film festival, hulló levelek, asteroid city, the pot au feu.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Cannes #10 - "Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár" (feat. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla)”?
Megjelenés: 2023. 05. 25.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/cannes-10-scarlett-johansson-melle-nem-kell-meg-huszonot-masik-sztar-feat-gyarfa
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Filmvilág Podcast #43 - Éretlenségi, Túltolva, A szavak ereje — Filmvilág Podcast
Ez a podcast epizód három filmet mutat be és elemez, amelyek bár bemutatásra kerültek a magyar mozikban, nem kaptak kellő figyelmet: az Éretlenségi, a Túltolva és A szavak ereje.
- Farkas Ádám és Petrovits Genovéva — Filmhu Podcast
Farkas Ádám és Petrovits Genovéva producerek voltak a Filmhu podcast vendégei, akik a függetlenfilmes sikerekről, a különböző alkotások stratégiáiról és a sikerreceptjükről beszél…
- Rick's Café Podcast 16: A nagy Wes Anderson (ki)adás — Rick's Café Podcast
Ebben az epizódban a Rick’s Café Podcast vendége Czeglédi Lili, akivel Wes Anderson filmjeiről, többek között az Asteroid City, Okostojás, és Grand Budapest Hotel című alkotásairó…
- 22. rész - A Psych a gyógyszer minden kínra — Ananász Filmklub
Ebben az epizódban a műsorvezetők a Psych - Dilis detektívek című alulértékelt sorozatról beszélgetnek, amely mindkettőjük kedvence.
- Csak ülünk és mesélünk S03E31 Lynch-Csalamádé — Csak ülünk és mesélünk
Ebben az epizódban a David Lynch életművének hatásait tárgyalják, valamint szó esik a hazai és brit filmes helyzetről. A magyar filmgyártásról szóló rész egy külön, fizetős fél-ep…