Kalandvágyból

Így teremtették meg, hogy szabadon utazhassanak

· PT1H1M

Összefoglaló

Geri és Zita, a "szabadon utazók" a Kalandvágyból podcast vendégei. Geri légiutaskísérőként gyerekkora óta imád utazni, 10 évet élt külföldön, többek között az Emírségekben és Ausztráliában. Zita marketing menedzserként dolgozott multinacionális cégeknél, majd Geri mellett…

Röviden

Műsor
Kalandvágyból
Megjelenés
2026. 02. 14.
Hossz
1 óra 1 perc
Szereplők, említett nevek
Pataki Dóra
Témák
utazás, életmód, karrier
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Elő vagyok az első konyhában a többi légiutaskísérővel, készülünk a szervízre.

És akkor jön a a ennek a kedves házaspárnak ugye a feleség, mondja nekem, hogy hát elnézést uram, de a a férjemnek kiesett a szeme.

És hát mondom, ez egy ez egy vicc és mondta, hogy nem.

De hát közben ugye képzeld el, hogy hát ő az összes légiutas kísérők hallotta gyorsan mindenki eltűn mindenkinek dolga akat, úgyhogy magam maradtam, mint Zorán a gitárjával körülbelül.

És és mondom, úristen, mondom magam most mi az isten csináljak, mert erről még én se hallottam.

Hz, de még ott se láttam ilyet.

Szeretettel köszöntelek a csatornámon.

Én Dóra vagyok, ez pedig a Kalandvágyból külföldre podcast.

Mai vendégeim pedig Geri és Zita, vagyis a szabadon utazók, ahogy a YouTube csatornájuk neve is mutatja.

Sokat utaznak, erről fogunk beszélgetni.

Sziasztok, köszöntelek itt a podcastban. >> Szia.

Szia, köszönjük a meghívást. >> Szia.

Szia. >> Mielőtt belevágunk a fő témánkba, az a kérésem, hogy röviden tényleg csak egy-két mondatba mondjatok magatokról néhány szót. >> Hát szia, Geri vagyok, én légiutaskísérő vagyok és gyerekkorom óta imádtam utazni.

Igazából az édesanyám jogász és nagyon sokat utazott tárgyalásokra, amikor terhes volt velem, és valószínűleg innen megfogott a az utazásvágy, és azóta is kisgyerekkoromban először buszsofőr akartam lenni, aztán hajós kapitány és a végén pilóta, úgyhogy azóta is folyamatosan utazok gyerekkorom óta, és imádom.

Jelényleg most légutaskísérőként dolgozok egyébként. >> És 10 évet kint éltél körül 10 11 évet küld külföldön éltem.

Repültem ott egy nagy arab légitársaságra, mint vezetőlégi kísérő.

Aztán Ausztrália fele vettem a kanyart, és aztán a a végén a honvágy hazahúzott, és hazaköltöztem a végén Magyarországra, és már itt élek lassan 10 éve, és és nagyon szeretem. >> Zita, >> én pedig egy teljesen más világból jövök.

Nyilván én is nagyon szerettem mindig is utazni.

Rövid ideig dolgoztam is külföldön, illetve tanultam is Spanyolországban.

De én teljes mértékben a multiilágában szocializálódtam, marketing menedzser voltam több világmárkán.

Aztán amikor megismertem Gerit, onnantól kezdve egy kicsit átgondoltam a jövő, hogy milyen irányban haladjak az életemmel.

És egy most már egy ilyen két éve szabadúszóvá váltam.

Ugyanúgy a marketing területén dolgozom, viszont most már szabadúszóként.

Innen is többek között jött a nevünk, hogy hogy ahhoz, hogy még többet utazhassak Gerryvel, meg meg egy kicsit így a az ő stílusában, ahhoz kellett az, hogy sokkal rugalmasabban váljan a az én életem is. >> Na jó, milyen ügyes vagy, hogy ezt meg tudtad valósítani.

Sokunk vágja ez, hogy így hely függetlenül tudjunk.

Igen, ezt én is most realizálom, hogy ez valóan nagy dolog volt.

Amikor benne voltam, akkor ezt fel sem fogtam, hogy mibe vágok bele. >> Te nehéz? >> Az eleje nagyon.

Főleg azért, mert nem voltam felkészülve rendesen.

Tehát tipikusan úgy gondolkodtam, hogy valami teljesen mással kell foglalkoznom ahhoz, hogy szabadúszó legyek. és kitanultam egy új szakmát, az esküvő szervezést, és abban kezdtem el tevékenykedni, és azt kezdtem el előkészíteni, hogy majd ha kijövök a multivilágból, akkor ebbe fogok belevágni.

Viszont elég gyorsan realizálódott, hogy sokkal reálisabb azzal foglalkoznom, amihez tényleg van szakértelmem és tapasztalatom.

Másrészt meg én azt nagyon szerettem, tehát hogy az hiányzott is volna.

Tehát én ezt ezt csinálom most is szívből, csak most már nem világmárkáknak, nem óriási nagy cégeknek, hanem hanem kicsi magánvállalkozásoknak vagy középvállalkozásoknak.

Így egyébként így így már könnyebb, ahogy már tudom az utam meg meg így már megvan a tapasztalt háttér mögöttem, de azért az eleje nem.

Annak talán igen, aki munka mellett kezdi el csinálni, és akkor a a szépen lassan lép ki.

Először félállás, aztán pedig teljesen szabadúszóvá válik.

És akkor nálad az volt a fő motiváció, hogy így akkor többet tudsz Gerivel együtt utazni? >> Igen, igen, igen.

Az utolsó úgymond konfliktusos helyzetem az pont ez is volt, hogy én már sajnos benne vagyok a korban, tehát sok évem nincs úgy szabadon utazni, hogy gyermekvállalás előtt állok.

És és végig kellett gondolnom, hogy hogy mivel ez nekem nagyon fontos, hogy lássam előtte a világot, és olyan helyekre, ami egy kicsit így veszélyesebb, oda nem vinném el mondjuk a a gyermekemet, és és akkor realizálódott bennem, hogy ez egy kicsit sok hely lesz, nagyon sok időre van szükségem, és az ez így túlfutott a a múltis keretektől, tehát sokkal több napra szükségem, egybe kellett kivenni, nem lehetett összeilleszteni.

Tehát például ha Ázsiába megyünk, akkor sokkal jobb télen menni.

Nekem akkor volt az éves tervezési időszakom, prezentálnom kellett volna a menedzsmentnek, és döntenem kellett egyszerűen, hogy mi a fontosabb. >> Na, mielőtt rátérünk majd a közös utazásaitokra, azért egy picit így az előéletetekről beszélgessünk.

Geri, ugye azt írtad, hogy kamasz korodban indultál eltél Ausztráliába.

Ez hogy jött? >> Hát én mindig is vonzódtam a a nagy távol után, és és Ausztria nagyon-nagyon messze volt, és mindentől el volt zárva.

És édesanyám azt mondta, hogy ha leérettségizek, akkor utána mehetek nyugodtan.

Úgyhogy gyorsan leérettségiztem, és 18 évesen így nyakamba vettem a világot, és kimentem Ausztráliába, ott voltam végülis egy évet, és hát ott főleg nyelvet tanultam akkor még, és mellette elkezdtem ott dolgozni.

Az első munkahelyem McDonázva volt egyébként, úgyhogy érdekes volt. >> Tanulói vízummal mentél? >> Tanulóvízummal mentem ki.

Ha jól tudom is 18, hanem ő idő előtt, két évvel előbb érett csilizett le, tehát hogy ez ilyen nagyon speciális volt és és fiatalkorúan ment el a világ másik pontjára. >> Ennyire menni akartál? >> Nagyon akartam menni.

És meg lehet oldani azt, hogyha hogy egy év alatt megcsinálj két évet és így végül is így akkor fiatalabban leérettségizem.

És mehettem Ausztráliába, ez volt a megállapodás az édesanyám, de külön miniszteri engedély is kellett hozz.

Az akkori oktatásügyi miniszternek hozzá kellett járulni.

Úgyhogy, úgyhogy de >> azért mondom, >> mindent a tervér. >> Igen, ez fiatalokan történt.

Milyen volt ott megérkezni és ott időzni?

Azt hozta, amire számítottál, amire úgy vágytál? >> Igen, igen, igen.

Én nagyon, nagyon tetszett az ott lét.

És az ausztrálok nagyon-nagyon lazák, meg befogadóak, és nagyon tetszett ottani életforma, hogy mindenki szuper kedves, barátságos volt.

Az időjárás, az ottani, az ottani vib az ilyen fantasztikus volt.

Igazából nem is nagyon akartam visszajönni, de hát vissza kellett jönni, mert sajnos a bizom az lejárt, és akkor visszajöttem, és én mindig is nagyon akartam repülni, és akkor volt lehetőség arra, hogy az ember légiutaskísérő legyen, és akkor hát jelentkeztem, és fel is vettek és elkezdtem repülni itthon annak idején a Travel Szervis légitársaságnál, és utána pedig lehetőségem volt elmenni a a Sky Europehoz repülni, mint vezető légiutaskísérő, amit nagyon szerettem.

Aztán oktattam is ott légiutaskísérőket. a végén oktató lettem.

És aztán az érdekessége az volt, hogy már otá elkezdtem csinálni a pilótasulit, ami amire igazából hát a amit kerestem, azt végülis elköltöttem a repülésre, sőt még kölcsönt is vettem föl rá, és a főpilóta megígérte, hogy ha elvégzek mindent, akkor föl fog venni, csak csináljam siessek.

És aztán hát meglett minden a pár éven belül.

És amíttam, hogy jelentkezzek, hát igazából a menedzsment is valószínűleg megtudta, hogy pilóta szeretnék lenni, és gyorsan bezárták a budapesti vázist.

A Skyrock kivonult a piacról, aztán talán pár évre Malév is ugye megtudta, és ők is kivonultak gyorsan a piacról. >> Senki nem akart téged. >> Senki nem akart engem.

És az érdekessége még az volt, képzeld el, hogy hogy jött az ETI annak idején felvételiztetni.

És mivel én is csináltam a felvételit a Skyopnál légiutaskísérőknek, mondtam a a kollégámnak, hogy menjünk el, nézzük meg, hogy hogyan csinálják a felvételt, mert hogy sok mindent eltanulunk tőlük, de én igazából nem szerettem volna itthonról elmenni.

Pilóta akartam volna itthon lenni, és kér megcsináltam a megcsináltuk a felvételit, és ugye lazán vettük az egészet, mert csak a trükköket akartuk tőlük ellesni.

És képzeld el, hogy rá három hétre bejelentette a cég a Sky Europe, hogy kivonul a budapesti piacról.

És akkor mondtam, hogy atya úristen, itt itt itt akkor nagy gondok lesznek.

És akkor akkor hát akkor ez az Eti hát ez ez nagyon kapóra jött.

És ugye nyakamban volt akkor még a repülés a hitel, amit felvettem meg minden.

Tehát nekem mennem kellett és pénzt kellett valahogyan keresnem.

Úgyhogy akkor így jutottam ki az arabokhoz teljesen véletlenül.

És akkor így így lettem ott légiutaskísérő.

Aztán hamarosan vezető légiutaskísérő is lettem, hogy előzőleg volt tapasztalatom, és akkor így a ott éltem majdnem öt évet, és és igazából teljesen jó volt, mert kinyitották a világra a szemem.

Egy hónapban öt kontinenst is bejártam, úgyhogy fantasztikus jó volt ez a ez a világlátás.

És amikor az ember légutaskísérőé válik, főleg ilyen hosszútávú járatokon, akkor mindent meg akarsz nézni, akkor az összes deszkincel akarsz menni mindenhova, mindent fel akarsz fedezni, de egy idő után amutá sokat repülsz akkor és már hatodszor jársz, nem tudom mondjuk mit Párizsba, akkor nem akarod már megnézni az elfeltorít, vagy mondjuk nyír be a szabadságszórot, nem akarod megnézni hatod szóra is, hanem akkor inkább már olyan saját dolgokat csinálsz, mint egy légiutask.

Azért akarsz nyilba menni, mert be akarsz vásárolni, szép ruhákat akarsz magadnak venni.

Párizsb azért akarsz menni, mert nagyon finom sajtok vannak és felvágódtak, akkor azt ott szerzed be.

Tájföldre azért akarsz menni, mert mert nagyon jó kis masszázsok vannak, meg fantasztikus jó tájkaják vannak, és akkor azért.

És akkor az ember utána így próbálja járatokat elcserélni, és így akarsz akkor utána már repülni.

Szóval így beleállsz ebbe a légutaskísérői életformába végül is, ami nekem nagyon jó volt. >> Várj, mi történt a pilóta karrier?

Azt elengedted időközben, vagy meg elvégezted a a képzést?

Hát igen, elvégeztem a képzést és még tartottam is az engedélyemet két-három évig, de mivel nekem közfogalmi piaengedem volt, meg megvolt minden igazából a műszeres képzés is, meg a két motoros képzés is, ami ahhoz kell, hogy te egy nagy leításel utána dolgozhassál, vagy repüljél.

Itt az engedély fötartása nagyon sokba került, és aztán két év után elengedtem, meg úgy gondolkoztam az életemen, tudod, hogy amikor én elkezdtem a pilótasúlyt, akkor nekem ez a Malé volt nagyon szimpatikus, ez a régi fajta repülés, az öreghulút, és ezek Skyoknál is megvolt a pilóták, mert nagyon családias volt a cég a pilóták és a légiutaskísérők között is, de ez igazából ez így itthon sajnos kiment a divatból, és és most hogyha pilóta leszel, akkor én nem akartam azt, hogy hogy mondjuk egy héten öt napot vagy hat napot kim kimenni dolgozni néha dupla utak is, mert az olyan szuper fárasztó és így légiaskísérőként meg annyira megszeretem ezt a hosszútávú repülést meg azt, hogy hogy magam lehetek, hogy kiteljesülök, hogy hogy az emberekkel jól elbeszélgetek.

Most is ugye ahol most dolgozok, Ausztrál légitársaság, én havi szinten kettő-hármat repülök, de azért nagyon hosszú utak, tehát 16-17 órás utakat repülök, elmegyek Európából, Ausztráliába non-stop, és ez teljesen más.

Tehát első osztályon dolgozok, business classon dolgozok, szomelé lettem a légitársaságnál, borokat ajánlok, az utasokkal elbeszélgetek, néha világsztárokat viszünk, ami fantasztikus dolog.

És én így így érzem jól magam, és nem tudnám azt elképzelni most, hogy hogy kimenjek mondjuk hajnali három-kor, fölkelek négyre, kimegyek a repülőtér és akkor Budapestről lelepülök mondjuk Rómába is vissza, aztán még elküldenek még egy rövid távú járatra, és este azt se tudom, hogy hol vagyok körülbelül.

Úgyhogy ez nekem itt sokkal jobban bejött, meg én inkább az emberekkel szereteklen is velük dolgozni, és és nincs egy ugyanolyan járat mindig, mindig találkozol érdekes emberekkel, mindig történik valami medikális eset, negatív dolgok is történnek a gépen, de igazából azonnal kell reagálnod.

És ez egy ez egy ez egy olyan dolog, hogy én ezt nagyon szeretem. >> Igen, amúgy nagyon érdekes.

Bocsánat, én szavadba vágok, de amikor mi megismerkedünk, és egyébként online társesőn, ahol az ember azért elárulja, hogy mivel foglalkozik, nála semmi nem volt kint.

Én az első rondin szembesültem azzal, hogy akkor ezzel az életúttal, és először nem ez ennyire nem volt kifejtve az életút, csak hogy hát pilóta elvégeztem a pilótaságot és egyébként légi kísérő vagyok és nekem nagyon sok időbe telt, amíg én ezt megértettem, hogy hogy miért dönt valaki így, ha ennyi pénzt ugye el is árulta, hogy mennyibe került, ha ennyi munkát belerak, sikeresen elvégzi, ugye sokan el is buknak ezen.

És minden elő volt, és egyébként lehetett volna.

Tehát volt, aki vissza is jött ebből a szituációból, kiment Gervel hazajött megcsinálta de Gerytől is többször kérdezték, hogy nem akarsz-e hazamenni satöbbi.

Nekem nagyon sok ideig tartott ez megérteni a motivációt, hogy hogy miért dönt valaki így.

Akkor ugye én említettem, hogy én a multiban szocializálótam.

A presztízs ez egy nagyon fontos kérdéskör. viszont ahogy így én is őt jobban megismertem, meg elkísértem egy útjára, megnéztem konkrétan, hogy dolgozik, ez miből áll, akkor értettem meg igazán, hogy hogy ez mennyire más, amikor valaki úgy válassz szakmát, hogy az tényleg az ő személyiségének és szenvedélyének megfelelő.

Tehát lehet itt presztízsről beszélgetni, mert nyilván nagyobb presztízs egy pilótának lenni, mint mint légikísérőnek.

Ráadásul ő ma már nem is vezetőlgi kísérő, hanem beosztott légikísérő, ami szintén egy nagyon fontos vállalása és döntése a mai életében.

Tehát nekem ehhez fel kellett érnem, hogy hogy tényleg amikor valaki viszont a személyiségének megfelelő, skijinek megfelelő hozzá…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Így teremtették meg, hogy szabadon utazhassanak”

Miről szól ez az epizód: „Így teremtették meg, hogy szabadon utazhassanak”?

Geri és Zita, a "szabadon utazók" a Kalandvágyból podcast vendégei. Geri légiutaskísérőként gyerekkora óta imád utazni, 10 évet élt külföldön, többek között az Emírségekben és Ausztráliában. Zita marketing menedzserként dolgozott multinacionális cégeknél, majd Geri mellett… Az epizód a Kalandvágyból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Így teremtették meg, hogy szabadon utazhassanak”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pataki Dóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Így teremtették meg, hogy szabadon utazhassanak”?

Fő témái: utazás, életmód, karrier.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Így teremtették meg, hogy szabadon utazhassanak”?

Megjelenés: 2026. 02. 14.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kalandvagybol/igy-teremtettek-meg-hogy-szabadon-utazhassanak

Több epizód a Kalandvágyból-ből