Filmklub podcast

"Nem akarom az ujjamat nyomogatni a sebbe" - Moskát Anita

· PT1H50M28S

Összefoglaló

Moskát Anita író a Filmklub podcast vendége, aki eddig három regényt és egy novelláskötetet publikált. A beszélgetés során szó esik a happy endhez való viszonyáról, az íráshoz szükséges inspirációról és a kivárás fontosságáról. Anita elmeséli, hogyan születnek az ötletei, miért…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2025. 05. 11.
Hossz
1 óra 50 perc
Szereplők, említett nevek
Moskát Anita, Varga Ferenc
Témák
irodalom, írás, regények
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Zene] Szervusztok kedves hallgatók!

Ez a Filmkub podcast soron következő adása.

Mai vendégem Moskát Anyita író, aki eddig három regényt írt. 2014ben a Bábel fiait, egy évvel később a Horgonyhely címűt, négy évvel később az Irhais bőrt, és most már azóta eltelt hat év, és várjuk a következő regényét.

De azért időközben 2022-ben megjelent a hazugság tézisei című novellás kötete.

Ez hogy így mondom a az évszámokat a a könyveid mellé, ez milyen érzés neked?

Tehát, hogy így szoktál erre gondolni, hogy hány év telt el két könyv között, hány könyvre lesz még időd az életben?

Szoktam, de nincs bennem például mondjuk olyan nyomás, hogyha én nem jövök ki nem tudom, három évente egy könyvel, akkor mondjuk elfelejtenek az olvasók.

Tehát a legjobban szerintem a kiadók akkor örülnének, hogyha ilyen egy-két évente írnál egy könyvet, folyamatosan beszélnek rólad, de szerintem ez túlzás.

Szerintem bennem nincsen egy-két évente egy könyv.

Én akkor írok könyvet, amikor könyvet akarok írni, és van elég mondanivalóm hozzá.

És az, hogy mondjuk hogy jelentek meg, ez sokkal sűrűbb, mint ahogy ezeket megírtam.

Tehát amikor a első regényem megjelent a Bábelf fiai, akkor a horgonyhely már rég kész volt.

Tehát azért is tudtak ennyire sűrűn egymás után megjelenni. az irhais bőrra megdolgoztam, vagy öt évet, nem tudom, abba kicsit bele is őrültem, és nekem kellenek ilyen nem írással töltött idők is.

Tehát én nem tudok folyamatosan írni, nem vagyok az a típus, aki befejezi az egyik könyvet és akkor másnap elkezdi az újjat, hanem mondjuk másfél évig nem írok egyetlen sort sem.

És tudod előre, hogy hogy miket akarsz írni, vagy muk van mondjuk nem tudom négy-öt ötlet a fejedben, vagy csak mindig a következőt tudod?

Amin most dolgozom, az 2012-es ötlet, azt hiszem, tehát hogy viszonylag régi egyszerre jött az irhés bőröt ötletével, tehát hogy ilyen nem is tudom, egy hónapon belül.

És akkor nagyon sokat gondolkoztam, hogy melyiket írjam meg, és szörnyen zavaró volt, hogy két ötletem van.

Itt most választanom kell, nem szeretek választani.

Én azt se szeretem kiválasztani, hogy mit együnk ebédre, vagy mit vegyek fel, vagy nem tudom.

Ez ilyen stresszes, hogy dolgok közül kell választanom, és akkor azon szorongok, hogy a másik választás jobb lett volna, és végül akkor az irhais bőr mellett döntöttem, és így nem tudtam egyáltalán, hogy meg fog-e ez az ötlet várni, vagy még érdekelni fog-e, mire megírok egy monstrumot.

És én lepődtem meg a legjobban, hogy ez még mindig érdekel.

És most ez az utolsó ilyen nagy ötletem, ami Talonban van.

Tehát nincs 25 másik egyegyzet fájban kisebb ötletek vannak novellákhoz vagy ilyen hangulatok, de hogy azokat nem tudom, még még várom, hogy összekattanjak valamivel, és nem frusztrál, hogy nincsenek csatasorba állítva.

Azt mondtad valahol, hogy hogy te szeretsz ilyen nagy műveket létrehozni.

Én pedig néha azt érzem már egy egy cikknél is, hogy hogy olyan sok a a mondanivalóm, és nehéz úgy kicsit olyan, mintogyha egy lenne egy ilyen mondjuk egy nagy medencényi víz, és azt próbálnám egy ilyen ilyen tűhegynyi lyukon így így át átszűrni, tehát hogy olyan sok a a gondolatom a a dologról, de mégis mondatokat kell írni, és valahogy így bele kell foglalnom abba a szövegbe, hogy téged ez nem frusztrál, hogy egy ilyen egy ilyen nagy gondolat van ott a a háttérben, amit így így így mondatokká kell alakítani.

Dehogynem, ez frusztrál a legjobban.

Csomóíró nagyon szeret sztorikat elkezdeni, merthogy akkor még van egy ilyen lendülete, meg inspiráltnak érzi magát.

Én utálok sztorikat elkezdeni, mert ott ezt érzem, hogy van egy univerzum, és akkor ki kéne markolnom belőle valami keveset, és annyiféleképpen ki tudnék markolni, vagy nem tudom, hogy melyik keveset kell kimarkolni, vagy hol kell ezt elkezdeni.

És emiatt mondjuk van, hogy nagyon sokszor elkezdem a sztorit, megírok belőle nem tudom 20-30 oldalt, és aztán rájövök, hogy ez rohadtul nem az, ami amiért valójában elkezdett érdekelni ez az ötlet, és akkor félreteszem egy évre, vagy vagy még többre.

Emiatt nem is szeretek így nagyon ilyen work progress dolgokról beszélni, mert úgyis teljesen más lesz.

Szerintem amin most dolgozom, egyszer lenyilatkoztam, hogy ez egy ilyen egy nézőpontos regény lesz e/1-es narrációval.

És most öt nézőpontnál járok, és egy tök bonyolult szerkezetnél.

És erre szűkült le az, hogy annyiszor megpróbáltam elkezdeni, jó, ez mégse lesz jó.

Nem ezt akarom elmondani, de hát nem emiatt kutattam egy csomót, és nem tudom, elolvasok 15-20 könyvet, elmegyek néhány tanfolyamra, gondolkozom, építgetem fejben a világot, és akkora a fejemben, hogy hogy nem tudom, 50 könyvet írhatnék belőle, és ki kell találnom, hogy melyik az az egy könyv, amit meg akarom kiírni, és ez rohadt nehéz.

És amikor eljutok mondjuk a kéziratnak a feléig, akkor is szoktam azt érezni, hogy ez megvan.

Addig nem tudom, hogy tényleg ezt a könyvet akarom-e megírni, amint dolgozom.

És hogyha te ennyire durva kutatásokat végzel, hogy még tanfolyamokra is beiratkozol egy könyvhöz, akkor honnan tudod, hogy hogy mikor elég?

Tehát van egy ilyen pont, hogy azt mondt, hogy na most már ebbe a világba úgy ismerős vagyok, és akkor elkezded írni.

Van olyan, hogy túlkutatok valamit, tehát van olyan, amit azért nem írtam meg.

Az egy ilyen novelda, kisegény, nem tudom micsoda lett volna, amiben nagyon sok matematika kellett.

Egyáltalán nem értek a matematikához, de egyébként az öcsö matematikus, szóval adott könyveket, meg megnéztem videókat, meg nagyon képeztem magam, és teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a sztori iránt.

Tehát azt éreztem, hogy már nagyon sokat tudok a nem euklideszi geometriáról, de elvesztettem azt, hogy így mi a nem tudom szikra a sztoriban, és szerintem azt soha nem fogom már megírni.

Pedig amúgy jó ötlet volt, meg izgalmas, meg eseri terek lettek volna benne, meg nem tudom.

Tehát, hogy szerintem lehetett volna vele dolgozni, de onnantól, hogy így nem nincs kapcsolatom, onnantól, hogy én nem dolgozom vele.

És ez azért kell neked, hogy hogy ne legyen benne hiba, tehát hogy ne mondhassa senki azt, hogy az nem úgy van.

Dehogyis, erre nem szoktam gondolni, miközben még egy történetet felépítek.

Hát mivel ez egy fiktív világ, ezért azt érzem, hogy a fejemben kell megalapoznom, hogy ez a fiktív világ hogyan működik és hogyan létezik, mint a jéghegynek a csúcsa, hogy amit bele kell tennem a sztoriba, az csak a jéggynek a csúcsa, de hogy valamennyire értenem kell, hogy hogy működik, mert különben különben a legalapvetőbb dolgokat nem tudom megírni, hogy milyen az, hogy valaki felkel és csinál egy kávét, merthogy ebben a világban minden kicsit más, mások a hasonlatok, más a kultúra, más a nem tudom, más az utca.

Tehát, hogy értenem kell egy ilyen háttértudásként.

És amikor már úgy mozgatok benne szereplőket, mintogyha a mi valóságunkban mozgatnám, akkor tudok írni róla.

És nekem ehhez a valóságérzékeléshez kell az, hogy sokat kutassak.

Tehát akkor az nem zavar, hogyha hülyeséget írsz?

Biztos, hogy nagyon sok hülyeséget írok.

Nyilván nem akarok hülyeségeket írni, de hogy nem sosem fogok úgy érteni a matematikához, mondjuk, hogy bátran matematikusokról írhassak, vagy sosem fogok a joghoz úgy érteni, vagy nem tudom, most és a főzésről tanulok nagyon furcsa dolgokat, egyáltalán nem tudok főzni.

Nyilván le fogok bukni, hogy hogy nem tudok főzni, de de nem érdekel.

Tehát, hogy egy ilyen illúziót szeretnék megteremteni.

Én azt hiszem, hogy befogadóként sem vagyok az, aki így nézi a hibákat, mondjuk egy filmben, vagy egy könyvben, hogy ez a valóságban nem is így van.

Én az illúziót szeretném átadni is, meg megkapni is, amikor fogyasztok egy történetet.

Volt egy olyan megnyilvánulásod, amiből én arra következettem, hogy hogy téged rohadtul zavar, hogyha a könyvedben mondjuk egy nyomdahiba van, vagy egy vagy egy vagy egy elütés.

Minden könyvemben nagyon sok elütés van.

Ahogy megjön a nyomdába és felütöm.

Az első dolog, amiről az ujjam rámegy egy elütés, ez 100%.

Viszont előtte, mondjuk nyomdábaadás előtt én nagyon sokszor át szoktam nézni már a betördelt fátt és mondhatjuk azt, hogy akkor így mániákusan keresgélek, de hogy nem azért, hogy ha lesz benne, akkor én össze fogok omlani, hanem hogy minél jobb legyen az, amit kiadunk a kezünkbe.

És amíg lehet rajta változtatni, addig igyekszem rajta változtatni, de utána nagyon könnyen túllépek.

A legtöbb Ros úgy kezdi a a karrierét, hogy elkezd utánozni valakit.

Vagy hát biztos, hogy tudat alatt utánoztam írókat, fogalmam sincs.

Engem számítógépes játékok is lettek meg.

Volt egy számítógépes játék, amivel nagyon sokat játszottam.

Igazából előbb játszottam, mintogy megtanultam volna olvasni, és nagyon későn szerettem megolvasni.

Szóval, hogy nekem ilyen nagyobb játékos múltam van, és a Heroes 3 volt az, aminek vagy Heroes 4 mindig összekeverem.

Nem hiszó végigvittem az egyik kampányát, és így nagyon nem tetszett. nem tudom, béna volt-e, vagy a karaktereket kezelte, és akkor én elkezdtem elképzelni, hogy mi lenne, hogyha ezeket a karaktereket én irányítanám.

És az első regény, amit nem tudom, otthon így a fióknak írogattam, az ebből fejlődött ki, és aztán már nagyon megcsavartam a karaktereket, meg meg nem is azok voltak, meg mások lettek a konfliktusok, meg elkezdtem hozzá világot építeni, de hogy ebből inspirálódott, nem pedig mondjuk nem tudom, nagyon sok Steven Kinget olvastam, de sose volt meg az a vágja, hogy akkor írjak egy olyan könyvet, mint Stepen King, sőt szerintem soha nem is írtam olyasmit, ami ami mondjuk tipikus Steven Kinges lenne.

Ennek ellenére nyilván lehet a hatását érezni abban, ahogy ahogy írok, amilyen a tempója, vagy ahogy mondjuk szereplőket ábrázolok, de nincsenek, nem tudom, nem írtam horrorszállós sztorikat, vagy vagy ezeket a tipikus kinges elemeket én nem használtam soha.

És így maga a a fogalmazás, mert szem azért ez inkább arra vonatkozik, hogy hogy a mondatokat írni.

Talán a Bradbury mondta, hogy két millió szót kell megélni ahhoz, hogy saját stílusod legyen, és minden, ami előtte történik, az csak ilyen tapogatózás arra, hogy ez összeálljon.

Bár mondhatnám azt, hogy én egy csomót másoltam a nagy írókat, és akkor így abból alakult ki, nem?

Szerintem én borzasztóan stílustalan voltam, tehát hogy hogy az első ilyen szövegek szerintem abból semmiféle tehetség vagy vagy nem tudom, nem tűnik át.

Szóval nagyon egyszerűen és funkcionálisan írtam.

Semmiféle stílus nem volt még másolt sem.

És most van olyan dolog, amitől még félelsz, hogy amit így nem mersz írni, vagy ahogy nem mersz írni.

Hát attól félek, hogyha van egy ötletem, akkor azt nem fogom tudni jól megírni.

De amikor elkezdem írni, akkor nekem kell kitalálnom, hogy ezt az adott ötletet hogyan lehet jól megírni.

Hiába írtam meg nem tudom hány regényt, meg nem tudom hány novellát, de minden egyes új sztorinál mintha először csinálnám.

És nyilván ez nem igaz, mert fel tudok építeni jeleneteket, tudok írni párbeszédeket, írtam már különböző stílusokban és a többi, de hogy azt, hogy azt az adott sztorit hogyan kell megírni, azt ott kell kitalálnom.

És ilyenkor mindig megvan az a félelem, hogy nem fogom tudni kitalálni, túlbonyolítom, vagy rossz eszközöket használok, vagy a saját eszközeimet másolom.

Tehát én például nem szeretném azt, hogy mondjuk két regényt ugyanúgy írjak meg, hogy jaj, ez bevált múltkor, akkor húzzuk elő.

Erre is jók az azok, hogy hogy ilyen szünetek vannak a regények között, hogy egy kicsit elfelejtem azt, hogy hogyan írok rutinból.

És azt hiszem, ettől a rutintól félek a legjobban, hogy ne egy kapta fára gyártsam ugyanazokat a sztorikat.

És az, hogy hogy írtál a a fióknak több regényt is, ugye egy gyerekkorodban, hogy ehhez így hogyan vetted a a bátorságot, hogy te egy regényt fogsz írni, meg regényeket fogsz írni, mert azért szerintem ettől így így sokan félnek.

De hát ebbe én így nem gondoltam bele, tehát hogy ez egy ilyen nem tudom ártalmatlan dolog, vagy titokban csináltam, tehát hogy nem akartam senkinek elmondani, mert attól féltem, hogyha elmondom, akkor m mindenki kérdezg, és hogy állsz a regényeddel, és mikor olvashatjuk el, és befejezted már és akkor nem tudom, feladom a 10. oldalon, és az mennyire rohadtul béna, hogy be kell vallanom, hogy hát ezt már feladtam.

Úgyhogy az első regényemet, ami egyébként rohadt hosszú volt, tehát hogy egy 1 millió leütéses kéziratról beszélünk, az mondjuk 600 oldal, vagy vagy nem tudom, tehát hogy nagyon hosszú volt.

Azt teljesen titokba írtam meg, és amikor mondjuk hazajöttek a családtagjaim, akkor gyorsan kikapcsoltam a számítógépet, vagy átkapcsoltam valami másra.

Ilyen kamufáj neveket adtam, hogy fizika házi meg meg nem tudom, tehát hogy nehogy feltűnjön valakinek, hogy írtam egy regényt.

És amikor az elsővel kész voltam, akkor mondtam el, azt hiszem, egy-két embernek, mert akkor már úgy éreztem, hogy ez már ilyen komolyan vehetőbb dolog, hogy akkor be tudtam fejezni egy regényt, nem is rövidet.

Mennyire félsz attól, hogy hogy elveszik a a amit írtál?

Most pont láttam egy egy filmet, és basszus nem érzem, hogy melyik az, de hogy hogy az volt, hogy a a fickó írt egy egy könyvet, és csak egy példány volt belőle, és a a valami összeveszett a a barátnőjével, és ő fölszállt a csaj a az ilyen kompra.

És akkor onnan a kompról így elkezdte így oldalanként beledobni a a regényt a vízbe.

Hát azt hiszem, hogy nincs elég backup mentésem ahhoz, amin dolgozom.

El szoktam néha magamnak küldeni emailben.

Ennyi az, amit az ügy érdekében.

Szóval nem biztosítom túl a dolgokat.

Ö nagyon vicces, amikor elkezdődik mondjuk a szerkesztési folyamat, meg amikor elkezd ez könyvé alakulni, akkor el szoktam kezdeni attól félni, hogy meg fogok halni, mielőtt ez elkészül.

Ez ilyen teljesen irreális félelem, de hogy így bennem szokott lenni ebben a véghajrában, amikor így nagyon intenzíven nagyon csak erre figyelek, megszűnik a kővilág, csak…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Nem akarom az ujjamat nyomogatni a sebbe" - Moskát Anita”

Miről szól ez az epizód: „"Nem akarom az ujjamat nyomogatni a sebbe" - Moskát Anita”?

Moskát Anita író a Filmklub podcast vendége, aki eddig három regényt és egy novelláskötetet publikált. A beszélgetés során szó esik a happy endhez való viszonyáról, az íráshoz szükséges inspirációról és a kivárás fontosságáról. Anita elmeséli, hogyan születnek az ötletei, miért… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Nem akarom az ujjamat nyomogatni a sebbe" - Moskát Anita”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Moskát Anita, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Nem akarom az ujjamat nyomogatni a sebbe" - Moskát Anita”?

Fő témái: irodalom, írás, regények.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Nem akarom az ujjamat nyomogatni a sebbe" - Moskát Anita”?

Megjelenés: 2025. 05. 11.. Hossz: 1 óra 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/nem-akarom-az-ujjamat-nyomogatni-a-sebbe-moskat-anita

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból