Igaz történetek

#78 Egy kalandos nászút – Dr. Magyar Anna

· PT12M6S

Összefoglaló

Két fiatal házaspár utazása során fedezi fel egymást igazán. Dr. Magyar Anna előadását hallhatják az esetről.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 06. 11.
Hossz
12 perc
Szereplők, említett nevek
Dr. Magyar Anna
Témák
nászut, házaspár
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Két fiatal találkozásuk után fél évvel összeházasodik.

Azon túl, hogy nagyon szerelmesek, igazából nem ismerik egymást.

Egy váratan helyzetekkel tüzdelt nászút aztán változtat ezen.

A 70-es években fiatal kezdő klinikus belgyógyász voltam, és rettentő boldog voltam, mert sikerült végre férjhez mennem 28 év reménytelen várakozás után, és ráadásul egy borzasztó helyes embert kaptam ki magamnak, egy biológus-muzeológust.

Persze akkor még nem sejtettem, hogy mit jelent az biológus feleségnek lenni, ahogy ezt a Durrell is megírta.

Ha az ember benyúl a mélyhűtőbe valami kajáért, találhat egy döglött, fagyott harkályt, vagy a frissen született gyereke mellett egy terráriumban szongáriai cselőpókot, madárpókot, skorpiókat.

Szóval nem könnyű élet a biológus feleség élete.

Az esküvőn ezt még nem sejtettem, mert a kapcsolatunk viszonylag friss volt.

Egy olyan fél év után házasodtunk össze, és egy elég szerény esküvőt tartottunk.

Részint azért, mert egy kezdő klinikus és egy kezdő muzeológus azért nem jó kereső, de nem is igényeltünk nagy esküvőt.

Nekem valahogy az a benyomásom az életben, hogy minél flancosabb egy esküvő, annál rövidebb ideig tart a házasság.

De persze lehet, hogy ez egy téves benyomás.

Szóval egy egyszerű családias esküvőnk volt, és azt terveztük, egy nagyon romantikus terv egy biológustól, hogy a nászutunkat azzal kezdjük, hogy lemegyünk egy sátorral a kiskunsági szikes tavakhoz gulipán lesre.

Akkor még voltak gulipánok, sőt szikestavak is voltak, most már nem is tudom, van-e, beszáradtak sajnos.

Megnéztük volna a gulipánokat a sátorból, és ott nászéjszakáztunk volna, hát ez nekem rettentően tetszett.

Aztán sajnos az egész dugába dőlt.

Egyrészt szörnyű zápor, vihar kerekedett délután, ez még nem akadályozott volna meg minket, de az a kölcsön lepukkant Skoda, amit az apósom adott nekünk a nászútra kölcsön, bedöglött.

Úgyhogy az ifjú férj az egész délután ingujjban szerelte az esőben a ház előtt a Skodát barátaival, és késő estére lett kész az autó.

Sajnos a gulipán les elmaradt.

Nem baj, még nagyon sok izgalmas tervünk volt.

Beindult a Skoda is, úgyhogy este elszaladtunk egy vendéglőbe, hogy mégis csak legyen valami ünneplés.

Lefeküdtünk aludni, és másnap kora reggel, indultunk a igazi nászútunkra.

A terv az volt, hogy elmegyünk Erdélybe a görgényi havasokba, ahol erdélyi barátaink lefoglaltak nekünk valamit csodálatos romantikus szállást.

És az út során első este, akkor ezeken a rettentő rossz utakon egy napig tartott legalább, mire az ember eljutott a határig, és onnan továbbjutott Kolozsváron túlra.

Megállunk a tordai hasadéknál, és a tordai hasadékban fogunk nászéjszakázni.

Ha már elmaradtak a szikes tavak, legyen legalább egy romantikus tordai hasadék.

Nagyon izgatottan elindultunk reggel.

Mentünk, mentünk, egész nap autóztunk, rettegve, nehogy a Skoda lefulladjon az úton, de minden simán ment, boldogan és szerelmesen.

És késő délután már a tordai hasadék közelében voltunk, amikor rettenetes fekete felhők közeledtek, és fújt a szél, és látszott, hogy itt valami hatalmas jégeső fenyeget, és azt láttuk, hogy a daciások, mert körülbelül Erdélyben csak daciásokat lehetett látni az úton, mind megállnak, és pokrócokat raknak az autók tetejére.

Nekünk nem volt pokrócunk, de amikor kitört a vihar, mi is megálltunk, és bizony olyan kemény jegek potyogtak az égből, hogy sérüléseket okoztak az autó felszínén, tehát láttuk, hogy miért kell a pokróc az autó tetejére.

Aztán ahogy az eső jött, úgy el is állt, és viszonylagos napsütésben érkeztünk meg a tordai hasadékba, ami egy csodálatos táj, egy hatalmas sziklahasadék, benne csörgedező, nem is annyira csörgedező, mint rohanó hegyipatak.

Egy kis lapályon volt egy büfé, és a büfé körül voltak sátorhelyek, és ott többen már elkezdték verni a sátraikat.

De olyan nedves volt a fű, hüvös délután lett, hogy úgy döntöttünk a férjemmel, hogy még nem verjük fel a sátrakat.

Olyan négy-öt óra lehetett, hanem csinálunk egy esti sétát.

Mondtam, hogy a fériem biológus volt.

Egy biológusnál, aki ráadásul kéregpoloskákra specializálódott, mindig van egy szippantó.

A szippantó az egy olyan készülék, hogy egy műanyag csővel egy kis edénybe föl lehet vele a fakéreg alól szippantani a kéregpoloskákat.

Kéregpoloskát találni nagyon nehéz, nekem teljes életem során talán kétszer sikerült, a férjemnek ez naponta sikerült, hogyha erdőbe került, nagyon nehéz meglátni, mert mimikrizik a fakérgen.

Úgyhogy Tamás, a férjem előkapta zsebéből a szippantót, és azt mondta, a patak túloldalán van egy gyönyörű erdő, menjünk át oda, és ott sétálgassunk, és akkor ő keres egy pár kéregpoloskát.

Nem volt olyan egyszerű, mert a patak azért egy olyan jó 10-15 méter széles patak volt elég nagy sebességgel szaladt le a hegyekből, és ilyen nagy kerek kövek álltak ki, és kőről kőre ugrálva, nem egészen veszélytelenül kellett átjutni a túloldalra, de átjutottunk.

Megérkeztünk a túloldalra, bementünk az erdőbe, Tamás azonnal bevetette magát a fakérgek alá, talált is egy-két, ha nem is fajra új kéregpoloskát, de nagyon boldog volt, hogy a nászúton is talál kéregpoloskákat, és jöttünk, mentünk, sétáltunk, beszívtuk a csodálatos friss hegyi levegőt, hallgattuk a madárdalt, rovarokat, lepkéket találtunk, és aztán egyszer csak kezdett sötétedni, hűvösödni, és akkor azt gondoltuk, hogy most szépen visszamegyünk, bevágjuk magunkat a sátorba, és végre meglesz az igazi romantikus nászéjszaka.

Mentünk is vissza, de valami szörnyűség történt, úgy látszik az eső valahol a közelben eshetett, és ez a patak, amin szépen átkeltünk idefelé, ez legalább egy méterrel magasabb volt, nyomtalanul eltűntek a benne levő nagy kövek, sziklák, amiken idefele átszökdécseltünk, és egyszerűen nem lehetett visszamenni.

Még próbálgattuk, méregettük a mélységét, de hát legalább nyakig ért a víz, rohant mindenféle, hordalékot sodort, és a túloldalról a helybéliek, akik látták, hogy mi ott rekedtünk, nagy mutogatásokkal magyarázták nekünk, hogy nehogy megpróbáljunk átjönni, mert ez veszélyes.

Én rajtam csak egy rövid ujjú nyári cucc volt meg a fényképezőgépem.

A férjemen ugyancsak egy rövid ujjú nyári cucc, meg a szippantója, az azért ott volt, poloskákkal telve.

Én nagyon kétségbe estem, majdnem elpityeredtem, Tamás azt mondta, hogy ne csüggedj.

Keresünk valami éjszakai búvóhelyet, vagy nyugvóhelyet, és azzal elindultunk a part mentén, hogy hátha találunk egy gázlót, ahol át lehet jönni,.

Mentünk, mentünk egy olyan fél kilométert, és egyszer csak látjuk hogy füst gomolyog ezen a túlparton.

Ott az erdő alatt volt egy kis tisztás.

Ahol füst van ott, valószínűleg ember is van.

Odamentünk, és hát egy különleges középkori élményben volt részem.

Egy rettentő szegény, elmaradott primitív román parasztcsalád lakott ott egyedül a hegyek között a patak partján.

Valószínűleg ez volt ténylge a gázló, de most olyan magas volt a víz, hogy így sem lehetett átkelni.

Valami szabadtéri kemencefélében egy szörnyű külsejű kását kotyvasztott egy fogatlan öreg néni, ilyen ütött-kopott, toprongyos tök részeg bácsika kerülgette őt, és nagyon megörültek nekünk.

Látszott, hogy nem gyakran jár hozzájuk vendég.

Volt még egy fiatal, terhes, ugyancsak fogatlan anyuka, gondolom a lányuk lehetett.

Szót nem nagyon tudtunk velük érteni, mert semmilyen nyelven nem beszéltek.

És két kicsi gyerek, akiken nem volt pelenka, és ahogy ott föl-alá sétáltak, nyomot hagytak mindenütt, és nagyon piszkosak voltak, de nagyon aranyosak.

És közben kezdett besötétedni.

Hát először is megkínáltak minket nagyon szívélyesen valami szörnyű pálinkával, amit a bácsi már jócskán iszogatott.

A férjem udvariasságból belekortyolt, és utána a kásából is kellett ennünk.

Úgyhogy néhány kanállal ettünk, szörnyű íze volt, de legalább jó meleg volt, és nagyon méltányoltam a szivélyességüket.

És utána hátra vezettek minket a ház mögé, ahol négy lábon állt egy ilyen csűr, szénapadlás, ahol a szénát tárolták egy tető alatt.

Egy rozoga létra vezetett fel oda, és akkor a részeg bácsi előhozott valamit, azt gondolom, takaró lehetett, valami takarószerű, ami olyan piszkos és olyan kemény volt, hogy az élén megállt a földön.

Odaadta a kezünkbe, mutatta, hogy menjünk fel oda, és félreérthetetlen mozdulatokkal azt is megmutatta, hogy mit csináljunk.

Nagyon jól szórakoztunk, ugyanakkor nagyon meg voltam szeppenve, és el is voltam keseredve.

Hát az embernek egyszer van nászútja, és akkor így végződnek a dolgok.

Fölmásztunk a csűrbe, teljesen reménytelen volt, hogy onnan valaha visszajussunk civilizált körülmények közé.

Megpróbáltunk ezzel a takaróval valahogy betakarózni, szúrt a széna, hideg volt, fáztunk, ráadásul egész éjjel zörögtek, mocorogtak körülöttünk a rágcsálók ott a szénában.

Én zokogva a férjem karjaiban elaludtam, és igazi nászéjszakai tevékenységről persze szó sem lehetett.

És akkor elaludtam nagy nehezen, és az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy a tetőn kopog az eső.

Fölráztam a férjemet, hogy megint zuhog, soha nem fogunk innen hazajutni.

És az én találékony uram lemászott a rozoga létrán, kiment a patak parthoz, és egy hosszú botot keresve bemérte a gázló méreteit, és kiderült, hogy most csak derékig ért a víz, tehát éjjel lement az a magas szintemelkedés, de miután esett, várható volt, hogy megint emelkedni fog, úgyhogy közösen úgy döntöttünk, hogy átkelünk a patakon, és az éjszaka közepén, emlékszem, hogy én a fényképezőgépet a fejemre kötöttem valahogy, félig levetve a ruháinkat a derékig érő, eléggé robogó és hordalékos vízben átkeltünk ezen a széles patakon.

Szétfagyva visszakecmeregtünk a Skodához, és bebújtunk a két első ülésen a hálózsákunkba, amúgy vizesen, és ott a Skoda ülése előtt összegörnyedve mély álomba merültünk.

Reggel arra ébredtem, hogy az ablakon turisták kukucskálnak be, mert mindenki aggódott, hogy mi lesz velünk.

Hát ez volt az eleje a viszontagságos nászútnak.

Egyébként nagyon érdekes volt, mert másnap ragyogó napsütésre ébredtünk.

A patak teljesen visszaállt a medrébe, úgyhogy térdig érő vízben átszaladtunk a román családhoz, nagyon megköszöntük nekik a szívélyes vendéglátást kézzel lábbal, és ami nálunk volt, bor, piskóta, nápolyi a gyerekeknek azt mindent átvittünk, és nagyon örvendeztek, és nagyon furcsa volt, hogy ez ilyen egyszerű így átkelni nappal ezen a patakon.

Aztán mentünk továbbb, és jött a második viszontagság, a görgényi havasok.

Parajdtól. az egy kis falu a havasok tövében, egy pár kilométerre leraktuk az autót az országúton, és egy vékony ösvényen felmentünk egy, hát mondjuk dupla Gellérthegy nagyságú hegyre.

Nagyon meredek út vezetett föl, és én végig nagyon be voltam rezelve, mert azt mondták, hogy itt medvével bármikor lehet találkozni, elmondták, hogy nem szabad megíjedni, meg kell állni, de hogyha nagy dírrel-durral, zajjal megyünk, akkor nem jön oda a medve.

Úgyhogy én egész úton kiabáltam, énekeltem, és egy fél órai-órai mászás után fölérkeztünk a hegytetőre.

Hát a világ legcsodálatosabb tája volt körben, hegyek, az a csodálatosan friss zöld fű, amilyen csak Erdélyben meg az Alpokban van.

Ez a kis nevezzük menedékháznak, vagy turistaháznak, a hegytetőn volt.

Volt neki egy gondnoka, Sándor bácsi, egy nagybajuszú magyar ember, nagyon aranyos és kedves ember volt.

A hegy tövében a hegy másik oldalán volt egy hatalmas juh nyály, juh, kecske és egyéb állatok, és a juhász meg a fiatal várandós felesége, aki olyan hatodik, hetedik hónapban lehetett, terelgették a juhokat, ők itt fenn éltek a hegyekben télen-nyáron.

Nagyszerű ordát és jujsajtot készítettek, úgyhogy naponta lejártunk hozzájuk sajtért.

Nem egyedül voltunk a nászútunkon, mert az erdélyi barátaink meg magyar barátaink csatlakoztak hozzánk, úgyhogy körülbelül nyolc gyerek és egy csomó felnőtt randalírozott, mialatt mi szerelmesen egymásra borultunk, de kaptunk egy kétágyas szobát.

Tehát a kétágyas szobában tölthettük az időt.

A hely azért sem volt igazán alkalmas nászutazásra, mert víz nem volt, az ívóvizet azt cipeltük föl, és a mosakodó víz az ugyancsak a hegy egyik lábánál egy patak volt.

De a patak szép tiszta volt, hát oda minden nap lementünk mosakodni.

Én persze végig rettegtem, hogy nehogy a medve rajtakapjon.

Hát így telt el a nászutunk, és minden reggel, amikor szemérmesen előjöttünk a szobából, akkor odajött Sándor bácsi, ránk nézett, és azt mondta, „Oszt fáztak-e az éjjel?" És akkoriban én még ettől nagyon zavarba jöttem.

De nagyon jó volt a nászút, és azért kettesben el-elkalandoztunk különböző kirándulásokra, tehát nem voltunk mindig körülvéve gyerekekkel.

És aztán itt is jött egy rettenetes viszontagság, hogy egyik nap lélekszakadva jött fel a juhász, hogy úgy tudja, hogy van itt egy doktornő, mert a felesége elkezdett szülni.

Hát halálos pánikba estem, én ugyan kitűnő belgyógyász-jelölt voltam, de szülést még életemben nem vezettem le.

Láttam egy pár szülést, de hát annyi emlékem volt, hogy ahhoz lepedő kell, tiszta víz és valami madzag elkötni a köldökzsinórt meg olló esetleg.

Úgyhogy egy körömollóval, valami piszkos madzaggal, egy tiszta lepedővel felszerelkezve, szívdobogva lesétáltunk a juhászékhoz, és valóban a nőnek elfolyt a magzatvize, a hetedik hónapban, kicsit korán, de hát a szülés még nem indult meg szerencsére.

Úgyhogy két oldalról felnyaláboltuk a hölgyet, aki saját lábán jött kicsit alátámasztva, és lementünk vele ezen a hosszú, egyórás úton a kocsihoz, amit szerencsére még megtaláltunk az út mentén.

És bevittük őt Parajdra, és onnan továbbvitték egy szülőotthonba.

És mint kiderült, másnap szülte meg a Nikolette nevű lányát.

Még erre is emlékszem, annyira nem illett ez a név a tájba.

Aztán véget ért a nászút, és bár ilyen viszontagságosan és nehezen indult, azt gondolom, hogy bejött az az elképzelésem, hogy a fordított arányban vannak a dolgok.

Említett entitások

Témák

  • nászut
  • házaspár

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#78 Egy kalandos nászút – Dr. Magyar Anna”

Miről szól ez az epizód: „#78 Egy kalandos nászút – Dr. Magyar Anna”?

Két fiatal házaspár utazása során fedezi fel egymást igazán. Dr. Magyar Anna előadását hallhatják az esetről. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#78 Egy kalandos nászút – Dr. Magyar Anna”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dr. Magyar Anna.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#78 Egy kalandos nászút – Dr. Magyar Anna”?

Fő témái: nászut, házaspár.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#78 Egy kalandos nászút – Dr. Magyar Anna”?

Megjelenés: 2024. 06. 11.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/78-egy-kalandos-naszut-dr-magyar-anna-erhup712

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból