Filmklub podcast

Mi jó lesz idén Cannes-ban?

· PT1H47M50S

Összefoglaló

A műsorban Onozó Robi és a házigazda, Varga Ferenc a Cannes-i filmfesztivál hivatalos programját vitatják meg. Részletesen elemzik a verseny- és mellékszekciók filmjeit, különös tekintettel a Kritikák Hetére és a Rendezők Két Hete programjaira. Szó esik az új, kevésbé ismert…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2025. 04. 19.
Hossz
1 óra 48 perc
Szereplők, említett nevek
Onozó Robi, Orga Ferenc, Varga Ferenc
Témák
cannes-i filmfesztivál, cannes, filmipar
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Persze nemba vagy spikle, amikor majd erre visszatérünk.

Ennyiből is már talán kitaláltátok, hogy a KN filmfesztiváló fogunk foglalkozni.

Az a az az apropó, hogy a múlt héten csütörtökön bejelentették a programot, vagy a legisabb programnak a nagy részét.

Ma április 14-e van, hétfő dél és egy hónap múlva már ott leszünk.

Ö és ma ö délelőtt pedig bejelentették a kritikusok hete programját, és talán nem véletlenül úgy szerveztük ezt a a műsort, hogy hogy ha belefér, akkor belefér, ha nem, akkor nem, mert a az történt az utóbbi években azért, hogy a a mind a kritikusok hete mellékszekció, mind pedig a rendezők két hete olyan filmeket hoz, amitől ott derül ki, hogy jó vagy nem jó, mert szerélj erről, hogy hát ez teljesen az utóbbi években változott meg, tehát előtte is volt sok ismeretlen, de de azért minden évbe leakasztottak egy olyan két-három olyan filmet, amiről már biztos hallottunk.

Ezek többnyire ilyen Sundance után érkeztek Európában.

És akkor sokszor ilyen híres hollywoodi rendezők vagy színészeknek a rendezésé például az utolsó ami eszemb a Jess Iemgnek volt a az előző rendezése amit ott ilyen nyitófilm volt de de több például az After Sun az is a a kritikusok hetében volt és azért az utána hatalmas karriert futott be és arról már azért ott is lehetett tudni hogy Paul Meskyról már tudtuk hogy kicsod hogy úgy szél már valamennyire felkeltette az érdekötésünket előre míg most tényleg tényleg olyanokat jelentenek be, amiről semmit az égvilágon nem tudunk.

Tehát, hogy még nekem egy egy volt most a kritikusok etében, akinek már láttam egy filmét.

Ez is a nyitófilm, tehát valószínűleg őt szánták így a az ismert névnek.

Ez egy belga rendezőnő, akinek az előző filmje a játszótér volt, ami egyébként nekem nagyon tetszett, de hát egy ilyen látszott rajta egy első film volt, és és neki most a következő filmmel a nyitófilm, de őt tényleg az egyetlen név, akit ismertem. ezt miért csinálták, hogy hogy ennyire ilyen obskurus filmeket raknak mostantól már, vagy már egy ideje a ebbe a két szekcióba?

Szerintem érdek érdekes, mert ezeknek külön vezetése van, meg külön külön kurátorok vannak ezeknél, de valahogy mégis mintogyha egyszerre jöttek volna rá, hogy hogy az az érdekesebb, hogyha ők fedeznek fel új rendezőket meg filmeket, és nem pedig azt, hogyha hogyha az európai premiert biztosítják olyanoknak, amit már más felfedezett, ami végül szerintem egy teljesen valid megközelítés, tehát hogy nyilván, hogyha bejön.

Aztán kérdés, hogy mikor jön be, mert szerintem az utóbbi két évből azért elég keves kevés olyat tudok mondani a akár a rendezők két hetéből, akár a kritikusok hetéből, ami ami utána ilyen nagyon nagy durranás lett volna.

Szerintem tényleg utoljára az After Sun volt az, de az meg, mint mondtam, már nem volt egy teljesen ismeretlen.

Például azért az a az a universal language, ami a a ami tavaly nyerte a a díjat a rendezőkéletén, azért az futott szép kört, meg azért volt még egy-két egy-két film, ami most ahogy átnéztem a a a programot, amiről legalább így lehetett hallani, de tényleg ilyen nagy durranás azért nem volt.

Az is van, hogy ilyenkor én én nagyon sok filmről azt gondolom, hogy mindenképpen meg akarom nézni.

Tehát tényleg, hogyha végignézem most a a versenyprogramot, akkor gyakorlatilag egy film sincs, amit így kihagynék.

És hát a a az elmúlt évek példája az mutatja, hogy hogy aztán úgy is ki fogom hagyni.

Persze meg ki is kell szerintem.

Tehát én én az utó aem tavaly csináltam azt, hogy szinte minden versenyfilmet megnéztem.

Ö nem tudom miért egyébként, mert nyilvánvalóan a ezt statisztikailag is egyértelmű, hogy mindig lesz benne egy pár szar, és volt is, nem is kevés, és ilyenkor meg kicsit sajnálom, hogy kihagytam azt, hogy felfedezhettem volna valami valami tök jó dolgot a valami első filmet, második filmet így a a kritikusok itt.

Én helyettem megnéztem David Kronenbergnek a nyolcadik szar filmjét.

Szóval nyilván ott kell hozni döntéseket.

Sokszor az is, az is szerepet játszik benne, hogy mit te nem akarsz elmenni túl messzire.

Ö most akkor ér véget az előző filmet, kajálni is kell, aludni is kell, satöbbi.

Tehát a barátaid odamennek, ez is van peer pressure.

És én én úgy érzem, hogy így kicsit így elhanyagoltam ezt a két párhuzamos szekciót az előző években, és és sajnálom, de de nem volt olyan sok film, ami utá ut utána végülis azt igazolta volna, hogy ez hiba volt.

Tehát például ez a universal languages, ez tök jó, hogy mondod.

Azóta se láttam egyébként, de az meg volt ez a Christmas Eve Millers Point, ami amit viszont láttam és t meg a baseballos ugyanattól a csapattól.

Hát meg volt ez a az egy tök jó spanyol film, amit viszont láttunk tavaly a rendezők két hetén.

Ilyen nagyon sokféle cím futott.

Most tudod a magyart nyár a nyár utolsó napja.

Szó például az egy nagyon jó felfedezés volt ott.

De de azt is szerintem így így nem is tudom mi alapján választottuk ki.

Tehát, hogy a valószínűleg azért, hogy a hogy a Trueba név ismerős volt.

Meg lehet, hogy csak az egyetlen kép, amit akkor kihoztak belőle, az az alapján ilyen megint látszott, egy ilyen könnyedebb film, és azért választottuk ide.

De jó, tehát ez ezek egyike sem futott be óriási nagy kört.

Egy egyik sem lett a az év mit tudom én 10-20 megkatározó filmje között, de de voltak jó élmények.

Ez vicces, amtad ezt a ezt a volt belőle egy jó kép, vagy most ahogy megnéztem a villamoson a a kritikusok hete programját, ott is rögtön már így a az egyetlen kép alapján így így volt valami véleményem arról a film.

Tényleg ez annyira fontos megválasztani azt az egy ilyen ilyen sajtófotót, amit kiadsz a filmből, mert hogy tényleg, hogy vannak ilyen teljesen ilyen jellegtelenek meg vannak, ami ami már csak az az egy kép alapján tökre izé kedvet kapsz hozzá.

Persze, hát ez nagyon meg hát sokszor van olyan, hogy hogy az a az az egy kép, amit akkor kihoznak, az egy utána egy fél évig, vagy egy évig az lesz a kép, amit mindenhol látszik.

Nyilván főleg ilyen hollywoodi példák jutnak eszünk, mert hogy a a Killers of the Flower Moonnál volt az, hogy volt egyetlen kép, amit viszont két évig, vagy nem tudom meddig volt az a és hogy a a vetítésen, amin sajnos én nem nem voltam ott, azóta is a nagy traumati traumá kandi traumám, de azt mondtátok, hogy hogy megtapsolták az emberek, amikor ez a ez a kocka ott feljött a a Vásznon, meg ugye a Will című borzalmas Aronovski filmből is így nagyon-nagyon sokáig azt az egyetlen képet láthattuk csak és ez kánál kánnál is tényleg az van, hogy úgy utána gyakran ezek a filmek hónapokkal később jönnek ki és akkor a a ami az első promo fotó volt, az az alapján kell beazonosítani a filmet adott esetben a hat-hét hónappal később is.

Egyébként érdekes, hogy hogy én pont most az pár nappal ezelőtt néztem meg az utolsó tavalyi káni filmet, ami amit nem tudom, hogy te ott láttál-e, de gyanítom, hogy nem.

Ez az iráni film ez a Szent Füge magja.

Nem, azt itt láttam a Korbinban.

És hy az azt berakták így utolsó napra, és akor volt egy ilyen ilyen nagy buz, h hogy az az lesz a fesztivál legjobb filmje.

És mivel a tavalyi tavalyi versenyprogram az kicsit ilyen csalódás volt, hogy így mindig így vártuk a nagy duranást, ami így valahogy nem akart jönni napokig, és közben a azt hiszem, hogy a Bognár Pétertől jött először, de utána másoktól is jött ez a ez a bassz, hogy azért nem jön, mert az utolsó napon fog jönni, és hogy ez az iráni film film lesz a a legjobb film a a fesztiválon.

És én ezt most néztem meg múlt héten rendes moz forgalmazásba.

Hát nem volt szerintem egyébként a tavalyi felhozata a legjobb filmje egyértelműen.

Viszont érdekes volt, tehát örülök, hogy hogy megnéztem.

Viszont nagy büntetés is lehetett azt megnézni az utolsó napon annak, aki még ott maradt, mert mert tényleg egy ilyen három órás elég néző, próbáló film.

Ö, viszont amit ezzel mondani akartam, az, hogy tényleg amikor elmegyünk Kámba, utána tényleg a következő egy év filmtermését láthatjuk, mert mert nagyon sok film van, ami ami tényleg csak hónapokkal később kerül a moziba.

És és én tényleg azt látom, hogy hogy még most is, tehát hogy egy évvel később áprilisban, májusban is vannak olyan filmek, amiket tavaly először Kba lehetett megnézni.

Most gondolkoztam ezzen, hogy hogy Kannak mintogyha soha nem lett volna ilyen rossz korszaka, legalábbis a a abb évben, mióta én követem, így nem volt az, hogy át most így így pár éve így ilyen izé le lecsúszóban van kám vagy valami, hog voltak gyengébb évek.

Méghozzá amikor mi elkezdtünk ugye 2005-ben voltál te először én 2006-ban, és akkor elkezdtünk elni szerintem az egy nagyon jó korszak volt, és utána szerintem így a olyan 10 11 környékén lehet, hogy hogy így egy-két évet tévedek, de szerintem volt egy ilyen időszak, amikor így úgy jöttünk haza, hogy a legjobb film, amit láttam, az az X mellék szekcióban lévő román film, amiről senki má nem hallott volt, és és semmilyen másnagyobb durranás nem volt, és szerintem akkor így kicsit így el is kezdték temetni, főleg így a hollywoodiak nem nagyon vitték már a filmeket mindig összefüggött ez, hogy milyen az amerikai jelenlét Kba.

És volt ilyen, hogy a egyetlen amerikai film volt Kamboa, a Fair Game Shom Pennel és Neomivalcal, ami egyrészt nem egy nagyon egy nem egy rossz film, de nem is különösebben kiemelkedően jó.

Most Neomivalc megpen sem épp egy izé Brangelina szintűek voltak.

Tehát, hogy hogy szerintem volt ott egy ilyen időszak, amikor a Hollywood stúdiók nem akartak áldozni arra, hogy k vigyék a a filmiket, és akkor a a kni szervezőknek meg így akkor így kicsit így újra kellett definiálni magukat, hogy akkor mi a világ filmtermésébőből fogunk szemezgetni, amit szerintem tök jól csinálnak, viszont nyilván azzal nem lehet a megtölteni, tehát hogy azzal nem lehet címlapra kerülni feltétlenül, hogy hogy volt itt egy tök jó kambodzsai film.

Akkor nekem megszépíti a az emlékezet ezeket a a a az éveket.

Ö de mindenesetre azért ö a a az biztos, hogy hogy most egy erős időszakban van, vagy legalábbis a a ebbe a 2025-ös fesztiválba úgy megy bele, hogy hogy ereje teljében.

Hát most szerintem teljesen és az egekben voltak az elvárások az idei évvel kapcsolatban, és szerintem ez megint kicsit hollywooddal van összefüggésben, mert az utóbbi években tényleg olyan filmeket mutattak be Kba, amikről utána egész évben beszéltünk.

Az egyik ilyen volt a már említett Killers of the Flower Moe, amit Martin Scoris személyesen szeretett volna Kba bemutatni.

Akkor 2019-ben még ott volt Tarantinótól a a volt egyszer egy egy Hollywood.

Tehát ezek ezek szerintem alkotói döntések, hogy ők ők Kba szeretnék vinni, mert a a szerintem a stúdiók azok általában jobban szeretik így ezt a Velence Torontó vonalat, mert ez így az Oscar szezonnak a a kezdete.

De most az előző évben pedig valahogy úgy alakult, hogy az Oscar szezon az ez az ténylegesen Kba kezdődött el.

És az Annóra, amiről szerintem soha senki nem mondta volna meg K előtt, hogy ez egyáltalán ilyen tényező lesz a az Oscar szezonban, nem hogy megnyeri végül a legjobb filmdíját, de miután K után se mondta volna, én emlékszem, hogy azt mondtuk volna, hogy hú ez ez legjobb film Oszkára lesz jelölve.

Ön akkor már gondoltam, hogy jelölve lesz, meg azt is gondoltam, hogy a subszens előtt ö ilyen valószínűleg ilyen nagyobb jövő áll, mint mint amit ott előtte gondoltunk volna.

De de azt én se, tehát hogy én biztos voltam benne, hogy akkor majd jó voltak ezek a ez ilyen tök jó kis alternatív filmek, aztán majd Velencébe bemutatnak egy rakás ilyen kosztümös drámát, meg ilyen izé Angelina Zsoli, mint Maria Kes ami egyébként nem egy rossz film, de de érdekes, hogy erre most már nem nagyon rezonálnak az Oscar szezonban se, hanem tényleg így így ott találtuk hirtelen magunkat, hogy a Demuros Body Horror volt az egyik legkomolyabb tényező az Oscar szezonban.

Szerintem ő nagyon-nagyon közel került ahhoz, hogy végül meg is nyerje a legjobb színésznő Oszkárt, és akkor tényleg így meg ott volt az Annóra.

És hát szerintem egyszerűen valószínűleg nem voltak jobb ilyen stúdiófilmek idén, és ezért kellett ezekhez nyúlni, amik szerintem az Annóra is, a subszensis meg mondjuk a a brutalista, amit ugye amit mondjuk Velencébe mutattak be, de az is egy ilyen egyáltalán nem egy tipikus Oszcar film volt, hogy azért kellett ezekhez nyúlni, mert mert egyszerűen ezek a az ilyen nagyobb költségvetésű ilyen ilyen bevált nevek, ez a nem tudom, Ron Howard féle vonal, ez ez valahogy így ki kikopott, és hogy már tök nem erre rá szezonálnak, meg közben a az Oszká szavazói azok is ilyen sokkal nemzetközibbek lettek, sokkal fiatalabbak lettek, tehát hogy hogy hogy így megváltozott a így a a helyzet, és most már tényleg emiatt K felértékelődött, és most szerintem ezért azt gondolták, hogy idén ami bekerül Kba versenyprogramba, abból simán lehet az új anóra, vagy simán lehet az új Parasite is.

És a perzem ebből szemó még jobb példa élősködök, mert az meg ráadásul úgy tudott legjobb filmkát nyerni 2019-ben, hogy senki előtte még soha nem volt olyan film, ami nem ameriként tudott volna vagy nem angolul nem angol nyelvűként tudott volna Oszká nyani és az ott is az volt, hogy mennyerte az aranypámát.

Aztán szépen hónapok alatt egyre többen látták, egyre nagyobb rajongótáborút.

És aztán végén már nem volt kérdés, hogy az az fogja kapni a a vagy hát végül is kérdés volt, mer de de így utólag szólva szerintem nyilvánvaló volt, hogy tényleg a abba a szezonban az volt a a legerősebb film, meg így nagyon-nagyon imádták, tehát hogy végül azért már annyira nem volt meg nagy meglepetés, hogy hogy el tudott menetelni odáig.

És éppen ezért szerintem most idén nagyon sokan azt várták, hogy akkor igen, az Oscar Szezon az most kezdődik április 10-én, amikor bejelentik a Kunni versenyprogramot.

És akkor ehhez képest amikor bejelentették akkor akkor nem, hogy nem volt ott az új Paul Thomas Anderson film, amit szerintem mi egy ponton így…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mi jó lesz idén Cannes-ban?”

Miről szól ez az epizód: „Mi jó lesz idén Cannes-ban?”?

A műsorban Onozó Robi és a házigazda, Varga Ferenc a Cannes-i filmfesztivál hivatalos programját vitatják meg. Részletesen elemzik a verseny- és mellékszekciók filmjeit, különös tekintettel a Kritikák Hetére és a Rendezők Két Hete programjaira. Szó esik az új, kevésbé ismert… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mi jó lesz idén Cannes-ban?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Onozó Robi, Orga Ferenc, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Mi jó lesz idén Cannes-ban?”?

Fő témái: cannes-i filmfesztivál, cannes, filmipar.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mi jó lesz idén Cannes-ban?”?

Megjelenés: 2025. 04. 19.. Hossz: 1 óra 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/mi-jo-lesz-iden-cannes-ban

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból