Őszintén a szexről: Öröm, Szégyen és Bűntudat | Patton Márk
· PT51M2SÖsszefoglaló
A Fókusz Gyülekezet e heti igehirdetésében Patton Márk a szexuális tisztaságról beszél az 1 Thesszalonika 4. fejezet alapján. Kiemeli, hogy Isten a szexuális tisztaságot a megszentelődés, vagyis az Istentől kapott helyreállítási folyamat középpontjába helyezte. A prédikáció…
Röviden
- Műsor
- Fókusz Gyülekezet
- Megjelenés
- 2025. 11. 30.
- Hossz
- 51 perc
- Témák
- szexuális tisztaság, megszentelődés, házasság, pornófüggés, igehirdetés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Az elmúlt hetekben igen, volt né volt egy szünet talán, de ugye azt tesszalonikának a levelét tanulmányozzuk.
Azt tesszalonika negyedik fejezetnek az első versétra folytatjuk a mai napon ezt a témát.
Hogyan éljünk Istennek tetsző életet, mert erről szól ez az igeerész.
De igazából megnéznék az első nyolc verset, azt látnánk, hogy alvetően a témait a szexuális tisztaság.
És erről szeretnék beszélni elsősorban a mai napon, hogy Isten hogyan látja ezt a témát egyáltalán, de megfogalmaztam egy kérdést, hogy Isten egyáltalán foglalkozik ezzel ezzel vagy sem.
Megpróbáljuk most. egyáltalán érdekli Istent a szex, vagyis hogy mi hogyan látjuk, hogy hogy mi mit teszünk, mit teszel te, mit teszünk mi, mit tesz az ember.
Tehát én azt gondolom, hogy nagyon sok ember a mai világban azt mondja, hogy hát ezek a keresztények nagy ügyet csinálnak ebből.
Ez csak egy ilyen termeszeres dolog.
A szex az olyan, mint a eszünk, iszunk, tehát ez nem egy ilyen nagy dolog.
Nem tudom, miért foglalkoznak vele ennyire a hívők vagy a keresztények.
És talán igen, föltesszük ezt a kérdést, hogy ez számít egyáltalán?
Számít, hogy mi mit mi mit teszünk úgymond a testünkkel ezen a téren, vagy talán nem számít?
Ha hívő vagy, gyülekezet nőttél fel, lehet, hogy a válaszod az, hogy igen, persze, hogy számít.
Le is tudod, hogy a Biblia sokat beszél erről, de lehet, hogy eg másik azt mondja, hát mi köze van Istennek ehhez?
Valaki a világban van, az biztos, hogy nem érti egyáltalán ezt a kérdést nálunk.
És hadd mondjam azt, hogy esetleg úgy vagy itt a mai napon, hogy nem gyülekezetben nőttél fel, akár új neked minden, vagy online nézed ezt és és még nem hallottad azt, hogy kereszt lényeg, hogy látják ezt, vagy hívök mit mondanak erről.
Had legyen az a mai napon egy kis ablakot nyitunk nektek.
Jó, csak lehet betekinteni, lehet egy kicsit megnézni, hogy mit mond erről az ige, mit tanít erről a Biblia.
Én azt gondolom, hogy talán abban egyet tudunk érteni, hogy a szex egy erős dolog, ami képes örömöt adni, ami képes kötődést alkotni, intimitást teremteni, de ugyanakkor képes mély sebeket okozni, mély fájdalmat, megbánást. akkor az űrzabart.
Úgyhogy talán nem is ez a legfontosabb kérdés, hogy a mai napon, hanem inkább ez, hogy van-e valami bölcs mondanivalója Istennek, vagy van-e valami gyógyító?
Hát ha ennyi sérülést okoz, ennyi baj van.
Ez ezen a téren van-e valami gyógyító mondanivalója, vagy életet adó?
Hogyha egy ilyen fontos témáról beszélünk, akkor talán kíváncsiak is vagyunk arra, hogy mit mond erről Isten, mit mond erről az ige?
Továbbá kérünk és titeket, testvéreim az Úr Jézusban, hogy amint tőlünk tanultátok, hogy miképpen kell Istennek tesző módon élek.
Egyébként innen jött ugye a cím.
Miképpen kell Istennek tetsző módon élnetek, amint így is éltek, abban egyre gyarapódjatok, hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus által, mert ez Isten akarata a ti megszentelődésetek, hogy magatokat a parázasságtól megtartóztassátok.
Egyszerűen itt az első gondolatom az, hogy a szex fontos téma.
A szex egy fontos téma a Bibliában.
És én azt gondolom, hogy itt mindjárt az elején fontos tisztázni valamit.
És fontos azt itt tisztázni, hogy a szex teremtése.
Én azt gondolom, hogy ez egy ilyen nagyon téves gondolkodás keresztény keresztényekben, mintha azt gondolják, hogy mintha az ődög találta volna ki, vagy valami ilyesmi.
Pedig Isten az, aki kitalálta ezt az egészet.
És ha őszinték vagyunk, tehát azt tudnák mondani, hogy Isten kitalálhatta volna ugye a az embereknek a szaporodását, hogy semmiféle élvezet ne legyen benne.
Nem másként is csinálhatta volna, de Isten úgy találta ki, úgy rendelte, úgy tervezte, hogy ebben lehet.
Azért mondom lehet, mert tudom, hogy nem mindig így van, de lehet élvezet, lehet öröm. ebben az egészben.
Sőt, ez egy gyönyörű szép dolog lehet az életünkben.
Had tisztázzam azt is itt, hogy én azt hallom, hogy a keresztények nagy hibát követnek el, amikor nem beszélnek erről.
Vagy néha kérdezik hogy hát igen, milyen tanításokat hallottál a mit gyülekezetben a szexről?
És akkor valahogy azt mondja, hát én úgy tudom, hogy Isten ellene van.
Tehát ugye nem jó, tehát ez egy téves gondolkod.
Hát szerintem én annyit hallottam, hogy Isten ellene van.
Tehát, hogy én azt gondolom, hogy kábé ezen a szinten a vagyunk nagyon sokszor ezen a téren, hogy az embernek a fejében az van, hogy hát ha a szexről beszélünk, akkor biztos, hogy hogy igen, Isten ellene van, vagy vagy nem tudom, ez valami valami rossz dolog, vagy valami tabu téma, amiről nem lehet beszélni.
Szerintem ez egy nagy hatalmas hiba.
Ugyanakkor beszéltünk már arról, hogy a szex egy erős dolog.
És én azt gondolom, hogy fontos azt tisztázni, amit mondtam az elején, hogy van egy olyan gondolkodás, én azt gondolom a világban az biztos, hogy a szex nem nagy dolog.
Hát ez nem nagy dolog. lefekszem azzal, amit akarok.
Tehát akit akarok, akivel akarok.
Tehát ennek mindegy, nem olyan nagy dolog, nem kell nagy dolgot csinálni belőle, mintha nem számít egyáltalán.
És találtoz találtam egy ilyen idézetet online, hogy a kultúránk gyakran azt mondja, szex fizikai dolog, mégis rengetegen hordoznak érzelmi és lelki sebeket, amik épp az ellenkezőjét bizonyítják.
Gondolkodj ezen az idézeten egy kicsit.
Ha valaki azt mondja, szex csak egy fizikai dolog, mint az evés, ivás.
Szerintem bárki, akár aki nem hívő is, érti talán azt, hogy rengetegen hordoznak érzelmi érzelmi és lelki sebeket ezen ezen a téren, amik épp az ellen közüljét bizonyítsák.
És hadd hozzam fel még egy gondolatot itt ebből az igébről, hogy azt mondja, hogy hogy kell Istennek tetsző életet érni.
Ugye Pál ezt a kérdést fölteszi.
Én azt a kérdést akarom föltenni nektek, hogy akarsz-e Istennek tetsző életet élni vagy sem.
Hát motivál téged az, hogy az életed Istennek tetsző legyen.
Ezt akarod, vagy számít, vagy nem számít.
Én azt gondolom, hogy könnyű berásni a hibába, hogy azt én magamnak tetsző életet akarok élni, vagy hogy mondjam.
Tehát ilyen tehát hogy egy ilyen önző életmód, hogy azt akarom, ami nekem jó.
Vagy néha, hogy olyan ember vagy, aki mindig meg akarsz felelni másnak.
Lehet, hogy azt mondja, szüleimnek tetsző életet akarok élni, vagy barátaimnak tetsző életet akarok élni, vagy páromnak tetsző életet akarok élni, vagy nem tudom mi.
Hadd hozzam ide címet újra, és amiről Pál beszél az igében, hogy Istennek tetsző élet.
Tehát én azt mondom, hogy az vágyam, hogy a fókuszban, fókuszülekezetben, hogy ez legyen, ez legyen a vágyunk.
Ugye Zsófi mondta, nincs senki tökéletes, nincs, nem, nem leszünk.
De vajon azzal vágyunk, hogy Uram, én azt akarom, hogy az életem, amit élek, az neked tetszen.
Ez ez ez a vágyam, ezt akarom, akár erre törekszem is.
És ugye ahogy látjuk itt az első vers, miképpen kell Istennek tetsző módon élnetek.
És Pál egyébként dicső dicséri őket, amit így is éltek, hogy abban egyre gyarapodjatok.
És lehet, hogy ez így szól neked is, ahogy amit így is éltek.
Tehát lehető, hogy ez ebben vagy erre törekszel és természetesen annak munkásaid nem mindig sikerül, de legalább lehet, hogy te ebben vagy, akkor hadd legyen neked az üzenet, hogy hogy ebben egyre gyarapodjál.
Tehát akkor ezt folytasd, és és hadd legyen egyre erősebb benned, h hadd legyen egyre inkább igaz az életedre, hogy Istennek tetsző a te életed.
Második gondolat, amit nagyon szeretnék a szívetekre helyezni, pedig ez az Istennek tetsző élet egyik fontos része, a szexuális tisztaság.
Én szeretném, hogy a Biblia, ne nem én foglak téged erről meggyőzni, hanem a Biblia.
De remélem, remélem, hogy olvasod ezeket az igéket, tehát hogy hogy meggyőződ arról, hogyha én Istennek tetsző életet akarok élni, akkor ennek egy fontos része lesz a szexuális élet, amit élek.
És hadd mondjá, ez ugyanúgy szól házasoknak, mint nem házasoknak.
Ne gondoljátok azt, hogy nincs támadás, vagy nincs kísértés, még az se, hogy nincs kudarc vagy bukás, ha valaki házas.
Tehát én azt gondolom, hogy ott is jön a támadás, ha egyedül árok vagytok.
Én azt tudom, hogy az valószínű, hogy egy mindennapi harc és küzdelet.
És hadd mondjam azt mindjárt az elején, nagyon megbecsülk benneteket, hogy hogy a harcol ezz.
Ha nem adtad be magadat, ha nem mondtad, hogy á mindegy, akkor csinálom, amit akarok.
Ha ha te harcol, ha küzdesz azért, hogy az életed Istennek tetszé legyen ezen a területen, én tényleg azt mondom, megbecsülöm azt, és én én azt gondolom, hogy ez hát ez egy hatalmas dolog.
Bizonyos életen azt mondanám, ez egy ez egy áldozat.
Ha beszéljünk arról, hogy Istennek tetsző dolog.
Tehát én azt mondja, ez egy olyan áldozat, amit bemutatsz Istennek, és fölszáll a jó illatú áldozat. az ő, hát tudom, az ő számára ő elélyes, és ezzel azt mondja, igen, ez gyönyörű, ez szép.
Ha sok bukásod van, sok kudarcod van ezen a mai a ezen a területen, akkor nem az a célom a mai napon, hogy hogy csak mit én hatalmas nagy bűntudattal menjél el.
Nem, nem az a célom, hanem az a célom, hogy a mai napon találj bűnbocsánatot, találj gyógyulást, rengeteg sebet lehet összeszedni ezen a területen, találj szabadulást, tehát hogy valóban reménységet tudjál hazamenni ma, hogy nem kell nem kell ebben benne ragadni, hanem lehet kijönni, lehet gyógyulni, lehet felépülni.
De valóban szeretném meggyőzni titeket erről az ige alapján, hogy az Istennek tetsző élet egyik fontos része a szexuális tisztaság, mert én azt látom, hogy néha evang még gyülekezetben vagy akár történelmi egyházakban, ki tudja, én jobban ugye inkább evangéli közösségekben mozgok, tehát ezt ezt ismerem jobban.
Tehát néha azzal találkozom, mintha akár hívők között is az a hozzáállás van, hogy ez nem számít annyira.
Jó, tehát valódi helyzeteket, történeteket mondok, tudok mondani.
Tehát amikor hallottam arról, hogy sőt én ismertem a helyzetet, láttam, hogy összeköltöznek házasságon kívül, és együtt élnek, és akkor elmennek a mit tudom én dicsőítő csoportba szolgálni vasárnap, és mindenki a gyülekezetben tud erről, de senki nem szól semmit.
És ilyen magyarázatot hallok, hogy hát most a Szentlélek majd meggyőzi, vagy majd valaki, vagy nem tudom, neki kell ez az ő életé, neki kell eldönteni.
Senki nem mondta, hogy az jó, de senki se mondta nekik, hogy ez bocsi, de ez nem ez nem passz, vagy az nem jó.
Tényleg mondok egy bizonyságot erről.
Most én nem akarom mondani, mint lelki pásztor, hogy ezt mindig jól kezeltük mindig a gyülegezetünkben.
Én csak mondok egy példát, amikor tényleg jól jött ki, és és az Úr győzelmet adott, hogy egyik korábbi gyülekezetemben volt, aki egy egy lány, aki a hát ő dicsőítő csoportnak a tagja volt, és gyakorlatilag minden héten akkor szolgált a dicsőítésben, és hát azt azt tudtuk, hogy igen öss hát úgymond volt egy barátja, aki nem hívő és akkor egy kicsit aggottunk íg sematt meg ilyesmi, meg emlékszem, hogy egyszer nem tudom, valahogy lejültem vele beszélgetni és és akkor valahogy hát előjött azzal hogy azért lefekszik ezzel a sráccal is.
És és akkor én mondtam neki, hogy figyelj, én én nem vagyok se nyomozó, se rendőr, se nem is akarok rá rákérdezni mindig.
Én én egyszerűen azt mondtam neki, hogy figyelj, ez nem ez nem jó, ez nem helyes.
És egy kérésem van, hogy amíg ezt nem rendezd, amíg ezt nem teszed le, ne állj ki a színpadra.
Mondhatod a a többi dit csapatban, mondhatod azt, hogy beteg vagy.
Mondhatod azt, hogy áromlott a hangszered, mondhatod be, mondhatsz bármit.
Tehát nem az a célom, hogy hogy szégyenítselek téged.
Én csak egyszerűen azt hiszem, hogy nem jó dolog, hogyha szombaton lefekszel a a férje, vagy a pár, hát a barátoda, nem a férje, az volt a baj, és akkor vasáb kiállsz és dicsétesz, mint a minden.
Mondtam, hogy ez ez szerintem nem jó.
És akkor tényleg néhány hétig akkor nem szolgált és hála az Úrnak.
Valóban nem szem hála az Úrnak.
Kicsit később azt láttam, hogy kiállt szolgálni.
És akkor hallom, hogy szakított ezzel a sráccal. is.
És akkor az volt érdekes, hogy nem tudom egy-két évvel később írt nekem egy olyan kedves levelet, hogy annyira hálás vagyok azért már, hogy azt nem hagytad, hogy hogy szóltál, de egy úgymond így bántam vele meg satöbbi, és és nagyon hálás volt és megint én azt mondja ennek a történnek van egy happy endingje is, tehát hogy akkor késő lett egy hívő férje, meg van három- négy gyermeke meg satöbbi.
De igazából én azt érzem, és nem mindig így sikerült, én azt mondanám az életemben, a a amikor valahogy akkor próbáltuk egy ilyen helyzetet kezelni, de ebben az esetben én azt láttam, hogy hogy valahogy Isten ezt ezt használta.
És én azt gondolom, hogy fontos nekünk tisztában lenni ezzel, hogy igen, ha Istennek tetsző életet akarok élni, tehát ezt a területet nem tudom kizárni abbó, vagy vagy külön kezelni, vagy minden másban, akkor most próbálok Istennek tetszé, de ez az egy terület, akkor ez az enyém, vagy nem tudom mi.
Ha nézzük ezt az igét, ugye több néhány szót szeretnék innen kiemelni.
Az egyik ez az Isten akarata ti megszentelődésetek.
Most olvastam egy meghatározást, definíciót, amit nem raktam ki, de hadd olvassam fel.
A megsz megszentelődés azt jelenti, hogy olyanná válunk, amilyennek Isten eredetileg megalkatott minket.
Most ez tetszett nekem, mert én azt érzem, hogy sokszor amikor beszéljünk a megszentelőedés ez úgy megy át, mintha ez egy nagyon-nagyon kemény nehéz ilyen kínzás vagy nem tudom mi, vagy nehéz folyamat, vagy ilyesmi.
És igazából ahogy ez a definíció szól, az inkább egy helyreállítás, hogy Isten ugye megteremtette az embert, odahelyezte az Éden kertjével, minden tökéletes volt és jó volt.
És az ember ugye a bűne miatt akkor mit tudom minden felborultt és minden eltúlzult és minden feje tetejére állt meg satöbbi.
És a megszentelődés az a folyamat amikor jön az ember tényleg megtér, újjászületik és akkor Isten elkezdi helyreállítani az életét, ahogy itt olvassuk, meggyógyítja…
Említett entitások
Témák
- szexuális tisztaság
- megszentelődés
- házasság
- pornófüggés
- igehirdetés
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Őszintén a szexről: Öröm, Szégyen és Bűntudat | Patton Márk”
Miről szól ez az epizód: „Őszintén a szexről: Öröm, Szégyen és Bűntudat | Patton Márk”?
A Fókusz Gyülekezet e heti igehirdetésében Patton Márk a szexuális tisztaságról beszél az 1 Thesszalonika 4. fejezet alapján. Kiemeli, hogy Isten a szexuális tisztaságot a megszentelődés, vagyis az Istentől kapott helyreállítási folyamat középpontjába helyezte. A prédikáció… Az epizód a Fókusz Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 30..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Őszintén a szexről: Öröm, Szégyen és Bűntudat | Patton Márk”?
Fő témái: szexuális tisztaság, megszentelődés, házasság, pornófüggés, igehirdetés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Őszintén a szexről: Öröm, Szégyen és Bűntudat | Patton Márk”?
Megjelenés: 2025. 11. 30.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fokusz-gyulekezet/oszinten-a-szexrol-orom-szegyen-es-buntudat-patton-mark-18278302
Több epizód a Fókusz Gyülekezet-ből
- Engedelmesség és szeretet: Miért nem érzed teljesnek az örömödet? | Varga László Ottó
Varga László Ottó igehirdetése az újjászületéstől az örökkévalóságig tartó krisztusi öröm megőrzéséről szól. Megvizsgálja az engedelmesség, a szeretet és a hit összefüggését, vala…
- Vallásosság vagy igaz hit? Hogyan ne tévedjünk el a szabályok között? | Patton Mark
A Fókusz Gyülekezet sorozatának e heti részében Pál apostol Kolossé 2,8-23 versei alapján vizsgálják a vallásosság és az igaz hit közötti különbséget. Az előadás kitér arra, hogy…
- Miért mondta Isten, hogy tilos – majd mégis megtette? | Patton Márk | Kolossé 1:12-23
A Fókusz Gyülekezet Pünkösdi istentiszteletén Patton Márk igehirdetésében a Kolossé 1:12–23 verseit taglalja, kiemelve Jézus Krisztus személyét. Az igehirdetés Jézus lényegét, meg…
- Melyik a 4 legfontosabb imakérés Pál apostol szerint? | Patton Márk
Patton Márk a Kolossébeliekhez írt levélből veszi alapul Pál apostol négy legfontosabb imakérését. Az epizód a Krisztus központi szerepét vizsgálja az élet minden területén, az im…
- Miért nem elég kereszténynek lenni? | Nyári Attila
Nyári Attila a Fókusz Gyülekezet bemerítési alkalmán arról beszélt, miért nem elég kereszténynek lenni, hanem tanítvánnyá kell válni. Simon Péter elhívásának történetén keresztül…
- Védelem a negatív hatások ellen - Amit tudnod kell a benned rejlő erőről l Patton Márk
Patton Márk tanításában a hívő ember szellemi tekintélyéről és a negatív hatások elleni védelemről van szó. Az epizód a szellemi harc lényegét, az Istentől kapott hatalmat, és a b…
- Győzelem a legfőbb ellenség felett – Hogyan szabadulj meg a félelemtől? l Patton Márk
A Fókusz Gyülekezet vasárnapi tanítása a halál legyőzéséről és a félelem leküzdéséről szól. Az előadó, Patton Márk, személyes példákon keresztül mutatja be a húsvét üzenetét, hang…
- Szellemi harcra felkészítve: Tanulságok a maszáj harcosoktól és a Bibliából I Patton Márk
A Fókusz Gyülekezet istentiszteletén a prédikáció a szellemi harcra való felkészítésről szólt. A maszáj harcosoktól vett példát, akik oroszlánokra vadásztak, hogy felnőtté váljana…
- Csalódás és Elégedetlenség: Miért van ez? l Torres Leandro
Az Isten-központúság fontosságáról szóló tanításban Torres Leandro arról beszél, hogyan válhatnak bálvánnyá azok a dolgok, amelyeket Isten elé helyezünk, mint például párkapcsolat…
- Miért várt Jézus 30 évet? – A sötétség birodalma és a Világosság l Patton Márk
Ez az epizód a "Szellemi harc" sorozat része, ami azt vizsgálja, milyen szellemi állapotban volt a világ Jézus érkezésekor, és miért jelent meg az Isten Fia, hogy lerontsa az ördö…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 2024.11.17. - Jóföldi Endre - Építési terület V - Szabadulás a paráznaságtól és a jó szex — Békevár Baptista Gyülekezet - Tanítások
Jóföldi Endre prédikációjában a szexualitás és a szabadság kapcsolatát vizsgálja, kitérve a paráznaság veszélyeire és a jó szex helyére a házasságban. Az előadás Isten igéjére ala…
- Szabadulás bántalmazásból - Uzonyi Barnabás — Péceli Baptista Gyülekezet
Az epizód a bántalmazásból való szabadulás, a szégyentől való megszabadulás és a múlt sebei utáni gyógyulás nehéz témáját járja körül. Az "Isten szíve" sorozat részeként a Péceli…
- Szexualitás - Rónaszéki János atya — Café Francesco's Podcast
Rónaszéki János atya, a Franciscus Alapítvány alapítója és káplán a szexualitásról beszél, kitérve annak isteni tervére, a tisztaságra, valamint arra, hogy a szexualitás miként vá…
- #27 Szabadulás a pornótól - beszélgetés Uzonyi Barnabással — Biblia Elvitelre
Uzonyi Barnabás, a Péceli Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a Biblia Elvitelre podcastban a pornófüggőségről beszél, és gyakorlati tanácsokat ad a szabaduláshoz. A beszélgetés ki…
- Saját erőből nem megy — Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház
Ez az epizód arról szól, hogy Jézus látja és meggyógyítja a problémás életeket. Az igehirdetés Lukács 13,10-17 alapján hangzott el Salánki István előadásában.
- Testünk, mint a Szent Szellem temploma — Remény Hangjai
Ez az epizód a testünket, mint a Szent Szellem templomát vizsgálja a mindennapi életben. Szó esik a test gondozásáról, diétákról, testedzésről, káros szenvedélyekről és a betegség…
- Az élet nehézségei nem Isten büntetései – Szoliva Gábriel OFM meghívása az önmegtagadásra, az örömre — ferencesek
Szoliva Gábriel OFM ferences szerzetes elmélkedik arról, hogy az élet nehézségei nem Isten büntetései, hanem az önmegtagadásra és örömre való meghívások. Immaculée Ilibagiza és Pu…