Filmklub podcast

Cannes #2 - De Niro tényleg nem a szavak embere (feat. Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla)

· PT1H12M29S

Összefoglaló

A Filmklub podcast vendégei, Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla megosztják tapasztalataikat a Cannes-i filmfesztivál második napjáról. Robert De Niróval kapcsolatos rossz élményeikről, Quentin Tarantinóval való közös filmnézésről, valamint a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hetéje…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2025. 05. 15.
Hossz
1 óra 12 perc
Szereplők, említett nevek
Bujdosó Bori, Gyöngyösi Lilla
Témák
cannes-i filmfesztivál, filmkritika
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Kedd reggel 8 óra megyünk az első igazi filmünkre.

Hát nem tudom, én én úgy aludtam, mint akit agyon vertek.

Most sikerült 6 órát aludni, és így fölébredtem magamtól, szerintem ilyen 6 35 körül, és aztán pedig 6:45-kor ébresztett a a a telefon.

Ö és mivorival egy szobában alszunk, szegény Bori így úgy úgy riadt föl, minthogyha tényleg így éjszaka közepén felverte volna a izé katonai rendészet, olyan hangokat adott, hogy így így küzdött az ellen, hogy hogy az ébrellét elragadja.

Igen, ez így történt, de igazá az igazság az, hogy öt perccel később az én ébresztőm is megszólalt volna.

Szóval ez csak a sokja az ilyen kánikelésnek, amiben már benne van szem pszichésen az, hogy tudja az ember, hogy 10 perc múlva ilyen villámgyors kattintásokba kell kezdenie, hogy esélye legyen egyáltalán bármire jegyet szerezni, amire úgy tűnik, hogy idén kábé ilyen 30 másodperc áll összesen rendelkezésre.

Hát ma reggel egyikünknek sem sikerült a a Harris Dickinson rendezésére helyet szerezni, úgyhogy kezdődik a Köszi.

Ö kezdődik a hajsza, ö hogy igazából a a nap bármelyik pillanatában oda lehet kattintani, és és azt látni, hogy hogy most valamire megnyílt a jegy, valamire meg még mindig nem.

Szóval ez bármikor eljöhet, de nyilván azért sokkal kényelmesebb, hogyha ha reggel sikerül.

Orikám, neked vagy nem Orikám, bocsánat, Robikám, neked milyen volt a a kelés?

Bocs itt közben kerülgetem a kutya pisiket meg kutyaszarokat.

Ö az én is magamtól ébredtem és hát nem tudom ez a ez az ilyen felesleges felfokozott idegállapot azért, hogy utána ne tudjak foglalni semmi amire akartam.

De jó mindegy, azért valahogy mindig megoldjuk.

És még most az is van, hogy megyünk-e a vetítésre.

Ma mindjárt mondjuk, hogy mi az.

Ö de nekem még előtte találkozunk egy gyöngyösi lilláékkal, a akinek én vettem föl a a bedgeét, tehát a a belépőkártyáját.

Mert ez is egy ilyen dolog, hogy ha valaki így este érkezik, akkor megkér valaki mást, hogy hogy vegye fel napközben a a a kártyát, hogy reggel már tudjon menni a a az első vetítésre, és ne akok helyen még fölvenni.

Úgyhogy én öt embernek vettem föl.

Ez a ez a ez az ilyen első igazi vetítés, ez azért elég meghatározó, nem, Robi?

Tehát hogy fontos, hogy ez ez jól jól süljön el.

És sokszor a Kenzenre más rendezők két hetére szoktunk menni.

Ilyenkor az első napon ott is van ugyanúgy megnyitó film, mint a mint a hivatalos programban.

És ö hát egyébként nem mindig, de igyekeznek h oda is valami nagyobb durranást választani.

Néha olyat, amit adott esetben versenyprogramban vártak volna az emberek.

Szerintem itt itt is ez volt a helyzet.

Ö de végül nem tudom, hogy ilyenkor a a rendezőkéet azért tudja megszerezni, mert jobb ajánlatot tesznek, vagy vagy van olyan, aki eleve inkább odaszánja, mert szimpatikusabbnak tartja.

Idén a Enzo című film, a rendezőkétek a nyitófilmje, amit amiről azt kell tudni, hogy Laoran Kanté rendezte, aki az osztályt a az az osztály legíresebb filmje, de egyébként egy csomó tök jó filmje volt.

Az osztály az annak ilyen aranypámát nyert Sompen zsűrijétől viszont ő tavaly meghalt és nem tudta befejezni a filmet, ezért az alkotótársát Robin Campiót kérte meg, hogy fejezze be.

Robin Campio is egyébként ismert titkánban, mert ő pedig a 120 bpm nem tudom valami halálos szívdobás mi volt a kutyaszar aem haláló szív dobán vagy valami ilyesmi volt a igen a ja bocs akkor összektem nem akkor 120 bp-m maradjunk ennyiben azt rendezte ami szintén elég közel állt ahhoz hogy aranypámát nyerjen almadóvár zsűrijétől de almadó utóag kifogásolta hogy a többiek nem engedték hogy aranypámát ha adjon neki ő pedig Nem akarta az lenni, aki erőlteti ezt a LGBTQ témát.

Hát eltört a napszemüvegem, ami nem jó.

Viszont ettem két finom panos sokolát, úgyhogy az már feldobta a reggelemet.

Neked hogy szokott lenni különben, mert így beszéltük, hogy hiába eszünk sokkal kevesebbet kámban és rohanunk nagyon sokat, mégse fogyunk semmit, sőt inkább talán hízunk.

Egy barátnőm azt mondta, hogy ez ilyen 30 éves korunk körül így megáll ez a fogyás dolog.

Mármint, hogy így nem hat ilyen erősen ránk a külvilág vagy a körülmények, úgyhogy én nem szoktam észrevenni, hogy bármi történnek.

Az enyém az eléggé furcsa, mert megnézem ezt most a az Enzo című filmet, aztán lesz egy ilyen tök nagy szünet, akkor meg beülök Robert Deniro mesterkurzusára, és utána pedig megnézem azt a két western filmet, amit Tarantino javasol, és ő fog felvezetni.

És aztán pedig megint van egy lyuk, és aztán meg a a loz lozsnica film, hogyha ha nem sikerül mást szereznem.

Hát én most a kritikusok hetén kezdek.

Ez a valamilyen Adam című film, amire te nem tudtál jegyet szerezni, én viszont az Enzóra nem tudtam.

Aztán lesz a Retland, ami szintén ott lesz.

Valamilyen bűnügyi holland film, de azért ilyen szerzői.

Aztán én is megyek a Robert Deniróra, és utána egyelőre még nincs semmi.

Úgyhogy így fura, hogy ká az a hely, ahol így hamarabb kapsz jegyet az új Mission Impossible, mint a Lauren Kante utolsó filmére. [Zene] Na, bent ülünk a teremben, és most pont ahogy vártuk a sort, volt egy ilyen helyzet, hogy döntési helyzet Robinak, hogy beüljen-e erre, vagy hogy elmegyen a a másikra, ami kicsit később kezdők, de ő a barátságot választotta, hogy velünk nézhesse ezt a filmet.

Hát figyelj, mi nem leszünk rossz fejek közben.

Lehet, hogy egy lesz egy közös.

Főleg, hogy te nagy ellenfejlődésen mentél keresztül az előző évekhez képest, ugyanis amikor elmentélkal találkozni, akkor határozottan ösztökéltünk arra, hogyha tudsz, nyugodtan sodrj be a sor elejére és foglalj nekünk helyet. majd ezt felborodva jutottad, hogy ez nem te vagy.

De azért van az is, hogy hogy ehhez így hangulat kell, mert hogy nem tudom, hogy nektek is biztos, hogy van olyan ilyen, amikor nem vagytok annyira ilyen ilyen magabiztos állapotban, akkor akkor nem szeretitek, hogy így idegenek gyűlöljenek vagy így így megszóljanak, és akkor akkor nem szívesen vágok be a sorba.

Neked, Bori, mi a a policída sorba? beállásból, mármint hogy a nem a végére.

Hát én se vagyok morálisan a csúcson ilyen szempontból, tehát valahogy egy kicsit úgy érzem, hogy Kannak vannak ilyen saját szabályai, és hogy vannak azok a helyzetek, ahol így belefér egy kis ügyeskedés, nyilván nem teljesen gátlás nélkül.

Most ez itt a helynek így a geográfiáját is le kéne írni ahhoz, hogy pontosan értsék a hallgatók.

Mindenre itt a egy ilyen iszonyú hosszú sorban álltunk, ami ilyen lalakban, egy épület körül megy, és ott a az-nek a a tehát a két szárának a találkozásánál, a derékszögnél, ott így könnyen könnyen be lehet így csapódni a sorba, és az ember még úgy el is hitetheti magával, hogy igazából itt kezdődik ez a sor, de ezt ma nem tettük meg, de lehet, hogy majd lesz egy olyan pillanat, amikor annyira elkeseredettek leszünk, hogy megtesszük.

Szerintem ez ilyen elkeseredettség mennyire érzi az ember, hogy az élete múlik azon, hogy bejusson erre a filmre és jó helyen üljön.

És a közhangulat, mert hogyha mindenki nagyon feszült, akkor kevésbé meri megcsinálni azt az embert, mert akkor akkor számíthat arra, hogy franciául fognak üvölteni vele.

De ma reggel egyébként azt érzem, hogy még mindenki ilyen nagyon nagyon chillesbe van.

Bár már üvöltöttek az elő velünk franciául egy kicsit, amikor amikor a táskánkat akarta megnézni az Úr, és nem is értettem, hogy ő azért áll ott így a sor közepén, hogy ott gyorsan így így leelenőzze a táskát, és így elkezdte így rángatni a a táskámat visszafelé.

Úgyhogy ez ez volt eddig a a legnagyobb izgalom, amit amit átéltem ma mindenképpen, de lehet, hogy itt az egész kánat.

Robi, te amúgy mit tudsz erről a a filmről azon kívül, hogy az a címe, hogy Enzo?

És az alkotói, amit már említettél?

Azt tudom, hogy egy fiatal fiúról szól, de igazából direkt nem néztem annyira után.

De szerintem ez is egy ilyen ilyen vagy homoszexuális, vagy valami LGBTQ fejlődéstörténet.

És konkrétan a forgatás alatt halt meg a a rendező, vagy már leforgatta, és akkor a igazából a a vágást koordinálta a a másik ember?

Szóval itt szerintem valószínű ez a film már addigra leforoghatott, de mindkettőjük neve szerepel a rendezőként, úgy vannak feltüntetve.

Hát ezt nem tudom, lehet, hogy hogy most nem lesz ilyen Q& utána, [Zene] vagy vége van a vetítésnek.

Majdnem sikerült leülnünk oda, ahol a legendás fotó készült rólunk a a tengerparti kávézóba, ami aztán megjelent a Guardianbe.

De sajnos azóta már változtak a körülmények, és már ott nem adnak ingyen kávét.

Most ide leültünk a az út szélére. két kis székre, mint amikor David Lynch kampányolta a az Inland Empire, csak nálunk nincs tehén, de úgy valamiért az az jutott most erről eszembe.

Volt Q&A a vetítés után kijött a a film rendezője, meg a a szekciónak a az igazgatója meg egy tolmács fiú.

És akkor a így a beszélgetés nyilván a tolmácsolás miatt kétszer olyan hosszú volt mint ami ilyen lett volna, hogyha hogyha az nem lett volna.

És így arra gondoltam, hogy tehát ezeket a tolmácsokat mindig így szoktuk ünnepelni gyakorlatilag, hogy amikor ilyen nagyon hosszú szöveget lefordítanak és és akkor így volt, amikor megtapsolták őket és és hogy ez igazából ez a ez a munka ez ez gyakorlatilag már felesleges ezt már meg lehetne csinálni mesterséges intelligenciával, hogy szerintem pár éven belül biztos, hogy az lesz, hogy hogy valós időben fog fogják fordítani, és kiírják mögéjük a a vászonra a a szöveget, mert egyszerűen sokkal praktikusabb.

És akkor ez a ez a fiú majd sajnos elveszti ezt a a munkáját.

És hát ez ez az egyik témája is volt a a filmnek, hogy hogy a a gyerekeinknek mit tudunk, milyen irányba tudjuk terelgetni a gyerekeinket, hogy hogy milyen munkát vállaljanak, vagy hogy mi mit tanuljanak, hogy aztán mi legyen belőlük. ö aminek lesz értelme akkor, amikor ö ők lesznek felnőttek.

És akkor itt ebbe ö igazából két két irány összecsapott valamilyen szinten, hogy a a főszereplő fiú, ez a 16 éves Enzo, ő ő ő nem akart betagozódni ebbe a francia bourzois világban.

Tehát ahogy a a világba, ahogy a a bátja az ott izmozik azon, hogy bekerüljön a a jó párizsi egyetemre.

Ő pedig elállt kőművesnek és még még kacsingat egy egy ukrajnai háborús kitérő irányába is, hogy esetleg a tehát hogy más irányok vonzák őt.

Ja, ez jutott első körövel szemben.

Meg az még, hogy hogy kőműves.

Igen, ez nagyon jó, hogy kiemelted ezt az aspektusát, mert mert én először azt hittem az első nem tudom 20 percbe, hogy hogy igen, ez lesz a call Bayern-nek a francia kőműves változata, meg hát elég sok ilyen filmet láttunk, ami ami erről szól, hogy egy hogy 10 évesek vagy fiatal fiatal fiúk ébrednek rá a szexualitásukra, meg hogyan vágyakoznak valaki idősebb iránt.

Kicsit én azt éreztem, hogy ha ez a film lesz, akkor nem annyira érdekel.

De nem azért, mert de azért, mert mert már sok ilyet láttam, meg sok sok jobbat láttam.

Viszont elég viszont így idután így így rápakoltak több más réteget és azok azok érdekesebbek voltak azok a rétegek.

Viszont volt köztük olyan, amit kicsit már ilyen ilyen erőltetnek éreztem. például azt, hogy a ez az Ukrajna ez nekem úgy tűnt, hogy ezt így utólag találták volna ki, hogy mi lenne, ha a köműves ráadásul ukrán is lenne, és ráadásul visszamenne a háborúba.

És ez ez nekem egy kicsit olyan erőtetett volt.

Viszont a maga a ez a dilemma, hogy a hogy kiderül a srácól, hogy hogy valójában ilyen gazdag családból származik, meg ezek a társadalmi különbségek, ezek ezek nagyon érdekesek voltak, tehát hogy ebből tök sokat kihoztak és és ez egy idő után valóban sokkal gazdagabbá tette ezt a filmet, mintogy most vajon összejön-e a izé helyes ukrán köművessel.

És és ez ez lett igazán érdekes benne.

Meg hát én is tényleg így szülőként arra gondoltam nagyon sokszor közben, hogy hogy nyilván így próbáljuk a gyerekeinknek megteremteni azt a azt a világot, ami a a legkönnyebb, meg meg így megóvni őket egy csomó mindentől, de de ez szerintem már sokan beszélnek arról, hogy hogy ez egy ilyen generációs probléma, hogy ezzel viszont elvesszük tőlük a a annak a lehetőségét, hogy hogy küzdjenek valamiért.

És és így sokan mondják már, hogy hogy ilyen ambíció nélküli a az új 10éves generáció.

És hát ez a film szerintem erről is akart szólni, és és volt sok érdekes gondolat róla, de hát kicsit úgy úgy ez az ez látszott rajta, hogy ez két két ember projektje volt.

Én én úgy éreztem, mintogyha Roben Campio, aki végül meg ezt a filmet, ő őneki így nagyon fontos lett volna ez a ez a meleg coming of age a száll, és ezt így semmiképp sem akarta elengedni, míg míg el tudnám képzelni, hogy Loran Kantének, akit viszont mindig is nagyon érdekeltek az ilyen társadalmi problémák, hogy hogy őt viszont inkább a ez a ezek a feszültségek érdekelték volna jobban, hogy de de amúgy szerintem tök jó volt, mert nem volt nem volt benne semmilyen kiszámítató, hogy akkor most a az ukránok majd ellopják a pénzét, vagy kirabolják a házat, vagy vagy hogy valaki így így izé szem nem tudom, a szülők is így valójában ilyen normálisak voltak, tehát nem volt az, hogy akkor kitagadlak, ha meleg vagy meg izé tehát úgy így elkerülték az ilyen ilyen tipikus buktatókat, amik ez amik egy ilyen történet esetében felmerülnének.

Az, hogy hogy nagyon finoman volt ez ez felrakva, hogy tehát egyrészt tényleg nagyon támogatók voltak a a szülei, tehát hogy igazából nem volt mi ellen lázadnia valahol, vagy vagy hát az a az a az a láz, ami ellen lázadt, az az nem volt egy ilyen egy ilyen igazából egy ilyen negatív, vagy egy egy fenyegető dolog.

Ö és ö és és hogy a azt se érezték ki ö nagyon, hogy mondjuk ezek az ukrán vendégmunkások ö is egész jól megtalálták magukat ö Franciaországba, tehát ugy kényelmes életük volt.

Tehát nem volt a a az az, hogy ilyen tényleg, hogy hogy az azon múlik a a a nem tudom, az életük vagy a túlélésük, hogy hogy megmaradjon ez a mú.

Szóval itígy nem voltak ezek ezek a a a dolgok kiérezve…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Cannes-i filmfesztivál
  • Rendezők Kéthete
  • Kritikusok Hetéje

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Cannes #2 - De Niro tényleg nem a szavak embere (feat. Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla)”

Miről szól ez az epizód: „Cannes #2 - De Niro tényleg nem a szavak embere (feat. Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla)”?

A Filmklub podcast vendégei, Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla megosztják tapasztalataikat a Cannes-i filmfesztivál második napjáról. Robert De Niróval kapcsolatos rossz élményeikről, Quentin Tarantinóval való közös filmnézésről, valamint a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hetéje… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Cannes #2 - De Niro tényleg nem a szavak embere (feat. Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bujdosó Bori, Gyöngyösi Lilla.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Cannes #2 - De Niro tényleg nem a szavak embere (feat. Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla)”?

Fő témái: cannes-i filmfesztivál, filmkritika.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Cannes #2 - De Niro tényleg nem a szavak embere (feat. Bujdosó Bori és Gyöngyösi Lilla)”?

Megjelenés: 2025. 05. 15.. Hossz: 1 óra 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/cannes-2-de-niro-tenyleg-nem-a-szavak-embere-feat-bujdoso-bori-es-gyongyosi-lill

Több epizód a Filmklub podcast-ből