Fókusz Gyülekezet

Céltévesztett ember, Célratörő Isten: Zsoltár 4 I Patton Márk

· PT2H2M39S

Összefoglaló

A negyedik zsoltár alapján tartott istentiszteleten a beszéd a célokról szól, különös tekintettel az életcélok és Isten céljai közötti összhangra. Az előadás kiemeli, hogy a csak földi célok önmagukban nem elegendőek, és felveti a kérdést, hogyan illeszkedik Isten a mindennapi…

Röviden

Műsor
Fókusz Gyülekezet
Megjelenés
2025. 07. 13.
Hossz
2 óra 3 perc
Témák
zsoltárok, istentisztelet, életcélok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretném kérni, hogy mindenki foglaljon helyet.

Köszöntöm az online nézőket is.

A mai istentiszteleten a negyedik zsoltár lesz a prédikációnak a témája.

Lesz benne három megszólító kérdés, kemény kérdés.

Elgondolkodtató lesz, hiszem a a prédikáció.

Nagyjából a a céljainkról lesz szó. hogy mik a céljaink az életben, és hogy ezek mennyire passzolnak Isten céljaival, mennyire van Isten központban és az életünkben, és mennyire fókuszálunk rá, mennyire ő a célunk.

És gondolkoztam ezeken a célokon egyébként, hogy mik lehetnek a az életcéljaink, meg mik szoktak lenni a céljaink.

És nyilván nem minden cél rossz, ami nem közvetlenül Istenről szól.

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ha csak földi célok vannak az életünkben, az így önmagában nem sok.

Az nem, hogy mondjam, nem mutat túl ezen az életen.

Ha megnyernéd a lotót, valószínűleg a céljaidnak a nagy részét meg tudnád valósítani, és akkor utána mi lenne az életben, mi maradna utána.

Aztán tovább gondolkoztam azon, hogy milyen céljaink vannak mégis. olyannok is eszembe jutottak, amik sokkal, nem tudom, szentebb hangzanak, vagy nem is biztos, hogy belegondolunk, de akkor sem jó célok.

Például, hogy ha az a célod, hogy a főnököd a munkahelyen jobban szeressen téged, mint a kollégádat, vagy az a célod, hogy elismerjenek a szolgálatban, vagy az a célod, hogy Isten jobban szeressen, vagy hogy az emberek jobban elismerjenek, vagy az a célod, hogy mindent irányítsál, és akkor ezáltal teres magadnak biztonságot.

Így már sokkal elgondolkodtatóbb lehet a téma.

Az van bennem, hogy legyen nyitott a szívünk Istenre.

Sokszor nem szeretjük, hogyha Isten tükröt mutat nekünk.

Nem szeretjük meglátni magunkat, hogy milyenek vagyunk sokszor.

Legyünk így most Isten előtt majd az énekek alatt is, meg imában is, hogy legyen nyitott a szívünk arra, hogy Isten mit mond nekünk és mit mutat magából.

És Isten személye olyan gazdag, hogy önmagában elég tud lenni mindenre.

És ezt persze nem biztos, hogy azonnal látjuk, vagy sokszor nem így látjuk, de akkor is hihetjük, hogy így van, és én is hiszem, hogy így van.

Istennek a mérhetetlen gazdagsága, a végtelen hatalma, személyisége kifürkészhetetlen, és sosem tudunk a végére érni, és ez tök izgalmas dolog.

És jó, hogyha az életünknek Isten a az alapja, és ő rá építünk föl mindent, mert ő megatthatatlan is lehet bízni benne.

Az utót még eszembe a Héberben, amit igaznak fordít a magyar Biblia, az emet szó, az azt jelenti, hogy Isten megbízható.

És ez tehát az igazság az ószövetségi jelentésben, az Úszövetségi jelentésben is, de hogy nem egy ilyen jogos igazságot jelent, hogy most a törvény szerint persze Isten ilyen értelemben is igazságos bizonyos szempontból, de azt jelenti az igazság, hogy Isten megbízható és azzerint cselekszik mindig, amit mond.

Szóval támaszkodhatunk az ő szavára.

Imádkozok egy és aztán átadom a szót a a zenéscsapatnak.

Figyeljünk oda Istenre, figyeljünk oda arra, hogy hogy mit mond ő magából, hogyan lát minket, és hogy mi vajon mennyire figyelünk a hétköznapokban Istenre, és mennyire csak rohanunk a az életben előre.

Köszönöm neked, Istenem, hogy te minden nap ugyanaz vagy.

Köszönöm neked, Atyám, hogy azt mondod, hogy vénységetekig ugyanaz maradok.

Köszönöm neked, Uram, hogy annak ellenére, hogy olyan sok minden változik körülöttünk, te mégis mindig ugyanaz vagy.

És ha te vagy a legfontosabb célunk, akkor nem tudunk eltévedni.

Köszönöm neked, Istenem, hogy több helyen is ígéred azt, hogy vezetsz minket.

Szeretnénk Urunk azt hogy felfedezzük mindannyian a saját életünkben, a gyakorlati dolgokban is azt, hogy mit jelent az, hogy te vagy az első és te vagy a célunk, és te szerinted való céljaink legyenek az életben, és ezek szerint összpontosítsuk az időnket, energiánkat, Uram.

És köszönöm neked, Atyám, hogy ez felszabadító is, hogy nem kell sok olyan minden miatt aggódni, amiatt aggódunk.

Gyertek hívunk a dicsőítésre titeket.

És ez egy speciális vasárnap lesz.

Olyan értelem, hogy én nem fogok orvosi javaslat miatt énekelni, hanem ezek a hölgyek itt mellettem és ti.

Úgyhogy gyertek, álljunk fel ezen a helyen és dicsérjük Istent.

Én azért néha néha belebeszélek a mikrofonba, néha éneklek, és rövidet talán, ha nem bírom ki, és együtt fogjuk dicsérni az Urat.

Úgyhogy te mondd, kérlek velem együtt a lelkednek, magadnak, hogy áld az Urat. [Zene] Nekem át az Urát az Uredölt imád [Zene] soha még [Zene] a lelkem csak téged.

Gyere, nem vedd fel a hangodat. >> Lelkem áld az Urád az Uram egyedül más.

Egy új nap kél és ébred minden. >> Egy új nap kér és már ébredt minden.

És bármiért ma bármit jött az út előttem.

Adszenger este majd hármád az urat.

Áld az Uram egyedülni már. hogy mint soha még eltíssé [Zene] lelkem csak tégedá >> kegyelmed nagy és türelmed hosszú >> kegyelmed nagy türelmedzeled és az égégér nem szűnek énekelni jóságot 10000 okon zeng >> lem áld az urd az ur >> egyedül >> egyedülö még soha gyere >> eng m soha még örség lelkem csak téged áll. >> És egy nap majd ott leszünk. >> És egy nap majd ez a test együtt útonért.

A lelkem mégis téged áll vég nélkül. [Zene] 100z évig és mindörökké.

Áld az Urán egyedül imádj mint soha még örsé lelkem csak még egyeljük.

Lelkem áld az urát >> lelkem áld az Urát.

Áld az Uram egyedülök imádj mint soha még elcsé lelkem csak téged áll >> nekem csak téged áll >> lem csak tég téged á [Zene] >> a lelkem csak téged [Zene] Következő dalban azt fogod megvallni, hogy hova mennénk, hanem az Istenhez, ahogy vagy, amint éppen van és amiven benne vagy.

Gyere, vegyük azt az igazság igazságot, amit a tanítványok is mondtak, hogy hol mennénk.

Jézusnak mondták, hiszen nálad van az örök életnek a beszéde.

Ahogy Balázs is mondta, előbb olyan értékek vannak az Istennél, ami csak csak nála van.

Ezt az egyedülállóságát gyere, emeljük fel.

Kérjlek most erre fókuszáljál és arra arra a pontra is kérlek most emlékezz, arra hívlak titeket, ha úgy vagy itt ezen a ne, hogy amikor megtértél, bemerítkeztél, emlékszel erre a pillanatra, az első tűzzel, az első szeretetre, ami benned volt?

Egy kicsit gerjeszd fel ezt, az elköteleződésedet.

Mondd ki újra, bárhogy vagy, bárhogy is érzed magadat, bármi történt veled, gyere, ragadd meg a következő dalban. hogy továbbra is az akaratod megvan, a döntésedő, hogy Uram, én én követlek téged, Uram, én nem megyek el tőled, ragaszkodok hozzád, és majd lesz a dalban az, amikor Jézusnak a nevét nagyon sokszor ki fogod énekelni.

Engedd, hogy ezek mind a lelkedet átjárják.

Az ő neve, akit követsz, a mesterünk. [Zene] Jézus felhívte, örömt a szent hívással, hogy új Szülesen [Zene] bennem szavad által. >> Gyere még egyszer.

Jézus hívtál. >> Jézus felhíte. [Zene] Örök a szent hívása, hogy új ember szessen.

Bennem szabad áll. >> Gyere, emeljük fel, bátran hangot.

Hova mennék? >> Hova mennék, ha nem hoztál?

Uram szólj, mert hallja szolgát.

A beszédet örök élek, követlek, Jézus téged. [Zene] >> Élek már nem én.

Élek már nem fény, mert Jézus én bennem. [Zene] Ha erőmel fogna szólít újra kövessel. >> Hova mennék? >> Hova mennék?

Ha nem hozzá, Uram, szólj, mert hajas szolgál beszéd >> a beszélhet öröké követlek Jézus. [Zene] [Zene] Emeljük fel Jézus nevétzen eljön. [Zene] Jézus, [Zene] Jézus, [Zene] Jézus. [Zene] Jézus! >> Ó Jézus! >> Jézus! >> Szabadítunk Jézus >> az életünk forrás. >> Jézus! [Zene] Messiás!

Jézus, [Zene] hova mennék, ha nem hozzád?

Uram, szólj, mert hajaszolgát. [Taps] A beszélhet örökélet követlek, Jézus. [Zene] Hova menné? >> Hova mennék, ha nem hozzád?

Uram szól, hajszalát a beszéle örökké követlek Jézus >> a beszédet.

A beszédet, örök élet, követlek, Jézus téged. >> Ez Jézus veled van minden helyzetben, minden körülményben.

Gyere ezt és ragadd meg ezen a napon. [Zene] Szívem ne csökgedj többé, tedd le láncait, állj fel és menj tovább.

Ha már elfáradtál, hittel lesz, ki felsegít, ki azt mondja, kelj fel és járj.

Velem vagy a bajban, közel hozzá.

Velem vagy a tűzben, ha minden fáj.

Velem vagy, ha gátak szakadnak rá, karod körbezár.

Te visszatartod a tenget, nem félek többé már. [Zene] >> Gyere még egyszer, szívem csük egy többé. >> Szívem csügg többé.

Tedd le láncait, állj fel és menj tovább. >> A elfáradtál >> hitel >> hétel lesz ki felsegít. >> Azt mondja, >> azt mondja, kj fel és >> ő azt mondja neked, >> ki azt mondja, kelj fel és jár.

Velem vagy a bajban, [Zene] kötel hozzá.

Bele vagy a tűzben, ha minden fá velem vagy, ha gátak szakadnak rá.

Darod körbe, te visszatartod a tenger, nem félé.

Közelzán velem vagy a tűzben, ha minden fáj.

Mellem vagy, ha gátak szakadnak rám, karod körbez.

Te visszatartod a tenget, nem félhetől már. [Taps] [Zene] >> Gyere, vajjuk meg.

Helyre állított. >> Helyre állítottál már?

Mi nagy vagy, atyám, helyre állítottál már, lábam újra táncot jár.

Csodálkozva néznek rám, mi nagy van. meg, gyere prófétá. >> Helyre állítottál már, lábam újra tántott jár.

Mi nagyon aján még egyszer atyám.

Helyreállítottál már, lábam újra táncot jár.

Csodákozva nézek rám, mi nagy volt vagy a bajban hozzá.

Velen vagy a tűbben ha minden fá.

Karod körbözel, te visszatartod a tengert nem félek meg még egyszer vagy a bajban közel hozzá.

Velem vagy a tűzben, ha minden fáj.

Bellen vagy, ha gát szakadnak rám, karod körbezár.

Nem félek többé már. [Zene] Megmutattad Jézus, hogy velünk vagy.

Odáig eljöttél, ahova senki mást nem tudott.

Mit jelentett ez, amikor az ige azt mondja, hogy bűnnélettél értünk?

Mikor még semmi sem létezett a világ se, előre elhatározta az Isten, hogy eljön megmenteni minket.

Mikor még semmi nem létezett, nemzetek népek királyok és bölcsek.

Nem volt még ember és földi élet sem.

A talak jöttek és tűntek el, de oly csodát, mint ez senki nem tehet.

A földnek kincse nem érhet fel vel.

Senki másé nem lesz már szívem. >> Eljöttél, >> eljöttél, feládoztad magad.

Szenvedtél azért, hogy célt mutass helyett.

Meghaltál, hogy élj, és ezért követlek bárhová. >> Gyere, gyerekek, gyerekek, még egyszer, mikor még semmi? még semmi nem létezett. [Zene] Nemzetek népek királyok és bölcsek. [Zene] Nem volt még ember és földi élet sem.

Te akkor már szerettél engem. [Zene] A tavak jöttek és tűntek el.

A földnek kincse nem érhet fel velem és senki más éhem lesz más szívem.

Eljöttél, [Zene] feláldoztad magad.

Szenvedet >> sérél azért mutasettel. [Zene] >> Meghaltál, hogy éjek és ezért követle.

Ő eljött értünk, hogy megmenten.

Eljöttél, feláldoztad magad. >> Szenvedtél azért vagy célpás helyettem.

Meghaltál, hogy éj, és ezért követlek bárhová. >> Gyere gyülekezet, csak még egyszer refrén.

Jó, gyere. [Zene] És az [Zene] >> helyettem >> helyettem meghaltál, hogy éjek és ezért követlek bárhová. >> Igen, Úr Jézus, köszönjük a te áldozatodat, köszönjük a keresztet, köszönjük, hogy szenvedtél, hogy nekünk életünk legyen.

Köszönjük, hogy velünk vagy minden bajban, minden nehézségben.

Köszönjük, hogy utat mutatsz nekünk, célt mutatsz nekünk, értelmet adod, adsz az életnek.

Kérlek téged, hogy a mai napon jöjj, legyen közöttünk, munkákult szólj, add meg azt nekünk, amire szükségünk van, amire valóban szükségünk van a mai napon.

És akkor a gyerekek akkor mehetnek. foglalkozásra.

Aki új esetleg ezen az ajtón talán érdemes kimenni, majd legalább ott valaki tud majd nektek segíteni, hogy merre kell menni.

Jó látni benneteket a mai napon.

Látszik, hogy itt vagyunk benne a nyári időszakban.

A de mindig értékelem azt, hogy öttök még azt is, hogy mindig vannak, akik hűségesen szolgálnak.

A nem egyszerű ugye összehozni a csapatot minden vasárnap nyári időszakban.

Köszönjük nektek, akik jöttetek hangosítani médiacsoportba, ajton álló szolgálatba, a dated csoportba, mindenféle szolgálatba, kávéházba.

Áldás, hogy itt vagytok, hogy szolgáltok, és ti akik jöttetek a remélem, hogy áldás lesz a mai nap számz számotokra.

Negyedik zsoltár lesz itt a nyári időszakban.

Ugye nem mindig én fogok prédikálni, de mikor én szolgálok, akkor a terv szerint legalább az, hogy zsoltárokat fogunk venni.

A múlt héten harmadik zsoltárt néztünk, jövő héten a negyediket.

Valaki kérdezte, hugye ötödik lesz jövő héten.

Egyrészt nem én leszek jövő héten, de másrészt nem tervezek itt végigmenni.

Az kábé három év lenne, hogy végigjussunk a zsoltáros zsoltáros könyvén.

Jó, tehát az elmúlt időszakban én elkezdtem olvasni újra Zsoltárok könyvét, és ahogy az Úr szól hozzám, vagy érint engem, akkor ezeket felírtam, és ezeket hozom most nektek, mint például ezt az üzenetet pár hónappal ezelőtt akkor olvastam negyedik zsoltárt és fogok mutatni nektek pár gondolatot, ami amikor akkor tűnt fel nekem.

Cél a tévesztett ember, célra Isten a címünk.

Ki az, aki a próbálkozott ilyen íjászattal már vannak?

Saci, az hogy ment neked egyébként?

Na tényleg, Peti, ezt megerősíted.

Jó. egyébként van egy sógoróm Amerikában, aki tudod a az igazi amerikai a ugye neki van mindenféle, tehát mindenféle fegyvere is meg ilyesmi.

Úgyhogy ritkán találkozunk, de volt olyan, hogy vette igen a az az ilát és akkor ezzel próbálkozunk.

De múltkor amikor voltunk nála egyébként Kenthaiban él, ugye ahogy élik, tehát nagy terület van a ház körül, és akkor vannak ilyen céltáblak, tehát ha puskával lősz, akkor messzebbről, akkor lehet lőni a a céltáblákra a pisztollyal, akkor közelebb jöttünk, és úgyhogy próbálkoztunk. a legkisebbik lányuk volt velünk akkor.

És emlékszem, amikor eljutottunk a pisztolyhoz, és és akkor nem emlékszem, hogy szerintem ilyen alu dobozok lógtak, nem tudom, valahogy ilyen kis inorokon, és akkor nem tudom 10zer lőttem, körül háromszor találtam el, és akkor jött a…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Céltévesztett ember, Célratörő Isten: Zsoltár 4 I Patton Márk”

Miről szól ez az epizód: „Céltévesztett ember, Célratörő Isten: Zsoltár 4 I Patton Márk”?

A negyedik zsoltár alapján tartott istentiszteleten a beszéd a célokról szól, különös tekintettel az életcélok és Isten céljai közötti összhangra. Az előadás kiemeli, hogy a csak földi célok önmagukban nem elegendőek, és felveti a kérdést, hogyan illeszkedik Isten a mindennapi… Az epizód a Fókusz Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 13..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Céltévesztett ember, Célratörő Isten: Zsoltár 4 I Patton Márk”?

Fő témái: zsoltárok, istentisztelet, életcélok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Céltévesztett ember, Célratörő Isten: Zsoltár 4 I Patton Márk”?

Megjelenés: 2025. 07. 13.. Hossz: 2 óra 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fokusz-gyulekezet/celtevesztett-ember-celratoro-isten-zsoltar-4-i-patton-mark-17500725

Több epizód a Fókusz Gyülekezet-ből