Könyves Magazin

Bach Kata és Wunderlich József - Ezt senki nem mondta! S3E8

· PT1H10M26S

Összefoglaló

A szülővé válás kihívásairól és örömeiről beszélget Bach Kata és Wunderlich József színművészek. Az interjú során szó esik a gyermekvállalásról, a családi mintákról, az alkotás és az önmegvalósítás kapcsolatáról, valamint a hivatás és a család közötti egyensúly megteremtéséről.…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 10. 28.
Hossz
1 óra 10 perc
Szereplők, említett nevek
Wunderlich József, Bach Kata, Benkovics Júlia, Borda Réka, Bakó Sára, Tapasztó Orsi, Bognár Edmond
Témák
szülővé válás, gyermekvállalás, családi minták, önmegvalósítás, hivatás és család
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] már a Julcsi születése után is, de de Jancsi születése után még inkább azt éreztem, hogy visszamenőleg is a mindent most értek meg.

Na ezt most tudnám eljátszani.

Most értem azt, >> hogy mit jelent nőnek lenni. [zene] >> Ezt senki nem mondta.

Mióta megszületett a fiam, egyre többet rágódom azon, hogy mit tud kezdeni az ember szülőként az új szerepével, hogyan tud alkalmazkodni ehhez az új valósághoz, hogy ez milyen kihívásokkal jár, ezt senki nem mondta.

Ebben [zene] a podcastben a szülővé válás tapasztalatairól, családi mintákról, a gyerekvállalás és alkotás önmegvalósítás kapcsolatáról beszélgetek meghívott vendégeimmel. [zene] Azért senki nem mondta főtámogatója az Erzte, mert tudják, hogy a szülővé válás rengeteg örömmel, de legalább ennyi kérdéssel is jár.

Legyen szó akár a pénzügyekről vagy a gyereknevelésről. [zene] Ezekre közösen egymás történeteiből erőt merítve könnyebb választ találni.

Higgyj magadban, az [zene] erte már hisz benned.

Bach Katelt és Vunderlik Józsefet jól ismerhetjük. kedvenc színdarabjaink szereplői.

Engem viszont most az érdekelt, hogy mi történik velük, köztük, körülöttük, mikor lejönnek a színpadról, vagy ami még fontosabb, két kisgyerek szüleikéntan jutnak egyáltalán fel a színpadra.

Beszélgettünk hivatásról és családról, prioritásról és bűntudatról, fogvatartásról és szabadságról. >> Forog a felvételtyő.

Sok szeretettel köszöntünk [nevetés] mindenkit.

Jósi, >> mai vendégeim ott Anna és Bach Kata.

Na mi lenne a ked az első kérdésed? >> Az első kérdésem az, hogy hogy vagytok? [nevetés] Mizu veletek?

Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok és hogy eljöttetek.

Én belevágok a közepébe, merthogy azon gondolkodtam idefele jövet, hogy hogy vajon mennyire intim az a kérdés, de majd ti mondjátok, hogy mennyire intim, hogy amikor ti megismerkedtetek, akkor mennyire volt evidens, hogy ti majd közösen vállaltok gyereket, vagy alapítottatok családot?

Itt nem is csak a kapcsolat minőségére gondolok, hanem a hivatásra mellette, amit mind a ketten űztetek. >> Mondjam, vagy mondod?

Nekem evidens volt. >> Igen, nekem is.

Igazából nagyon gyorsan eldöntöttük.

Ez egy öt perces beszélgetés volt, amiben gyorsan megbeszéltük, hogy amúgy én nagyon régen szeretnék gyerekeket, amúgy én is.

És jó, hát akkor legyen ennyi.

Jó, oké, ennyi volt. >> Aha. és egy évre rá kérted meg a kezem, és nem sokra rászületett a Julcsi.

Tehát nekünk ez egy elég gyors dolog volt.

Ami részemről nehezebb volt azt eldönteni hogy bár azt hiszem, hogy ebben sem én nem igazán volt bennem kérdés, hogy én tudtam, hogy ezért fel kell majd adni dolgokat, és azt nekem kell feladni.

Ö nekem ez nem nekem annyira erős volt ez a vágyam, hogy nem volt bennem ezzel kapcsolatban rossz érzés. >> Csak nekem kellett kiszámolni, hogy mikorra jöjjön a gyerek. >> Igen, mondtam, hogy a matekhoz nem értek.

És >> na várjatok nagyon várjatok nagyon sok mindent mondtatok, ami nagyon izgalmas.

Az első az az, amikor azt mondtad, hogy mind a kettőtökben evidens volt, hogy szeretnétek gyerekeket, hogy erre emlékeztek, hogy ez honnan jön, vagy hogy a milyen az a gyerekkor, amiben teljesen evidens, hogy ti majd szeretnétek nem is egyet, hanem többet, vagy hogy a családalapítás az az egy természetes velejárója az életnek? >> Hát mi hatan vagyunk, tesók, nekem innen jön.

Tehát én nekem az, hogy az, hogy testvéreim vannak, az a legnagyobb áldás szerintem.

És ö és azt nem tudom, én mindig is úgy képzeltem el az életemet, hogy családban.

Tehát én onnantól kezdve, hogy eljöttem otthonról 14 évesen, én onnantól kezdve gyakorlatilag folyamatosan azon voltam, hogy valahogy úgy alakuljon az élet, vagy úgy alakítsam az életemet, hogy egyszer majd megtehessem azt, hogy legyenek gyerekeim.

Tehát én igazából úgy úgy dolgoztam, meg úgy csináltam mindent, hogy egyszer egyszer majd lehessen. >> Üümnén most látom anyukámat, aki sokat van a a gyerekeinkkel és sokat foglalkozik velük.

Egyébként pedagógus volt egy ideig, és azt látom, hogy hogy ő benne nagyon erős a tehát, hogy ő nagyon jól bánik a gyerekekkel, és ő és ő ha lát egy babát, elolvad.

Nekem ez volt gyerekkoromtól kezdve.

Én ezt láttam, ezt a mintát, hogy ő ő imádja a a gyerekeket, a babákat.

Különösen van róla képen éves korában, ahogy az unokatesóival babázik, és gyönyörű azoken a képeken.

Tehát látszik, hogy ez benne is egy ilyen nagyon erős ösztön volt. >> És én ezt láttam.

És ehhez képest egyébként most fogom fel azt, hogy egy csomó minden >> például ő nem szoptatott engem, nem sikerült neki, és meg meg próbáltak engem sírni hagyni, és egy csomó mindenbe bele húzták őt a faluban.

Azért, mert azt mondták, hogy a védőnő az orvos, hogy ezt kell csinálni a gyerekkel, és ő még fiatal volt, és nem volt benne kérdés, és hogy milyen komoly ösztöneket kellett elfojtani ahhoz, hogy ő higgyen ezeknek a dolgoknak. >> És mivel meg kellett felelni ezeknek a dolgoknak egy faluban, ezért megtette, hogy elfolytja ez egyébként látványosan nagyon erős és jó irányba működő ösztöneit.

És ő például, amikor te váltál anyává, és ott volt, mint nagymama, akkor merrefele terelt téged?

Vagy hogy te hogy találtál rá a saját ösztöneidre?

Vagy hogy melyik volt ez a pont, amikor azt mondtad, hogy én inkább arra fogok hallgatni, és nem arra, amit nem tudom, az anyukámtól hallottam?

Addigra már én én 14 éves koromban eljöttem otthonról, nem voltunk szerintem akkor épp olyan helyzetben, hogy ő terelgessen engem.

Meg én annyira önfejű vagyok, hogy azt hiszem, hogy ők mindketten tudták, apukám is, és anyukám is, hogy nem lehet.

Ühüm. >> Igen, de tényleg elég hamar leszakadtunk így a szüleinkről.

Tehát én is, Kacus is, tehát hogy nem >> így, tehát 18-20 éves korunkra már teljesen egyedül éltünk.

Tehát minden szempontból, tehát minden magunknak intéztünk szerintem ő is, én is. >> De úgy képzelem, hogy a gyereknevelést a színészi pálya mellett nem lehet segítség nélkül csinálni.

Szóval, hogy most visszacsekkoltak-e a szülők, vagy most is inkább ketten vagy más típusú segítséggel oldjátok meg? >> Nem, hát az az elejétől fogva úgy volt, hogy a katus szülei mondták, hogyha jön a gyerek, akkor ők jönnek, segítenek, csinálnak mindent. vigyáznak rájuk satöbbi.

És akkor ez hál istennek így is van.

Tehát ők nagyon-nagyon sokat segítenek, és nélkülük ez tényleg nem működne.

Tehát ezt nem nyilván bevállaltuk volna a gyerekeket a nem tudtuk, hogy miről van szó. [nevetés] Tehát nyilván beá bevállaltuk volna, hiszen hiszen vágytunk rá.

De utólag utólag tényleg azért azt azt látjuk, hogy hogy nagyon nagyon nagyon nagyon nehéz lenne nélkülük, tehát hogy majdnem majdnem, hogy lehetetlen. ők igazából egy kétlaki életet élnek most, tehát ö hogy vannak a a faluban, ahol én felnőttem, és egyébként pedig itt laknak hozzánk közel, és kialakítottak egy saját kis helyet, amiben amiben központban van az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.

Tehát ez egy ez egy áldott helyzet.

Ráadásul apukám főz jókat, sokat, akár hűtőbe is, mélyhűtőbe is. [nevetés] >> Hú, ez egy nagyon nagy áldás.

A mi vagy az én generációm meg, hogy akik voltak itt már vendégeim, azért inkább arról számolnak be, hogy még fiatalok, a nagyszülők dolgoznak, hivatásuk van, feladataik, önálló életük, és hogy nem úgy vannak már jelen, mint ahogy akár a mi gyerekkorunkban a nagyszülők, és hogy azt mondtad, hogy önfejű voltál, és hogy nem is próbálkoztak beleszólni, de hogy most érzel olyat, hogy azért, mert itt vagyunk és segítünk, azért beléphetünk egy olyan helyre is az életbe, ahova ahova ahova mondjuk te nem szeretnéd beengedni őket. >> Szerintem nem.

Szerintem nem nagyon van ilyen.

Egyrészt a katus nagyon szépen tanulja meghúzni a határait, m már a saját határait.

Másrészt pedig másrészt pedig szerintem az elejétől fogva elég tisztán van az a helyzet, ha náluk vannak, akkor az a szabály, ami náluk van.

Tehát ezt a gyerekekkel is megbeszéltük.

Ott az van, amit a papa meg a mama mond.

Nálunk meg az van, amit mi mondunk.

Tehát ők azt értik, hogy mi nem határozzuk meg.

Tehát mi nem adunk szabályzatot a gyerekek mellé, amikor ott hagyjuk őket, hogy mit így, mit úgy. >> Amúgy ha nem bízunk egymásban, és és szerintem ez kölcsönös, tehát ők is, a nagyszülők is bíznak bennünk, hogy hogy mi pedig tudjuk, hogy mit mit csinálunk, amikor velünk vannak a gyerekek.

És próbáltak bennünk bízni, amikor emlékszel, amikor már a Jancsivalval juttam, és egy és voltak már fájásaim, és akkor a azon a, hogy mondják ezt, ilyen felfújhatós gömbön ott ott ringattam magamat, és áthívtuk a szülőket, hogy lehet, hogy megyünk be a kórházba, és jöttek nagy elánnal, hogy akkor itt vagyunk és menjetek és segítünk, és mi pedig teljesen lazán ott jó, jó, jó, még még nem gondoltuk, hogy elindulunk >> még nem kell indulni.

És és aztán végül is ebből ez aztán alább is maradt ez a ez a típusú, mármint hogy volt egy ilyen, hogy bementünk és nem lett belőle semmi, >> pedig már ugye rendszeresek voltak a fájások, de akkor láttam, hogy nekik ez ugye ott szembesültek vele, hogy hogy hú ez valami nagyon más.

Tehát ugye anyukám >> ők azért jöttek, hogy a gyulcsira vigyázz, >> Julcsira vigyázzanak, amíg mi bemegyünk. >> Amíg mi bemegyünk.

Igen. >> Tehát amíg én beviszem a katust, mert >> de hát ez nagyon más ahhoz képest, hogy ugye nyilván apukám ott se volt. >> Igen. >> Hát igen, ez egy ez egy ez egy nagyon nagy dolog egyébként, hogy mindkét szülésnél ott tudtam lenni.

Szóval szerintem tényleg, tehát ez én én nagyon hálás vagyok érte, hogy hogy most most élünk, meg hogy most élhetek.

És nem nem tudom én 40-50 évvel ezelőtt, amikor ez még egy sokkal bonyolultabb dolog lett volna mondjuk vagy nem volt nem volt úgy benne a köztudatban az, hogy ez egy ilyen >> alaphelyzet.

Lehet, hogy az apa ott tud lenni a szülésnél. >> Én képzeljétek el, 89-ben születtem, és akkor még nem lehetett apás szülést kérni, vagy nem volt ilyen lehetőség.

És akkor az anyukának felajánlották egy SZ-s rendező fiú, hogy ő a vizsgafilmjét az életről, halálról forgatja, és neki kell egy születés felvételen, és hogyha belemegy az anyukám, hogy az én születésemet felveheti, akkor akkor cserébe az orvos megengedi, hogy az apukám bejöjjön.

Úgyhogy nekem így lett ilyen apás szülésem, és egy betörés alkalmával ellopták ezt a VHS kazettát. soha senki igen.

Na de hogy amikor azt mondtad, hogy áldás, hogy ott lehettél mind a két szülésnél, az egy véletlennek köszönhet, hogy éppen nem játszottál, vagy te azokat az estéket, azt az időszakot, amikor már kábéra vártátok a a gyerekeket, akkor így szervezted? >> Hát igyekeztem oda nem vállalni.

A Jan csinál ott egy kicsit necces volt, mert ott ott pont egy ott pont egy premier előtti éjszakán érkezett meg, >> és és hát ott ott ott benne volt a pakliban, hogyha ne adj isten az van, hogy éppen egy premier van, akkor arról pont biztos, hogy nem tudok sehogyan se eljönni.

De ugyanakkor az ugyanakkor szerintem ezek a katus ösztönei is, hogy ő ő is tudta, tehát ő megnézte a naptárat, látta, hogy apa mikor van és mikor nincs, és ő pedig úgy tud úgy tudott időzíteni, meg együtt úgy tudtunk időzíteni hogy >> hogy ott tudjak lenni.

A Julcsinál meg emlékszem, hogy hogy úgy voltam lent kultkikötős koncerten, hogy hogy ott például benne volt az is a pakliban, hogy hogyha kapok egy telefont a Balatonbogláron, hogy menni kell, akkor akkor tehát ott az is benne volt a pakliban, hogy a koncert közepén >> bepattanok az autóba és és húzok föl Pestre.

Tehát, hogy ott ott például meg megtettem volna, hogyha úgy úgy alakul, >> de de megvárt megvárt a Juliska is, meg a Jancsi is. >> És Kat, neked milyen volt ez, hogy vagy ez a ezzel a tudattal belemenni ezekbe a folyamatokba, hogy hát lehet, hogy benne van a pakli, vagy ott egyedül lesz ezel vagy nem tudom az édesanyáddal, nem tudom kit hívtál volna, hogy ez ez mennyire volt egy ilyen könnyed elfogadás.

Nekem fel sem merült másik ember, hogy hogy bárkit behívnék.

Én biztos voltam benne, hogy sikerülni fog, hogy ő ott lesz, hogy én akkor fogom magam biztonságban érezni, ha ő ott lesz, és a baba pedig akkor fog jönni, ha biztonságban érzem magam. >> Ühüm. >> És azt hiszem, hogy ez ez nem véletlen, hogy így alakult.

Még szeretnék egy kicsit visszatérni az elejére, amikor azt mondtátok, hogy vagy hogy Kata, te, hogy amikor nagyon korán ez eldőlt, vagy szeretnétek családot alapítani, hogy tudtad, hogy neked kell többet feladnod, és hogy nem volt kérdés, hogy ezt megteszed-e, hogy egyrészt érdekel az, hogy mi volt az a nagyon erős érz érzés, ami hívott téged, hogy mindegy, hogy te mennyit dolgozál, mennyire szenvedélyesen szereted a hivatásodat, de ez valami egészen más.

A másik meg, hogy akkor amikor még nem történt meg és még nem voltak gyerekek, akkor mi volt a te fejedben, hogy mit kell pontosan neked feladnod, ami több mint a másik félnek?

Hát ugye egy színész használja a testét, tehát innentől kezdve adott, hogy én én az utolsó három hónapban már nem játszottam, tehát hat hónapos terhesen hagytam abba a az előadásokat. egyébként Julcsinál még nem is látszott akkor rajtam gyakorlatilag semmi.

Ilyen szempontból én szerencsés alkat vagyok.

Viszont viszont voltak castingok, amire nem tudtam elmenni.

Tudtam, hogy hiába megyek el, mert amikor már csinálják, addigra már nagy lesz a hasam.

És az tehát ez ez nagyon sok ilyen volt.

Olyan, hogy kellemetlen fotózás, ahol kilenc hónapos terhes voltam, kértem, hogy már ne fotózzanak le egy interjúhoz, de mégis lefotóztak, és nagyon sok ilyen helyzet, ami nehéz, ami a mi szakmánkban sokkal nehezebb.

És a és én azt gondoltam, hogy én szuperhős vagyok.

Én Én tudom kivitelezni ezt az egészet, és én tudok egyszerre csinálni egy szakmai életet is, és egyszerre tudok anya is lenni, és egyébként szerintem ez egészen jól működött Jancsig.

Jancsinál szembesültem azzal, amit nekem nem mondott senki, hogy milyen lesz az, amikor amikor nem feltétlenül fogják értékelni azt, hogy én visszamegyek dolgozni.

És az nagyon kellemetlen, és az nagyon fájó, mert az ember egyébként is kiszolgáltatott helyzetben van, és…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Bach Kata és Wunderlich József - Ezt senki nem mondta! S3E8”

Miről szól ez az epizód: „Bach Kata és Wunderlich József - Ezt senki nem mondta! S3E8”?

A szülővé válás kihívásairól és örömeiről beszélget Bach Kata és Wunderlich József színművészek. Az interjú során szó esik a gyermekvállalásról, a családi mintákról, az alkotás és az önmegvalósítás kapcsolatáról, valamint a hivatás és a család közötti egyensúly megteremtéséről.… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Bach Kata és Wunderlich József - Ezt senki nem mondta! S3E8”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Wunderlich József, Bach Kata, Benkovics Júlia, Borda Réka, Bakó Sára, Tapasztó Orsi, Bognár Edmond.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Bach Kata és Wunderlich József - Ezt senki nem mondta! S3E8”?

Fő témái: szülővé válás, gyermekvállalás, családi minták, önmegvalósítás, hivatás és család.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Bach Kata és Wunderlich József - Ezt senki nem mondta! S3E8”?

Megjelenés: 2025. 10. 28.. Hossz: 1 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/bach-kata-es-wunderlich-jozsef-ezt-senki-nem-mondta-s3e8

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból