Fókusz Gyülekezet

Merre tart a világ? | Patton Márk

· PT1H53M25S

Összefoglaló

Az adventi időszak gyakran rohanással telik, de az idei évben érdemes megállni és megélni az ünnepet. John Piper "Az elpusztíthatatlan öröm hajnala" című könyve segít felfedezni a Jézus által hozott örömöt, amely elvehetetlen, ha egyszer megtapasztaltuk. Pál apostol szerint…

Röviden

Műsor
Fókusz Gyülekezet
Megjelenés
2024. 12. 01.
Hossz
1 óra 53 perc
Szereplők, említett nevek
John Piper
Témák
advent, öröm, ünnep
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

ben első advent van tehát bele belevágunk ebbe az adventi karácsonyi időszakba is és őszintén megmondom hogy így gondolkodtam nekem évek óta az advent az ilyen ilyen rohanós nem tudom ki van még ezzel így hogy hogy csak úgy átszalad rajta az ünnep mert ugye munkában még így az utolsó nagy hajrá van ha egyetemista vagy akkor zhk és már a vizsgák előszele közben tudod hogy hány rokont kell majd körbelátogatni négy héten keresztül hallgat a santa claus is cluming az összes plázába és ajándékokat vásárolsz és készülsz a karácsonyi men tehát hogy így nagyon nehéz megállni és megélni igaziból az ünnepet és és ogy az volt bennem hogy annyira szeretném most idén szeretnék valamit így tényleg megélni az adventből vagy így kapni ebből valamit és véletlenül bukkantam rá egy kis könyvecskére john pipernek van egy van egy ilyen kis álhitatos könyve amit pont így az adventi időszakra írt a és és annak az elejéből akartam nektek egy pár gondolatot felből akartam nektek egy pár gondolatot felolvasni a karácsonynak és ennek a kis könyvecskének az elpusztíthatatlan öröm hajnala címet adtam mert a történelem során semmi sem közelítette meg azt az örömet amit jézus hozott a világba megsemmisíthetetlenné válik ha egyszer megtapasztaltuk az örömöteöket senki sem veheti el tőletek mondja a jános evangéliuma a isten megígérte hogy megajándékoz ezzel és ez a szentlélek munkája ezért nem lehet elvenni viszont elveszítheti az intenzitását azért mondja péter hogy helyesnek tartom hogy amíg ebben a földi porsátorban vagyok emlékeztetéssel ébrezgesselek titeket mert gondoljunk csak bele mennyire szomorú az amikor egy hatalmas csodának vagyunk a tanúi és mégsem érzünk semmit úgyhogy nagyon helyes hogy akárcsak ahogy akárcsak péter úgy én is írja nektek hogy felébresszem a lelketeket és az érzéseiteket a lehető legnagyobb csoda iránt jézus krisztus földrejövetele munkája és személye iránt és ahogy elolvastam ezt a pár gondolatot igazából az csenged belőle vissza hogy hogy sokszor keresünk valami valami újat hogy majd na végre az akkor így helyreerak vagy vagy az majd segít ráhangolódni vagy az segít az istennel való kapcsolatomon és itt igazából annyit mond hogy egyszerűen csak arra van szükségünk hogy hogy emlékeztessük magunk emlékeztessük a lelkünket a istennek az igazságaira és és arra hogy mennyire nagy dologról szól igazából az advent mert elképesztően könnyű ilyen rutinszerűen kezelni és és így elkezdtem megkeresni a bibliában azokat a részeket amikor jézus mond valamit arról hogy ő miért jött mertogy ugye erről beszélünk most erre k erre emlékezünk ebbe az időszakban hogy krisztus a földre jött és és ezt pál apostol így fogalmazza meg meg hogy igaz az a beszéd és teljes elfogadásra méltó hogy krisztus jézus azért jött el a világba hogy a bűnösöket üdvözítse akik közül az első én vagyok és nekem valahogy ebbe állt itt össze hogy valószínűleg pál nem úgy ünnepelte a karácsonyt mint mi de hogy maga ez az üzenet hogy jézus miért jött a földre ez neki nagyon személyessé vált hogy nem általában megmentette az embereket nem általában eljött azért hogy üdvözítse az embereket hanem azt mondta hogy azért jött hog hogy engem aki az első vagyok a bűnösök közül megmentsen és hogy azt hiszem hogy ahhoz hogy ezt az örömöt átéljük meg ezt a békességet így az advent meg a karácsony kapcsán igazából erre van szükségünk hogy valahogy ez ilyen személyes legyen hogy úgy tudjunk emlékezni arra hogy krisztus eljött a földre hogy meghalt a bűneinkért hogy ez ne egy nagy általános igazság legyen amit ezerszer hallottunk hanem hogy ez ez értem történt meg úgyhogy én most arra hívlak titeket hogy mielőtt elkezdjük dicsőíteni együtt az istent csak röviden szánjatok egy-két percet arra hogy megszólítjátok őt akár egyedül tudsz imádkozni akár hogyha valaki ott körülötted van és szívesen imádkozol mással akkor akkor úgy is megteheted és csak kérd az istent hogy hogy hadd legyen valóságos a számodra az hogy ő mit tett érted és és hadd legyen ennek valami több jelentése hadd tudj megtapasztalni valamit ebből az örömből úgyhogy most imádkozzunk aztán majd én lezárom egy hangos imádsággal és utána kérlek hogy hogy majd kapcsolódjatok be a dicsőítésbe ni jzusom köszönöm hogy te pontosan tudtad amikor elájöttél erre a földre hogy hogy mi lesz az ittlétednek a célja te pontosan tudtad hogy hogy a halál vár és hogy hogy elelfognak utasítani az emberek hogy keresztre fognak feszíteni és köszönöm hogy hogy mégis végigjártad ezt az utat köszönöm hogy hogy olyan nagy szeretet volt benned annyira akartál minket megmenteni hogy hogy vállaltad ezt és imádkozom azért hogy vidd valahogy mélyebbre a szívünkbe hogy hogy ne tudjunk megragadni csak ilyen elméleti síkon vagy ne tudjon ez ez megszokottá válni számunkra ez a gondolat hogy hogy te eljöttél ebbe a világba hogy te meghaltál értünk hanem add hogy hogy tudjon ez egészen felszabadítani átformálni had tudjon örömet hozni a mindennapjainkba ha tudjunk szívből csodálni és és dicsőíteni és imádni téged azért mert ilyen nagy szeretet van benned ámen sziasztok gyertek álljatok fel az első dalhoz nyüd meg a szon [Zene] [Zene] nyisd meg a szívem ó jézus nyisd meg a szívem uram látnom kell téged látnom kell téged nyisd meg nyisd meg a szívem ó jézus nyisd meg a szívem uram látnom kell téged [Zene] látnom kell [Zene] téged jézus dicsőség ur ragyok fel mint hold az év lelkemnek pásztora teremts tiszta szíved bennem nd meg nincsd meg a szívem ó jézus nincsd meg a szívem uram látnom kell téged látnom kell téged nyüsd meg a szívem ó jézus nyüsd meg a szívem uram látnom kell téget látnom kell téget jézus dicsőség urá á min h azév lelkemnek pásztora teremszt a szívet bennem jézus dicsőség [Taps] uram ragem mit hal az év lelkemnek pásztora teremz a éévet szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy látnom kell téged szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy látnom kell tégem [Zene] szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy látnom kell téged mer szent vagy szent vagy szent vag szent vagy szent vagy szent vagy szent vag szent vag szent vagyá ég jézus dicsőség [Zene] uram rajjuk fel mint hold az ében szkemnek pásztora teremts tiszta szíved bennem jézus dicsőség urá ragyog fel mint hold az év lelkemnek pásztoraj teremts tisz a szívet [Zene] bennem szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy szent vagy látnom kell téged mindenem [Zene] az egész életem szívem teljesen átadom neked a saját terveim és büszkeségem most lábat hoz teszem új életet nyer té mindá tiéd minden ám az [Zene] életem [Zene] minden mindená az [Zene] életem minden a kereszt a keresztnél válak aalom hozzászá és kálnak ítélem mit a világ felkínál hogy megismerjelek dicsőségedben s fájdalmadban is osztozom vel [Zene] jt mindenol az [Zene] életem [Zene] mindenem tié [Zene] mindenem az [Zene] életem mindenem [Zene] é mindenem az életem [Zene] minden mindenem az életem minden minten nem tié az egész életem a szívem teljesen átadom neked a saját terveim öszeségem s lávet hoz a szem élet [Zene] szívembe csük egy többé ten le láncaim állj fel és menj [Zene] tovább ha már elfáradtál hddel lesz ki felsegít ki azt mondja ker fel és jár velem vagy a bajban közel hozzá velem vagy a tűzben ha minden fáj velem vagy a gátak szakadnak rá a karod körbe zár te visszatartod a tengert nem félek többé már [Zene] szívem meg csükk többé tenn le láncaim állj fel és menj tovább ha már elfáradtál el lesz ki felsi ki azt mondja k felé és ki azt mondja ki azt mondja ká fel ér velem vagy a bajban közel hozzám velem vagy a tűzben a minden fáj deem vagyha gátok szakadnak rám a kod körbe zár te viss tartod a tengert nem félek többé már vele vagy a bajban közel hozzám velem vagy a tűzben a mindent vá velem vagy ha gátak szakadnak rám a karod körvezá te visszatartod a tengert nem félek többé [Zene] helyre állítottál má lábam újra táncot jár csodálkozva néznek rám mi nagy van atyám helyre állítottál már lábam újra táncot jár csodálkozon néznek rám mi nagy vagy atyám helyreállítottál már lábam újra táncot jár kozva néznek rám mi nagy vag atyám helyreállítottál már lábam újra táncot jár csodákozva néznek rám mi nagy vagy mi nagy vagy velem vagy a bajban közel hozzám velem vagy a tűzben a minden vem vagyha gátak sadnakám a falot körbe zár te visszatartod a tengert nem félek többé mer vele vagy a vajba közel hozzám velem vagy a tűzben a minden fáj velem vag gátok gadnak rám a karod körbe zár te visszatartod a tenger nem férek többé [Taps] [Zene] má velem vagy a bajban közel hozzám velem vagy a tűzben ha minden fáj velem vagyátak szakadnak rá a karod körbezár te visszatartod a tenger nem félek többé már [Zene] köszönjük menyatyánk hogy nem vagyunk egyedül a bajban köszjük hogy jössz köszönjük hogy velünk vagy átmész tűzön vízen velünk köszönjük hogy van kegyelem van reménység köszönjük hogy ma is itt vagy ma és velünk vagy kérünk téged hogy jöjj és szólj munkákodj é cselekedj várunk téged várjuk a te munkádat a te szavadat a mai napon ámen ámen nyugodtan foglaljatok helyet és akkor gyerekek ti kimehettek foglalkozásra a valaki ott segít nektek hogyha újak vagytok akkor valaki megmutatja hogy merre kell menni és a elnézést kérünk a kis a kihívás ért a vetítés el a ez nem a technikusainknak a hibája hadd mondjam így tehát hogy itt sok sok kihívás van itt az elektromos rendszerrel és ezen a héten is dolgoztak rajta hogy pont nehez legyen de a az az láttátok a múltban isé előfordul ez a úgyhogy köszönjük köszönjük a technikusainknak a a hűséges szolgálat ebben és és mindig kihívás ha ilyen van de jó látni benneteket a lévi adott egy jó felvezetést arra hogy most itt ugye beléptünk az adventi időszakba és egy kicsit bennem van ja igen csak öt évesegy üdegzesán nem tudtátok kifigyelni annyira de hogy hát majdnem minden évben tehát ugye vagy jézusnak az első jöveteléről beszélek egyik évben é a következőben jézus második visszajöveteléről úgyhogy valószínű jövő évben akkor inkább jézus krisztusnak a eljöveteléről első eljövet éől a születéséről a karácsonyi történetéről beszélnénk jobban a ebben az évben a kicsit előre nézve krisztusnak a visszajövetelére fogunk nézni miért mert maga a szó hogy advent mit jelent eljövetel ez a jelentése és az adventi időszak egyik rész visszafelé tekintés arra hogy jézus eljött a messiás eljött erről megemlékezünk és ezért hálát adunk de van enegnek egy másik oldal és is az hogy előre tekintünk mert ugye jézus azt mondta hogy vissza fogok jönni és a próféták is ezt mondták és az apostolok is ezt mondták hogy jézus krisztus majd visszatért úgyhogy ebben a rövid sorozatban három héten át következő két hétben is egy kicsit előretekintünk az utolsó időkről lesz most szó úgyhogy a mai napon egy kicsit felvezetni ezt a az egész témát amikor azt mondjuk hogy merre tart a világ alapvetően feltételezünk valamit feltételezzük azt hogy valahova tart valamerre tart jó mert hadd mondjam azt hogy ez nem minden vallásban és nem minden világnézetben jelen van úgyhogy igazából a világnézetekből legalább két fő látás van hát az élettel a világ történelmével kapcsolatban az egyik a ciklikus világnézet ez inkább keleti jó buddhizmus hinduizmus tehát igazából a keleti vallási gondolkodásban ez a világ nem halad sehova jó tehát inkább egy ilyen körbe körbe körbeforgás van ami megjelenik nagyon világosan a reinkarnnációnak a gondolatában vagyis a lélekvándorlás gondolatában amit itt látunk hogy megszületik eg kisbaba elkezd felnőni egyszer csak felnőtt lesz utána idős lesz öreg lesz és utána meghal és ez a vég vagy utána van az ítélet vagy utána van a feltámadás vagy utána van még valami nem az van hanem újra ugye náluk az újraszületés nem olyan mint nálunk az újjászületés tehát az hogy gyakorlatilag az a az a lélek ami benne volt ebben az emberben az új tehát újjászületik vagy újra születik talán jobb így mondani tehát egy újabb hát többnyire gyerekben mert tudjátok hogy különböző nézetben hogy nagyon rossz voltál akkor lehet hogy mit tudom én kis bogárként fog megszületni és rövid lesz az életed és akkor kapsz egy újabb esét nem tudom megegy békának vagy nem tudom minek szüvetni de igazából ugye ebben a a keleti gondolkodásban ugye ez az újra újra újra újra majdnem a végtelenségig és ha nagyon belemélz ebbe akkor lehet hogy azt fogják mondani hogy igen valamikor valamikor lehet hogy lesz valami világ vége de akár a világ történelmi is egy kicsit így halad hogy körbe-körbe tehát az a az időnek a kerekéről beszélnek vagy az vagy a a történetek a kereke ami forog forog forog de ez a bibliának a nézete igazából azt mondik hogy nem jó tehát úgyhogy alapvetően van a másik nagy világnézet az egy lineáris vagyis egyenes vonalban halad a történelem valahonnan indult és valahova megy van egy cél ami felé halad érdek én azt gondolom hogy nyugati világban ugye ez nem csak a keresztényeknél jellemző hanem ha ha gondolunk akár a az ateizmusra akár az evolúcióra is az evolúció nem annyira ért körbe körbe körbe hanem az evolúció és egy valahonnan indult az élet és fejlődik fejlődik fejlődik lehet hogy ami hiányzik az a cél ugye mert ha nincsen teremtő és minden csak úgy véletlen véletlenség által történik akkor t céltalanság ugye ott megjelenik ateizmusban de mégis talán lehetne mutatni és ők is szokták mutatni egy ilyen egyenes idővonalon hogy innen indultunk és akkor erre haladunk a a ugye a fejlődésben ha nézzük a kereszténységet a keresztény hitet ott alul igazából itt is lehetne ezt nagyon részletesen is leírni a bibliának a történetét ami kezdődik v valamikor ugye a múltban hogy kezdődik a biblia kezdetben teremtette isten az eget és a földet akkor van egy kezdet nem és akkor végig olvassod a bibliát van egy történelmi haladás végig az ószövetségben átlépünk az újszövetségbe jézusnak az első visszajövetelére és van egy megint egy haladás ugye jézus feltámadása visszamegy mentbe jönön egy haladás ugye az a gyülekezeti korszak vagy hogy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Merre tart a világ? | Patton Márk”

Miről szól ez az epizód: „Merre tart a világ? | Patton Márk”?

Az adventi időszak gyakran rohanással telik, de az idei évben érdemes megállni és megélni az ünnepet. John Piper "Az elpusztíthatatlan öröm hajnala" című könyve segít felfedezni a Jézus által hozott örömöt, amely elvehetetlen, ha egyszer megtapasztaltuk. Pál apostol szerint… Az epizód a Fókusz Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Merre tart a világ? | Patton Márk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: John Piper.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Merre tart a világ? | Patton Márk”?

Fő témái: advent, öröm, ünnep.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Merre tart a világ? | Patton Márk”?

Megjelenés: 2024. 12. 01.. Hossz: 1 óra 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fokusz-gyulekezet/merre-tart-a-vilag-patton-mark-16229965

Több epizód a Fókusz Gyülekezet-ből