Filmklub podcast

Kritikusok hete S03E01 - Báron György

· PT1H19M36S

Összefoglaló

A Filmklub podcast Kritikusok hete című minisorozatának első részében Báron György filmkritikus mesél életútjáról és filmművészethez fűződő viszonyáról. A beszélgetés során feleleveníti gyermekkori filmélményeit, a hatvanas évek magyarországi mozikultúráját, valamint a korabeli…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2026. 01. 23.
Hossz
1 óra 20 perc
Szereplők, említett nevek
Varga Ferenc, B. Nagy László
Témák
filmkritika, filmkritikus
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] Bárony György vagyok. 1951. április 28-án születtem Budapesten. [zene] [zene] >> Hát az az igazság, hogy amióta az eszemet tudom, a tudóta szeretem a filmet, de hát szerintem mindenki szereti a filmet.

Így úgy, ahogy rossz vagy jó ízléssel amennyire vissza tudok emlékezni, nem vagyok egy nagy emlékező, szóval kicsit úgy vagyok az emlékekkel, mint a időfelbontásos filmeknek a szerkezete, hogy elég szubjektívek, és nem nagyon tudom kronológiában az időt elrendezni.

Nem nagyon emlékszem, hogy ez pontosan hány évtizede történt.

Nagyon irigylem azokat, akik ezt tudják, és akik fantasztikus naplókat és visszaemlékezéseket képesek írni.

Ez nekem nem nagyon megy, mert eléggé fölkavarodik az idő.

Valahogy a tudatomban van, amiről azt gondolom, hogy 20 éve történt és három éve, és van amiről út gondolom, hogy három éve és 20 éve.

Ezt azért nagyjából konkrétan tudom, mert ez azért az az időszak, amikor először elkezdtem filmeket nézni.

Talán nem először, hát nyilván az egész kisgyerekkorira, nem nyilván, de nem emlékszem.

Arra emlékszem, hát én ugye 51-ben születtem, tehát az 56-os forradalom után kerültem iskolába, és akkor kétféle filmélménye volt az embernek.

Az egyik, hogy egy idő után a 60-as évek elején, ami olyan 10 év körüli lehettem éppen, tehát az a legjobb időszak, amikor az ember már egyedül is belg a moziba 10-11 évesen, akkor kezdtek behozni nyugati filmeket, nem igazán erős filmeket, hanem ilyen gagyikat, amik nem bántottak senkit, de arra jók voltak, hogy az embereket bevigyék a moziba, és addig se foglalkozzanak politikával.

Hát gondoljuk meg, hogy akkor tát még azért a 56-os forradalom utáni represszió időszaka volt.

És akkor ilyeneket lehetett látni a moziban, amit elképesztő lendülettel és örömmel néztem végig, hogy a leggaagyibb Louis de Fünes filmek például a horgászapácban 60-as évek eleje, annál is talán gagyibb volt a Norman Wisdom nevű már a szerencsére elfelejtett komikusnak a Folytassa sorozat.

Folytassa doktor, folytassa izé, folytassam izé.

De ebbe azért bejöttek ilyen értelmesebb, nem értelmesebb, de egy picit jobb dolgok is, ilyen Zsérard Philip kalandfilmek.

Általában ezek a könnyű komédiák és kalandfilmek, amikkel akkor megpróbálták megtölteni a mozit a szovjet filmek hatalmas korszaka után.

És hát akkor elkezdődt a tévéssítés.

Ugye a Kádár rendszerben gyorsan elterjesztették a tévét, hogy az emberek üljenek otthon és nézzék a Tánczal Fesztivált meg a jégtáncvilágbajnokságot.

Akkor megint behoztak ilyen tulajdonképpen ártatlan sorozatokat, félórás sorozatokat, hogy a Robin Hood, az Ivan Hu kics kicsit később a Roger Murral az angyal.

Már nem volt tévénk, tehát ez azt jelentette, hogy el kellett rohannom a Marxérre a nagybácsikámhoz, mert neki már volt hogy pontosan odaérek.

És ezért a fél óráért mindig odarohantam, és akkor megnéztem a Robin Hood újabb epizódját, és baromira izgultam rajta.

A másik irányzat, hát ezt nevezzük mondjuk hivatalos irányzatnak, hogy hát ugye azzal tudták akkor már le a NOV 7-et és az állami ünnepségeket, de főleg a NOV 7-et, hogy szovjet filmeket vetítettek az iskolákban.

Nem az iskolákban, de az iskoláknak.

Tehát a Moképnek vagy a Főmónak volt egy ilyen kínálata, és akkor a aznap elmentettek a gyerekek szép hosszú sorban.

Mi a Kossutmoziba szoktunk menni, mert én akkor a Szigetutcai Később Radnóti Miklós utcai iskolába jártam.

És akkor szovjet filmeket vetítettek, ami egyáltalán nem tűnt kötelező penzumnak, hanem imádtuk, mert olyan filmek volt, nagyon rukkoltunk mer ilyen kalandfilm, hogy a Csapajev például, vagy a 41, ahol együtt éreztünk a hősnővel, akinek választania kell, hogy a szerelme, vagy inkább lelője, mert a szerelme osztályáruló lett.

Utálom ezt a szót amúgy is, hogy spoilerezem, de természetesen hűségesen és jól választott a hősnő.

Tehát oda vezényelgettek ki minket és a hétköznapi fasizmus, tehát ezeket a szovjet filmeket néztük.

Két éltő ember, ami nem egy forradalmi film volt, de azt is nagyon szerettük.

Tehát ez egy ilyen nagyon jó film és moziőrület volt, ami aztán furcsa mód, nem is olyan furcsa mód, amikor már gimnáziumba kerültem, tehát ez olyan 14 évesen lehetett.

Ön 64-től 65-ig jár 64-től 69-ig jártam a kölcsei Ferenc gimnáziumba, amikor az egy elit gimnázium volt, és akkor belenőttem ebből a filmrajongásból, ami a mondom a legolcsóbb dolgok iránt is élénkel lobogott bennem, akkor belenőttem a filmművészetbe, mert hát ugye az a magyar és európai filmművészet nagy korszaka volt, és ebben a gimnáziumban nagyon élénk érdeklődés volt minden új kultúra iránt a 60-as években.

Tehát az új zene akkor kezdődött.

Ez egy generációs kultúra volt részben, az új filozófia, az új színházi törekvések és ezen belül talán a legfontosabb ennek a generációnak a zene mellett a film volt.

Tehát akkor lassanként azért beszivárogtak ilyen értelmesebb filmek és neorealista filmek. egy-két Godár, egy-két Bergman, ha nem is teljes moziforgalmazásba, de meg lehetett nézni.

És hát akkor mi ezt fölfedeztük.

Ez tulajdonképpen az eszmélésnek egy nagyon font, a világra való eszmélésnek egy nagyon fontos része volt.

És ezzel egy időben már a gimnáziumi évein vége felé, aztán az egyetem alatt különösen már alakultak Magyarországon filmklubok.

És hát azok nem akármilyenek voltak. az egyetemi színpadon, ahol a Fgetek Balázs, Szabó Balázs és Szekfő András tartott filmklubot, Bíróetnek volt egy egészen kitűnő filmklubja, ahol elkezdtünk nagyon komolyan filmekkel foglalkozni és filmeket nézni, és tehát tulajdonképpen a mi nagykorúságunk egy időben fejlődött ki azzal, amit akkor a ugye a Nemes kürt írt egy könyvet, hogy a filmművészet nagykorúsága.

Tehát mivel azt akarta jelenni, hogy abban az időben lett a film egyenrangú művészetté az összes többi művészettel azonos rangúvá, és tulajdonképpen ez a két nagy korúság valahogy együtt jött, tehát nagyon fontos volt ennek a generációnak a film.

És hát akkor ugye jöttek már a magyar újhullám rendezői is.

Tolongtunk a Pesti Barnabás utcába, hogy bemenjünk egy új Jancsó premierre, amin ott volt természetesen maga a Jancsó is.

Aztán később a Szabó és a máriási osztály filmjei, ez mindig ez már 60-as évek eleje, közepe már, de ezek nagyon fontos dolgok voltak.

Ráadásul hát ugye az ember olvasott is, és akkor nagyon jó filmfolyóiratok voltak.

A filmkultúra, amit a bíróívet szerkesztett, hát az egészen fantasztikus.

Az egy nagyon fontos szellemi műhelye volt akkor az országnak.

Tehát nem csak a filmről szólt, a legjobb bírók és a legjobb filozófusok írtak, és a legjobb társadalomtudósuk írtak az akkori filmkultúrában, amit aztán a 70-es évek elején a párt beszüntetett.

Tehát olyanok ugye Mésző Miklóstól a Dőrsi Istvánig és a Gönc Árpádig írtak filmekről.

A Lukács Iskola filozófusai a Heller Ágnestől kezdve a Fehér Ferencig írtak filmkritikákat.

Tehát egész más volt a szerepe akkor ennek a dolognak.

És én meg elmentem a jogi egyetemre közben, ami nem volt teljesen logikus választás, mert hát valahogy inkább a bölcsészkaról lett volna a helyem, de nem, hát filmszak még nem volt.

És a jogi egyetem egy olyan szép nagy egyetem volt a másik elte mellett, a már a jogi kar mellett, ahol humántárgyakból lehetett felvételizni és a szüleim is nagyon pártolták, hogy azért nem árt, ha az embernek van egy rendes szakmája, és nem csak úgy lóg a világban, mint egy bölcsész.

Úgyhogy sikerült el is végeznem a jogi egyetemet, de az világos volt.

Már akkor elkezdtem filmekről írogatni ide-oda amoda, például az egyetem újságba, az egyetemi újságba, az egyetemi lapokba meg máshova is.

Ráadásul a jogi egyetemen egy csomó ember volt, akiről a vak is látta, hogy ebből nem lesz ügyvéd vagy jogász.

A Szikora János, akiből színházi rendező lett, például a Vámos Miklós, akiből író lett.

És volt ott a de hát 300-as évfolyamok voltak.

Ebből volt egy olyan 10-15 ember az Károsi Endre, akiből Avantgard költő és író lett.

Akik valahogy úgy kerültek oda, hogy a bölcsészkarra nem nagyon nem nagyon volt olyan szakkor.

Ha volt olyan szak, akkor három embert vettek föl, és azt már előre tudták, hogy ki az a három.

Akkor mindenki a bölcsészkarra akart menni érdekes módon.

És akkor elkezdtem filmekről írogatni és hát kellett persze egy állás és jogász nem akartam lenni.

És akkor a rádió tartott egy toborzót, és hát gondoltam h mégis csak közelebb van valahogy a kultúrához.

És akkor elmentem a rádióba egy ilyen toborzóra és azonnal fölvettek, ami teljesen logikus volt, mert azt mondtam, hogy én nem szeretnék beszélni a rádióba.

Na most ettől annyira hüly a Aziszem még a szikorra is jött velem, de ő nagyon gyorsan ott hagyta meg talán még a Rangos Kati volt akkor.

Aztán látták, hogy ez olyan hülye, ez annyira érdekes.

Hát mindenki beszélni akart a rádióba.

Hát mindenki azért megy a rádióba, hogy rádiós legyen és híres.

És én meg azt mondom, én nagyon nem szeretnék ezeket, mert egyáltalán nem érdekel.

És ez annyira meghatotta őket, hogy azt mondták, hogy ott hátul a sufniba ott van egy külföldi adások főszerkesztőségének egy elég érdekes hely volt, egy magyar szerkesztősége, és ott nem kell beszélni.

Hát mondta, ez nekem jót fogadott egy nagyon rokonszen szerkesztőnő.

Mondta, hogy ők itten közvetítik a magyar külés belpolitikát, meg a gazdaságot, meg a nem tudom mit.

Mondtam, hogy az nagyon jó, mert az egyáltalán nem érdekel.

Még ő se rúgott ki fura mót, hanem azt kérdeztem, hogy nem lehetne-e a magyar kultúráról írni a külföldieknek, és hogy ezen eltűnődött, mert azt mondta, jó, hát van mezőgazdasági rovatunk, az egy idősebb hölgy volt.

Van tudományos rovatunk, az egy idősebb úr volt.

Mondom, jó, hát akkor elkezdtem a magyar kulturráról írni, és hát akkor ugye én mégis csak egy kulturális újságíróvá váltam, ráadásul egy központi intézményben a Magyar Rádióban, ami azzal járt, hogy munkakori kötelességem volt eljárni filmfesztiválokra.

Nem csak kötelességem akartam, odamentem, ahova akartam, viszonylag szabadon választottam a témákat.

Hát a magyar filmfesztiválokra, de azért mégiscsak, tehát a filmszemlékre lemenni vidékre, hivatalos kiküldetésbe, megnézni az akkord divatos színi előadásokat, akkor még színházról is írogattam ide-oda.

És hát miután ilyen szerencsés helyzetben voltam, elkezdtem írogatni filmekről és színházról, elsősorban az élet és irodalomba, aminek hát akkor egy nagyon tekintélyes kritikai rovata volt.

Tehát a legendás Bagy László, akiről most dí van elnevezve, ő volt a filmkritikus, a zenekritikusa Kró György volt, a képzőművészeti kritikusa Frank János, mások is voltak mellette a Koltai Tamás volt, a kicsit korábban talán a Léta Ivá Vera és a Galsai Ponglás, a színi kritikus.

Tehát az egy nagyon komoly dolog volt, és komolyan is vették egyébként a művészeti életben és a szakmában.

Hát a Bénagy az egy egészen fontos része volt a korfilmes új hullámának, nem különböző partokon állva érezték akkor még magukat.

És oda elkezdtem ezt azt írogatni és akkor meghalt a Bagy László.

És akkor megkérdez próbálkoztak ők néhány, hát ugye az írók, költők sokan voltak a életés irodalomban, hogy néhány író vagy költő írjon filmkritikát, és kitűnő írások voltak, de nem szakkritikák és hát nekik mégis csak valami kritikus kell.

Hát nálam sokkal jobb íróköltők a Nőrsitől.

A azt hiszem az Oravc is próbálkozott, a Sumonyi, tehát sokkal jobb minőségű szerzők, mint én, de nekik egy állandó szakkritikus kellett, és nem egy kiváló író vagy költő.

És akkor megkérdezte tőlem a Máriás Judit, aki akkor csinálta ezt a rovatot, hogy nem lenne-e kedvem megpróbálni filmkritikákat írni.

És kedvem volt, mert akkor éppen lent voltam előtte a pécsi filmszemlén, és akkor már írtam a arról majd még egy szót beszélnék a mozgóvilágban néhány ilyen hosszabb dolgozatot, például a filmszemléről, és ott láttam egyébként életemben először két minder filmet, és mondtam, hogy erről írnék.

Az volt az assiszem életem első kritikája.

Ez valamikor a 70-es évek második felében volt.

És akkor ez így megtetszett nekik, és akkor azt kérték, hogy jövő héten miről írsz?

Fogalmam se volt, azt se tudtam.

Szóval egyáltalán nem értettem én a dolghoz.

Gondoltam, hogy majd közben azért megpróbálom itt kitanulni, de nem nagyon vették észre.

Viszont ebből a szempontból az élet és irodalom kritikusa egyszerűen a hagyomány folytán nem azért, mert én olyan baromió voltam, hanem a hely az volt, hogy az ország első számú filmkritikusa volt, mert azon az oldalon publikáltam, ahol a B Nagy László.

Aki azon az oldalon filmről írt, az volt a number one, akármit írt.

Hát próbáltam igyekezni meg felnőni ehhez a tisztes feladathoz.

Hát aztán ez ebből később lett egy könyv.

Nem én akartam kiadni, hanem felhívtak a gondolatkiadótól mondjuk 8586-ban, tehát 10 évi rendszeres kritikai írás után, hogy akkor ők ezt egybe gyűjtenék és kiadnák.

Tehát meg lehet nézni, hogy mennyire eredményes volt vagy nem ez a dolog.

A másik akkor aztán mindenféle egyéb helyeken is publikáltam természetesen az akkori filmkultúrában, természetesen az akkori filmvilágban, amit a Létai Vera szerkesztett kitűnő módon megint csak a legjobb írók, költők, társadalomtudósok írtak akkor még bele filmkritikát.

És ami az és mellett a másik nagyon fontos fórum volt, az a régi és a 80-as évek elején betiltott mozgóvilág, amelyik ennek a nemzedéknek egy nagyon fontos fóruma volt.

Most is működik, de azér 81 után egy másik típusú, szintén kitűnő lap lett, csak semmi köze nem volt az eredeti szellemiséghez. az eredeti szellemisége az valami az az új kultúra volt, ami abszolút minőségközpontú volt, és amivel a hatalom nem tudott mit kezdeni, mert az összes eddigi ilyen kulturális, ellentéki és egyéb mozgalmak, azok valamilyen módon viszonyultak a hatalomhoz. vagy azáltal, hogy provokálták és utálták, vagy azáltal, hogy együttműködtek vele így vagy úgy.

De ez volt az a generáció már, hogy mondjak egy néhány nevet, amelyik ott ekül fontos szerepet játszott.

A filmesek közül, mindenek előtt a Jeles András, az írók közül a Eszterházi, a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kritikusok hete S03E01 - Báron György”

Miről szól ez az epizód: „Kritikusok hete S03E01 - Báron György”?

A Filmklub podcast Kritikusok hete című minisorozatának első részében Báron György filmkritikus mesél életútjáról és filmművészethez fűződő viszonyáról. A beszélgetés során feleleveníti gyermekkori filmélményeit, a hatvanas évek magyarországi mozikultúráját, valamint a korabeli… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 23..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kritikusok hete S03E01 - Báron György”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga Ferenc, B. Nagy László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kritikusok hete S03E01 - Báron György”?

Fő témái: filmkritika, filmkritikus.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kritikusok hete S03E01 - Báron György”?

Megjelenés: 2026. 01. 23.. Hossz: 1 óra 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/kritikusok-hete-s03e01-baron-gyorgy

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból