Könyves Magazin

Tóth Réka Ágnes és Simon Márton - Ezt senki nem mondta! S3E7

· PT1H33M21S

Összefoglaló

Tóth Réka Ágnes és Simon Márton szülők másfél éve, de az újrakezdett beszélgetésükben arra fókuszálnak, amit akkor, várandósságuk 8. hónapjában nem tudtak. Az alkotó párként coming out szülői szerepüket vizsgálja, kitérve a családi mintákra, a gyerekvállalás és az önmegvalósítás…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 10. 21.
Hossz
1 óra 33 perc
Szereplők, említett nevek
Tóth Réka Ágnes, Simon Márton, Simon Márton, Bakó Sára, Bognár Edmond
Témák
szülői szerep, családi minták, gyerekvállalás, önmegvalósítás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] a szüleiddel való kapcsolatoddal hirtelen, ami teljesen más megvilágításba kerül.

Néha azt érzed, hogy nem mindig úgy történt, ahogyan te szeretted volna, és hogy innen nézve, hogy te most itt vagy a gyerekkel, akit ringat esténként elaltasd, hogy te valahogy nagyon másként érzed magad hirtelen abban a gyerekkorban, amit idáig elképzeltél.

Mióta megszületett a fiam, egyre többet rágódom azon, hogy mit tud kezdeni az ember szülőként az új szerepével, hogyan tud alkalmazkodni ehhez az új valósághoz, hogy ez milyen kihívásokkal jár, ezt senki nem mondta.

Ebben a podcastben a szülővé válás tapasztalatairól, családi mintákról, a gyerekvállalás és alkotás önmegvalósítás kapcsolatáról beszélgetek meghívott vendégeimmel.

Azért senki nem mondta főtámogatója az Erzte, mert tudják, hogy a szülővé válás rengeteg örömmel, de legalább ennyi kérdéssel is jár.

Legyen szó akár a pénzügyekről vagy a gyereknevelésről.

Ezekre közösen egymás történeteiből erőt merítve könnyebb választ találni.

Higgyj magadban, az erte már hisz benned.

Tóth Réka Ágnessel és Sima Marcival először 2024 februárjában ültünk le beszélgetni.

Akkor várták a kislányukat, Réka már a nyolcadik hónapban járt.

A beszélgetést átjárta a várakozás, és a középpontban leginkább a tervek álltak.

Ezt a felvételt jól elraktuk, hogy most visszatérjünk hozzá.

Réka és Marci másfél éve szülők.

Most újra beszélgettünk mindarról, amit korábban senki sem mondott, és amire nem is lehet felkészülni.

Nagyon köszi, hogy eljöttetek. >> Köszönjük.

Én most látlak titeket, és a így rögzítsük a csak a hallgatók kedvéért, hogy most már az utolsó heteket számoljuk, az első kisbabátokat várjátok és innen indulunk és az lenne a legeslees legelső kérdésem, hogy az az idevezető út leginkább, hogy hogy két alkotó ember, amikor amikor egymásba szeret és házasságot köt, akkor van-e mondjuk olyan sarokpont, vagy ilyen céldátum, hogy hogy mikor lehet egy ilyen nagy folyamatba családdá válni, vagy hogy volt-e a fejetekben egy terv, hogy hogy ezt még szeretnénk befejezni, ezt még szeretnénk elérni, és majd csak utána fogunk erre ráfordulni, vagy ez egy sokkal természetesebb folyamat, mint azt én most gondolom?

Hát sokat beszéltünk róla, és az amikor így komolyra fordult a kapcsolatunk, akkor már így az elejétől eléggé egyértelmű volt, hogy mind a ketten szeretnénk ö gyereket meg családot alapítani, vagy nem tudom, hogy kell szépen mondani.

Szóval azt hiszem az az azt hiszem az a első problémánk, hogy az eről való beszédben még kicsit amatőrök vagyunk, de alakul.

Szóval, hogy ebből a szempontból persze egy csomó mindent befolyásol az, hogy mivel foglalkozunk.

És így az életünk folyása az azért a körül a körül alakul mindig, hogy éppen milyen projektekben vagyunk, a Réka milyen milyen munkákat csinál éppen, én hová megyek.

Tehát ehhez ehhez mindenféleképpen alkalmazkodunk.

De hát, hogy azért a gyerekvállalás az mindig egy más léptékű kérdés volt, meg más valami.

És nem tudom, próbálok nem butaságokat mondani ezzel kapcsolatban, de hogy tehát hogy tehát hogy igen, de nem tehát hogy hogy persze terveztük, persze befolyásolja az életünk, persze izé, de hát hogy közben meg hogy van ennek egy ilyen nem tudom prioritása, vagy volt ennek egy ilyen prioritása, >> de hogy nem volt ilyen tervpszerű, tehát hogy hogy nem az volt, hogy akkor most így meghatároztuk, hogy várunk nem tudom négy évet, öt évet, >> és akkor így elkezdjük ezt az egészet nem tudom megtervezni és így átalakítani az életünket erre nekem az mindenféleképpen fontos volt kijöjjön egy kötetem azt tudom erről már sokan beszélgettem így előtte és akkor mondták hogy de hát miért nem gyerek mellett is lehet ezt megt csinálni és azt éreztem hogy de hogy én nagyon szeretnék előtte egy könyvet én pont közbe kaptam nagyon sok olyan szakmai felkérést meg lehetőséget amnél azt éreztem hogy lehet hogy nem tudnám úgy csinálni hogyha lenne már egy gyerekem, és ezt >> nem szeretem volna se egyiket, se másikat így alávetni annak, hogy én most még önmegvalósítok és ezt is megcsinálom.

És pont ugye a kapcsolatunk közbe jött a szombathelyi munkalehetőség, amiről viszont tényleg tudtam, hogyha vállalunk gyereket majd, akkor ez egy teljesen más ügymenet lesz, hogy azt hogyan fogjuk tudni elintézni, hogy azt a munkát akkor is lehessen végezni, amikor születik egy kislányunk vagy kisfiunk.

És és emiatt bennem volt egy ilyen, és attól függetlenül, hogy ezt azért rámondhatjuk, hogy nem terveztük hivatalosan, tehát hogy hogy nem arról volt szó, hogy hogy >> várj, de >> kimondtuk, >> de igen, de terve, tehát hogy de terveztük igen terveztük, csak nem indítottunk baba projektet.

Tehát hogy >> tehát hogy nem tudom, >> hogy volt egy ilyen szabad, de hogy nem számolgattatok hogy >> nem nem valahogy nem.

És ezt amúgy is így nagyon lazán kezeltük, és azt éreztük, hogy hogy jöjjön aminek jönnie kell egy kicsit, de hogy tényleg valahogy pont abban a pillanatban vagy abban az időságban érkezett meg hozzánk Lina, amikor amikor így nagyon szépen összeálltak a dolgok, hogy >> valahogy én tényleg hiszek ebbe a spontaneitásban, attól függetlenül, hogy néha rosszul is elsülhet, vagy ez nem mindig a legjobb módja annak, hogy hogyan kezeljük a dolgainkat, de ez ilyen váratlanul szuper időzítés lett valahogy.

A Marci már egy kicsit egy pár szót mondott arról, hogy persze amikor ti találkoztatok és ez a kapcsolat komolyra fordult, akkor szóba jött, hogy ti majd egyszer családot alapítotok.

Te, hogy Réka, a te életedben most elmondtál egy dolgot, hogy szeretted volna, hogy előtte kijöjjön egy kötet, de hogy hogy jutottál el mondjuk oda, hogy azt mond, hogy igen, én egyszer szeretnék anyává válni, vagy ez egy milyen út volt így a te elmúlt 20 évedben, mondjuk amíg idáig eljutottál, hogy azt tudod mondani, ez csodálatos, hogy így alakult és jöjjön aminek jönnie kell.

Hát nekem nagyon erős női figuráim vannak a családomban, és mindig nagyon felnéztem azokre a nőkre, akik így engem neveltek, vagy a déd nagymamám, a nagymamám, az anyukám, mondjuk pont nem ismertem a déd nagymamámat, amúgy az ő nevét kapja majd meg Karolina, de hogy ő is egy ilyen nagyon pozitív, nagyon erős, nagyon határozott női karakter volt, és hogy valahogy nagyon sok minden mentek keresztül ezek a nők, és És én mindig azt éreztem, hogy valahogy ehhez felnőni, vagy hogy ehhez így méltónak válni, az egy olyan út, amit nekem is be kell járnom, hogy nem spórolom meg ezt az önismereti, szakmai nem tudom milyen utazást, amivel így át tudok érni oda, hogy ki tudom jelenteni azt, hogy talán most képes vagyok rá, és tudom, hogy ez se egy 100%-os dolog. hogy nem az van, hogy akkor most úgy érzem, hogy tényleg minden összeállt arra, és én is olyan vagyok, és nem tudom mi, hanem hogy egyszerűen elérkezem arra a pontra, amikor meg tudom fogalmazni azt, hogy szeretnék egy gyereket.

És ez valahogy pont így a talán így most volt tavaly tavasz vagy nyár elején, hogy hogy azt éreztem, hogy hogy igen, most lehet, hogy eleggel dolgoztam már ahhoz mindenféle értelemben, hogy ez így megérkezzen az életemben.

Előtte én borzalmasan féltem tőle, tehát hogy én nagyon nem >> nem tudom, nem tudtam volna elképzelni ezt 25 évesen.

Most pont ültem a buszon valamelyik nap, és beszélgetni kezdtem egy teljesen ismeretlen férfival.

Így nem tudom arról, hogy ki adja hát a helyét kinek.

És akkor mondtam, hogy hát én már nyolc hónapos terhes vagyok és nem tudok annyira így állni.

És mondta, hogy hát nem látszik.

És elkezdtünk vele erről beszélgetni.

És mondta, hogy neki van egy 30 éves lánya, és hogy hát még nem akar gyereket vállalni, és nem tudom.

És mondtam, hogy hát én se szerettem volna 30 évesen.

Tehát hogy akkor még így >> hát kábé akkor ismerkedtünk meg.

Igen, 31 voltam, amikor amikor összejöttünk, és hogy lehet, hogy ez nekem se egy olyan, tehát biztos nem olyan időszak volt az életemben, amikor ezt így be tudtam volna építeni, és mindig így gondolkoztam rajta, és aztán ezt éreztem, hogy hogy valahogy úgy nem meg nekem fontos volt, hogy kivel vállalok gyereket, >> hogy hogy nem úgy >> ennek azért örülök, >> hogy vele nem az volt, hogy minden áron szeretnék még gyereket, bármi történik, de azt is elfogadom, és így csodálom azokat a nőket, akik ezt így ki tudják jelenteni és végig csinálják, és nem tudom mi.

De nekem fontos volt az, hogy legyen ott mellettem valaki, akitől van, vagyis akivel ezt az egy egészet így be tudjuk vállalni közösen, és hogy ez nem mindegy, hogy kicsoda. az összes beszélgetés során idejük adunk, hogy ez ez talán az egyik legfontosabb, amikor nem csak szülővé válik az ember, hanem ez a pár családdá is válik, és hogy nem mindegy, hogy ki van mellettünk.

És hogy Marci, nagyon örülök azért is, hogy itt vagy most, mert hogy most még csak a várandóság kilenc hónapjáról tudunk beszélni, és ez a csak ez nagyon idézőjeles, mert mert én nagyon sokat gondolok rá.

És na ugye az időnek nagyon más lesz az értéke, hogy egyrészt iszonyú lassú tud lenni, amikor még mindig három hónap és várod és vetsz rá más és amúgy meg elröppen tényleg.

És nagyon sok mindent átérezem.

És nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebben a hatalmas utazásban, ami ez a kilenc hónap a férfinek hol vagy a te helyed hol volt, Marci?

Te hogy tudtál ehhez kapcsolódni?

Milyen hullámok, völgyek, hegyek voltak a te életedben? az elmúlt hónapokban.

Hát én azt hiszem, hogy hogy nyilván nekem is voltak ezzel kapcsolatban félelmeim, meg természetesnek gondolom, hogy vannak is, de de most egyelőre nem tudom, erre azt kell mondani, hogy hála az Istennek, vagy lekapogom, vagy nem tudom, de hogy de hogy én azt érzem, hogy hogy egy ilyen elég jó, tehát a az evvel meglévő ilyen ilyen kooperációs jelleg a kapcsolatunkban, az az így szintet lépett ennek kapcsán.

És akkor tényleg egyrészt nyilván most az utóbbi hetekben, hónapokban, amióta azért érezhető, vagy hát érzi a Réka, hogy nem tud, nem bír annyit, nem tud mozogni, nem is egészséges, nem?

Tehát izé, akkor nyilván igyekszem mindent én elintézni és csinálni, de hát nyilván nem azt jelenti, hogy akkor én most ilyen nem tudom komorykszerepbe kerültem, vagy nem kizárólag ö hanem hanem ez mondjuk az egyik fele, hogy hogy nyilván azt a részét, amit amit látom, hogy nem tud csinálni, akkor egyrészt egyrészt errőbb beszélünk, hogy mit tudok segíteni, mit tudok mit mi az, amit amit ami amivel hasznossá tudom tenni magam, hogy ilyen szépen fogalmazz Ezzel egyrészt, másrészt meg hát nyilván ez ez szerintem ahhoz képest akármennyi akárhány kiló narancsot vettem a Rékának mert >> nagyon sok >> megvett egy egész egy egész kisebb dél-afrikai ország narancs termelését elfogyasztotta.

Azért szerintem a a nagyobbik része az még mindig egy ilyen érzelmi érzelmi nem is nem is hát ezek angol szavak, de hogy nem is support, hanem bonding, tehát hogy tehát nem a nem a támogatás, hanem a kapcsolódás.

Az, hogy az, hogy nagyon sok nagyon sok minőségi időt töltünk ketten, nagyon sokat beszélünk, beszélünk a gyerekről, beszélünk a saját gyerekkorunkról, beszélünk a a szülőséggel kapcsolatos gondolatainkról fáj fájdalmainkról félelmeinkről, mindenről.

Tehát, hogy igyekszünk ténylegesen, érzelmileg is, meg intellektuálisan is ezt így ö felkészülten felkészülten fogadni.

És és hát nekem azt gondolom, hogy ez volt még a a fő feladatom így a narancsvásárláson kívül, hogy hogy tehát tényleg kell valaki, aki aki tehát tényleg nem tehát ilyen ilyen kedvesen meg jó értelemben, de tényleg fogja a kezedet, vagy fogja fogja ott van a a partnere mellett, és és akkor én próbáltam az lenni, aki ott van.

Tehát, hogy nekem ez volt a feladatom ebben a körben, és én ezzel, hogy mondjam eléggé szóval így jól vagyok.

Tehát én azt azt azt tudom, hogy olvastunk azért erről több Réka többet olvasott, de azért én is elég sok mindennek utánanéztem, és akkor tényleg van ez a férfiúi elmagányosodás a terhességben, meg hogy hogyan tud ebből kirekesztve lenni, vagy hogyan tudja magát kirekesztve érezni egy ilyen férfi, bocsánat.

Én én hál istennek ezt a részét nem, tehát azt hiszem tényleg, de de ez ebben tényleg van annyi tudatosság részünkről meg annyi.

Az az működik tök jó, hogy tényleg napi szinten, tehát konkrétan naponta, vagy ha valamiért pont nem jött össze, akkor maximum két naponta tényleg ülünk és beszélgetünk és nem tudom, fogjuk a Réka hasát és beszélünk a gyerekhez és nem tudom, időt és energiát fordítunk rá, hogy hogy ez a dolog történjen és és lehetőség szerint jól történjen. >> Szóval, hogy én én ezt ezt tudtam ebben csinálni.

Nyilván nekem nagyon fontos az ő az ő egészségi állapota, nyilván nagyon fontos a kezdettől a baba, a Lina, a lányunk.

Ö tehát, hogy ezt én igyekszem igyekszem egyrészt megélni, másrészt igyekszem közvetíteni, hogy hogy megélem.

És nyilván én is, mint minden férfi, meg pláne minden kelet-európai férfi abszolút arra vagyok szocializálva, hogy az érzéseimet azt diszkrét szarkazmussal kezeljem, és és abszolút elfolytsam magammal, és ne ne beszéljek róla.

És akkor ez ebből a szempontból egy ilyen külön jó gyakorlat volt, hogy nem tudom a szülésfelkészítőn is, meg egyébként is egymás között is, hogy ezekről muszáj megtanulnom kommunikálni, megbeszélni, de egyébként egyáltalán nem rossz.

Tehát az még a másik, hogy nem most nagyon sokat beszélek hirtelen, ugye.

Szóval de hogy tehát ez nem volt egy ilyen nem volt ilyen foghúzás meg nem nem éreztem azt.

Tehát ez, hogy mondjam, de aztán abbahagyom és utána beszélne a Réka, mert szerintem ő relevánsabban tud dolgokat mondani a saját terhességrégől.

De az az nekem is megnyugtató érzés volt például így összességében, hogy ennek en ennek tényleg örülök.

Ühüm. >> Tehát nem kellett így nem kellett eljátszanom, hogy hú de jó, jaj ilyen shotgun wedding után a shotgun terhesség, vagy nem tudom.

Tehát hogy tehát, hogy nem nem, hanem ebbe tényleg tehát azt hiszem, hogy ab sikerült ténylegesen belevonódni érzelmileg és és vagy bevonódni, és akkor és akkor ez így hozott magával egy csomó olyan pozitívumot, ami amivel megy lehet menni, meg lehet lehet vele dolgozni.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tóth Réka Ágnes és Simon Márton - Ezt senki nem mondta! S3E7”

Miről szól ez az epizód: „Tóth Réka Ágnes és Simon Márton - Ezt senki nem mondta! S3E7”?

Tóth Réka Ágnes és Simon Márton szülők másfél éve, de az újrakezdett beszélgetésükben arra fókuszálnak, amit akkor, várandósságuk 8. hónapjában nem tudtak. Az alkotó párként coming out szülői szerepüket vizsgálja, kitérve a családi mintákra, a gyerekvállalás és az önmegvalósítás… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tóth Réka Ágnes és Simon Márton - Ezt senki nem mondta! S3E7”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth Réka Ágnes, Simon Márton, Simon Márton, Bakó Sára, Bognár Edmond.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tóth Réka Ágnes és Simon Márton - Ezt senki nem mondta! S3E7”?

Fő témái: szülői szerep, családi minták, gyerekvállalás, önmegvalósítás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tóth Réka Ágnes és Simon Márton - Ezt senki nem mondta! S3E7”?

Megjelenés: 2025. 10. 21.. Hossz: 1 óra 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/toth-reka-agnes-es-simon-marton-ezt-senki-nem-mondta-s3e7

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból