Filmklub podcast

Kritikusok hete S02E05 - Babos Anna

· PT59M24S

Összefoglaló

Babos Anna filmkritikus a Filmklub podcast vendége, ahol a filmekhez való viszonyáról, a rendezéshez való alkalmasságáról és a filmesztétikáról beszél. Elismeri, hogy későn kezdett el olyan filmeket nézni, mint Romer, Varda vagy Godard, amelyek sok szabadságot és kísérletezést…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2024. 10. 07.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Babos Anna, Peter Nestler, Varga Ferenc
Témák
filmkritika, filmesztétika, rendezés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

babosanna vagyok és 1996 augusztus 2-án születtem [Zene] szegeden szerintem az elég fontos hogy az ember meatározza saját magának azt hogy mihez van képessége mib leli az örömét és mondjuk nekem ez elég nehéz volt a filmekkel kapcsolatban megtalálni hogy mit szeretnék velük csinálni azt tudtam hogy nagyon szeretek filmet nézni meg sok filmet néztem tínédzserként mondjuk ilyen nagyon sok bergman néztem és akkor voltak ilyen korszakaim amikor tényleg így végignéztem az összes bergman filmet aztán az összes tarkovski filmet mint ami egy ilyen rendes magyar iskolarendszerben így a nagy szerzők akiken az ember végigmegy és hogy akkor nézi az ember ezeket a filmeket és akkor megpróbál filmet csinálni és valahogy nem érti hogy miért nincsen egy ötletes sem ami bergmanhoz fogható vagy tarkovskihoz fogható és és akkor úgy zavarba jön magától és azt hiszem hogy én elég későn kezdtem el olyan filmeket nézni amik mondjuk felszabadíthatóak lenne lennének az esztétikájukban fiatalfilmesek számára azt hiszem hogyha az ember mondjuk megnéz egy romer filmet vagy akár egy varda filmet vagy vagy akár egy godarr filmet ami aminek az esztétikájában annyi szabadság van és annyi kísérletezés és annyi teljesen random ötlet és nagyon pontosan előre kidolgozott gondolat hogy ezeknek az ellen elem tételezése egyszerűen iszonyú izgalmas és nagyon inspiráló szerintem egy egy fiatal filmes számára na én ezekkel a dolgokkal mind sokkal később találkoztam már akkor amikor tudtam hogy én nem vagyok alkalmas a a rendezésre és akkor így néha még mindig eljátszok a gondolattal hogy mi van hogyha majd egyszer mégis de igazából az van hogy dolgoztam a gimnázium alatt néhányszor forgatásokon és tök jó élmény volt de de rájöttem hogy ez a munkatempó ez egyszerűen nem az amire így alkalmas vagyok nem tudok ilyen intenzíven figyelni és ilyen intenzíven várni egyszerűen így nem passzol valahogy a az alkotásmódomhoz azt hiszem az sem hogy mennyi embert kell irányítani ez fantasztikus képesség hogy egy hogy egy rendez ő hogyan tudja kontroll alatt tartani egy stábot hogyan tud közben emellett valamifjta kreativitást is megélni tehát ezek számomra teljesen lenyűgöző és és a személyiségemtől teljesen idegen dolgok meg az hogy hogy ezekben a filmekben vagy azért ezeket a példákat mondtam mert úy valahogy ezeknek a rendezőknek a filmében főleg nyilván a godarnál így mindig azt lehet érezni hogy van valami olyan dolog amit muszáj elmondani és akkor ennek majd lesz egy formája de hogy van valami olyan motiváció a filmezésben ami ami így kikényszeríti azt a filmet és annyira a közegéből jön meg nyilván a godnak minden filmje annyira minden filmjét annyira az a közeg táplálja amiben alkotóvá vált hogy ott ott van egy olyan típusú közösségiség ami valahogy így így közösen hoz létre egy filmet és olyan mint hogyha a közegből ilyen szükségszerűen következne nyilván ehhez kellenek kellenek ilyen nagyon nagy formátumú alkotók mint amilyen a godá csak hogy csak hogy közben meg így így így van ez a dolog is hogy bizonyos időpillanatokban a történelem bizonyos időpillanataiban valahogy olyan mintogyha kényszerűségből ilyen szükségszerűségből születnének meg filmek és amúgy ezt picit így most lehet hogy visszakapcsolnám röviden a magyar filmgyártásra hogy tényleg iszonyúan sajnálom azt aki a magyarországon vagy nem nem nem sajnálom de hogy hogy nagyon erősen látom azt hogy milyen nehéz helyzetben vannak ma magyarországon a filmrendezők de kicsit pont a helyzetnek az abszurditása meg a lehetetlensége miatt gondolom azt hogy egyszerűen nem értem hogy miért nem születnek botrányos filmek vagy miért nem születnek olyan filmek amik amik után tényleg egy egy olyan társadalmi felháborodás cunami indul el ami valahogy a helyzetet jobban visszaadná vagy a helyzetet jobban tükrözni tehát ezek az ilyen fémegoldások meg kicsit rendszerkritikus filmek amik így valahogy bujtatják a a saját álláspontjukat vagy valamifajta ilyen kiegyensúlyozásra törekednek ezek szerintem egyszerűen nincsenek összhang azzal a teljesen tarthatatlan abszurd helyzettel amiben élünk és nem tudom az ember így nagyon várja azt hogy valaki egyszer csak így felcsattanjom mert és közben sz az is tök érdekes arról gondolkozni hogy tud-e egyáltalán ma még egy film kiváltani ilyen népharagot vagy ilyen társadalmi felháborodást szintem magyarországon nagyon könnyen tudna vagy nem tudom vagy úgy képzelem vagy legalábbis én most úgy érzékelem hogy ez a társadalom ilyen állapotban van hogy hogy ity nagyon könny könnyű lenne megbotránkozt akár ilyen olcsó módokon is vagy nem tudom de hogy de hogy ez a az olcsósággal a trashsel a mindenféle esztétikai szubverzióval való kísérletezés az így a buharovokon kívül nem nem nagyon látom ezt valahogy a magyar [Zene] filmművészetben nagyon kevés olyan kritikus van szerintem aki a magyar filmek megítélésekor nem alkalmaz egy más fajta mércét egész egyszerűen azért mert nyilván rálátunk arra a finanszírozási gyártási rendszerre amiben a filmrendezők kénytelenek dolgozni látjuk ennek a nehézségeit a korlátait és egyébként nem csak a nem csak a film finanszírozásban hanem akár abban az intézményes környezetben amiben a filmrendezők kénytelenek szocializálódni tehát mondjuk az soha nem történhetne meg mint ami mondjuk bécsben megtörténik hogy filmrendező generációi mondják azt hogy a filmmúzeumban váltak rendezővé vagy mint ahogy mondjuk a radsó de romániában azt mondja hogy hogy neki a filmmúzeumban lettek olyan filmes élményei amik megmutatták számára hogy mit jelent egyáltalán a film meg a filmrendezés szóval hogy hogy ezek miatt a a feltételrendszerek miatt szerintem kicsit nehéz a magyar vagy ennek a tudásnak a birtokában nehéz a magyar filmektől magyar filmekhez ugyanazokkal az elvárásokkal fordulni mint mint bármilyen más filmhez aminek a a kontextusáról kevesebbet tudunk de közben pedig pont azok a szempontok amik szerintem nekem nagyon fontosak a kritikaírásban mondjuk hogy egy rendező hogyan szólal meg a saját környezetéről mi a viszonya a realizmushoz mi a viszonya ahhoz hogy egy sajátos színészvezetést kidolgozzon tehát hogy hogy ezek a mindenféle realizmus kérdések meg sokkal jobban érintik az embert mint egy olyan film esetében ahol nem ismeri konkrétan a a kontextust erre így példaként talán a a rez gábornak a legutolsó filmjét tudnám felhozni aminek nyilván egy külföldi filmnek a politikai hazugságára nem lennék annyira érzékeny mint a rej gábor filmjének a politikai hazugságára hiszen itt tudom pontosan tudom hogy mi az amit meghamisít [Zene] nyilvánvalóan hogyha valaki ma magyarországon intézményes keretek között foglalkozik kritikaírással akkor ott biztos hogy vagy nem tudom 90% hogy találkozott már a cenzúrának valamilyen formájával vagy a nem tudom a felületen hirdetők miatt vagy a felület finanszírozói miatt vagy amiatt hogy olyan emberekről kellett írni akiket ismer és szeret ez szerintem elég nyilvánvaló és sajnálatos az még sajnálatosabb hogy én úgy érzem legalábbis hogy az öncenzúrának mindenféle formája elkezdett megjelenni nyilván nem csak a a filmes újságírásban meg nem csak az újságírásban de hogy de hogy az öncenzúra az az talán a legveszélyesebb mindenfajta cenzúrák közül mondjuk az hogyha az ember egy szerkesztőségben dolgozik mert az is az öncenzúrának egy formája hogyha van egy film amiről kell írni és akkor a szerkesztőségen belül van egy beszélgetés arról hogy kiírjon arról a filmről és az az ember kapja a kritikaírás lehetőségét aki a legjobban szereti az már szerintem egy olyan típusa az öncenzúrának amit jó hogyha elismerünk öncenzúraként de hogy ezek kicsit elkerülhetetlen dolgok és kicsit az is nehéz mondjuk a az újságírásban hogy azok a beszédmódok önkénttelenül is beszivárognak amik a mindennapjainkat meghatározzák az arrogancia a lekezelés az az amit a az amit a fidesztől mindannyian megtanulunk vagy a nerben mindannyian magunkévá teszünk többé-kevésbé vagy különböző formákban de hogy hogy erre erre iszonyúan kell figyelni szerintem hogy hogy ennek így a tudatában kell lenni hogy ebben az ember kontrollálja magát és hogy ne gondolja azt hogy az hogy mondjuk erről kritikusan gondolkodik az ne vezethetné előt is oda hogy ugyanezeket a beszédmódokat reprodukálja azokból az élményeimből amikor megpróbáltak cenzúrát alkalmazni rajtam vagy akár amikor azon kaptam magam hogy én alkalmazok öncenzúrát igazából azt tanultam hogy egyrészt olyan együttműködésekbe nem akarok belemenni többé ahol ennek a lehetősége fönn áll vagy hogye ezt nem nem szeretnék többé ilyen helyzetbe kerülni az szerintem fontos hogy az ember ne kezdjen el öncenzúrát alkalmazni és hogy az hogy valamit sejt arról hogy mi az ami egy adott intézmény számára problémás lehet az ne korlátozza le már előre azt mindig tudatosítanom kell magamban hogy amikor írok egy adott helyre és mondjuk tudom hogy valamiben van van az intézmény profilja és köztten véleménykülönbség akkor annak ellenére is vagy akkor még jobban vállaljam föl a véleményemet hogy hogy ne ne lehessen belenyomni egy ilyen fél cenzúra állapotba amiben amúgy nagyon hajlamos vagyok belenyomni magam ilyen megfelelési kényszerekből meg mindenféle ilyen dologból egyszerűen azt hiszem hogy ebben az országban nagyon-nagyon kell mindenkinek arra figyelnie hogy a lehető legminimálisabb véleménycsorbításra is azt mondja hogy nem n mert mert nagyon könnyen bele lehet menni olyan olyan körökbe amikor már észre se veszed egy ponton azt hogy hogy mennyire alakítod a saját véleményedet ahhoz hogy egy-egy intézménynek a profiljába tudjon illeszkedni az szerintem nagyon sokat segít hogyha az ember különböző közegekben próbál meg egyszerre jelen lenni meg az is sokat segít hogyha az ember a barátaival vagy legalábbis jó ismerőseivel dolgozik együtt és olyan munkakapcsolatokat épít ki amiben persze nyilván minden munkakapcsolatban van egy hierarchia de hogy nem ilyen nagyon stabil hierarchiákról van szó mondjuk nekem a a magyarfilm.hu-ba a varga dénessel ez tényleg egy ilyen elképesztően jó tapasztalat volt hogy ő nyilván évek óta írt kritikákat amikor én odakerültem a magyarfilm.hu-hoz és ilyen elképesztő érdeklődéssel segített végig és nem azzal hogy lenyomta a véleményemet hanem hogy így vitába szállt velem meg elbizonytalanított meg kiprovokálta azt hogy hogy valami olyan konszenzusra jussunk a vitában ami nem egy kompromisszum hanem egy valódi konszenzus és ezek ezek tök jó élmények [Zene] voltak a korai filmelményeim közül talán nem tudnék egy nagyon konkrétat kiemelni ami meghatározó volt az biztos hogy végigkísérte a gyerekkoromat hogy anyukámmal nagyon sok filmet és sorozatot néztünk ami amiket utána megbeszéltünk egymással ami a filmekhez való viszonyomban szerintem egy ilyen elég meghatározó dolog ahogyan ezeket a karaktereket kielemeztük ahogyan így kicsit pszichologizálgattunk arról hogy melyik karakterrel azonosulunk inkább mit gondolunk arról hogy ezek hogy viselkednek ezek az emberek illetve mondjuk a másik ilyen meghatározó élmény ami egy filmhez kötődik az talán inkább apukámhoz kört aki operatőr és elvitte a az észak észak című bollogcsaba film bemutatójára és ö és hát ott valahogy azzal az élménnyel való találkozás hogy az emberek nagyon örülnek egy filmmel készültének a az egy öröm együtt megnézni egy filmet és ott nagyon lelkesek az emberek az szerintem hatással volt rám nyilván egy gyerek még így nem tudja ezt pontosan helyre rakni magában de az biztos hogy az biztos hogy egy nagyon felemelő élmény volt és valahogy a filmekről való beszélgetés azt hiszem hogy így az írásgyakorlatomnak is az alapjává vált aztán vagy hogyha így kritikában elakadok akkor az a hiszem az az egyetlen dolog ami ki tud mozdítani hogyha nagyon sokat beszélgetek róla különböző emberekkel és hát persze a filmszeretet az mindenkinél olyan azt hiszem ami folyamatosan változik és alakul és az hogy a az embert éppen a filmből mi érdekli a legjobban azt állandóan újraírják a különböző élmények amiket filmfesztiválokon szerez például nekem ilyen a tavalyi berlinálén nem is tudom ilyen nézőpontváltó tapasztalat volt amikor elkezdtem követni a fci shinigung című retrospektívet ahol olyan filmeket mutattak többnyire a 70-es évekből azt hiszem de nem nem csak a 70-es évekbeli filmek voltak olyan rendezőknek a filmit mutatták akik németországban élő bevándorlók voltak átmeneti engedéllyel ahogy erre a a retrospektívnek a címe is utal és ebben a retrospektívben voltak akár ilyen diákfilmek is vagy olyan rendezőknek a klasszikus narratív nagyjátékfilmjei akik akik ebből a bevándorló nézőpontból fogalmaztak meg valamit az akkori német társadalomról úgyhogy ez is egy ilyen erős nézőpont váltó élmény volt talán a másik ilyen az utóbbi időből olyan tapasztalás ami átírta mondjuk azt hogy mit gondolok a a dokumentumfilm lehetőségeiről vagy a dokumentumfilm esztétikájának a lehetőségeiről az az péter neszlernek a retrospektívje volt egy péter nessler életművének szentelt retrospektív egy pamplónai fesztiválon a ftod de visztán amit így önmagában egy ilyen érdekes élménynek tartottam hogy nagyon sok volt a vetített filmek közül ami magyarországon készült és én nem ismertem korábban péter nesler munkásságát pedig a az alkotótársa és a felesége zsoka nessler magyar volt tehát hogy egys összességében ez egy ilyen tök érdekes tapasztalás volt hogy egy bask fesztiválon találkozni először egy olyan emberrel akinek a gondolkodásmódja ilyen ilyen formatívvá válik és aztán aztán szerencsére tudtunk rendezni egy sokkal kisebb retrospektívet péter neszlernek a verzió filmfesztiválon petri simonnal akivá sokat dolgozom együtt bocsánat most ebbe egy kicsit mélyen belementem de de mindenesetre ezek a fesztiválélmények szerem tényleg nagyon fontosak és és és az is fontos szerintem hogy állandóan újraírják azt hogy az embernek a filmszeretete mit jelent és mire irányul és persze ebben vannak ebben a filmszeretetben mélypontok is például nekem azt hiszem hogy a az egyetemnek a az lt-nek az ilyen akadémikus közege az picit egy ilyen mélypont volt vagy a az ottani beszédmódok azok azok gyakran…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kritikusok hete S02E05 - Babos Anna”

Miről szól ez az epizód: „Kritikusok hete S02E05 - Babos Anna”?

Babos Anna filmkritikus a Filmklub podcast vendége, ahol a filmekhez való viszonyáról, a rendezéshez való alkalmasságáról és a filmesztétikáról beszél. Elismeri, hogy későn kezdett el olyan filmeket nézni, mint Romer, Varda vagy Godard, amelyek sok szabadságot és kísérletezést… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kritikusok hete S02E05 - Babos Anna”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Babos Anna, Peter Nestler, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kritikusok hete S02E05 - Babos Anna”?

Fő témái: filmkritika, filmesztétika, rendezés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kritikusok hete S02E05 - Babos Anna”?

Megjelenés: 2024. 10. 07.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/kritikusok-hete-s02e05-babos-anna

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból