Sabbath | Torres Leandro
· PT1H43M58SÖsszefoglaló
A Fókusz Gyülekezet istentiszteletén a szombati nyugalomról és arról volt szó, hogyan adhat Jézus Krisztus békességet. A beszéd Péter apostol példáján keresztül mutatta be, hogyan élte meg Jézus utolsó vacsorával, elfogatásával, halálával és feltámadásával kapcsolatos…
Röviden
- Műsor
- Fókusz Gyülekezet
- Megjelenés
- 2025. 04. 27.
- Hossz
- 1 óra 44 perc
- Szereplők, említett nevek
- Torres Leandro, Jézus Krisztus
- Témák
- sabbath, szombat, békesség, istentisztelet
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
én srácok és elég Köszön valamit megé [Zene] อ T Sziasztok!
Nagy szeretettel köszöntök mindenkit.
Köszöntök mindenkit a mai istentiszteletünkön innen a montásközpontból. nyugodtan még hogyha vagytok kint a folyosón, akkor gyertek be, találjátok meg a helyeteket, üljetek előre nyugodtan.
És amíg kényelembe helyezitek magatokat, köszöntöm az online nézőket is.
Nagyon jó, hogy ti is részt tudtok így venni a az alkalmon, akár hogyha most élőben nézitek, akár ha visszahallgatjátok.
Kívánom, hogy nektek is, meg nekünk is legyen nagyot nagyon áldott ez a mai alkalom.
Hogyha arra kéne gondolni, hogy mondjatok egy tanítványt a Bibliából, akinek a húsvéti meg a nagyhet történésekkel kapcsolatban nagyon részletesen le van írva az, hogy hogyan élte meg, akkor úgy gondolom, hogy szinte mindenki Pétert mondaná, mert mert róla tényleg nagyon sok minden így le van írva, akár a az utolsó vacsorán, akár Jézusnak az elfogadásával kapcsolatban, ahogy megtagadta Jézus halála és az utánavaló történések meg a feltámadás és és hogy nagyon sokat meglátunk az ő az ő személyiségéből, meg abból, hogy hogyan élte meg ezeket a dolgokat.
És és éppen ezért nagyon jó az, hogy Márk evangéliumában, amikor az asszonyok odaérnek a sírhoz, ahol az angyalok fogadják őket és elmondják, hogy Jézus feltámadt, akkor akkor ezt úgy mondják, hogy mondjátok el a tanítványoknak és Péternek, hogy Jézus feltámadt, mert Isten pontosan tudta, hogy hogy mennyire fontos neki.
És mi is így megláthatjuk ilyen tágabb kontextusban, hogy mennyire fontos volt neki ez az üzenet, meg mennyire tényleg szíven találta.
És nagyon jó, hogy Isten rólunk is tudja ugyanígy ezeket a dolgokat, hogy hogyan éljük meg akár a hétköznapjainkat, akár azt, hogy eljövünk gyülekezetbe, a házicsoportot, a nehézségeket, és és ő egy időről időre ad nekünk személyre szabott üzeneteket.
És hiszem azt, hogy ez a mai is lehet ilyen személyre szabott üzenet.
Ma a nyugalomról lesz szó, a szombat nyugalmáról és arról, hogy Jézus tud nekünk nyugalmat adni.
És és kívánom azt, hogy ez legyen tényleg, ha esetleg nem is ezzel kapcsolatosan, de olyan sokszor Isten ki tudja munkálni azt, hogy esetleg egy-egy mondat, ami nem kötődik feltétlenül a a fő üzenethez, de mégis úgy úgy szíven találja az embert, és akkor egy ilyen jó dolog tud lenni, amit hazavihetünk.
És ezzel kapcsolatban egy kis bátorítást is szeretnék megfogalmazni, hogy Isten nem csak így a körülményeket vagy a tanítókat tudja használni ebben, hogy hogy ilyen személyre szabott üzeneteket adjon nekünk, hanem minket is így egymás felé.
És hogyha ha bármelyikünknek akár a mai tanítás vagy bármelyik másik tanítás közben eszébe jut valaki, aki akiről azt gondolja, hogy hú de jó lenne, hogyha ő ezt most hallaná, vagy vagy olvas egy igeverset, és ezt itt valaki, hogy pont erről beszélgettünk, elküldöm neki, vagy hogy milyen jó lenne, hogyha ő is tudná ezt az üzenetet.
Azt gondolom, hogy engem sokszor visszatart ettől az, hogy így biztos már nem is abban a helyzetben van, vagy vagy nem lenne annyira nekiszóló, vagy nem is tudom, és valahogy így elnyomom magamban ezt a dolgot. pedig a másik oldalon, hogyha én kapnék valakitől mondjuk egy igét, vagy egy tanítást, hogy azt mondaná, hogy ezt hallgasd meg, mert szerintem tökre szólna hozzád, akkor az jó esne.
Úgyhogy, úgyhogy bátorítalak benneteket ezzel kapcsolatosan, hogy hogy legyünk Istennek az eszközei arra, hogy egymásnak személyre szabott illetve hát, hogy Isten általunk tudjon személyre szabott üzeneteket adni másiknak.
Úgyhogy kívánok nagyon áldott alkalmat, és kívánom azt, hogy tényleg ezt a ezt a személyes üzenetet kapjátok, meg éljétek meg akár a dicsőítésben, akár a tanításban.
És akkor most átadom a szót a dicsőítő csapatnak.
Gyertek, álljunk fel ezen a helyen az Isten előtt.
Ugye a felállás az tiszteletnek egyik helye, vagy jele helye is itt van.
És azért is tesszük, hogy egy kicsit megmozdítsuk, ki is mozdítsuk magunkat az Isten előtt.
Most lesz arra is idő, te is tedd ezt.
Csukd be a szemedet, és egy kicsit csendbe leszek.
Jelenkezd be Istennél, hogy nem látlak, de hiszek benned ma.
Mondd el neki, hogy vagy nagyon röviden.
Kérd meg, hogy szóljon hozzád.
Kérd meg, hogy adjon neked valamit.
Eljöttünk hozzád, Istenem, aki láthatatlan vagy, de nagyon és valóságos szellemileg.
Segíts most levenni a tekintetünket más dologra a bensőnkben, a problémákról, nehézségekről vagy saját magunkról.
Az élet nem rólunk szó, megvalljuk, hanem te rólad.
És ez a hely is szeretnénk, hogy rólad szóljon.
Ezért kérlek, hogy te töltsek most hittel minket.
Az akaratunkat is erősítsd meg, hogy akarjuk azt, amit te kijelentettél, igazságokat. igazodnunk hozzád, és ma nem azt akarjuk, hogy te hozzánk.
Ezért eljöttünk annak az engedelmességével is, hogy magasztanunk és dicsőítünk téged, hogy nem magunkat ajnározzuk nem embereket, hanem téged, a mindenható Istent, aki feltámadtál, aki él.
Most ünnepeltük ennek az erejét, nagyon erős valóságát is az életünkben.
Köszönjük azt a képet, hogy te ülsz az Atyának a jobbján.
Ez így a mai üzenethez is jó, mint békesség, megnyugás, megnyugvás, mert te megnyugodtál ebben.
Elvégeztél egy hatalmas munkát, a legnagyobbat, amit valaki valaha tehetett, megmentetted az egész világot, és utána megnyugodtál, ott vagy az Atya Istennek a jobbján, mint aki mindeneknek az Ura lett.
Jövünk így, magasztalunk téged, mint a legnagyobb szellemi hatalmasságot ezen a helyen.
Na, gyertek, magasztaljuk az Istent, mert feltámadt és ünnepeljük. [Zene] Óó gyere!
A lelk reményt kap sírkör elgördül az élet megdicsőt hiszen pedámad hatalmas vé szellemet elárad [Zene] felé ünnep [Zene] feltámadászelé Jézus Krisztus eltörötte a halám védelmét jó élet egyélet hitem bos gyerté ünneplen a feltámadás édes érzelmét gyere énekel óó óó [Zene] Óó!
Megkendült, megrendült földség legyőzve a sötétség felébred névvel szabadítást. örömében szent támad a hatalmas fiér szellemed eláraszt [Zene] feléletettél ünnepen feltámadás éreszelé Jézus Krisztus eltört a félelmét élet Enyém lett hitem szeryőzelmé.
Óó óó ó. [Zene] Gyertek, valljuk meg, hogy a halál legyőzetett.
Mikor elmozdult a hatalmas, aláva lett az erőd, az örök élet urép elő.
Mikor elmozdott hatalmas sígő?
Ó, talál hova lett az erő, mikor az örök élet ur lépett.
Ünneplem ha feltámadás éreszelmét.
Jézus Krisztus eltörömte a alám félelmét.
Egy jó élet egyéb lát hitem ott nyerté ünnepl fenná. [Zene] Gyerek az utoljára.
Ó ó [Zene] [Zene] ó halleluja ezért élő a hitünk is és az ő neve emlékeztet minket sok dologra többek között abban is hogy életünk van örök életünk gyertek valljuk meg ezt az igazságot [Zene] Hívlak.
Elhiszem, hogy hallott hangom.
Védelmemben, arcaimban nem vagy el engem.
Ézem, szabadságra lehet benned, nincs kétség [Zene] bennem.
Te alkottad egész [Zene] lényem.
Rád nézek, neben van reménységem.
Rád nézek, neben van erősségem.
Kimondom, megvallam, mert neved emlékeztet.
Minden szükség kezedben bízom.
Gyógyításod közel van már nem fél szív neved légiszett.
Teodal teljes csak te vagy a segítségem.
Rád nézek, neben van reménységem.
Rád nézek, neben van erősségem.
Kimondom, megvallam, mert nevedem nevedem.
Még egyszer rádné, rád nézek, nevedben van reménységem.
Rád nézek, nevedben van erősségem.
Kimondom, meghalom, mert nevedem emlékesz nevedem [Taps] emlékez annyira jó ismerni téged, rájönni arra, mé te szólítal békesség árad rám.
Gyere, én neked még egyszer rád nézek.
Rád nézek, nevedben van erősségem.
Rád nézek, nevedben van erősségem.
Irandom megvallom, mer neved emlékezet neved emlékezet neved emlékezet.
Rád nézek, nevedben van reménységem.
Rád nézek, nevedben van erőségem.
Kimondom, megfallom, mert neved emlékeszet neved emlékes neved emlékeztet.
Az ő neve emlékeztet arra is, mert az, hogy apa, hogy az ő fia és gyermekei vagyunk, a következő dalban szeretném, ha jönnél az Istenhez, ahogy vagy.
És ha van várlás, károztatás rajtad, gyere, ezeket adjuk oda az Istennek.
Ha már letettél vétkeket és megvallottad, és próbálnának visszarángatni, a szégyen fogva tartani, gyere az Istenhez és valld meg, hogy ő szeret téged.
Ha el is buktál és bocsánatot kértél, akkor nem bánik úgy veled, mint ahogy megérdemelnéd, hanem kegyelmesen.
Következő dalban ezt az igazságot vesszük fel. [Zene] Amikor a vétkem újra élem erőm nincsen, kísért minden.
Amikor a vádlás mély szorongás régi bukás újra elás tárt karonddal atyám futsz elé ha nem érzem is nyitva van felé nincs szép Égyem már [Zene] feloldoztál fiattal keresztvár igaznak mondtál.
Amikor a két Amikor a [Zene] két rosszul éve ment pecsét.
Az Úr névvel a szellemed újra kegyelmed sója.
A nevem tiszta az igét mondja tárdka rondal atyám futz elé.
Mint szégyen már [Zene] felolvál fiattal keresztvár igaznak mondtál.
A tét vagyok gyermeked lettem én. [Zene] Gyere, megvalljuk, hogy sem halál, sem élet, semmi nem választ a szeretetétől.
Sem halál, semmi élet nem válasz tőled el.
Semmiség, magasságod ott is átöl.
Sem, sem élet nem válasz tőled el.
Semmiség, magasságod ott is hátöl.
Semmiség magasság volt sem halál sem halál sem élet nem [Zene] választ magasság ott is hátel zárt karom dal fut szemézem [Zene] is nyitva van felé mint szégen már feloldoztál fiatal keresztfá igaznak mondtál. vagyok gyermek vagyok gyermek vagyok [Zene] gyermeké halleluja tárdal atyám futsz elé gyere hiddel el vald meg ezt ha ne nézd És mint szégyen mint szégyen már felul fiaddal kereszt igaznak mondtál.
A ti vagyok gyermekem, a ti vagyok én a ti vagyok gyermek sem alá, sem alá sem élet.
Gyere gyülekezők, halljuk ezt [Zene] meg semmiség ott is átöl sem alá.
Semmi élet nem válasz tőled el.
Semmiség magas sem karod ott és frizátöl.
Sem halál, sem élet nem változed el.
Sem alá, sem al, sem válasz tőle.
É bároltál fiatal keresztá igaznak mondtál.
Tég vagyok gyermeké. [Zene] Halleluja.
Istenünk, olyan jó hozzádartozni.
Eljöttünk, hogy imádjunk téged.
Eljöttünk, hogy csak annyit mondjunk, hogy szent vagy.
Ez az egyetlen olyan szó igazán, ami jól felépíti azt, hogy az imádat elveszünk.
Ő csak róla szól minden, hogy ő tiszta, ő egyedi, ő szent.
Gyertek, az angyali kórussal együtt ezt tegyük.
Most egy kicsit feledkezzel magadról, és vesszünk el az Istenbe. [Zene] [Zene] Itt vagyok és állak szívemmel válnak.
Szjazomrád, Uram, hisz te vagy csak fenscség egyetlen szentscsí imádik. [Zene] Amen.
Úgy zen imád [Zene] téged mert [Zene] jó, méltó csodás lényed.
Szent vagy szent vagy szent vagy.
Szent vagy szent vagy szent vagy.
Az én szívem is így [Zene] kiáll.
A kezed kinyújtod. [Zene] A kezed kinyújtod áldás tár ez mindenek vágya.
Így földön is éj rólad minden nevedet áll.
A menny ügyz a menny úgy [Zene] szent imád téged mert jó méltó csúás lényem szent vagy.
Angyalokság szent vagy szent vagy szent van az én szí.
Szent vagy szent vagy szent vagy.
Szent vagy szent vagy, szent van.
Az én szívem is így ő a megtárány.
Ő a megvárná megvett fére áll rá nemzeteket.
Méltó sem van ki világot megváltod.
Halló angyalok órát, mert te szent. [Zene] Ó szent vagy.
Az én szívem is így kiállt, mert hallom angyaluk oró az én szívem is így kiállt.
Halló angyalok orosától az én szívem is.
Így kiállt. angó az én szívem is így kijárt angyalokság szent vís meg a szívünk Uram hiszen a beszéded is szent mint ahogyan te is az vagy.
Szentelj meg minket, tisztítsd meg minket a te igéddel, te igéd igazság.
Na, szeretettel köszön köszöntöm titeket.
A gyerekek ti mehetnek ott hátra, valaki fog segíteni.
És ahogy tudjatok van gyerekfoglalkozás, ugye kisgyerekekre is óvodás, meg iskolásoknak is. [Zene] Ugye már látszik a képernyő, hogy a mai téma ugye a sabárt ugye és akkor hadd kérdezem, hogy ki itt azt érzi, hogy ő fáradt ma? 20% körülbelül.
És hogy ki azt érzi, hogy általában hétközben figyelj, péntek az már ugye az energiai szinte az nagyon már lement.
Hát a az már majdnem a 100% ugye.
De hadd mondjam azt, hogy ugye a sabát az ószövetségben most is csomó zsidók betartanak és mégis csomóan fárad fáradtnak.
És nem a háború miatt, hanem azért, mert ugye a sabát ahogy tartanak egy törvényről van szó.
Egy pusztá csak csak egy szabály.
Bogi ugye feleségem fotós és egy pár hónappal ezelőtt fotózott egy zsidó család és akkor a fotózásnak a vége felé a a férfi ugye ment oda Bog Bogihoz és azt mondja, hogy bocsánat, de nem tudok fizetni a fotást ma.
És akkor Bogi ugye kicsit most oké, de de miért?
És akkor azt mondja, hát mert közeledik a ugye a nap. lemente.
És akkor onnantól kezdve én már a szállodaban kell legyek, és már nem tudok fizetni.
És akkor Bogi azt mondja, de nem baj, küldöm egy link, és akkor kártyával online is tudod fizetni.
Nem tudod nem tudok fizetni, az az munkának számít.
És akkor amiatt csak másnap tudod fizetni.
És ez tudom, hogy egy kicsit nevetséges ugye nekünk számunkra, de a Jézus korban még durvább szabályok voltak, ugye, mert ugye volt a sabát, amit Isten adott, és a farizeusok ehhez még kötöttek csomó ilyen tényleg ilyen lényegtelen szabályok, ugye akkor nem lehetett egy légyre csapni, mert ugye ez vadászatnak számít. vagy a egy nő nem lehetett a tükörbe nézni, mert hátha látja egy őszha, és akkor ki fogja ugye húzni, és ez…
Említett entitások
Témák
- sabbath
- szombat
- békesség
- istentisztelet
Személyek
Szervezetek, cégek
- Fókusz Gyülekezet
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sabbath | Torres Leandro”
Miről szól ez az epizód: „Sabbath | Torres Leandro”?
A Fókusz Gyülekezet istentiszteletén a szombati nyugalomról és arról volt szó, hogyan adhat Jézus Krisztus békességet. A beszéd Péter apostol példáján keresztül mutatta be, hogyan élte meg Jézus utolsó vacsorával, elfogatásával, halálával és feltámadásával kapcsolatos… Az epizód a Fókusz Gyülekezet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sabbath | Torres Leandro”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Torres Leandro, Jézus Krisztus.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Sabbath | Torres Leandro”?
Fő témái: sabbath, szombat, békesség, istentisztelet.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sabbath | Torres Leandro”?
Megjelenés: 2025. 04. 27.. Hossz: 1 óra 44 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fokusz-gyulekezet/sabbath-torres-leandro-17192730
Több epizód a Fókusz Gyülekezet-ből
- Engedelmesség és szeretet: Miért nem érzed teljesnek az örömödet? | Varga László Ottó
Varga László Ottó igehirdetése az újjászületéstől az örökkévalóságig tartó krisztusi öröm megőrzéséről szól. Megvizsgálja az engedelmesség, a szeretet és a hit összefüggését, vala…
- Vallásosság vagy igaz hit? Hogyan ne tévedjünk el a szabályok között? | Patton Mark
A Fókusz Gyülekezet sorozatának e heti részében Pál apostol Kolossé 2,8-23 versei alapján vizsgálják a vallásosság és az igaz hit közötti különbséget. Az előadás kitér arra, hogy…
- Miért mondta Isten, hogy tilos – majd mégis megtette? | Patton Márk | Kolossé 1:12-23
A Fókusz Gyülekezet Pünkösdi istentiszteletén Patton Márk igehirdetésében a Kolossé 1:12–23 verseit taglalja, kiemelve Jézus Krisztus személyét. Az igehirdetés Jézus lényegét, meg…
- Melyik a 4 legfontosabb imakérés Pál apostol szerint? | Patton Márk
Patton Márk a Kolossébeliekhez írt levélből veszi alapul Pál apostol négy legfontosabb imakérését. Az epizód a Krisztus központi szerepét vizsgálja az élet minden területén, az im…
- Miért nem elég kereszténynek lenni? | Nyári Attila
Nyári Attila a Fókusz Gyülekezet bemerítési alkalmán arról beszélt, miért nem elég kereszténynek lenni, hanem tanítvánnyá kell válni. Simon Péter elhívásának történetén keresztül…
- Védelem a negatív hatások ellen - Amit tudnod kell a benned rejlő erőről l Patton Márk
Patton Márk tanításában a hívő ember szellemi tekintélyéről és a negatív hatások elleni védelemről van szó. Az epizód a szellemi harc lényegét, az Istentől kapott hatalmat, és a b…
- Győzelem a legfőbb ellenség felett – Hogyan szabadulj meg a félelemtől? l Patton Márk
A Fókusz Gyülekezet vasárnapi tanítása a halál legyőzéséről és a félelem leküzdéséről szól. Az előadó, Patton Márk, személyes példákon keresztül mutatja be a húsvét üzenetét, hang…
- Szellemi harcra felkészítve: Tanulságok a maszáj harcosoktól és a Bibliából I Patton Márk
A Fókusz Gyülekezet istentiszteletén a prédikáció a szellemi harcra való felkészítésről szólt. A maszáj harcosoktól vett példát, akik oroszlánokra vadásztak, hogy felnőtté váljana…
- Csalódás és Elégedetlenség: Miért van ez? l Torres Leandro
Az Isten-központúság fontosságáról szóló tanításban Torres Leandro arról beszél, hogyan válhatnak bálvánnyá azok a dolgok, amelyeket Isten elé helyezünk, mint például párkapcsolat…
- Miért várt Jézus 30 évet? – A sötétség birodalma és a Világosság l Patton Márk
Ez az epizód a "Szellemi harc" sorozat része, ami azt vizsgálja, milyen szellemi állapotban volt a világ Jézus érkezésekor, és miért jelent meg az Isten Fia, hogy lerontsa az ördö…