Filmklub podcast

Cannes #8 - A végére lett heteroszex is

· PT2H14M32S

Összefoglaló

A Filmklub podcast záró adásában Varga Ferenc és Onozó Róbert a 2026-os cannes-i filmfesztivál tapasztalatait összegezik. Megbeszélik, hogy erős vagy gyenge volt-e az idei fesztivál, kiknek kellene díjat adni, és levonják a tanulságokat. Érintik a fesztivál végéhez közeledve a…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2026. 05. 22.
Hossz
2 óra 15 perc
Szereplők, említett nevek
Tilda Swinton, Varga Ferenc
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez szerintem az utolsó adás lesz.

És pont azt beszélgetjük itt Robival, hogy vajon a a rendszerváltás elhozza azt is, hogy a az interjúkat majd nem kell leokéztatni, és nem fogják utólag átírni a a az emberek az interjúkat.

Ö merthogy nyilván Nyugat-Európában meg az angolsz 100zá világban nincsen ilyen, hogy így utólag így még még átírogatod, amit mondtál.

Ö ú Úgyhogy kíváncsiak vagyunk, hogy Magyar Péter mit gondol erről.

Ö hát most én azt érzem, hogy ugye így nagyon hamar eljön a vége a Kánnak, nem?

Ugye, hogy van egy ilyen sokáig ilyen kezdődik, kezdődik, kezdődik, és aztán pedig ilyen hirtelen így nagyon négy nap így így így el elpörög gyorsan, és akkor utána meg már így így ráfordulunk erre a a végére, és nagyon hamar már olyan a hangulat is, hogy vége van, mert most dorkáék már repülnek haza, tehát már kapjuk a a izét a fotókat a a izé Vizerről, és és hogy és hogy ö Ja.

Ö persze ez azzal is együtt jár, hogy már azt érezzük, hogy hogy most már akár vége is lehet lassan, tehát hogy de bár én idén azt érzem, hogy hogy még szóval nem jött el az a az az ilyen nagy összeomlás meg az abból való feltápátkozás, hogy hamarabb ugye szombaton volt egy ilyen kis összeomlás, de azt ez szépen kijöttünk és akkor ilyen ilyen kultúráltan fesztiválozgattunk, nem Robikem?

Hát szerintem a rutin az a rutin az látszik, mert mert úgy nagyjából ugyanazt az ívet követi minden évben a a fesztivál is, meg a mi állapotunk is.

És tényleg, ahogy mondtad, a az elején úgy beindulgat, aztán a a hétvége szokott brutál lenni.

Tehát ez az első hétvége, akkor mindig az van, hogy hogy a péntek, szombat, vasárnap az általában megküldjük ilyen hat filmes ö napok ként.

És akkor és akkor tényleg amikor viszont a második hét elkezdődik, akkor van az, hogy vagy így teljesen kimerülünk, vagy vagy kell egy kis szuszanás, vagy valami.

Most ezt a szuszanást ezt ma használtam ki, úgyisten igazából, mert mikor így a laktársaknak egy része elment a reggeli filmre, akkor visszafeküdtem aludni, és azt és utána 10-ig aludtam, és ez ez olyan luxus, ami az életemben soha nem adódik. meggondolhatjátok négy gyerek mellett.

Úgyhogy most nekem ez volt a nagy éves feltöltődésem, hogy hogy 10-ig aludtam.

Úgyhogy most ilyen új újult erővel ültem be egy olyan filmre, amire amihez kellett is ez az újultő.

Ö de hogy tényleg az szokott lenni, hogy hogy ilyenkor így véges van a marketnak, és akkor így nagyon sokan így elhúznak kámból, tehát ilyenkor már sokkal könnyebb bejutni vetítésekre, meg tényleg így kedd kedd szerdától elkezdődik ez a ez a kis spangósabb hangulat.

Úgyhogy például azok, akik akik ilyen három napkámban program akarnak jönni, fiataloknak van ez a ez a program, azoknak szerintem lehet, hogy érdemes a a második hétre jönni, mert sokkal könnyebben bejutnak a a nagyobb premierekre, mint a mint az első héten.

Ö viszont hát ja ezzel a ez ezzel a vége hangulattal nyilván az rossz, amikor ugye elmennek az emberek, meg nyilván ilyenkor már nekünk is mi is sokat gondolunk arra, hogy mi vár otthon, meg meg hiányoznak a az otthoniak, de szerintem küzd ellene a fesztivál azzal, hogy próbálnak azért még egy pár nagy ágyút a végére berakni és most is a versenyben még mindenképp azért van egy olyan három négy film, ami ami ami érdekel minket, meg olyan is van köztük, amiről már lehet hallani, mert esetleg a marketen ilyen titkos vetítéseken levetítették, amiről így lehet hallani, hogy na az még a az még nagy duran ás lesz.

Szóval nem kell azt gondolni, hogy szerdán már itt izé csomagolunk, mert mert még van van előttünk egy-két jó film, de de az biztos, hogy valószínűleg a a legjobbakat már láttuk.

A a Dericskinek a filmnek a címét, légyszív, amit láttunk.

Nekem én nem tudtam ekkora nagyot aludni, de azért így is nagyobbat aludtam jóval, mint mint szoktam.

És és dolgoztam délelőtt, meg voltam boltban.

Ö beírtam a nemeseres interjút és kiraktam egy adást.

És aztán amikor amikor megérkeztem a erre a a vetítésre ami ami ami egy szám egy ilyen várt film volt, erről beszéltem is a a nulladik adásban, hogy hogy ez a az az a fickó rendezte, aki a azt a Adale Exar Kopuloszos fapados repülős Zero Fax Given című filmet, ami nekem nagyon tetszett pár évvel ezelőtt.

Ö és most meg a a versenyproambba került a az új filméből, amiről azért már ugye előzetesen is láttam, hogy nagyon más lesz, mint mint az.

Bár végülis annyira nem volt más, ha ha belegondolok, mert azért van vol egy egy megközelítése annak a filmnek is, hogy hogy ezt a ezt a nagyon részletesen és nagyon ilyen ilyen izé föld földi szinten, vagy hogy mondják ezt, hogy így, hogy így ilyen szemmagasságban figyelte a a ezt a fapadós járatoknak a belső világát.

Ö, és és ebben a filmben, aminek az a címe, hogy >> Notr Sal, az a az a francia címe, és a és angol angol címnek pedig azt adták neki, hogy a man of his time. >> És amikor ez elkezdődött, akkor azt vettem észre magamon, hogy tehát egy perc alatt annyira álmos lettem, tehát így azonnal el akartam aludni egy perc alatt.

Akkor kábé másodpercben el is aludtam.

És akkor így nem tudom, aludtam egy ilyen hat-hét percet szerintem kábé.

És amikor fölébredtem, körülnéztem és mindenki aludt körül.

Úgy érzem magam, mint zombik izé fölkelek, tudod a ilyen poszta apokaliptikus helyen.

Minden így úgy aludtak, mintogyha így tudod, ahogy így várják az ufókat így fölfele.

És akkor így kicsit azt is éreztem, hogy most ez nekem így egy kis titkos filmem, amit így egyedül itt nézhetek.

És és hát az, hogy az, hogy hogy nagyon sokáig nem tárta fel annyira ez a film, hogy hogy miről akar szólni, nagyon sokáig teljesen epizóikus volt, tehát hogy így nem nem épült valami történet, hanem ilyen kis részleteket láttunk.

Ez azem, hogy 1940-ben indult, és ez a ez a fickó egy ilyen ambiciózus nem tudom, írt egy könyvet és kábé ilyen politikus is, és akkor ő ebbe a visi kormányban a akart valahogy bekapcsolódni, ott részt venni, és ez a ez az, ami elvileg független volt a a a náciktól, de hát azért ugye együttműkö működött velük rendesen.

És hát igazából ennek a ennek az együttműködésnek a a mértékét is az a ahogy ahogy belesodródik ez a ez a ez a ez a faszi abba, hogy hogy tehát ilyen kis kis döntések és ez az egész film ilyen kis csipcsup dolgokból állt össze.

Ilyen ilyen kis tényleg olyan olyan ilyen kis interakciók meg olyan kis helyzetek, amiket így más filmben így kihagytak volna.

Ö de azér mégis úgy úgy úgy úgy úgy ez a ez az egész működése ennek a ennek a ennek a minisztériumnak meg hogy a hogy az emberek így hogyan állnak ezekhez a a dolgokhoz és így volt benne egy ilyen, hogy hogy így így mindenki így el volt foglalva maga kis kényelmével tehát hogy így megyek a a izére a a vacsorapartira előtte még aláírok egy papírt ami 850 zsidó halálával fog járni de de igazából azért így rákérdezek hogy így tudod mi lesz a kaj szóval hogy volt volt volt egy ilyen vonal bennem Az kiderült egyébként, hogy hogy Emuel már a rendező.

Ő ezt a dét szüleinek a az ilyen levelezése alapján írta a forgatókönyvet.

Egyébként még annyit hozzátennék ahhoz, amit mondtál Zero FX Givenről, ami amit én is nagyon szerettem.

Ez az Adele Zerkopulos játszotta benne Stuardes, hogy azt nem egyedül rendezte, hanem egy egy rendező társával, akit úgy hívtak, hogy Zsüly Leus.

És most láttam, hogy ő ő ezen a filmen is közreműködött, de csak dramaturgként, tehát azt nem tudom, hogy ők köztük milyen kapcsolat van, de de azért nem hagyta őt el teljesen, hanem hanem most ezt egyedül jegyezte rendezőként.

Ö nagyon érdekes volt nekem is az, hogy hogy azután a film után mit vártam, és már az első képből látsz egy ilyen kosztümös film, után én is olvastam, hogy ilyen visi visi köztársaságról szól, amiről így nyilván tudok valamennyit, de azért úgy nem annyira sokat mivel a mi történelemkönyveink azok nem feltétlenül erre koncentráltak ebből az időszakból.

Viszont tényleg itt a ahogy mondtad, ez az irodista mindennapjai a vízsi kormány idején ezt mutatta be.

És nem volt érdektelen szerintem annak ellenére, hogy hogy vannak így kétjeim, hogy ez ez Franciaországon kívül ez a film mennyire lesz forgalmazható.

Valószínűleg semennyire, de hát attól is függ, mondjuk, hogyha lehet, hogyha a főszereplő, akit egyébként Swan Arlo alakít, más néven a Hot Lawyer, a Anatomy of Fallból ő ő egyébként óriási karriert futott itt be a az utóbbi évekbe, Franciaországba.

Tehát ez az anatomy fall volt a az egyébként leghíresebb szerepe, de de szerepelt a Franco Ausonnak a a By the Grace of God című filmjében, és ő volt az egyik áldozat, akit a papok megrontottak egyébként.

Azért is Szézel díjat nyert, meg az anatomyfér is, meg több filmben is volt, de de rendre ilyen mellékség szerepekbe.

Ebben viszont ő az abszolút főszereplő, tehát tényleg így szinte minden kockában benne van, és ő egy ilyen nagyon filmre termett jelenség, tehát hogy én csaja, hogy így azt mondják r, hogy nagyon jóképű, mert nem nem az a klasszikus jókép, mert kicsit van valami hüllőszerű benne, de de ugyanakkor meg annyira érdekes arca van, tehát tényleg ilyen iszonyatosan kifejező, meg van egy ilyen méltóság a a az arcában, meg ez az ilyen látszik, hogy már ilyen kicsen ősz meg ilyen 50 éves, de de mégis egy ilyen fiatalos jelenség.

Szóvalem így ilyen nagyon jó arcú színész, akit akit szerintem így jó volt nézni két és fél órán keresztül is.

Viszont én nagyon sokig nem tudtam, hogy ez most egy jó ember vagy egy rossz ember.

Tehát hogy nem az a nem nem ilyen koordinátarendszerbe működött ez a film.

Ö mert nyilván azt tudtam, hogy a hogy ez a viszi kormány az az nem feltétlenül a jó emberek gyülekezete volt, de hogy hogy ő szerintem tehát hogy megint így nem tudtam elvonatkoztatni a magyar helyzettől, mint ahogy már mondtam, hogy a minotaurusz közben is eszem jutott tegnap, meg már beszéltük a a Fatherland kapcsán is, hogy hogy hogy ilyenkor eszünk bejut, hogy hogy mi mi zajlik jelenleg Magyarországon, hogy kicsit ez is arról szólt, hogy hogy mit tegyen egy ember, ha vannak ötletei, van ambíciója meg tehetséges a munkájában, viszont ez a szar veszi körül, és akkor így akkor így így vonuljon biztos, és várja meg, hogy mikor lesz vége ennek a rendszernek, vagy pedig próbáljon érvényesülni ebbe a rendszerbe.

És akkor nyilván ez a ez a főhős ez azt választotta, hogy ő megpróbál ebben a rendszerbe érvényesülni, és voltak arra utalójelek, hogy hogy ő megpróbál jó fej lenni ebbe a rendszerbe, merthogy a mit tudom én zsidó beosztottjának segített, hogy hogy valamilyen más szerződést kapjon, ami alapján nem fogják elvinni, de de utána megkiderült, hogy azért viszont más névtelen zsidóknak meg aláírta azt, hogy hogy elvigyék őket.

Szóval semmiképpen sem sem lehet őt jó jó embernek nevezni.

Meg utána így látszott, hogy a hogy így így amikor már látszott, hogy vége lesz mindjárt a háborúnak, akkor is így nagyon jól tudott helyezkedni, de de nem egy ilyen gerinctelen helyezkedőnek tűnt, hanem hanem egy olyannak, aki aki aki egyrészt ambiciozus, másrészt meg így szeretne tenni ténylegesen a hazájáért, és a és ilyen realista azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell ezt megtenni.

Sz nagyon nagyon érdekes maga a téma is, meg a megvalósítása is.

Arról nem is beszélve, hogy volt benne egy pár ilyen what the zen is.

Arra mindjárt rátérün, csak még erre hadd hadd reagáljak, hogy hogy konkrétan van benne egy olyan jelenet, amiről azt jutad eszembe, hogy na ez a ez a ez a Fidesz elvesztette a választásokat jelenet, ahogy ott ahogy ott összenéznek a a az ürgék, amikor amikor megtudják, hogy hogy az amerikaiak már partra szálltak, és akkor hogy igen é hát a szerintem am ami a leg tehát a legjobban, ami összefoglal ezzel a filmet az az, hogy hogy mi mi van akkor, amikor a a történelem rossz oldalára kerülsz.

És engem körülbelül az zavart meg azzal kapcsolatban, hogy hogy jó ember, rossz ember, hogy hogy mert hogy tudtam, hogy ez a déd apja, és akkor azt gondolom, hogy csak nem csinálom egy olyan filmet, ami ami azt mutatja be, hogy a hogy a dédja egy egy mekkora áruló volt.

És hát tényleg azért ez, hogy mondjam, tehát hogy hogy komplex komplex volt ez, hogy hogy most ő ő neki mi itt a Igen.

Tehát ez ez valahol ugyanaz a amikor a hol húzod meg a határt? ö, hogy a a aki vágó volt a a KözTvébe, az is menjen a vagy csak az, aki döntéseket hozott.

És akkor itt is már szerintem ebben a a a keletrendszerben ez a csávó azért jóval magasabban volt a a hogy ezt így meg lehetne neki neki bocsátani.

Az volt meg egy egy ilyen egy ilyen érdekes megoldás ebben a filmben, hogy hogy ilyen ilyen furcsán ilyen anakronisztikus dolgok voltak benne.

Tehát egyrészt az, ahogy beszéltek az emberek, az se az a ahogy a 40-es években elképzeljük, vagy ahogy látjuk mondjuk a 40-esbeli filmekben, hogy hogy beszélnek az emberek.

Tehát sokkal egy ilyen modernebb volt a a akár a viselkedésük, akár a a a kommunikációjuk.

És és hát egyszer csak felcsendült Alfavil.

És ez egy ilyen buli buli jelenetnél, vagy hát nem buli, egy ilyen fogadás, hogy milyen minisztériumi fogadás, vagy nem tudom, de hogy ott csendült fel az Alpavilnek egy egy száma, és az nagyon meglepő volt.

És akkor gondoltam is, hogy hát hogyha most ezt a Szofia Kopola, Mari Antoanett típusú útra megy a film, akkor az mit tudom én, akár érdekes is lehet, bár nem nem ők találták ki, ugyebár.

Ö de utána nem annyira erőltették, de aztán egyszer megint volt egy, amikor viszont a amikor viszont egy ilyen ünneplés volt, meg ilyen tömegjelenetek, és akkor ott a náci franciák ott ujongtak a a az utcán, és akkor még berakták a opusól a Life is Life, ahogy a magyarok is vagyik, Levelet kaptam, Life című számát, és az is ilyen egyébként nagyon hangulatos volt, tehát hogy meg így tényleg ebben a Lumier teremben, hogy így a tombol ez a zene, és akkor közben mutatják-e ezeket a tömegeteket.

Tehát így így volt egy volt egy ilyen nagyon erős hangulata, de de egyébként mind a kettőnél, sőt aztán volt egy harmadik harmadik helyet is, így azonnal így elvágták, te olyan nem tudom, olyan furán volt megoldva, vagy utána meg így így így…

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Filmklub podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Cannes #8 - A végére lett heteroszex is”

Miről szól ez az epizód: „Cannes #8 - A végére lett heteroszex is”?

A Filmklub podcast záró adásában Varga Ferenc és Onozó Róbert a 2026-os cannes-i filmfesztivál tapasztalatait összegezik. Megbeszélik, hogy erős vagy gyenge volt-e az idei fesztivál, kiknek kellene díjat adni, és levonják a tanulságokat. Érintik a fesztivál végéhez közeledve a… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Cannes #8 - A végére lett heteroszex is”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tilda Swinton, Varga Ferenc.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Cannes #8 - A végére lett heteroszex is”?

Megjelenés: 2026. 05. 22.. Hossz: 2 óra 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/cannes-8-a-vegere-lett-heteroszex-is-f6707f6f

Több epizód a Filmklub podcast-ből