Fókusz Gyülekezet

Mit jelent az, hogy Isten fiai vagyunk? Fiúság | Patton Márk

· PT37M24S

Összefoglaló

A Fókusz Gyülekezet új tanítássorozatot indít a fiúságról, melynek első témája a "befogadás", vagyis az, hogy Isten gyermekeivé fogadott minket. Az erről szóló tanítás különösen időszerű a közelgő bemerítési istentisztelet és húsvét miatt, amelyek megerősítik Isten gyermekeként…

Röviden

Műsor
Fókusz Gyülekezet
Megjelenés
2025. 03. 02.
Hossz
37 perc
Témák
kereszténység, hit, fiúság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nagyon nagy szeretettel köszöntök mindenkit itt ezen a verőfényes tavaszi vasárnapon, az tavasz első vasárnapján.

Nagyon jó, hogy így együtt vagyunk.

Gyertek be, hogyha még kint vagytok a folyosón, akkor kintről is gyertek be, és töltsétek fel a helyeket.

Köszöntöm azokat is, akik online néznek minket, akár most élőben, akár hogyha később nézitek vissza, akkor kívánom, hogy nektek is legyen nagyon áldásos ez az alkalom.

Most ezen a héten, illetve a következő hetekben majd egy új tanítássorozat lesz, aminek a címe és a témája a fiúság.

Az, hogy mit jelent az, hogy hogy Isten a gyermekeivé fogadott, mit jelent Isten családjához tartozni, mit jelent ez az identitásunkban, mit jelent nekünk.

És és ezzel kapcsolatban lesz most tanítás.

Most az első héten a befogadás lesz a téma. az, hogy Isten kiválasztott minket az ő gyermekeinek.

És azt gondolom, hogy nagyon jó az időzítés ezzel a tanítás sorozattal kapcsolatban, mert ugye most ezen a héten és mostantól hat hétig lesz ez a téma, majd a fiúság, aztán utána egy bemerítési istentisztelet fog következni azon a vasárnapon, ami megint csak erre erősít rá szerintem, hogy azon ott a bemerítéskor majd erről fognak bizonyságot tenni azok, akik bemerítkeznek, hogy hogy mit jelent Istenhez tartozni, az ő gyermekének lenni, és hogy ezt így felvállalják ezzel, hogy hogy hogy bemerítkeznek, és utána pedig húsvét lesz, ami megint csak nagyon jól ráerősít szerintem erre a dologra hogy hogy Jézusnak a halála és a feltámadása az, ami lehetővé teszi azt, hogy mi egyáltalán az ő gyermekei lehetünk meg, hogy Isten családjához tartozhatunk.

És egy olyan szempontból is szerintem nagyon jó ez a mai időzítés így az első alkalomra, mert ma úrvacsora lesz.

És néhány het a házi csoporton beszélgettünk arról, hogy mik azok a dolgok, amik amik talán így a legjobban erősítik azt a fajta tudatot, vagy így a akár a Isten gyermekének lenni, tehát azt az érzést, hogy mi Istenhez tartozunk, meg hogy az ő gyermeke vagyunk, meg akár az összetartozást így a a gyülekezeten vagy az egyházon belül.

És és az egyik ilyen dolog, amit nagyon sokan mondtak, az az úrvacsora volt.

Úgyhogy ez így tök jó, hogy ma erre is lesz lehetőségünk. és hogy ezzel az üzenettel és az úrvacsorával együtt tudunk most így készülni, meg hangolódni erre az üzenetre.

Úgyhogy kívánom azt, hogy hogy készüljetek így.

Ugye amikor majd vesszük a a jegyeket, meg megújítjuk ezt a szövetséget, akkor akkor ez valóban a a az Isten családjához tartozás, és az, hogy az ő gyermekei lehetünk ennek a ennek az emléke, vagy ennek így a példája.

És és legyen így a a tanításban is, meg a dicsőítésben tudjunk erre az üzenetre figyelni.

Úgyhogy kívánom ezt, hogy nagyon nagyon áldott alkalom legyen mindenkinek ez a mai.

És akkor először a dicsérítő csapat fog minket ebben tovább vezetni.

Gyertek és álljatok föl, így dicsőítsük Istent.

Az első dalunkban lesz lehetőségünk arra, hogy meghozzuk ezt a döntést, hogy bárhogy is vagyunk itt, dicsőítjük Istent, nem némít el minket, hogyha zúg a vihar, hanem hanem akkor is dicsőítjük őt.

Gyertek és kapcsolódjatok be. [Zene] Szóljon [Zene] halleluja.

A én nekem a [Zene] fegyverem.

Imádom Jézust, dalom egyre hangosabb.

A halál let győzve mert él a kérem.

Nem [Zene] némító vad vihar imádom Jézust.

Dalom egyre hangosabb a sörájon a reményt át a halál letyőzve mert él a kérem némizel nem némizel az ú vagy imádom Jézust dalom egyre hangosabb a sűrű homályon Avént a halál egy győzve, mert él a [Zene] király szóljon a dicséret, szóljon a dicséret.

Szóljon a dicséret, szóljon a dicséret, szóljon a dicséret, szóljon a dicséret, szóljon a dicséret, szóljon a dicséret, szóljon a dicséret, ha ellenségem bekerít, szóljon a dicséret, ha két kedésem elvaké.

Holy síet az énekem a fegyverem.

Szóljan a dicsére és harcba szál a mennyertem.

A reményt áll a halál lett győzve, mert él a király nem lévít az úgovat vihar.

Imádom Jézust, dalom egyre hangosabb.

A halál lett győzve, mert én a király.

Szóljon halleluja ellenségembe kerítjon halleluja a két kedésem elvakét szóljon halleluja az énekem a fegyverem szóljon halleluja [Zene] Következő dalunk egy új dal lesz, ami arról fog szólni, hogy az ő neve, Jézus neve az, ami emlékeztet minket arra, hogy ő mi az, amit tett értünk, hogy az ő nevében van a mi győzelmünk, a reménységünk és az erősségünk.

Most nem éneklem elő, szerintem sokan ismeritek.

Eliszem, hogy hallott hangom. [Zene] Hívlak.

Megváltoztat jelendétet érzem.

Szabadságra lát benned nincs kétség bennem.

Rád nézek, nevedben van a mélységem.

Rád mézek, nevedben van erősségem.

Kimondom, megvallom, mert nevedem még ezt, nevedem még ezt bízom minden szükség kezedben bízom.

Rád nézek, nevedben van reménységem.

Rád nézek, nevedben van erősségem.

Kimondom, megvallom, mert neved emlékeztet.

Rád nézek, nevedben van reménységem.

Rád nézek, nevedben van erősségem.

Kimondom, megvallom, mert neved emlékeztet.

Ismerni téged, rájönni arra, én is vagy te.

Annyira jó ismer téged, rájönni arra, amire mondtál.

Rád nézek, nevedben van résen.

Rád nézek, nevedben van erősségem.

Kimondom, megvallom, mert neved emlékeztet.

Rád nézek, nevedben van erősségem.

Kimondom, megvallom, mert neved emlékeztet.

Neved emlékeztet neved emlékeztet.

Uram, köszönjük azt, hogy a te nevedben van a mi erősségünk, hogy a te nevedben van a mi győzelmünk.

És azt a nevet, Jézus, téged szeretnénk most felemelni, mert a te neved a legnagyobb. [Zene] [Zene] A vélem kezdetén ott [Zene] voltak.

Egy voltál az Istennek. [Zene] A teremtés rejtette arcod még [Zene] megváltokét jöttél.

Ó Jézus Krisztus gyönyörű nagy nev mindenfelet.

Gyönyörű nagy nevet, ó drága Jézus.

A mennyből földre jött én értünk.

Vállaltod a kereszt fá de bűnömnél nagyobb [Zene] kegyelmet.

Csodás nagy nevem minden még csodás nagy nevet, ó drága.

Jézus. [Zene] üres a sírbolt megnyílt a kárpint hol a follánkod bő halál újong a menny is téged dicsőít mert olyra élsz feltámadtál egyed Edül mtó drága megváltó örök irány és Isten vagy.

Éed az ország minden dicsőség nevedre mindent [Taps] érded milyen erős nagy neved.

Nagy neved Úr Jézus Krisztusnak király erős nagy neved minden méfett milyen erős nagy nevet ó drága Jézus milyen gyönyörű nagy nevű gyönyörű nagy neve Úr Jézus Krisztusnak kérem.

Gyönyörű nagy neved minden fel.

Milyen gyönyörű nagy nevet, ó drága Jézus, gyönyörű nagy nevem, ó drága Jézus.

Gyönyörű nagy nevet, ó drága Jézus.

Jézus, köszönjük a te nevedet.

Köszönjük, hogy a neved minden névnél magasabb.

Köszönjük, hogy a nevedben erő van, hatalom van.

Köszönjük, hogy egy hatalmas Isten vagy.

Köszönjük a kegyelmedet, köszönjük a szeretetedet mai napon, hogy beszéljünk erről a témáról.

Kérlek, hogy jöjj közel a te kegyelmeddel, a te szereteteddel.

Kérünk téged, hogy jelentsd ki magadat, hogy te ki vagy.

Jelents ki azt, hogy mi kik vagyunk. előter a te szemedben.

Rombold el hazugságokat, amiket felépítettünk az életünkben eddig, hogy tudjuk elhinni azt, amit te mondasz rólunk magadról, te magadról.

És akkor gyerekek, már indultak szerintem, de a jó látni benneteket.

Örülök, hogy itt vagytok a mai napon, és a bele fogunk kezdeni egy új sorozatba.

Azt említette az elején a Peti, Márton Peti, hogy a fiúság a lesz a témánk, és körülbelül hat héten keresztül.

Jó, én azt gondolom, hogy ez egy olyan téma, ami nagyon meghatározza az életünket.

Talán egy kérdés, amivel sok ember foglalkozik a mai időkben, az, hogy identitás, ki vagyok én?

Ugye a világ világban is foglalkoznak ezzel a témával.

Legalább ha az, hogy igen, akár az önnismeret kérdéskörében, hogy felfedezni, hogy ki vagy te?

Ezt lehet Isten nélkül is csinálni, vagy megpróbálni, de a probléma azzal, az amikor Isten nélkül csinálod és akarod felfedezni, hogy ki vagy.

A nem lesz teljes a kép, és nem lesz helyes a kép.

Mert hogyan határozzod meg, hogy ki vagy?

Tehát egyrészt akkor magadból indulhatsz ki.

Te tök tökéletesen ismered magadat, még még tök tökéletesen látsz mindent, nem?

Vagy akkor abból indulsz ki, hogy mások mit mondanak rólad, vagy mit gondolnak rólad, vagy mit milyen visszajelzéseket kapsz másoktól, az az már tisztább lesz, vagy helyesebb lesz.

Hogyha társadalom mit mond rólad, az már jobb, értitek?

Tehát, hogy mennyi tévedés lesz abból, akár mi magunk próbáljuk ezt meghatározni, próbáljuk másoktól valahogy visszajelzések alapján kitalálni, vagy vagy akár valahogy a társadalom fogja ezt meghatározni, és akkor ezt elfogad, akkor ez vagyok én, nem?

Vagy van még egy jobb lehetőség, és az, hogy engedjük, hogy Isten mondja meg.

Engedjük, hogy Isten jelentse ki, hogy ki vagy.

De hadd mondjam azt, hogy ezt sem fogja csinálni, meg nem tudja csinálni úgy, hogy magától függetlenül.

Jó, tehát hogy valamennyire az, hogy kik vagyunk, az valahogy ez összefüggésben lesz azzal, hogy ő kicsoda, és hogy mi milyen kapcsolatban vagyunk vele, vagy hogy kapcsolódunk hozzá.

Én azért mondom, hogy az identitás meghatározni Isten nélkül, ez az kudarcra van ítélve.

Ez egy ez ez egy tévedés lesz.

De én azt gondolom, hogy hívők sem mindig nekünk sem mindig sikerül.

Sőt, én azt mondom inkább, hogy ez egy út.

Jó, tehát én se látom teljesen tiszten, hogy ki vagyok.

De remélhetőleg, hogy egyre jobban látom.

Remélem, hogy egyre jobban látom.

És hogyan, hogy egyre jobban látom Istent, és megértem, hogy ő kicsoda, és egyre jobban megértem azt, hogy ő hogy lát engem, mit jelent ki rólam, hogy viszonyulok hozzá.

Tehát úgyhogy én azt gondolom, hogy ez ez egy út lesz neked is.

Tehát de legalább jó helyen indulunk el, ha a Bibliát vesszük a kezünkbe.

Hát akkor most már sokkal nagyobb esély van arra, hogy hogy rá fogunk bukni arra a jó útra, és hogy meg fogjuk egyre jobban érteni, hogy kik vagyunk.

De valahogy azzal kell kezdeni, hogy hogy látjuk Istent.

Ja, hogy mondom, tőle függetlenül ezt nem fogjuk tudni megcsinálni.

Hogy látod az Istennel való kapcsolatodat?

Biztos, hogy kétszer, háromszor annyi szót lehetne, jelzőt lehetne odaírni.

Ezeket úgy csak válogattam, hogy látod Istent.

Ő teremtő, megmentő Úr, Atya, ide vettem zárójelben apa, mert lehet, hogy a fejedben ő csak atya és nem apa, akkor ez is valamit mond.

Tehát bíró, szabadító, harcos pásztor, ezek mind bibliai jelzők Istenre.

Tehát mindegyik, tehát egyik sem rossz, és nem akarom mondani, hogy egyik sem jobb vagy fontosabb, mint a másik.

Valahogy lehet, hogy az életünkben is leszek különböző, hogy mondjam, időszakok, amikor az egyik fontosabb lesz, mint a másik, vagy az egyik közelebb áll hozzánk, mint a másik.

Egyébként volt egy érdekes kérdés a házi csoportban. egyébként ez a házi csoportos reklám is, de a ugye a házi csoportban volt egy érdekes kérdés, hogy Faki feltette azt a kérdést a az elmúlt héten, hogy kíváncsi vagyok arra, hogy ti hogy imádkoztok, hogy kit szólítok meg szólítotok meg.

Tehát akkor az Atyát szólítjátok meg, vagy a fiút szoktátok megszólítani?

Gondolkodtatok azon, kit szoktál?

Tehát amikor imádkozol, azt mond, hogy Úr Jézus, és akkor folytatod, vagy azt mondja, menji atyám, és folytatod, vagy vagy hogy szoktad?

Na gondolkodtam azért most legyen kéz fenomelés, vagy nem, ne, akkor szerintem nem, ne.

Gondolkodjatok rajta, de ez is valamit mutat egy kicsit.

És akkor volt valaki is, aki azt mondta, valahogy nekem hozzám Jézussalá közelebb, tehát valahogy Isten egy kicsit mint a távol, hogy lenne, akkor inkább Jézust szólítom meg, nem?

Tehát ez ilyen érdekes gondolat, ugye, mert itt az Atyaképről beszélünk, Atyaisten, tehát az az valamennyire, hogy az, hogy milyen kapcsolatod volt az apukáddal, vagy általában ez az Atya kérdés, apa kérdés, hogy az hogy van a fejedben, lehet, hogy az erősen befolyásolja azt, hogy mi hogyan imádkozunk, akár nem kit szólítunk meg.

De ahogy mondtam egy kicsit, az, hogy mi milyen viszonyban állunk.

Tehát akkor ha ő teremtő, akkor mi még vagyunk akkor teremtmények, nem?

A megmentő, hát jó esetben megmentett.

A ugye ennek van egy fel feltételése, hogy elfogadd, vagy nem tudom mi.

De jó, amint hívő ember, akkor mondjuk, hogy megmentett az Úr, akkor az Úrnak vannak sái.

A bírónál nagyon érdekes, mert ugye ez két irányba mehet, hogy amikor az a kév van bennük, hogy Isten a bíró, akkor lehet, hogy nagyon erősen érzed azt, hogy bűnös vagyok előtte.

De én azt mondom, hogy talán ha megerősödik bennünk egy egy mint hívő ember, tehát egy jó identitás, egy krisztusi identitás, akkor sokkal inkább azt fogjuk mondani felmentett bűnörös, aki fel aki felmentett, mert mert Isten valamit tett.

Szabadító, akkor szabad vagyok.

Azt tudod megvallani, vagy szoktad megvallani, hogy szabad vagyok? harcols.

Ha Isten harcol és akkor miette vagyunk, akkor ez elég biztos, hogy győztesek is leszünk.

És akkor azt látjátok, hogy a végére hagytam az Atya, apa, gyermek vagy fiú.…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mit jelent az, hogy Isten fiai vagyunk? Fiúság | Patton Márk”

Miről szól ez az epizód: „Mit jelent az, hogy Isten fiai vagyunk? Fiúság | Patton Márk”?

A Fókusz Gyülekezet új tanítássorozatot indít a fiúságról, melynek első témája a "befogadás", vagyis az, hogy Isten gyermekeivé fogadott minket. Az erről szóló tanítás különösen időszerű a közelgő bemerítési istentisztelet és húsvét miatt, amelyek megerősítik Isten gyermekeként… Az epizód a Fókusz Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 02..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Mit jelent az, hogy Isten fiai vagyunk? Fiúság | Patton Márk”?

Fő témái: kereszténység, hit, fiúság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mit jelent az, hogy Isten fiai vagyunk? Fiúság | Patton Márk”?

Megjelenés: 2025. 03. 02.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fokusz-gyulekezet/mit-jelent-az-hogy-isten-fiai-vagyunk-fiusag-patton-mark-16778305

Több epizód a Fókusz Gyülekezet-ből