Filmklub podcast

"Nem látnak furfangot mögöttem" - Hermányi Mariann (Ma este gyilkolunk, A brutalista, Hunyadi)

· PT48M39S

Összefoglaló

A Filmklub podcast évadzáró minisorozatának vendége Hermányi Mariann színésznő, aki a 2024-es évet rendkívül eseménydúsan zárta. Főszerepet kapott a "Ma este gyilkolunk" című mozifilmben, amelyben Adrien Brody és Guy Pearce mellett játszott. Oscar-esélyesnek tartott filmje az "A…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2024. 12. 28.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Hermányi Mariann, Adrien Brody, Varga Ferenc
Témák
színészet, filmek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szervusztok kedves hallgatók engem varg ferencnek hívnak ez a filmkub podcast évvégi miniorozatának újabb része amiben olyan emberekkel beszélgetek akiknek húzós évük volt 2024-ben és egy ilyen ember hermányi marian is aki tavaly tűnt fel a besugó című sorozatban idén pedig főszerepet játszott a ma este gyilkolunk című mozifilmben közös jelenete volt adrian brodyval és guy pierceel a brutalista című filmben amit a az egyik legnagyobb oszkár esélyesként emlegetnek mostanában látható volt továbbá a az árulók című vetélkedő realityben és a hazatalálsz című napi sorozatban illetve elszerződött a centrál színház társulatába és ezt a beszélgetést a centrál színház öltözőjében vettük fel úgyhogy ott volt velünk marián kut ája is de ő csöndben maradt ez a podcast hallgatói támogatásokból tartja fenn magát úgyhogy ha tetszik ez az adás akkor kérlek támogass minket vagyis engem a patreon.com/filmc podcast oldalon köszi előre is és akkor jöjjön hermány [Zene] marian és tudsz énekelni hát figyelj el tudnál énekel egy kicsit a a maest gyilkolunknak a szeretem keresem című dalából természetesen az a kedvenc slágerem azt hiszem ebből az évből innen is üdvözlöm tövish házi ambrust ezt a számot nekiküldöm speciálba a capella verzió várjál hogy kezdődik ez szerelem szerelem szerelem keresem keresem keresem keresem szerelem szerelem szerelem keresem keresem keresem keresem l jó istenem csak azt látom magam előtt hogy a pál andris meg a keresztes domi mit művel abban a jelenetben hát köszönöm szívesen ez az én hangi tudásom [Zene] szia mariann szia itt a centrál színházba olyan jó fej mindenki t hog íy bejöttem így mondtam a recepciós vagy portásnak hogy miért jöttem és akkor így beírt aztán bementem és így mindenki í köszönt nekem ott a a büfébe ilyen kedvesen szóltak hozzá meg így elcsatangoltam és akkor így bementem a színház és akkor kérdezték hogy miben segíthetek és akkor tudod tudod így így egy picit sem volt rossz fej senki hanem ilyen gyakag il befogadtak ilyen furcsa fiú aki ott üldögél a büfé sarkában neked is ilyenek a tapasztalataid itt nekem abszolút ilyenek meg én még amikor kicsi voltam akkor én én dolgoztam itt szóval igazából én én már jó régóta ismerek itt embereket és valahogy ez az atmoszféra ami általában a centrál színházat jellemzi ez abszolút ez amit mondtál hogy hogy az embernek így van kedve itt lenni nevetés hatszik ki a próbatermekből nagyon jó a hangulat a büfében mindenki névről ismeri a másikat tehát hogy ez egy ez egy nagyon családias hangulatú hely milyen volt ez az éved hát hullámzó hullámzó volt nagyon mind min magánéltilleg mind szakmailag mind mind a közéletet tekintve szóval azt érzem hogy most borzasztó izgalmas volt minden szegmense az életemnek és azt érzem hogy most jól megérdemelten fogok bgltől tele léve feküdni egy kanapén mert elfáradtam nagyon minden szempontból azt hiszem hogy mi még tavaly év végén ilyen december végén beszélgettünk utoljára és akkor volt az hogy lesz ez a haza találsz című napi sorozatnak a második évada a ahol neked ilyen fontosabb szereped volt az akkor volt igen igen az ki is jött ott ott egy anyukát játszottam aki elhagyja a gyerekét majd egyszer csak betoppan a család életébe újra és egy napi sorozathoz egyébként egyáltalán nem illő karaktert vogy nem illően mély karaktert tudtam játszani ami tök nagy szerencse szerintem és tele volt plakátolva a fejemmel a város egy borzasztó előnytelen képet raktak ki és minden ismerősön felhívott hogy h hogy nézek ki tehát hogy hogy lehet engem ennyire eltüntetni saját magamból idén jött ki az első olyan mozifilm aminek te voltál a főszereplője ez volt a ma este gyilkolunk és ezt te te először veszprébe láttad én szeretem magamat nézni nagyon mert mivel nem igazán tanultam filmszínészetet ezért nekem magamnak kell rájönnöm arra hogy hogyan kell használjam ezt az arcot ami nekem van és mivel teljesen máshogy kell kifejezni az embernek magát filmenmen mint színházban ezért itt egy lehetősége van hogy elkezdi elemezgetni magát és nézi hogy különböző emóciókat az ő arca hogyan bírál vagy hogy nem bír el és én nagyon szeretem visszanézni magamat mert akkor tudom kontrollálni hogy mi működik és mi nem és amikor végre beletalálok valamibe akkor annak nagyon tudok örülni és akkor nagyon boldog vagyok amikor meg valami nem sikerül akkor azt nézegetem hogy miért és megpróbálom megjegyezni hogy legközelebb amikor kamera elé kerülök akkor mire figyeljek az volt még egy még egy ilyen furcsa dolog ezzel a filmmel kapcsolatban hogy mintogyha így így így elengedték volna ennek a ennek a filmnek a kezét olyan furcsa hogy ez egy ilyen nagy tele van sztárokkal meg meg egy ilyen közönségfilm de valahogy mégis úgy úgy úgy úgy kijött és úgy úgy nem volt gazdája mintha tehát egyetlen interjút nem olvastam a a a kern andrással aki a főszereplője a film de ak veled se szerintem tehát te se szóal hogy hogy hogy úgy úgy úgy meg kijött ez a film de mintha így nem lett volna na volt egy interjú nap pedig egy sajtónap amin te is ott voltál azt hiszem mert utólag írtál nekem hogy hogy hogy hogy láttad a filmet és akkor mi ott utána sok-sok újságíróval összeültünk beszélgetni valójában a feléről kiderült hogy nem újságíró hanem valamilyen influencer és ezek az interjúk így itt-ott így elvesztek mindenféle egészen furcsa platformokon de készültek egyébként interjúk de az tény hogy hogy nehezen fellelhetőek ezek szóval kicsit kut atnom kell nekem is hogyha hogy meg akarom találni hogy hogy mi lett személyes interjúból én viszont rengeteget adtam amiről amiben ezekről a dolgokról beszélek mint a film vagy a színház az talán nem tudom 20-25 interjútattam az elmúlt másfél hónapban de azt én is érzem egyébként hogy hogy ez a film elkészült megszületett de valahogy az anyukája magára hagyta és hogy így anyátlanul most ez a film ilyen nem tudom így össz-evissza kóborol tehát nekem is megvan ez az érzésem hogy valahogy elengedték a kezét a filmnek ahogy nézem a hirdetések sem sem ömlenek mint ahogy egyéb magyar filmek kapcsán hát igen van ilyen előfordul ilyen most most ez így így történt és te meg megtapasztaltad rögtön ezzel a ezzel a filmmel azt hogy hogy hogy hogy benne vagy egy filmben ami nem valami jó tehát ezt azér kimondhatjuk viszont amit csinálsz benne az meg az meg teljesen korrekt és akkor hogyan ajánld az embereknek ez ezekkel együtt én azt szoktam mondani meg azt érzem hogy hogy akár rossz akár jó egy film nézzük meg nézzétek meg és akkor utána dumáljunk róla mert elvileg a filmnek ez lenne a lényege hogy valami gondolatot ébrázt legyen az jó gondolat vagy rossz gondolat és ez a ez a film is rengeteg beszélgetést indukált amiben én részt vettem és tényleg ezt tudom ajánlani hogy érdemes megnézni én mint színész meg meg a a kollégáim nem csak színész kollégáim hanem a hanem a stábbéli kollégáim az operatőrök a kellékesek a sminkesek mindenki ő a legjobb formáját igyekezett hozni és az hogy ez végül szerencsés vagy szerencsétlen csillagzat alatt áll össze az már sajnos nem a mi resortunk vagy a mi felelősségünk én azt érzem hogy hogy én szerintem mindent megtettem az ügy érdekében és aztán szerintem mindenki maga eldönti hogy hogy neki neki ez tetszik vagy vagy sem sok ember van aki aki kitépte az összes haját miután megnézte ezt a filmet hogy botrányosan rossz valaki meg azt mondta hogy kifejezetten jól esett megnézni ezt a filmet egy nagyon-nagyon nagyon rossz munkahét után és hogy nagyon-nagyon jól esett ez az egész nosztalgikus volt és egyszerű és nagyszerű szóval hogy én már félve mondanék egyébként véleményt bármiről főleg akkor hogyha részt vettem benne mert ez egy nagyon elfogult nézőpont igen meg szerintem abba tényleg van egy ilyen egy ilyen tök tök rosszzáis hogyha ha valaki így rosszat mond egy egy olyan filmről amiben benne van és ez még így még még még kint van a mozikba tehát hogy hogy ezt mondjuk így te te így hogy hogy hogy raktad el magadban hogy nyilván gondolsz valint a filmrő amogy megnézed de akkor hozzá jön még az a csomó élmény amit szereztél miközben csináltad és akkor ebből az egészből így összeáll valamilyen csomag nekem ugyanannyira visszás hogyha valaki így nagyon-nagyon szereti a filmjét és azt mondja hogy figyelj ebben az alakításomban nézd meg engem mert ilyen színészt még nem láttál de hogy amit tehát amit én képviselek 2024-ben mint filmszínésznő az a valami tudod és így j most nyilván túlzok de hogy engem rohadtul idegesít az idvezült mosolyú stáb és a színészek akik lenyilatkozzák hogy szeretem csapat szeretem meló és imádtam és rengeteget tanultam és nézzétek meg én minden este megnézem tehát hogy ez is így akkora hazugság egyébként főleg hogy vettem részt olyan forgatáson ahol mondjuk a főszereplő kislány majdnem felmondott háromszor a filmben mert undorítóan bántak vele majd amikor kijött a film minden instagram felületen minden kép alá odaírta hogy hogy élete legjobb munkája volt és hálás volt azért a boldog nem tudom pár hónapért és ott ültem hogy miért le ilyeneket amikor amikor borzasztó poklot éltél át tehát én azt gondolom megint mint amit a beszélgetés elején mondtam hogy őszintének kell lenni és nem kell mindig mindenről beszélni én azt gondolom hogy hogy hogyha valamiről az ember nem akar beszélni akkor nem kell helyette hazudni és szerintem nem jó az hogyha valaki megkérdezi a véleményünket valami olyan dologról amivel kapcsolatban nem meri elmondani a saját állás monát ez picit a filmekkel is így van hogy hogy te mint színész te mit gondolsz erről a filmről amit most amiben most megnéztelek hát figyelj döntsd el te figyelj én megcsináltam dolgoztam vele voltak rossz meg jó élményeim de én nem szeretném neked elmondani hogy hogy mit kéne gondolj erről a filmről gondolj ahol ami jól esik azt viszont szerintem gondolhatnád te például hogy hogy meg hogy el tudsz vinni egy egy filmet a a a válladon vagy a hátadon vagy nem tudom h hol vitted ezt ugye hogy ez y ez yy tök örömteli dolog az a nehéz ebben a szakmában szerintem nagyon amit amit amit most én tanulok vagy érdekesnek találok és szeretnék egyre jobban és jobban működtetni hogy hogyan kell kommunikálni egy produkción belül és ha baj van akkor te a hatáskörödet hogyan lépd át tisztelettel kreatívan illetve mikor kell felismerned azt hogy nem szabad átlépni mert lehet hogy nem nem jók az ötleteid tehát en ezt belőni hogy mettől meddig csapatmunka vagy hierarchikus a a kapcsolat egy ilyen egy ilyen forgatáson hogy te mennyire szólhatsz bele mennyire nem szólhatsz bele az az e borzasztó érdekes azt én nem tudom hogy én vittem-e el a hátamon ezt a filmet azt tudom hogy erőmön felül nagyon nagyon nagyon sokat dolgoztam azért hogy ez ez jó legyen ahogy egyébként nagyon sok másik kollégám is az biztos hogy hogy hogy nagyon jó tapasztalat volt abban a tekintetben hogy hogyan tudok kreatív ügyekben akaratot érvényesíteni és valahogy nem tudom jobbá tenni a a az éppen aktuális állapotokat de ez olyan dolog ami minden egyes produkcióba újra így így fel kell mérned vagy hogy így le kell tapogatnod hogy hogy mit lehet mert ez szerem minden mindenütt más mindenütt más nagyon-nagyon nehéz nekem például vannak problémáim a passzív agresszióval én tudok passzív agresszív lenni akkor is amikor nem szeretnék ez ez nem tudom nekem ezzel van dolgom és ilyenkor én így próbálgatom magam hogyha baj van akkor vag hogyan tudok tisztelettel megszólalni hogyan ne bántsak meg másokat meg az is szerintem nagyon fontos hogy attól hogy te azt gondolod hogy igazad van az nem jogosít fel téged arra hogy esetleg durva légy ezt most pont nem magamra értem hanem másokra és egyébként tök érdekes hogy ugye volt ez a t és reality ez az árulók és ott tanultam meg a leginkább vagy ott láttam ennek a az esszenciáját hogy milyen az amikor minden ember azt gondolja hogy tévedhetetlen és én azért nem is kérdezem meg a véleményedet mert tudom hogy mi az igazság úgyhogy utána se megyek mert biztos hogy jól látom miért nem kérdezed meg vagy mire vagy te ennyire nagyra magad vagy miért gondolod hogy mint isten látsz minden narrat vát és abból te te ki tudod választani azt az egy igazságot ami ami mellé oda lehet állni és szerintem ez borzasztóan fontos hogy tényleg gondolja meg mindig kétszer az ember hogy hogy igazam van és hogyha te fenntartod a lehetőségét annak hogy tévedhetsz akkor a kommunikáció az az nagyon nagyon nagyon nagyon durván megváltozik és szerintem gyümölcsöző irányba és ezt it azt gondolom hogy ez minden helyzetre igaz és akkor volt egy másik film amiben ben szerepelt édén ez volt a brutalista amit a velencei filmfesztivá mutattak be és ott a legjobb rendezői díjat elnyerte és nagy oszkar esélyesként beszélnek róla meglepődtél ezem hogyha adrian brodyt tekintjük akkor én nem lepődök meg semmin azért neki is ez egy visszatérés igen de olyan olyan mélységek vannak ebben a férfiben hogy hogy abszolút nem nem gondolom hogy rajta múlt hogy nem kapott lehetőségeket amúgy őt követed a az c elképesztő amit ő ott hogy egy ilyen üdvözült tekintettel így megy az utcán és ilyen ilyen öröm az arcán és így arról beszél hogy milyen csodálatos az élet igen hogy nagyon trendi fiú akar lenni amit megtehet mert nagyon-nagyon hogy megölted ezt a szép dolgot de nem mindig van ebben valami furcsa amikor amikor idősebb emberek ilyen fiatalosak akarnak lenni és akkor megfogják a baseball sapkát í fordítanak rajta 180 fokot és mindegy hogy most töltik a hat vanot de akkor így fiatalosak lesznek érted meg így használják ezeket a szavakat hogy boomer meg nem tudom mi szóval hogy hogy ez nem mindenkinek áll jól szerintem egyébként neki pont jól áll de de de olyan félve nézem ezeket a tiktok challengeet követő ilyen furcsa idősebb generáció szóval hogy így nem nem nem kell ezt csinálnotok ahogy nekem sem kell mert ez már az én számó is iszonyatosan fura és értem hogy ez a divat de figyelj megnéznéd meglátnád és engem felhívnál telefonon hogy marian mi a baj szedd les ezt légyszi a a brady corbet azem úgy kell mondani a a rendező nevét és így megnéztem a velencei sajtótájékoztatót hát ő egy egy ilyen nagyon intenzív nagyon…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Nem látnak furfangot mögöttem" - Hermányi Mariann (Ma este gyilkolunk, A brutalista, Hunyadi)”

Miről szól ez az epizód: „"Nem látnak furfangot mögöttem" - Hermányi Mariann (Ma este gyilkolunk, A brutalista, Hunyadi)”?

A Filmklub podcast évadzáró minisorozatának vendége Hermányi Mariann színésznő, aki a 2024-es évet rendkívül eseménydúsan zárta. Főszerepet kapott a "Ma este gyilkolunk" című mozifilmben, amelyben Adrien Brody és Guy Pearce mellett játszott. Oscar-esélyesnek tartott filmje az "A… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Nem látnak furfangot mögöttem" - Hermányi Mariann (Ma este gyilkolunk, A brutalista, Hunyadi)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hermányi Mariann, Adrien Brody, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Nem látnak furfangot mögöttem" - Hermányi Mariann (Ma este gyilkolunk, A brutalista, Hunyadi)”?

Fő témái: színészet, filmek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Nem látnak furfangot mögöttem" - Hermányi Mariann (Ma este gyilkolunk, A brutalista, Hunyadi)”?

Megjelenés: 2024. 12. 28.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/nem-latnak-furfangot-mogottem-hermanyi-mariann-ma-este-gyilkolunk-a-brutalista-h

Több epizód a Filmklub podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Hermányi Mariann — Filmhu Podcast

    Hermányi Mariann színésznővel beszélgetés Luxemburgi Erzsébet felfedezéséről, a sorozat mögötti marketingről és intim jelenetekről, valamint A brutalista című filmben játszott sze…

  • 1975 (vendég: Mészöly Anna) — Magyar Filmek Ától Cettig

    Az év első adásában Mészöly Anna színművész volt a Magyar Filmek Ától Cettig vendége. A beszélgetés során szó esett a 2023-ban bemutatott Fekete pont című filmjükről, amelyért min…