Friss Hús #7 - Mosolyogva ájulok be az ágyba (Buda Flóra Anna, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Komáromy Bese, Deák Dániel, Jakab Veronika & Dezső Bálint)
· PT1H41M54SÖsszefoglaló
A Friss Hús fesztivál utolsó adásában Varga Ferenc beszélget Buda Flóra Anna filmrendezővel, a zsűri elnökével. Az interjú Buda Flóra Anna 27 című kisfilmjének Aranypálma-nyereménye, az azt követő Oscar-kampány és az ezzel járó kimerítő időszak utáni tapasztalatairól szól. Kitér…
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2025. 06. 06.
- Hossz
- 1 óra 42 perc
- Szereplők, említett nevek
- Buda Flóra Anna, Dezső Bálint, Komáromy Bese, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Varga Ferenc, Jakab Veronika
- Témák
- film fesztivál, rövidfilm, oscar-kampány
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Kutyafuttában rohanok a Kossut Lajos utcán.
Most már tényleg mindent meg kell csinálni.
Az a tervem, hogy először beszélgetek a zsűrielnökkel Buda Flóra Annával, aztán próbálok majd elkapni pár nyertest. ugyanis a díjkiosztó ünnepség, vagy nem tudom mennyire ünnepi, de az a dolog, amikor kihoztják a díjakat, az 5-kor lesz.
És akkor utána meg amíg szét nem szélednek a a nyertesek, vagy le nem részegednek iszonyatosan gyorsan, akkor próbálok velük beszélni.
Aztán egy kicsit Deák Danival is persze, milyen volt a fesztivál, ilyesmi.
És ígéretem van, hogy az élő legenda, a fesztivál szívelelke motorja Jakab Veronika is fog nyilatkozni.
Ezt még nem akarom elkiabálni, de van egy ilyen elképzelés.
Úgyhogy most ideértem a Puskinnhoz és keresem Budaflóra Annát.
Itt vagyok Buda Flóra Annával, a zsűrielnökkel, akinek a 27 című kisfilmje két évvel ezelőtt aranypálmát nyert Kbanan, és utána meg itt volt a friss húson is.
És akkor utána volt ez a ez az időszak, amikor sok fesztivál megfordult, és aztán pedig felkerült a az Oscar Shortlistre.
Akkor volt egy ilyen nagy várakozás, hogy hogy mi lesz.
És aztán pedig így ikaroszként ugye a a földre hultál a a az oszká jelölések bejelentésekor.
De most menjünk vissza oda, hogy hogy miután megnyerted a a a az aranypálmát, akkor utána gondolom, hogy hogy már rögtön így ilyen oszkár módba lendültetek.
Oszcar mód ez egy ez egy érdekes mód.
Mármint én nem tudom, hogy igazán belelendültem-e valaha, tehát így annyira nem volt nagy az esés sem.
De az nem az volt akkor, hogy mindenki mondta, hogy na ez tuti rosszkára jelölik?
Igen, de hogyha belegondolok igazából, hogyha megnézed a filmet, meg megnézed, hogy milyen filmeket szoktak dízni az Oscaron, azért ez nem az a kategória, valljuk be.
És ez talán lehet nem is baj most.
Volt egy pont, amikor voltak remények, és producereinkkel közösen belefektettünk az Oscar kampányba, ami azt feltételezi, hogy hogy volt egy ilyen pillanat.
Pénzt kellett befektetni, vagy energiát?
Úgyhogy egy picit ilyen megkönnyebülés is volt, amikor ez nem folytatódott ez az időszak, mert nagyon fárasztó volt.
És aztán láttam, hogy mind ment keresztül az aknak kijelöltétték a filmét, és akkor azután nem nyerni.
Hát nem tudom, ez egy elég fárasztó fél év volt legalább.
És hogyha most vissza lehetne odamenni, akkor akkor mit csinálnál máshogy?
Hát pénzt nem fektetnék bele, ez biztos.
És lehet, hogy talán talán önazonosabb lenne egyszerűen hagyni, hogy legyen ami történjen, ami történnie kell.
Tehát valószínűleg sokkal nyugodtabban, és eggyel kevésbé aktívabban csinálnám.
És amikor bejelentették a a shortlistet és azon rajta voltál, akkor annak tudtál örülni, vagy úgy gondoltad, hogy ja, hát persze, persze, hogy tudtam örülni, de nem gondoltam, hogy hát vannak, akik semminek nem tudnak örülni.
Mit tudom én, hogy te milyen vagy?
Átában később szoktam megélni az örömömet.
Mindig egy kicsit később, mint amikor történik, de persze hát nagyon örültem neki.
Örültünk együtt azzal azokkal, akik együtt dolgoztak ezen a filmen.
És ezt a ezt az időszakot, ami onnan a az Aranypálmától, tehát májustól decemberig, amik a shortlist volt, akkor ez teljesen ekörül forgott?
És mondjuk nem tudtál máson dolgozni?
Hát tulajdonképpen igen, ez ilyen szempontból nem kifizetődő dolog.
Tehát az volt a szerencse, hogy hogy a film azért nyert egy-két pénzdíjat, ami így megmentett ebben a helyzetben, de nagyon keveset tudtam dolgozni mások projektjén, és a sajátomon meg hát ez mikor, mi volt a vége?
Én elkezdtem írni már valamit, úgyhogy egy kicsit tudtam azért saját dolgon dolgozni, de egyáltalán nem. jelentőségteljes mennyiségben.
Amikor is visszatekertem a a chatelésünket tavaly ilyenkorig kábé egy kicsit korábbanra, akkor írtál egy ilyet, hogy hogy a a következő podcasznak az lenne címe, hogy Aranypálma után még mindig csóró.
Nagyon tiszta vagyok a szerencsémmel, vagy nem tudom.
Tehát de de azért gazdag se lettem. tőle.
Most így azt is megnéztem, hogy amikor a a az Oszkart jelentették be, mármint a jelöléseket és ott rögtön utána csátunk és már rögtön mondtad ezt, hogy hogy azért azért a a a örülsz annak, hogy hogy ez most nem folytatódik.
De közben gondolom azért volt benne egy olyan is, hogy hogy így hirtelen egy ilyen egy ilyen nagy üresség lett ott a a a remények helyén.
Hát amúgy azért nem, mert konkrétan Sandensen voltam és az ezután a bejelentés után volt összezár, aztán az Oscar egyik se jött össze.
Jött volna a nagy űr, de belekeveredtem egy repülőjegy mi ez?
Csalásba és 2000€ vagy dollárt buktam.
Meg szóval egyáltalán nem volt időm egy picit se pihenni, vagy így így megtapasztalni ezt az űrt, mert Ja, és covidos is lettem a Sandenceen.
Szóval úgy kellett hazajutnom, hogy hogy így nem tudtam, hogy most azt a 2000 EUR dollárt, vagy milyen mindegy milyen pénzt nem visszakapom-e valaha, vagy sem.
Szóval így eléggé kemény volt.
És utána jött Clermon és a vonaton tudtam meg, hogy a bank mégis visszautalta.
Úgyhogy az nagyon jól tz és akkor ott ugye tök jól telt ez a Clermon is, szóval nem volt olyan nagy űr, bevallom, nem űr volt, hanem egyszerűen végre volt időm magamra.
Azt is képzelem, hogy hogy azért amikor amikor ennyire ilyen sok olyan dologgal foglalkozni, ami mondjuk nem a filmkészítés, akkor az így teljesen így összezavarja a fejedet, és igazából nincsen egy ilyen épközelebb gondolata se az embernek a ami ami mondjuk egy ilyen kreatív akármit be tudnál fektetni.
Meg ráadásul a maradék kreativitásodat is ilyen Instagram posztokra kell pazarolni, mert bocsánat, de hogy így, hogy ilyen making ofot csinálni. igyekeztem kreatívan felfogni ezt az egész making of műfajt.
Én nem vagyok az a típusú rendező, aki már a gyártás alatt megcsinálja ezt már abban a hitben, hogy majd ez majd egyszer szükséges lesz, mert én a gyártásra inkább azzal fog szeretek foglalkozni, hogy az a rajz az legyen már olyan, ahogy szeretném, de hogy emiatt nem is volt sok anyagom ehhez, így kellett forgatni ilyen extra dolgokat hozzá, ami ami amúgy a kreatív energiát vett el.
Ö, és mondjuk olyan dolgokat észrevettél, amikből lehetett volna pénzt keresni, de valami miért te túl nem tudom szemérmes voltál hozzá?
Nem tudom, de taníts meg, mert én nem csak így reméltem, hogy észrevettél valami jó kis valami, ami ami nem tudom, amivel profitálni tudsz abból, hogy nyertél egy aranypálmát.
Vannak tehát például a jogdíjak meg a meg a meg a díjak meg az meg az zsűrizés meg nem tudom ezeknek egy része azért szokott valamennyi valamennyi fizetséggel járni de olyan nagyon nagy bizniszt nem csináltam belőle még és a fesztiválok mert valaki mondta itt hogy a az a baj ezekre a rövid film fesztiválok hogy nem fizetik ki az utadat hát én csak olyanra mentem ami ki fizette az utamat van amelyik kifizet és ebbe az elmúlt két évben sokszor kérdezték meg hogy hol tartod az aranypá nagyon.
Most éppen a könyves polcon van.
A 18 nmes lakásban, ahol a barátommal együtt lakunk kötten.
Az egy új változás, vagy hogy mindig ott laktál?
Most ugye van a rezidencia, amirő majd később biztos kérdezni fogsz.
Úgyhogy úgyhogy most annyival nagyobb a légtér, de de alapvetően ez egy viszonylag új változás.
Jó ez az új változás kifejezése, amit most megalkottunk.
És beljebb költöztél a a városba, vagy még mindig ott kint élsz, ahol Erik Rómer forgatott?
Elhagytam a a Várjál, hogy is hívják azt a rendezőt, aki mindig a Gavres elhagytam a Gavres sávat, most már bent vagyok.
Most a most a 18. kerületben a Gooddor nevű meg városrészen lakunk, ami a ami ott mi van, amit ismer bárki?
Sható rúzs metróállomás, afrikai negyed piac, nagyon sok hús meghal, meg ilyen és heroin.
És befeketedett már a az aranypámad, hogy ez oxidál, hát bent van ebben a dobozban, tehát nem nincs elöl egy.
És már rég nem figyeltem meg, hogy most oxidálódott-e már, vagy semmi.
Nem is tudottam, hogy az arany az mondjuk az tényleg tud oxidálódni.
Figyelj, megnézem és majd megírom.
Mert az ilyen ezüstmedvék, aranymedvék teljesen beszak feketedni.
Körben megengeded embereknek, hogy megsimogassák?
Még senki nem kérdezte, de hát nagyon ez a ekkora méretű lakásb nem hívsz sok vendéget, hogy plusz nem is annyira jól simogatható, nem?
Mert például az aranymedvét azt lehet simogatni.
Az kis aranyos, de ez ennek meg ilyen ilyen levelei vannak, nem?
Na, nem egy olyan sima felület.
Tehát picit olyan, hogy így beleakadnak az ujjaid.
Szerintem használtad már valamire, tudod, így szedtél már ki vele kaját.
Nem volt még a izé salátán izé kiszedő.
Belemártogattam a gulyáslevese.
Magyarokpálmába nem tudjuk, hogy kell használni.
Elvállaltam egy munkát, ami hat hónapig tartott.
Egy ukrán dokumentumfilmnek a a graphicje vagyok, ami szuper.
Egy egész estéss film. egy olyan rendezők Tutinák, hogy Irina Cilik, és ő egy élőfilmes, dokumentumfilmes, és egy olyan sztorit írt, amit egyszerűen nem tudott élő filmmelképzelni, mert a családjáról és a barátairól szól Kievben a háború alatt, és ezért kitalálta, hogy ő animációs filmet szeretne.
Nagyon tetszett neki a 27, és ezért elkezdtünk együtt dolgozni, és ez egy francia luxemburgi ukrán kopprodukció, és akkor kávé hat hónap volt.
Ebből azért nem minden nap 8 órában dolgoztam rajta, de hogy hogy azért elég sokáig gyúrtuk az anyagot, hogy olyan legyen, amilyen mindkettőnknek tetszik, és én tökre örülök neki, és most picelni is fogják Anciban, úgyhogy nagyon drukkolok, hogy elkészülessen.
Azt gondolom, hogy szerintem elfog.
De akkor ez úgy lesz, hogy ez ilyen hibrid, tehát hogy van élőszereplős része is, meg animációs rész az egész animáció.
Az egész animáció most storyboardozzák éppen rendben brötányban.
Hát akkor lesz egy nagy játékfilmed gyakorlatilag.
Hát igen, nem vagyok benne rendező vagy ilyesmi, de de nagyon büszke vagyok rá.
Igen, ez egy jó tanulság volt.
Az az is tök jó volt, hogy nem azonnal saját cucon folytattam, mert valahogy perspektívába rakott megengedtem magamnak azt, hogy este 6:00 után ne dolgozzak, hanem legyen egy ilyen normális időszak, ami nem ennyira hektikus és nagy ilyen mélységek és magasságok, illetve hát anyagilag is egy ilyen biztonságosabb helyzetbe hozott, ami fontos.
És ez az alkalmazotti lét már mégis ez az nem?
Tehát hogy itt megmondták kábé, hogy szóval mennyire kellett megerőszakolni magadat?
Volt amiben másképp vagy én mondjuk a saját magamnak csinálom, nyilván máshogy nézne ki.
De hát ez ez meg az, hogy nem én rendezem.
Voltak nehézségek néha, mert mert mert minden munkászakasznak van, amikor másokkal dolgozol együtt.
Ez egyszerűen elkerülhetetlen, de azt gondolom, hogy hogy tök jól megismertük egymást és azt, hogy hogyan hogyan tudunk egymással kommunikálni, és hogy én is megtanultam, hogy mondjuk egy ilyen pozícióban mi az, amikor nekem kell hogy mondjam, engedni.
Nem, nem engedni, azt azt azt nagyon jól tudok, inkább az, hogy nekem kell nemet mondani esetleg, vagy meggyőzni a másikat, hogy figyelj, szerintem ez így jobb.
És és ilyen is volt, és és működött, és akkor ez egy picit így önbizalmat adott ezzel kapcsolatban.
Ezt nyáron kezdtem el csinálni az olimpia alatt.
Én ekkor már elkezdtem írni két projektet, ami most dolgozom, és ezért kértem kétszer egy hónap szünetet ebben a produkcióban, így húzódott el márciusig, és ebben az egyik egy hónapban elutaztunk Koreába és Japánba, ami nagyon jó volt, mert az egyik filmtervvel kapcsolatosan muszáj volt odamennem. korábban meg zsűriztem, és akkor így jött ki az, hogy olcsóbban át tudtam menni Japánba.
Mindig a pénzről beszélek egyszer.
Hát ez fontos, tudod, ezt hallgatják ilyen kisfilmesek, akik meg akarnak élni ebből, vagy nem tudom.
Igen, mert mert én előtte nem tudtam elképzelni, hogy én majd eljutok Japánba egyszer, tehát hogy ez ez egy érdekes lépés volt.
Előtt azt is gondoltam, hogy basszus biztos rá fog le fogni egy repülő vagy valamit, tehát olyan nincs, hogy így ne üssek Japánba.
És aztán eljutottam és tök jó volt.
Úgyhogy ott el ott öt hetet voltam.
Igen, ezután folytattam az ukrán projektet, aztán zsűriztem Clermonban, az nagyon izgi volt. 62 vagy 64 filmet néztünk meg öt nap alatt.
Mondjuk egy válogatónak ilyen normális, de én azért egy picit megéreztem.
Egy évig nem ittem alkoholt, az is nagyon fontos része a az elmúlt évemnek.
Most ez nagyon az egy kicsit megváltozott január óta.
Úgy kezdted, hogy másnapos vagy.
Igen, mert tegnap zsűri vacsora volt, és és csak így itattak bennünket.
Hát és mi indította el ezt a nemívást?
Na, az aranypámnak egy anyag, egy ilyen általad említett velejárója, ami végül is nevezhetjük valahol anyagi nyereségnek, nem tudom, hogy ez ingyen alkoholannak számít-e, de az, hogy így folyamatosan hozzáférésem volt napi szinten ingyen alkoholhoz, és ez és ez egyszerűen de még később is.
Igen, hát még mai napig is eltelt két évünk mindig mindig itt a izé a pezsgő meg nem tudom.
És én nem, én tehát, hogy én nem mi küldik, nem, de hát mindig van valami estemény.
És akkor most már egyébként nagyon jól nemet tudok mondani, de hogy hogy azért ez sok időbe tellett, főleg én nem tudom, nem tudom, hogy ez vajon magyar szokás, vagy nem tudom, de hát sok barátommal egyezünk megegyeztünk már egyszerre abban, hogy amikor ingyen kajó van, hogy ingyen akarunk nagyon nehéz nevet mondani és és emióta elkezdtem elgondolkozni, hogy talán lehet nem egészséges ennyit inni és ki akartam próbálni, hogy milyen, mert igazából 13 évesen kezdtem el bulizni és 20 évig folyamatosan az életem része volt az alkohol.
És azt gondoltam, hogy na jó, akkor most talán nézzük meg, milyen, amikor nem.
És csodálatos volt egyébként, tehát hogy ezt terveznek visszamenni oda, mert…
Említett entitások
Témák
- film fesztivál
- rövidfilm
- oscar-kampány
Személyek
Szervezetek, cégek
- Friss Hús fesztivál
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Friss Hús #7 - Mosolyogva ájulok be az ágyba (Buda Flóra Anna, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Komáromy Bese, Deák Dániel, Jakab Veronika & Dezső Bálint)”
Miről szól ez az epizód: „Friss Hús #7 - Mosolyogva ájulok be az ágyba (Buda Flóra Anna, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Komáromy Bese, Deák Dániel, Jakab Veronika & Dezső Bálint)”?
A Friss Hús fesztivál utolsó adásában Varga Ferenc beszélget Buda Flóra Anna filmrendezővel, a zsűri elnökével. Az interjú Buda Flóra Anna 27 című kisfilmjének Aranypálma-nyereménye, az azt követő Oscar-kampány és az ezzel járó kimerítő időszak utáni tapasztalatairól szól. Kitér… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 06..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Friss Hús #7 - Mosolyogva ájulok be az ágyba (Buda Flóra Anna, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Komáromy Bese, Deák Dániel, Jakab Veronika & Dezső Bálint)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Buda Flóra Anna, Dezső Bálint, Komáromy Bese, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Varga Ferenc, Jakab Veronika.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Friss Hús #7 - Mosolyogva ájulok be az ágyba (Buda Flóra Anna, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Komáromy Bese, Deák Dániel, Jakab Veronika & Dezső Bálint)”?
Fő témái: film fesztivál, rövidfilm, oscar-kampány.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Friss Hús #7 - Mosolyogva ájulok be az ágyba (Buda Flóra Anna, Lengyel Benjámin, Vetlényi Lili, Komáromy Bese, Deák Dániel, Jakab Veronika & Dezső Bálint)”?
Megjelenés: 2025. 06. 06.. Hossz: 1 óra 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/friss-hus-7-mosolyogva-ajulok-be-az-agyba-buda-flora-anna-lengyel-benjamin-vetle
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…