Könyves Magazin

Tapasztó Orsi - Ezt senki nem mondta! S3E6

· PT1H43S

Összefoglaló

A 30-40-es generáció szülővé válásának kihívásairól, családi mintákról, és az önmegvalósítás és gyerekvállalás kapcsolatáról szóló beszélgetés Tapasztó Orsival. Az adás kitér Orsi erdélyi gyerekkorára, édesanyjával való viszonyára, gyászára, az anyává válás történetére, a nők…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 10. 14.
Hossz
1 óra 1 perc
Szereplők, említett nevek
Tapasztó Orsi, Bakó Sára, Bognár Edmond
Témák
szülővé válás, családi minták, önmegvalósítás, gyerekvállalás, gyász, anyaság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Ez egy őrület, hogy a mi korosztályunk az, amelyik először szembesül azzal, hogy mennyi mindent csinál rosszul.

Tehát, hogy ez ez a mi a mi generációnk, ez a 30-as40-es generáció, aki szembesül azzal, hogy édes jó Istenem, nincs egy lépés, amit jól csinálok.

Mióta megszületett a fiam, egyre többet rágódom azon, hogy mit tud kezdeni az ember szülőként az új szerepével, hogyan tud alkalmazkodni ehhez az új valósághoz, hogy ez milyen kihívásokkal jár, ezt senki nem mondta.

Ebben a podcastben a szülővé válás tapasztalatairól, családi mintákról, a gyerekvállalás és alkotás önmegvalósítás kapcsolatáról beszélgetek meghívott vendégeimmel.

Azért senki nem mondta főtámogatója az Erzte, mert tudják, hogy a szülővé válás rengeteg örömmel, de legalább ennyi kérdéssel is jár.

Legyen szó akár a pénzügyekről vagy a gyereknevelésről.

Ezekre közösen, egymás történeteiből erőt merítve könnyebb választ találni.

Tapasztó Orsi életének egy részét jól dokumentálja a közösségi felületein, ezért sokaknak lehet az érzése, hogy jól ismerik őt.

Évek óta barátok vagyunk, és most, mikor leültünk beszélgetni, olyan kérdéseket is feltettem neki, amikről korábban még mi sem beszéltünk ilyen mélységben.

Érdekelt a múltja, erdélyi gyerekkora, az anyukájával való viszonya, a gyásza. és a saját anyává válásának története.

De beszélgettünk a nők lehetőségeiről a tudományos világban, párkapcsolatról és házasságról, meg persze az önismeretről és örök befogadásról is.

Hallgassátok meg a vele készült beszélgetést. >> Helló Arsi!

Nagyon köszi, hogy itt vagy. >> Helló!

Na, Figyi, képzeld, hogy mindig valahogy ugye hát bár az a címe, hogy ezt senki nem mondta, és leginkább arra vagyok kíváncsi, most már jó sok ideje, hogy hogy az embereket hogyan változtatta meg a szülővé, vagy hogy mit kaptak tőle, mit vett el tőle ez az új szerep, vagy tőlük, és hát valahogy mindig nyilván a saját gyerekkorukkal kezdjük ezt a beszélgetést. >> H jó lesz.

Na, úgyhogy veled is arra gondoltam, hogy bár sokat beszélsz, nem, végülis nem beszélsz olyan nagyon sokat, de azért mostanában már megemlíted azt, hogy hogy milyen is voltál te gyerekként, milyen milliőbe nőttél fel.

Mégis, hogyha azt mondom, hogy hogy az anyukádra gondolj meg erre az anyalánya kapcsolatra és a gyerekkorodra, akkor mi az első kép vagy érzés vagy emlék, ami bekúszik?

Az első az kép, vagy nem is tudom, inkább érzés, ami bekúszik, az az, hogy fogjam vissza a lovimat.

Ez az érzés, hogy vissza kell fognom egy ilyen egy ilyen korlátozás, hogy én vagyok valamilyen.

És az az túl szabad, az túl hangos, az túl kilóg a sorból sokszor, túl sok természetesen, hogyha egy szóval szeretné, vagy egy kifejezéssel, akkor ez a túl sok.

És és az anyukám is sok volt, de nem mások előtt. >> Ühüm. >> És akkor viselkedni kellett mindig minden körülmények között, merthogy mert hogy mit fognak szólni az emberek.

Tehát az első az az első érzés, ami bekapcsol, vagy vagy így vagy így bekúszik, hogyha erre gondolok, akkor az ez, hogy túl sok, nem szabad túl soknak lenni.

És azzal együtt, hogy nem is voltunk mi annyira különbözőek a anyával.

Abszolút azt gondolom, hogy nagyon hasonló nagyon sok mindenben nagyon hasonlóak voltunk, de őneki volt hát ez a kényszerképzete, ami amúgy tökérthető Erdélyben a 60-as-70-es években, hogy ő ezt így fel felszedte nyilvánvalóan, hogy viselkedni kell, >> de a túl sok és hogy viselkedni kell, ez tőle érkezett feléd ez a ez az üzenet, vagy ez a ez a kérés?

A nagymamám is, az ő anyukája, ő ő pedig ezzel erőteljesen egyetértett.

De aki ezt rám akarta, hát nem erőltetni, de végül is igen, az persze, hogy édesanyám volt. >> Én emlékszem, hogy én Szentenén nőttem fel, ami egy kis város, és akkor elváltak a szüleim, és az anyukámnak is iszonyú fontos volt az, a, ki mit gondol rólunk, és ki mit fog szólni majd rólunk.

És hát nyilván extrán szerette volna azt erősíteni, hogy ő egyedülálló anyaként egy erkölcsös gyereket nevel.

És akkor például ilyen problémák meg konfliktusok voltak, hogy én hányszor sétálok el, melyik sétáló utcán, és akkor mit gondolnak, hogy én egész nap az utcán vagyok, és ő ezt engedi.

És emlékszem, hogy ez iszonyúan belémívódott ez a ki mit fog gondolni, ki mit beszél.

Lehet, hogy semmit nem gondolt és nem beszélt, de nekem az volt az első reakcióm, hogy amint lehetett például gimnáziumban már Budapestre jártam, hogy bár nagyon védelmező ez a kisvárosi közeg, de hogy így ezt nem akarom tovább, hogy neked melyik volt az a pont, amikor azt gondoltad, hogy oké, én ezt nem akarom tovább vinni, vagy hogy nem tudok ennek 100%-ig megfelelni és kilépek? >> Hát én kamaszkoromtól kezdve, tehát ez ilyen 13 éves koromra datálom azt a pontot, amikor nagyon érdekes volt, hogy először is elkezdtem rajzolni.

Tehát, hogy így a művészetekkel így elkezdtem elkezdtünk közelebb kerülni egymáshoz, és és abban a pillanatban, hogy én azt felfedeztem, hogy például imádok rajzolni vagy festeni, ezzel együtt indult meg az én az én kamaszkorom, és és ezzel együtt az óriási, bődületes, nagy hogy mondjam, hát armageddonszerű veszekedések édesanyámmal.

És azt úgy kell elképzelni, hogy nem volt nap, hogy mi valami ne vesszünk össze, és az legyen a legapróbb apróság, miért itt hagytad a a poharatm >> egészen addig, hogy kikell barátkozol, vagy vagy miért pasizol, vagy vagy ilyenkorban még nem kellene.

És és ez így végigkísérte te, tehát a 13-tól 18 éves koromig.

És akkor 18 éves koromban elkerültem Kolozsvár egyetemre.

És az volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy úristen, tehát hogy na itt van az, amikor anyának a keze eddig nem ér el, már átvitt értelemben, nem tud kontrollálni, nem tudja korlátozni azt, hogy kivel mit, hol és mit csinálok és bármit.

És ez volt az tehát ez a 18 éves kortól 22 éves kor, amíg ameddig egyetemista voltam, hogy hogy úgy éltem, ahogy én szerettem volna. >> De most azt mondod, hogy nagy veszekedések voltak szinte minden nap apróságon vagy nagyobb ügyek miatt. azért az én élményem az az, hogy így gyerekkoromban nekem az nem merült fel, hogy én ellenkezhetek.

Szóval, hogy az az érv az elég volt, hogy mert én vagyok az anyád, mert én vagyok az apád.

És ezt amúgy felnőttként nagyon nehéz megtanulni, felülírni, hogy ez nem biztos, hogy egy érv, ami megállja a helyén, de hogy nálad volt szabadság abban, hogy te elmondhattad a te véleményedet, vagy válaszolhattál a támadásokra.

Anya elkövette azt a hibát, hogy amikor elérkezett Romániában, Erdélyben 89 december és onnantól kezdve azt mondjuk, hogy akkor demokrácia van, a onnantól kezdve az én édesanyám otthon is leültetett és elmagyarázta, hogy mi az a demokrácia, és elmondta, hogy ezt akkor otthon elkezdjük, figyelj, otthon elkezdjük gyakorolni, hogy a gyerek szokja, hogy mi az a demokrácia, mert addig nem tudhatta, hogy mi az, már úgy nem tudhatta, hogy hogy nyilván a a az utcán tehát hogy hogy tehát, hogy hiába kisgyerek voltam, tisztán éreztem azt, és azt láttam a szüleimnél és a felnőtteknél, hogy nem lehet bárhol bármit mondani és na most viszont írjuk ezt a 89 decemberét, és innentől kezdve bárhol bármit lehet mondani.

És akkor anyának ez nagyon fontos volt, hogy akkor én ezt átérezzem, és én ezt én ezt ez ez így belém ivódjon, hogy akkor ez mi?

És akkor ezt úgy gondolt, hogy akkor ezt mi otthon elkezdjük gyakorolni, ami nyilván ellene fordult abból a szempontból, hogy hát én ezt elkezdtem gyakorolni, és és ebből voltak az armagedon szerú szerű veszekedéseink, hogy hogy hogy én mertem, mert fel lettem ráhatalmazva, hogy én ezt merhetem és el lehet magyarázva, mi az a demokrácia, hogy bárki bármit mondhat bármikor, köszönöm szépen.

Akkor én most akkor mondanám, hogy mik a gondolataim és az érzéseim.

És ez nagyon érdekes vol, hogy persze nyilván ehhez kellett egy attitűd, kellett egy személyiség, persze tehát hogy ennek voltak több részletei is, vagy több részei is, de ez volt a az a az a gyújtópont, hogy akkor akkor Orsa innentől kezdve elmondhatja a véleményét. >> De és akkor ő is változott, az ő reakciói is változtak a te mondásaidra, vagy megnyílásodra, vagy szabadságodra.

Hát hát tehát, hogy nem tudom, hogy változtak-e, mert hogy azelő sose volt olyan, tehát hogy egyszer csak lett egy reakció, vagy hát hogy úgy lett egy helyzet, amire ő reagált a szegény, és tát így így próbálta, hogy is mondjam, hát visszafogni az én lovaimat, hogy akkor hogy akkor talán túl sok demokrácia az most így hirtelen.

Most azon gondolkodom, hogy persze ö én itt nőttem fel, de hogy hogy ez a ez a megfelelés meg lehasogatása a ezeknek a kis nem is tudom kis indáknak, amik így a gyerekekben elindulnak, vagy a személyiségüknek a visszafolytása, az nem csak egy nevelési elv, hanem nálatok még akkor ez tényleg egy ilyen politikai döntés is volt, ugye?

Szóval, hogy ennyire mélyről jött.

Hogyne, hát ez a nem mond, nem beszél egyáltalán bármit is, tehát bármit, akármit sem mondhatsz hangosan az utcán, tehát hogy így mert felkelted a figyelmed, tehát nem nem vonod magadra a figyelmet, nem akarsz magadnak rosszat.

Mi van, hogyha félreértenek valamit?

Na meg hát aztán magyarul, hát te normális vagy?

Hát Romániában >> azzal együtt, hogy soha nem volt nem minket személy szerint az én családomat, az én környezetemet atrocitás nem érte azért, mert magyarok vagyunk, vagy magyarul beszélünk.

Mindig nagyon jóban voltunk a románokkal.

Tehát román már úgy értem a kollégákkal, szomszédokkal, tehát soha semmilyen azért szatmár németiben nagyon nagy a magyarok aránya a mai napig, ki kiemelkedően nagy, és ezért tök nagy békében, én nekem legalábbis ez volt a tapasztalatom, de ettől függetlenül persze, hogy ott volt az, hogy hogy jön a sötét ablakú autó és elvíz, tehát itt itt befogod a szádat, ez nem kérdés.

Imádtam, és neked is ajánlottam Seem Zsuzsának az új regényét, mert ott egészen egyszerűen ez a fajta a a román diktatúra és a nők helyzete van iszonyú szép, meg a gyerekek helyzete kibontva.

És az ő nézőpontjukból van elmesélve ez az egész. >> Mondjuk ki a címét? >> Semm Zsuzsa kicsi Kozmos című könyvéről beszélünk most.

És hogy és hogy azon gondolkodtam, hogy ha ilyen tekintetben nézel az anyádra, hogy a női szerepeket hogy hozta ezekben az években, vagy mi az, amit te megkaptál tőle, vagy egy tanárnő volt ugye, >> nem?

Könyvelő volt. >> Ja, könyvelő volt, bocsánat.

Szóval, hogy de hogy azért volt egy szakmája, volt egy fontos munkája.

Hogy mi az, amit ilyen szempontból kapsz így a női essé vagy vagy a női szerepekről tőle?

Hát a a női szerepekben az első, ami eszembe jut anyukámról, hogy ha női szerepe női szerepeire gondolok, akkor az az erő.

Az a az a fiam annyit tanulj és úgy dolgoz, hogy hogy a saját lábadon mindig megállás soha ne függes senkitől.

Tehát hogy nincs ilyen, hogy függés.

Ez nem a mi családunkban ez nem a lehet kérdés, hogy függünk egy férfitől ne hülyéskedjünk már. >> És anyukám ezt hozta.

Valószínűleg ebben az is benne van, hogy például az anyukám nagymamája, vagyis az én déd nagymamám, ez mind anyai vonalról beszélek, olvasni sem tudott, tehát neki a négy osztálya sem volt meg.

És a déd nagyapám mellett elég erőteljes elnyomásban élt.

Tehát neki tényleg az volt a dolga, hogy főzön, moson, takarítson. pont és a az étkező asztalhoz sem ülhetett le nagyapámmal, miközben nem kell azt gondolni, hogy az én dé nagyapám nem tudom, egy értelmiségi ember volt, kovács volt, tehát hogy kétkező munkás volt, csak borzasztóan intelligens volt. és ő minden nap elolvasta a helyi újságot.

Ő könyveket olvasott, tehát hogy >> volt egy ilyen háttere, és az én nagymamámat olvasni tanította meg, és az én anyukám, ezért a nagyapjára mindig borzalmasan haragudott, tehát hogy ez egy ilyen őrült hát ilyen ellenérzéseket keltett benne, nem kicsiket, és ezt ezt cipelte magával egész élete során anyukám.

És én szerintem ez volt az a az a az üzemanyaga annak, hogy az én anyukám borzasztóan harcolt azért, hogy ő függetlenül bárhol és bármikor megéljen, mondjuk a tudásából. >> Ez a függetlenség meg erő iszonyú érdekes, hogy ezeket hoztad be legelőször, amit kaptál, és ez a úristen fiam, nehogy függél valakitől, főleg ne egy férfitől.

Ez neked >> m hogyan segítette vagy nehezítette például a párkapcsolataidat? >> Mm. párkapcsolataimat annyira nem talán inkább egy ilyen konfliktust okozott bennem, mert amikor én fizikus lettem, akkor én azt éreztem, hogy teljes mértékben függök a férjemtől.

Tehát fizikus doktoranduszként Magyarországon 20 évvel ezelőtt sem és ma sem keres jól az ember. és egy fizetésből, egy olyan pici fizetésből Budapesten nagyon-nagyon nehezen tudtam volna kijönni, és ott volt hosszú évekig tartó függőségi állapot, amit én an tehát hogy hogy is mondjam, se levente, tehát hogy nem soha nem éreztette velem azt, hogy hogy úristen, tehát hogy szó sincs erről.

Ez ez mind az én csomagom volt az, ami bekapcsolta ezeket a gondolatokat bennem, hogy hogy hát ez nem jó, hogy én függök.

Nekünk egyenlőnek kell lennünk.

Én legalább ugyanannyit kell keressek, mint Levente annak érdekében, hogy hogy azt mondjam, hogy ez irendben van.

Az a rendben, nem az a rendben, hogy én valamivel kevesebbet keresek, és akkor kvázi idéző sem függök tőle.

Szóval inkább ilyen ilyen igen ilyen belső konfliktust okozott nekem ez, amit anyától hoztam.

Na figyelj, és azon is gondolkodtam, hogy oké fizikus szak vagy fizika szak ebben voltál jó, vagy hogy nem is értem, hogy ez hogy történhetne.

Mármint, hogy ki az, aki aki m fiziká >> küj szépen minden fizikus nő nevében, >> minden elismerésem, de én iszonyú büszke voltam arra, amikor először találkoztam a férjeddel, és én be tudtam hozni a centrifugális erőt párbeszédünkbe.

Ennyit tudtam. >> És tényleg behoz? >> És behoztam, visszakérdezett, arra már nem tudtam válaszolni.

Na de hogy egy kicsit beszéljünk arról, hogy oké, fizika, de hogy az mondjuk, hogy még egy doktori is ott legyen, az >> belülről belőled érkezett.

Szóval vagy mi volt ez, ami odahajtott?

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tapasztó Orsi - Ezt senki nem mondta! S3E6”

Miről szól ez az epizód: „Tapasztó Orsi - Ezt senki nem mondta! S3E6”?

A 30-40-es generáció szülővé válásának kihívásairól, családi mintákról, és az önmegvalósítás és gyerekvállalás kapcsolatáról szóló beszélgetés Tapasztó Orsival. Az adás kitér Orsi erdélyi gyerekkorára, édesanyjával való viszonyára, gyászára, az anyává válás történetére, a nők… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tapasztó Orsi - Ezt senki nem mondta! S3E6”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tapasztó Orsi, Bakó Sára, Bognár Edmond.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tapasztó Orsi - Ezt senki nem mondta! S3E6”?

Fő témái: szülővé válás, családi minták, önmegvalósítás, gyerekvállalás, gyász, anyaság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tapasztó Orsi - Ezt senki nem mondta! S3E6”?

Megjelenés: 2025. 10. 14.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/tapaszto-orsi-ezt-senki-nem-mondta-s3e6

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból