A mundér becsülete
· PT53M45SÖsszefoglaló
Az epizód a „Nem hagytak nyomokat” című lengyel filmmel foglalkozik, amely a rendőri brutalitás témáját dolgozza fel, és a szocialista korszakbeli ellenzék szerepét mutatja be Lengyelországban.
Röviden
- Műsor
- KatPol Kávéház
- Megjelenés
- 2022. 12. 14.
- Hossz
- 54 perc
- Témák
- rendőri brutalitás, szocialista ellenzék, lengyel film
Ebben az epizódban
Elképzelhető, hogy a rendőri brutalitás miatti Egyesült Államokbeli sorozatos közelmúltbeli botrányok, tüntetések az atlantista hatalmi tömbön belül egyértelműen érvényesülő amerikai kulturális befolyás (tulajdonképpen inkább hegemónia) folyományaként még a lengyel filmművészetre is hatással vannak?
Első hallásra nem tűnik valószínűnek, de kizárni semmiképpen nem lehet, mivel például ez a szomorú témája a Nem hagytak nyomokat (Żeby nie było śladów) címmel tavaly megjelent, és (korlátozott mértékben ugyan) Magyarországon is bemutatott mozifilmnek.
Az kevésbé meglepő, hogy a szóban forgó, halálos kimenetelű incidensre nem a közelmúltban került sor, hanem a szocialista korszakban, azon belül is Jaruzelski katonai diktatúrája idején.
Az pedig még kevésbé meglepő, hogy a rendszer ellenzéke fontos és aktív szerepet játszik a történetben – a fiatal áldozat, Grzegorz Przemyk édesanyja jól ismert támogatójuk volt –, elvégre ugyebár mi másról is szólhatnának a kései/pangó szocializmus idején játszódó filmek és sorozatok, mint az ellenzékiekről, nemde?
Azt sem kell valószínűleg magyarázni, hogy az ártatlanul legyilkolt mártír figurája mennyire gyakori toposz a lengyel történeti emlékezetben.
De attól még, hogy a téma nem sok meglepetést okoz, senki ne gondolja, hogy maga a film unalmas vagy sablonos (bár speciel a hangulata természetesen egyáltalán nem derűs).
Az adásban részletesen kifejtjük, miért is ajánljuk megtekintésre.
Jó szórakozást kívánunk! korábbi posztunk Jaruzelski halálának apropóján: A lengyel caudillo még korábbi posztunk a lengyelországi hadiállapotról: A fehér sas és a fekete holló A zenei intro a Mos-oi zenekartól származik.
Említett entitások
Témák
- rendőri brutalitás
- szocialista ellenzék
- lengyel film
Szervezetek, cégek
- Nem hagytak nyomokat
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A mundér becsülete”
Miről szól ez az epizód: „A mundér becsülete”?
Az epizód a „Nem hagytak nyomokat” című lengyel filmmel foglalkozik, amely a rendőri brutalitás témáját dolgozza fel, és a szocialista korszakbeli ellenzék szerepét mutatja be Lengyelországban. Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 14..
Milyen témákat érint ez az epizód: „A mundér becsülete”?
Fő témái: rendőri brutalitás, szocialista ellenzék, lengyel film.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A mundér becsülete”?
Megjelenés: 2022. 12. 14.. Hossz: 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/80-a-munder-becsulete-5892d09a
Több epizód a KatPol Kávéház-ből
- A mérgező törpe
Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…
- Szent Gloriana
A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…
- 139 - Duxford
A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…
- Titkolt háború, titkos hadsereg
A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…
- Fehér rózsa
A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…
- Tűzön-vízen át
Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…
- 136 - Wannsee
Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…
- Kövér pacák egy cellában
A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…
- A Tudorok
Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…
- A békétlen átmenet
Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A rendőrsorozatokat lelövik, ugye? — Filmvilág Podcast
Ez az epizód a rendőrsorozatok heroizálásával, Hollywood erőszakkultuszban játszott szerepével és a rendőri brutalitás miatti tüntetések hatásával foglalkozik. Megvitatja, hogy ez…
- Mozgásban - 2006-RÓL MÁSKÉPP - A 15 évvel ezelőtti rendőrterrorról mai szemmel. — XXI. Század Intézet
Az epizód a 2006-os rendőrterror eseményeit vizsgálja 15 év távlatából, összehasonlítva a XXI. század "puha puccsaival". Felmerül a kérdés, hogy az erőszak provokáció, önpuccs, va…
- Filmek biztonságpolitikai szemszögből – Kritikus Töri Extra (vendég: Speck Gyula) — Kritizátor
A Kritikus Töri Extra ezen kiadásában Gút Ádám és Speck Gyula, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, biztonságpolitikai szakértő beszélgetnek. A beszélgetés középpontjában a f…
- A probléma, a jó propaganda filmmel van - Beszélgetés Gelencsér Gáborral — Reaktor Podcast
A Reaktor Podcast e heti adásában Gelencsér Gábor filmkritikus, filmtörténész és egyetemi oktató, a PTE BTK MMI Film- és Médiatudományi Tanszék docense volt a vendég. Gelencsér Gá…
- Politikailag érzékeny nevetés a moziban, Jimmy a TV-ben, szerkesztők a podcastban — Belépési küszöb
Vida Kamilla és Pap Szilárd István, a Partizán szerkesztői beszélgetnek arról, hogyan lehet jó baloldali tartalmat készíteni, a nézőszámokról, és a politikai képzelőerő tágításáró…
- Kegyelem Hadművelet dokumentumfilm #27 — Minden Ami Külföld
Ez az epizód a „Kegyelem Hadművelet” című dokumentumfilmet mutatja be, amely