Friss Hús #3 - Örülök, ha szomorú flörtölésnek látod (feat. Incze Kata és Szőke Abigél)
· PT1H11SÖsszefoglaló
A Filmklub podcast Friss Hús #3 című adásában Varga Ferenc vendégei Incze Kata, a Jobb levegő című film író-rendezője, és Szőke Abigél, a Softener című film főszereplője. Incze Kata mesél a forgatás előtt érzett izgalmáról és a filmje, a Jobb levegő témájáról, amely egy…
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2025. 05. 31.
- Hossz
- 1 óra 0 perc
- Szereplők, említett nevek
- Varga Ferenc
- Témák
- friss hús, filmklub, filmművészet
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] Szervusztok kedves hallgatók.
Ez a Gonzó Filmkub podcast mi ez?
Friss hús külön kiadásának a harmadik epizódja.
Ö most péntek este van, 8:12 per és 9 órakor kezdődik a már sokat emlegetett magyar versenyfilmek hármas blokk, ami szerintem a legjobb a fesztiválon.
És ebben lesz Incekata Jobb levegő című filmje, és itt van velem Incek Kata, írórendező.
Katan meséld el össze légyszi, hogy miről szól a filmed.
Sőt, ne is inkább azt meséld el, hogy most hogy érzed magad így három- négy órával a a vetítés előtt. őszintén meg vagyok fázva, és emiatt kicsit nehéz minden, és ha jól tudom, nagyon sok barátom el fog jönni ma este, úgyhogy izgulok.
Azt tudod, hogy hányadik lesz a te filmed?
Azt hittem, hogy második, de hallottam már pletykákat, hogy néha összekeverik a sorrendet, úgyhogy nem tudom.
És te hogy szoktál megélni egy ilyen egy ilyen kisfilmes vetítést, ahol mondjuk levetítenek öt filmet, az egyik a tied.
Mert én én úgy képzelem, hogy én biztos, hogy így egyáltalán nem tudnék figyelni a többi filmre.
Valószínűleg ilyen ilyen vér dobogna a a fejembe, és aztán pedig amikor a az enyémet mutatják, akkor akkor hirtelen nagyon nevetségesnek tűnne.
Én is pontosan ezt a forgatókönyvet vetítem előre.
Volt egy, szerintem az sokat segített, hogy a friss hús felajánlja a rendezőknek, hogy nézhessék meg.
Tehát van egy ilyen DCP teszt a fesztivál előtt.
Szóval, hogy megnéztem, mert egy csomó minden nem miatt izgultam, például, hogy a terhes has terhes hasnak fog-e tűnni, meg hogy a lemenő nap fényében látszik-e bármi az utós jelenetből is látszik.
Szóval így a a nehez én túl vagyok, azt hiszem, nyilván nagyon izgulok, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy fognak-e nevetni és ha igen, akkor hol?
Melyik a a hely, ahol nagyon várod a nevetést?
Hát van egy hely, ahol remélem, hogy fognak nevetni, de nem biztos, hogy fognak, mert nem hallatszik, amiben az egyik szereplő levetkőzik meztelenre, és nekifut egy kecskének mindenféle szexuális szándékkal.
De ez nem biztos, hogy hallatszik.
Most kíváncsi vagyok, hogy moziban.
Te ezt hallottad, amikor nézted a filmet?
Én ma néztem ezt a filmet másodszorra, és semmilyen kecskére nem emlékszem belőle.
Biztos, hogy jobb levegőre gondolsz? 100%.
Nem tudom, hogy figyelted-e a a letter boxdn, hogy emeltem fél csillagot a az osztályzásomon, és odaírtam, hogy hogy másodikra még jobb.
Hogyha harmadikra ezt a kecskét is kiszúrom, akkor lehet, hogy négy és félre felmész.
Most meséld, hogy miről szól a filmed.
A filmem egy lányról szól, aki hazaköltözik, ott hagyva a nagy várost és a filmkészítést, és kenyeret akar sütni, meg zöldséget akar nevelni, és találkozik egy ilyen régi szerelemmel, és összeütötközik ez a két világ ezen a két napon, amíg játszódik ez a film.
És tulajdonképpen rájön a végén, hogy nem mondom el, hogy mire.
Hát ez ezt a filmt táborban készült ez a film, és ott nagyon, ami nagyon jó és nagyon rossz is benne, hogy nagyon szigorú keretek vannak arra vonatkozólag, hogy hol forgathatsz, meg hogy mennyit.
És tudtam, hogy egy egy faluban leszünk.
Tudtam, hogy másfél napom van erre, tudtam, hogy kik lesznek a színészek, és akkor írtam valami olyat, ami ami meg csinálható ebben a közegben.
És azt szerettem vol, vagy akartam sok jelentet, ami kint játszódik természetes fényben, meg azt, hogy sokan, azt tudtam, hogy akarom, hogy legyenek benne sokan és rohangáljanak izzadtan férfiak.
És akkor ez így megtörtént egy focipályán.
És tényleg főztél kávét Timóti Salamének?
Nem, nem, nem volt szerencsém, de ismerek olyat, aki igen, vagy hallottam, de nem, nem voltam.
Én egyáltalán nem voltam nemzetközi produkcióban sajnos, vagy szerencsére, de sok történetet hallottam, és akkor ezt így így beleírtam, mert volt az a a kávéfőzés a személyes élmény, mert volt egy csomó családi esemény, amire nem tudtam elmenni amiatt, hogy forgattam, és a családba úgy úgy terjedt el a híre, hogy én igazából forgatáskon kávét főzök.
És akkor ezt így beleírtam, de Timotés elemének még soha.
És nem is találkoztál ilyen hollywoodi híreséggel?
Azértlen híres, akivel találkoztam, az a jarmos producer.
Neki amúgy főztem kávét, most jut eszembe.
A a Jim Starknak főztem egy kávét 20 évesen, vagy 19 a az egyik hajduszabi forgatáson, és hát nem tudom, ilyen nagyon olcsó kávé volt, de raktam bele kókusztaját, és azt nagyon értékelte.
Hajdú Szabolcs játssza a papot a a film elején.
Sokat dolgoztam Szabival, és nem nem csak ő jelen dolgokat, hanem ez a közeg, amit ami rajta keresztül működik.
Meg hát igen, rajta keresztül tapasztaltam meg ezt a nem komerciális alkotást, meg a közösen alkotást, meg nagyon inspiráló, ahogy dolgozik, hogy nagyon-nagy gyorsan kreatív ember, szóval nagyon hirtelen tud reagálni helyzetekre, meg iszonyatosan jól ír, meg így így jó jó volt mindig a közelébe lenni, meg nagyon szeretem, hogy nagyon spontán a gondolkodása és és egy ilyen összeszokott stábbal dolgozik, vagy azt gondolom, hogy akit ő megszeret, azt azt ő így maga mellett tartja.
És amiatt jó volt, hogy így filmről filmre ugyeznak az emberek tértek vissza, és ilyen könnyű volt emiatt együtt dolgozni.
Meg nagyon szeretem, hogy ő így bizonyítéke annak, hogy egy jó filmhez nem kell gigantikus táb meg így ultra nagy dolgok, hanem így egész picibe is meg lehet csinálni egész varázslatos dolgokat.
Szerinted így bele fogsz maradni?
Hát én már egy ideje nem, mert én scriptesként dolgoztam ott, és már ezt egy ideje nem csinálom, szóval lehet, hogy nem.
Nem jó scriptes tegn pont hallottam, hogy a király Dani, tudod, a színész kipróbálta magát scriptesként és azt mondta, hogy ez a rohadt unalmas.
Tényleg az nem nem tudok ezzel vitatkozni.
Meg most az ilyen ön de marketing, de én nem is vagyok alkalmas szerintem a scriptelésre valójában, mert ez egy ilyen nagyon alapos munka.
Egy nagyon olyan embert kíván, aki végtelenül monotonitás vagy magas a monotonitás tűrése is nagyon sok részletre tud figyelni.
Én néha elkalandoztam így a színészek arcán, meg néha nem azt néztem, amit kellett volna.
Nem azért, mert egy rendező vagyok, és erre születtem, hanem csak egyszerűen így így rajtom, hogy nem nem jól titkoltam meg még a Hajdú Szabi, tehát nyilván figyeltem, vagy így megtettem, ami tőlem telik, de azért ilyen öt-h után rájöttem, hogy az nem biztos, hogy nekem való.
De van különben olyan ilyen filmes háttérmunka, ami jó, a ami amit élvezetes volt neked csinálni?
Gondolkodom, de nem jut eszembe egy semmi, ami nem vér és verejték.
És mert az az érdekes, hogy ami szerintem embertelen, hogy egy forgatási nap 12 óra és teljesen más, amikor egy kreatív stábtagként vagy jellen egy ilyen munkafolyamatban, ha nem, akkor az a 12 óra nagyon-nagyon lassan telik.
És tisztelek mindenkit, aki nem kreatív stávtag és ezt csinálja évek óta, mert nagyon sokszor azt érzed a nap végén, hogy így beérsz a lakásba, így ledobod a kulcsot és nem biztos, hogy megéri.
Hogy lehet, hogy a fókusz puller lennék, azt élvezném, de lehet, hogy az sem egy idő után.
Nekem is ez a benyomásom, ahogy így mesélnek róla az emberek, hogy hogy jó a pénz, de valahogy annyira ilyen kifacsarja a a embert, hogy a vége az, hogy ezt nem lehet csinálni hosszú távon.
Hát valahol így erről is szól egy kicsit ez a film, hogy hogy így lehet, hogy nem tudom, néha azt érzed, hogy jobban megéri hazaköltözni, csinálni valami nagyon picit valami nem tudom, társadalmi kulturális szempontból jelentéktelent, mints sem kávét főzni Timoté Saleménak és ugye a legkisebb pici porszem lenni egy nagy nagy gépezetben.
Szóval vannak napok, amikor nem éri meg, de van, amikor meg Igen.
Én egyszer láttam Timotal, amit a kispiac nál ült kint és valamit ott evett, de azt megszűnt az a hely azóta.
És akkor még te jártál templomban, gyerekkorodban?
Nekem édesám lelkész és anyukám vallást tanárnő, úgyhogy őrületes.
Igen. életrajzi összefüggéseket vallok meg most neked.
És nem untam sokszor, de nagyon sok könyvet elolvastam.
Például szerintem az összes Bukovski könyvet ott olvastam el a templomban.
És ha mostanában hazamész, akkor elmész templomba is?
Hát mivel ünnepekre megyek haza, el szoktam menni, és kifejezetten jól esik most már meg nyilván így valahogy átalakult a fejemben, egy ideig egy ilyen kötelesség volt.
Most már valahogy az otthon érzése is kapcsolódik egy ilyen ritushoz.
Meg nem tudom, szeretem hallgatni apukámat, ahogy így lelkesen beszél dolgokról, mert nagyon édes.
És mostanában milyen neked hazamenni?
Azt érzem, hogy hazamegyek, akkor így leesik a vállamról ez az őrületes nagy megfelelési kényszer, a nagy városi nyomás.
Szóval így otthon kicsit ilyen nyugalom van, és azt érzem, hogy ott így picit nem kell bizonyítani.
Meg szerintem mindenkinél van, vagy sok embernél lehet ez, hogy hazamész, picit így visszaállsz egy, így regresszálsz gyerekbe, és az így nagyon jó érzés ebben a borzalmasan nehéz felnőtt korban.
Amit gyakran elkövetek a hazamenéssel kapcsolatban, hogy azt gondolom, hogy nagyon sok ruhám van otthon, amik hordhatóak, és azért nem viszek hozzá a ruhákat, és általább úgy nézek ki, mint egy 16 éves, aki így most jött ki az emó korszakából és megy át a nem tudom az indi témala korszakába.
Szóval ez meg szokott történni.
Lehet ez kicsit más emberré tesz, mer másképp nézek ki, de viselkedésem az változatlan.
Miért Vrockna Fannit választottad a főszerepre?
Hát ahogy mondtam, a film tábornak megvan, megvoltak a keretei, tehát nem mi választottuk a színészeket, hanem ott ott abban az évben pont Hajdú Szabi volt a színésztanár, és ő válogatja be valamennyire a forgatókönyvek alapján, v valamennyire a személyes ízlése alapján.
És akkor tudtam, hogy hogy Fannit is beválogatták, meg mind jó barátnők vagyunk.
Pont egy előző filmt táborban ismerkedtünk meg, azzem, hogy 2017-ben.
És amikor így beválogatták Fanit, akkor biztos voltam benne, hogy őt akarom, vagy így van benne valami ilyen nagyon ilyen természetes nem tudom, varázslat, ez ilyen giccsesen hangzik, de van van benne valami ilyen kis megfoghatatlan egyszerű ilyen ilyen bájos és tündéri, de közben van benne egy ilyen komoly mélység.
Meg nyilván azt is kellett nézni, hogy milyenek együtt a a két színész, akik a főszerepet játszák, és Kis Tamás volt a másik, és inkább így még volt egy ilyen mini casting a táborban, és igazából egymáshoz választottam őket.
Én érzem, hogy a a Faniban van egy most telepint összefutottam vele, és és akkor is azt jelzem, hogy van benne egy ilyen egy ilyen nem evilági dolog.
Tehát ilyen tényleg van egy ilyen ragyogás, mintogyha így a a nem tudom a nem az a ragyogás, hanem a Steven King féle, hanem hogy így mint mintha így felett állna ezeknek az ilyen hétköznapi dolgoknak, de közben meg rendes hétköznapi problémái vannak.
Tehát hogyha beszélgetsz vele, akkor akkor arról számol be, de mégis valahogy van benne egy olyan, nem tudom mi ez, de hogy remélem, hogy nem hal ki belőle.
Én is szerintem nem nem fog meg tényleg olyan, mint így egy picit a lába így a föld fölött lenne két centivel csodálatos.
És te hiszel a az értelmetlen flörtölésben?
Szerintem nagyon szerintem a flörtölés csodálatos, mármint ha kapcsolatban vagyunk és hűségesek vagyunk, feltételezem, akkor is nagyon fontos, hogy flörtöljünk, mert ez így ez egy olyan energia, ami szerintem így működteti, vagy így valahogy visszacsatornázhatóval kapcsolatban önmagába is.
Meg így jó, ha az ember érzi, hogy hogy tetszik valaki másnak, vagy ez egy ilyen, nem tudom, ez egy olyan, mint egy játék, szerintem egy tét nélküli játék, ha az ember tét nélkül játsza, de úgy érdemes.
De mondjuk szerintem ebben a filmben nem ilyen flörtölés van, nem?
Sz én ami ebben a filmben van, azt én a azt én az értelmetlen és egy kicsit ilyen szomorú flörtölések közé sorolom.
Hát az az picit amiatt, hogy van egy ilyen kiábrándulás, mint tehát két típusú életet képvisel talán a két főszereplős.
Mind a kettőben van egy ilyen meghasonlás emiatt?
Valóban egy ilyen értelmetlen föltölés, de örülök, ha szomorú flörtölésnek.
Látod, ezt kedvelem ezt a szókapcsolatot.
És hogyan vetted rá Hegy Olivért, hogy vége főcímét csináljon neked?
Hát mi akkor már jóban voltunk egy ideje, és néha így küldözgetett így zenéket, meg így domáltunk zenérről sokat, meg egyszer azt hiszem, hogy igen, DJ-zett ő, és utána DJ-ztem én a Prianimán, és akkor ott jóban lettünk, és megkértem, hogy így nincs-e éppen ideje valamit gyorsan így felgitározni, és pont akkor még nem, most azt hiszem, hogy világ körüli úton van, egy biciklin, de akkor még nem indult neki ennek az útnak, és akkor megkértem, hogy csinálja meg, és elvállalta, és akkor hallgattam, kijött baba Aziznak az az albuma, amiről bent van egy szám a filmben, és őt meg így felhívtam, hogy így szia, írjadod ezt a számot légyszi?
És mondta, hogy persze, ez nagyon durva.
És így hány órakor hívtad föl?
És az, mert az van a filmt táborban, hogy kell tehát tulajdonképpen egy ilyen picture lockolt végleges verziót kell elkészíteni, és akkor kérdeztem, hogy lehet-e használni olyan zenét, ami nem lesz végleges, és mondták, hogy nem.
És úgy voltam, hogy jó, akkor fel kell hívnom Baba Azis.
Te az ilyen hívásokat azt így hallogatod?
Én én ilyen telefonhívásokat tudok hallogatni heteken át.
Igen, én is általában hallogattam az ilyesmit, de ez olyan izginek tűnt, hogy ebben volt egy ilyen, vagy az ennek volt egy ilyen végpontja, hogy vagy azt mondja, hogy igen, vagy azt mondja, hogy nem.
És akkor ezt ezzel úgy voltam, hogy ezt így meg kell tudnom, de valami ilyen szövevényesebb feszült fontol, azt nem annyira szívesen vállalom be, de meglepődtem én is.
Egyrészt azon, hogy felvette, másrészt azon, hogy ide adta és állít látta a filmet és tetszett neki, mert aztán nem elküldtem, és nem írt semmit, és úgy…
Említett entitások
Témák
- friss hús
- filmklub
- filmművészet
Személyek
- Incze Kata
- Szőke Abigél
- Varga Ferenc
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Friss Hús #3 - Örülök, ha szomorú flörtölésnek látod (feat. Incze Kata és Szőke Abigél)”
Miről szól ez az epizód: „Friss Hús #3 - Örülök, ha szomorú flörtölésnek látod (feat. Incze Kata és Szőke Abigél)”?
A Filmklub podcast Friss Hús #3 című adásában Varga Ferenc vendégei Incze Kata, a Jobb levegő című film író-rendezője, és Szőke Abigél, a Softener című film főszereplője. Incze Kata mesél a forgatás előtt érzett izgalmáról és a filmje, a Jobb levegő témájáról, amely egy… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 31..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Friss Hús #3 - Örülök, ha szomorú flörtölésnek látod (feat. Incze Kata és Szőke Abigél)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga Ferenc.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Friss Hús #3 - Örülök, ha szomorú flörtölésnek látod (feat. Incze Kata és Szőke Abigél)”?
Fő témái: friss hús, filmklub, filmművészet.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Friss Hús #3 - Örülök, ha szomorú flörtölésnek látod (feat. Incze Kata és Szőke Abigél)”?
Megjelenés: 2025. 05. 31.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/friss-hus-3-orulok-ha-szomoru-flortolesnek-latod-feat-incze-kata-es-szoke-abigel
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…