Filmklub podcast

Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)

· PT47M51S

Összefoglaló

A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85 éves színésznő pályájának végén járó karakterét mutatja be egy szürrealista, álomszerű világban. A…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2026. 06. 01.
Hossz
48 perc
Szereplők, említett nevek
Fárizs Mihály, Dér Zsolt, Meszléry Judit
Témák
filmklub, friss hús filmfesztivál, rövidfilm
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] Szervusztok kedves hallgatók.

Ez a friss hús Gonzó podcastsorozatnak a harmadik adása.

Ma két szuper filmre szeretném felhívni a figyelmeteket.

Az egyiknek az a címe, hogy végem.

A másik napig, hogy felesleges életek, és ennek pedig a a férfi főszereplője, Dir Zsolt, akivel szintén beszélgetni fogok.

Még azt akartam elmondani előjáróban, hogy többen megjegyezték, hogy a a második adásnak már így kevésbé volt gonzós a jellege amiatt, hogy nem ugadtak kutyák a háttérbe, és nem csörömpöltek, és nem dumáltak emberek, és nem kellett kerülgetnem ott egy gombapörköltöt, amit egy otthontalan hagyott a padon.

Szóval kicsit elemtett abból a padból, ott a Puskin mellett, ezért bevonultam meg kid, hogy vannak fent ilyen nagyon kicsi termek a Puskinban, és az egyiket rendelkezésemre bocsátották.

Ez konkrétan egy 14 férőhelyes terem, a nevére sajnos nem emlékszem.

És akkor ott csináltam meg a tegnapi és a mai beszélgetéseket is, ezért van ez [horkantás] a süket csönd, de most nekem ez ez jobban tetszik, úgyhogy most már hétfő délelőtt van, és már csak két nap van a a friss húsból.

És akkor ilyenkor van az, hogy a az ilyen óriási terveim, hogy így kikkel fogok beszélgetni, meg miket fogok még ott feldolgozni, ezek így leredukálódnak, és akkor már csak néhány emberre lesz lehetőség.

És akkor az az izgalmas, hogy azok kik lesznek.

Most viszont hallgassátok először Fárizs Mihályt, aztán pedig Dér Zsoltot.

Jó szórakozást! >> [zene] >> Itt vagyok Fárizs Mihályal a Végem című filmnek a rendezőjével.

Ezt a filmet a Magyarfilmek hármas blogban vetítették péntek este.

Én ma reggel láttam, és annyira tetszett, hogy gondoltam muszáj beszélnem veled.

Sajnos viszont arra nem volt időm, hogy megnézzem a korábbi filméidet is.

Először mondd el kérlek, hogy hány éves vagy és hogyan kerültél bele a filmszakmába.

Sziasztok, 26 éves vagyok, és alapvetően én elvégeztem az RT-n a filmemméletzakot, és aztán volt egy üres évem, és aztán pedig az akkor viszonylag frissen indult elte filmrendező képzésére jártam, amit igazából most végzek el.

És ez a diplomafilmem. >> És miről szól ez a film?

Ez a film egy idősnél szól, aki a pályája végén jár, és éri őt egy olyan visszautasítás, amitől összeomlik az élete, és onnantól kezdve a film egy szűrreális, álomszerű világba zuhan, ahol főszereplő, színésznő, élet és halál között lebeg.

Mi >> ennek a a filmnek a keletkezésének a története?

Hát viszonylag régóta tervezgettem, hogy mi legyen.

Elég hamar eldöntöttem azt, hogy ezt a filmet a halálról szeretném csinálni és messir Judittal.

Juditt egy 85 éves színésznő, aki alapvetően a 60-as években egész sok filmszerepet kapott, vagy hát főszerepei voltak. viszont azóta szerintem nem annyira közismert ahhoz képest, hogy szerintem mennyire elképesztően jó színésznő.

És egy barátomnak a filmforgatásán ismerkedtem össze vele.

Én voltam a sofőrje és ott valahogy nagyon egymásra találtunk és jób jóban lettünk és aztán pedig amikor az először akartam egy olyan filmet csinál kell egy kell egy időszínésznő, akkor egyértelmű volt, hogy őt válasszom, és akkor valahogy onnantól kezdve meg már minden filmembe beleraktam. ilyen kabalám lett meg múzsám.

És akkor valahogy ahogy elértem a diplomafilmhez, akkor így azt éreztem, hogy vele kell ezt kell ezt csinálnom.

Tehát részben közösen ötlet eltűnt, azért leginkább én gondolkodtam arról, hogy akkor ez mi legyen.

Mindenféle hatás ért ebbe az időszakba, akkor halt meg a nagybátyám, és akkor ezek mindig valamit löktek egyet a film útján, és alapvetően szerintem négy-öt eléggé különböző ötlet volt, mire kialakult ez a végső forma nyelv és forgatókönyv.

És kicsit ezért is ennyire sokféle utólag rájöttem, mert valahogy minden fázisnak valamelyik részét bele akartam organikusan gyúrni ebbe az anyagba. és megnézted akkor filmét, vagy már korábban láttad, és akkor úgy úgy eszembe jutott, hogy hogy ja igen, ő volt az, aki a nem tudom, a Buékban szerepelt meg az így jöttemben.

Assiszem >> nem igazából egyáltalán nem néztem meg semmit tök sokáig alapvetően szerintem a katonának volt egy sorozata, az volt a lényeg, hogy katonás színészek behívtak barátokat, akik nem a színházba járnak.

És assziszem az új Laki Dini a messzest hívta be, hogy vele beszélgessenek.

És akkor szerintem ott ott találta meg a barátom, aki alapvetően egy idős színésznőt keresett.

És akkor igazából ott a forgatáson összeismerkedtünk és ö és igazából amikor már tök jóban voltunk, meg amikor már forgattam vele, akkor a a bújékot egyébként azt most szilveszterkor néztem meg pont a kisházi eszterék csinálták ezt a vetítést és akkor arra együtt eljöttünk és az nagyon jó volt.

De >> mármint hogy vele jöttél el a a a messzeri uditől. >> Igen, igen, igen, igen.

És és nem tudom talán még a mi mi az a film?

Az a az a Solymos filmje a >> Magas iskola. >> Igen.

A a abba is abba is főszereplő, meg azt tudtam, hogy ott meztelenkedik is, és akkor beletekertem, de szerintem azt nem néztem.

Annó egyébként láttam még a filmszakon, de nem emlékeztem rá nagyon, és akkor megnéztem, hogy amúgy ő az, de körülbelül felismerhetetlen. >> És milyen volt a a buékban látni őt?

Nem tudom, majdnem 50 évvel ezelőtt. >> Hát nagyon-nagyon érdekes volt.

Körülbelül pont 50 év. >> [zihálás] >> Hát nagyon vicces volt.

Meg az volt az volt benne a sluszpén, hogy kiderült, hogy azt a filmet ő sohase látta.

Vannak ezek a típusú színészek, akik nem bírják magukat nézni, meg nem mennek el premier premierekre, és ő is ilyen. >> De még mindig, mert te filmé se nézte meg. >> De ezeket megnézte.

De egyébként az enyémet is tegnap látta először itt a Puskinba.

Autottán szerintem élte az életét, leforgatta a filmeket és nem szerintem félt is tőle, meg nem meg nem annyira érdekelte igazából.

És és akkor most néztem meg, és akkor ez is tök érdekes volt.

Hát ez az egész film egyébként nagyon furcsa volt, és azt éreztem amúgy, hogy az akkor nem volt jó film különösebben, de most meg azt éreztem, hogy a lehető legjobban az írja le a szocializmust azokból a filmekből, amiket eddig láttam.

És hát nagyon jó volt benne a Judit persze. >> És ez számodra nem volt szokatlan, vagy nem szokatlan dolog, hogy így jóban leszel egy 80 éves emberről? [sóhajtás] Ö igazából szerintem több ilyesmi kapcsolat van a az életemben.

Hát ezek nyilván valamilyen szempontból organikusan a nagyszülőkkel vannak, de hogy azt éreztem, hogy mondjuk talán én egy fokkal könnyebben kapcsolódok öregekhez, mint egyébként meg például a a nagymamám, aki most 96 éves, ő a mellettem lévő lakásb lakik, és azért mindennapi kapcsolatban vagyunk, szoktunk elmenni sétálni együtt, és akkor valahogy ez a más életszemlélet valamilyen szempontból meg más idő, meg az, hogy a mondjuk egy öreg ember fiatalos, az mennyire vicces, tehát vagy ezek a dolgok érdek elnek és kialakul de hát a Judit.

Szerintem ő nem ezt nem 85 évesként viselkedik, meg nem is úgy tekint magára, hanem ő szerintem ő ő még mindig azt hisja, hogy 30 éves. >> És szerinted mi a titka ennek, hogy hogyan tudnak az emberek ilyen ilyen fiatalosak maradni anélkül, hogy bármit is csinálnának gyakorlatilag? >> Hát szerintem ez lehet inkább a másik irányba kéne megközelítni, hogy miért öregszenek meg egyes emberek. [nevetés] [zihálás] >> Hát a keserűség miatt biztosan.

Tehát a az biztos, hogy hogy a Juditban van egy olyan leszaromság és és humor és irónia, ami ami valamilyen szempontból frissen tart és és konzervál.

Tehát ahhoz képest, hogy amilyen életet ő ért, és mondjuk hány éves színészek halnak meg napjainkban, azt mindig azt érzem, hogy valahol ez a az élet vicce, hogy ő töppen valaholan mindent megtett azért, hogy meghalljon sokkal hamarabb és valamilyen szempontból nincs is annyira jó fizikai állapotban, de közben meg a mai napig érdekli rengeteg minden, és hát az egyiként, hogyha forgatunk, akkor meg valahogy olyan szinten bekapcsol idegrendszerileg meg összeszedi magát testileg is, hogy hogy akkor tényleg tényleg bárminek képes valamilyen szempontból is, vagy nagyon hát egyszerűen azt nézem, hogy ahhoz, hogy sokáig élj, ahhoz ahhoz kell valami értelme legyen annak, amit csinálsz, vagy vagy örömöd abban, amit csinálsz.

És szerintem ő ezeket így megtalálta néha még akkor is, amikor kevesebb volt.

És te hogy látod a a színészekben azt, hogy hogy ők ők ők boldogtalanabbak, mint a mint a más emberek, merthogy mert a leginkább azokat a színészeket látjuk akik valamilyen körtbe futottak, és akkor még ők se tűnnek olyan kitörően boldognak, de azok a színészek, akiknek ez se sikerült, nem tudom, hogy hogy milyen lehet ezen a pályán így megöregedni és mondjuk így visszanézni. rá. >> Hát ja, de egyáltalán ki boldog úgy igazán, de [nevetés] nem csak a színészek között, hanem akár rendezők vagy akárhol.

De hát az biztos, hogy nem lennék színész.

Tehát az nagyon nehéz lehet szerintem sok szempontból az, hogy mennyire ki vagy szolgáltatva annak, hogy hívnak téged dolgozni vagy nem.

És hogy erre várni meg a azért megtenni valamit, hogy hívjanak, az szerintem most nem akarok ilyen színészalázó lenni, mert közben meg meg általánosani se, csak hogy nehéz lehet.

És nem tudom, hogy általánosságban boldogtalanabbak vagy nem, de szerintem mint művész az biztos, hogy az egyik legnehezebb szakma ego szempontból, hogy hogy hívnak-e vagy nem, tetsz tetszel-e vagy nem.

Erről így erről beszéltek a a filmben.

És nekem nagyon érdekes volt például az a jelenet, amikor most így a körülményeket ne lőjük le szerintem, de de amikor amikor nézi a a tévében a a pogányuditot, és ott ahogy ahogy arra reagál, hogy hogy így gondolkoztam, hogy hogy vajon ott ott ott mennyire nehéz volt megállni, hogy így ne mondjon valamit?

Amúgy ez érdekes, ez pont pont vágás közben vettük észre.

Én én nem emlékszem erre, hogy azt hogy azt pontosan hogy rendeztük.

Az biztos, hogy a tévében nem ment semmi, hiszen azt az VFXel lett berakva, hogy Igen, de talán a hangja, tehát már korábban forgattuk a pogánnyal, tehát a hangja biztos, hogy megvolt, és azt biztos, hogy bejátszottam neki, de szerintem nem is biztos, hogy annak játszotta, tehát hogy valahogy ezeket nem tudom egyébként, hogy hogy csinálja pontosan, csak felveszem. [nevetés] De hogy azt akartam mondani, hogy addig tulajdonképpen folyamatosan túlbeszéli a jeleneteket valamilyen szempontból, tehát hogy akkor is beszél, amikor nem kéde el, pofázik, káromkodik, [horkantás] és ez egyáltalán nem volt felépítve, de az, hogy addig folyamatosan pofázik, meg a anyád, nem tudom micsoda, és akkor amikor tényleg fáj, a kukusba van, az valahogy annyival megdobja a feszültségét. azért szerintem nem lett volna természetes, ha ott mond valamit, de már nem emlékszem ennek a körülményeire, hogy az biztos, hogy arról nem beszéltünk, hogy kell-e beszélnie vagy sem, az valahogy egyértelmű volt, vagy nem.

Szerintem nem lett volna fura, hogyha mond valamit pont emiatt, hogy hogy előtte olyan sokat beszélt így így így magába gyakorlatilag.

Nem tudom, valamiér azt gondtam, hogy ő neki messziitnak ez nem annyira fáj, de aki itt a filmben megjelenik a a azért nem tudja kikapcsolni ezt, hogy ez a ez a ez a versengés így örökké tart.

De de nem tudom és ez is a kérdésem, hogy hogy ez mennyire van közel a a valósághoz, amit láttunk a filmben. >> Hát ez egyébként ez az egész pogányos szál ez úgy jött, hogy mivel ez egy hosszú folyamat volt, mit tudom, legalább egy év, amíg amíg már tudtuk, hogy hogy ez lesz, de még nem teljesen tudtuk, hogy micsoda.

Akkor így sokszor ugratgattuk egymást bizonyos dolgokkal.

És például, hogyha én valamiért felcsesztem magam azon, amit csinált, vagy vagy valamit nem akart úgy csinálni, ahogy én gondoltam, hogy jó lenne, vagy nem értett valamele egyet, akkor mindig azt mondtam, hogy jó, hát akkor akkor nem te hanem akkor a pogányudittal vagy a Molnár Piroskával megcsinálom inkább.

És akkor vagy addig addig ment ez az ugratgatás, hogy eszembe jutott, hogy ezt valamilyen szinten bele lehetne dolgozni.

De hát biztos, hogy valamilyen szinten benne van ez a Juditba, de de nem olyan mértékben mint mint ez a a filmben benne van, de az mondjuk biztos, hogy hogy ő is szeretne Kossut díjat, és nem kapott. >> És például a a fia, aki megjelenik a a filmben, az az a valódi fia.

Igen, az örökbefogadott fia, azt hiszem, négy vagy öt éves kora óta a a Judit neveli. >> És ő a a Messi Judit ő ő milyen irányba tol téged a a film készítése közben?

Tehát ő mondjuk azt mondta, hogy hogy legyen ez még metszőbb. >> Hogy érted azt, hogy metszőbb? >> Hát hogy így ezeket a helyzeteket így jobban így így így így kiélezzétek, és legyen mondjuk fájdalmasabb, vagy legyen a néző számára ilyen ilyen nehezebben elviselhető.

Nem, szerintem ez ezeket azért ezek alapvetően az én döntéseim voltak, meg szerintem ezeket ő nem nem az, hogy nem látta át, de hogy ezek ezek fölött nem akart kontrollt, hogy hogy pontosan ezek a dolgok mennyire mennyire lesznek provokatívak.

De most például a metszőt, azt meg a meg ezt a ezt melyik részére gondolod a filmnek? >> Az egészre. >> Hát hiszem, ez a film ez egy egy csomó tabu témát érint, vagy gyakorlatilag csak tabu témát érint.

Hát például volt olyan egyértelmű, hát nem konfliktus, de mondjuk volt a a én az ugye az ET-rel járok, ott belső pitch, és ott ott volt olyan visszajelzés, hogy nem fektettetek koporsóbaan egy 85 éves embert, aki bármikor tényleg koporsóba kerülhet.

Amit én valamilyen szempontból értek.

Tehát amikor például felhívtam a Juditot és elmondtam, hogy hogy milyen volt a Pach és miket mondtak, akkor azt mondta, hogy basszák meg, én be akarok feküdni a koporsóba, és ne mondják meg, hogy hogy mi legyen, vagy hogy legyen.

Tehát el tudom képzelni, hogy van olyan szituáció, amikor ha egy rendező ilyen döntést hoz, akkor az valamilyen szempontból megalázó a színésznővel, vagy ezzel a helyzettel való visszaéléssel, de közben meg ha én fekszem be egy koporsóban, annak nincs konfliktusa, vagy vagy nincs feszültsége.…

Említett entitások

Témák

  • filmklub
  • friss hús filmfesztivál
  • rövidfilm

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Friss Hús filmfesztivál

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)”

Miről szól ez az epizód: „Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)”?

A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85 éves színésznő pályájának végén járó karakterét mutatja be egy szürrealista, álomszerű világban. A… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Fárizs Mihály, Dér Zsolt, Meszléry Judit.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)”?

Fő témái: filmklub, friss hús filmfesztivál, rövidfilm.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)”?

Megjelenés: 2026. 06. 01.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/friss-hus-3-ki-boldog-ugy-igazan-feat-farizs-mihaly-es-der-zsolt-07772078

Több epizód a Filmklub podcast-ből