Könyves Magazin

Viszkok Fruzsi: Az életben az emlékek, az élmények, az érzések a legfontosabbak // TBR podcast I/3.

· PT26M14S

Összefoglaló

Ebben a részben Viszkok Fruzsi tartalomgyártó, a Könyves Magazin és a Bookline közös podcastjének, a TBR-nek a vendége. Fruzsi és a műsorvezető Hiraizumi Sanaka Az elvesztett emlékek lámpása című könyvét vitatják meg, amelyet Fruzsi választott. A beszélgetés érinti a közösségi…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 09. 22.
Hossz
26 perc
Szereplők, említett nevek
Viszkok Fruzsi
Témák
könyvajánló, tartalomgyártás, közösségi média, olvasás, podcast, könyv
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ami igazán fontos, az azok azok az emlékek, azok az élmények, azok az érzések, amiket amiket magunkkal tudunk vinni.

Mindenkinek van egy könyves listája.

Bakó Sára vagyok, a Könyves Magazin újságírója.

Ez pedig a TBR, vagyis a TB podcast.

Segíthet a TikTok abban, hogy egyre több fiatal olvasóvá váljon?

Vagy a scrollozás csak elveszi az értékes időt a könyvektől?

A Könyves magazin és a Bookline közös podcast sorozatába buktokkereket, könyves influenzereket hívok meg.

Minden vendégemmel három külön részben beszélgetünk.

Elsőként az olvasás és a közösségi média kapcsolatáról.

A másodikban egymásnak ajánlunk könyveket, majd az utolsóban közös olvasásra hívunk titeket is.

Sok szeretettel köszöntök mindenkit.

Az első vendégem Viskok Frusi, aki már jó régóta foglalkozik tartalomgyártással.

Több mint 400000 követője van a YouTube-on és az Instagramon, és a Tiktokon is építi a közösségét.

Megint üdvözöllek! >> Sziasztok!

Fruzsival az első két részben már beszélgettünk arról, hogy neki milyen útja vezetett a tartalomgyártáshoz, illetve a második részünkben ajánlottunk nektek könyveket is kedvsinálónak.

Mondjuk is el, hogy miket. >> Én az utas és holdágot hoztam Szervantaltól, illetve az Evelin Hugó hét férjét.

Én pedig Murakami Harukitól hoztam a Határtól délre, naptól nyugatra című könyvet, illetve egy magyar szerző Nagy Gázson könyvét hoztam az Ablak az Ontário Tóra címűt.

Ebben a harmadik részben egy közös könyvről fogunk beszélgetni, amit Fruzsi választott ki nekem.

Spoiler, hogy arra kértem, hogy egy viszonylag rövid könyvet válasszunk, mivel kevés volt az időnk, de nagyon-nagyon örülök neki, hogy ezt választottuk.

Hát most megpróbálom kimondani, de ne szedjetek szét.

Hirais Sanaka könyve, és az a címe, hogy az elvesztett emlékek lámpása.

És hát az lenne az első kérdésem Fruzsinak, hogy miért ezt a könyvet választottad, és aztán majd később el is mondjuk, hogy miről van szó. >> Ezt a könyvet én is ajánlás kapcsán olvastam el, mert képzeld el, nekem van egy levelező partnerem, akiről az olvasmányainkról szoktunk levelezni, de úgy szó szerint kézzel írott leveleket váltunk.

Az egyik korábbi epizódban is már beszéltem erről, hogy én nagyon szeretek kézzel írni, és nem is tudom már valami videómban, vagy valamilyen poszt posztomban így beszéltem erről, hogy bárcsak lehetne levelezni, mint úgy régen, és egy ismerősöm rám írt, hogy hát ő nagyon szívesen levelezne velem, hogy akkor minden hónapban váltunk egy levelet, és akkor leírjuk, hogy ki mit olvasott.

És ő ajánlotta nekem egy ilyen levélen keresztül ezt a könyvet, és annyira megtetszett a leírása alapján, hogy hogy hát nem is volt kérdés, hogy akkor azt rögtön be kell szereznem.

Már már többször többször jártam is ott is minden egyes alkalommal egy egy tényleg egy nagyon sokat kapok az országból, nem csak olyan szempontból, hogy jaj milyen szép helyek vannak ott, hanem egyszerűen a a japán látásmód az szerintem nagyon különleges, és ez ebben a könyvben is ez abszolút megnyilvánul.

És ugye mondtad, hogy egy viszonylag gyorsan olvasható könyvről legyen szó, és bár gyorsan olvasható, de a történet az szerintem nagyon hosszan velünk marad.

Igen, ezzel abszolút egyetértek, és hát japán világ az nekem is nekem is lenyűgöző volt, és tökre élveztem, hogy egy csomó olyan dolog volt benne, kis tárgyak, ételek, amiknek így utána tudtam nézni.

Szóval, szóval tök jó volt az egész atmoszféra.

De akkor mondjuk el, vagyis elmondom, hogy hogy miről van szó.

Ebben a viszonylag rövidke könyvben egy nagyon különleges fotóstúdióban járunk, ahol egy titokzatos férfi dolgozik.

És hát a téma első hallásra annyira nem vidám.

Arról van szó, hogy ő segíti át tulajdonképpen a halottakat a túlvilágra.

Ezt a stúdiót úgy kell elképzelni, mint egy ilyen köztes állomás, ahol egy egy kicsit megpihenhetnek még az elhunytak, és van neki egy úgynevezett kollégája, aki egyszer csak beállít hozzá, mindig egy halom fényképpel.

És ezek a fényképek az éppen elhunyt illetőnek, az életének minden egyes napjáról van egy-egy fénykép.

És ö amikor megérkezik a fotóstúdióba ö a az elhunyt, akkor az a feladata, hogy kiválasszon ezek közül a képek közül minden évből egyet, tehát ahány évesen meghalt, annyi képet kiválaszt, és aztán a fotós ezeket elkészíti egy ilyen forgólpásra, és igazából mielőtt átlép a túlvilágra, újra nézheti az illető ezeket a képeket.

Tehát nagyjából ez a ez az alap történet, és a dologban van egy olyan különleges csavar, hogy a legemlékezetesebb vagy legjobb pillanatok sokszor kifakultak.

Erről van is egy nagyon jó mondat, hogy hogy a legjobb emlékeink talán azok, amiknek az apró részleteit nagyon kevéssé tudjuk visszaidézni, mert már sokszor gondolunk rájuk, sokszor azért az apró részletek már nincsenek meg, és akkor lehetőséget biztosít a fotós arra, hogy egyetlen egy napra visszamenjenek a múltba, és újra készítsék ezt a képet.

Tehát nagyjából ez a sztori, nem tudom, hogy jól foglaltam-e össze. >> Igen, nagyon jól összefoglaltad.

És hát szerintem ez egy olyan témát vett fel a ami mindenkit foglalkoztat.

Az elmúlás, az hogy hogy mit hagyunk magunk után, hogyan tudjuk értékelni az életünket.

Ez szerintem mindenkit foglalkoztat.

És hát szerintem a bárki, aki elolvas elolvassa ezt a könyvet, rögtön azon gondolkozik, hogy na vajon az ő lámpásán az életének a végén milyen képek lennének ott, és miből válogathatna?

És én is fölírtam magamnak egy-két idézetet, ami nekem nagyon tetszett.

Az egyik például az, hogy az élet egy utazás, amely során apránként megválunk az emlékeinktől. >> Én is felírtam ezt. >> Ez annyira annyira frappáns, illetve a másik, hogy akármilyen gazdag vagy nagyhatalmú legyen is valaki, mire ide kerül, már csak az emlékeik maradnak.

És ez is szerintem egy olyan fontos gondolat, mert hát a mai világban ugye mindenhol azt halljuk, hogy igen, dolgozz, csináld, vedd ezt, nagyobb ház, jobb autó satöbbi, és hogy pont ezeket nem visszük magunkkal a sírba, és annyira annyira elviszi a fókuszt a a valóban fontos, értékes dolgokról.

És szerintem ez egy nagyon jól emlékeztető ilyen szempontból, már mint ez az egész fényképes koncepció, hogy hogy ami igazán fontos, az azok azok az emlékek, azok az élmények, azok az érzések, amiket amiket magunkkal tudunk vinni.

Ezt a könyvet pont tegnap este fejeztem be, és hát meg kell mondjam, hogy ritkán hatódom meg, de most sikerült.

Tehát, hogy hogy tényleg ugye azt ezt még gyorsan elmondom, hogy kikkel találkozunk itt.

Tehát az elején megérkezik a Fóstúdióban egy 92 éves néni, akivel ugye visszautazik ez a fotós férfi a múltba, és a néniről megtudjuk, hogy óvónő volt, és egy nagyon-nagyon elhivatott ovónő.

Ö háború után vagyunk éppen Japánban, a gyerekek össze-vissza vannak, a szülők nem tudnak rájuk figyelni, és tényleg egy ilyen hatalmas küldetéstudattal ez az akkor még fiatal lány.

Egyébként pont 23 vagy 24 éves akkor, és így egybe gyűjti őket, és tényleg nem érdekli a fizetés, nem érdekli semmi, csak az, hogy a gyerekeknek legyen egy helyük. és hogy tényleg tök jó volt olvasni ezt a ezt a nagyon nagy hivatásudatot is benne.

És egyébként még mielőtt tovább mennénk a a többi szereplőre itt nekem nagyon érdekes volt az is, hogy hogy vajon gondolkozunk-e azon, hogy hogy tényleg azt a azt a munkát csináljuk-e, amit szeretnénk, vagy hogy vagy bennünk is, vagy hogy tényleg csodálatos, amikor valakin azt azt látni, hogy hogy ekkora hivatástudat van benne. >> Igen.

Ugye nála is pont az volt, hogy nagyon messze is kellett járni a munkahelyére. ö nagyon nehezen tudott oda eljutni, fizetést sem kapott sokszor érte, mert a a szülők sokszor nem engedhették meg maguknak, és hát tényleg minden ellene játszott gyakorlatilag, de mégsem számított ez számára, mert annyira elkötelezett volt a a gyerekek iránt.

És én minden egyes ilyen élettörténet után azt éreztem, hogy jaj ne, még annyit mindent meg akarnék róla tudni, és és annyira olvastam még volna többet az ő történeteikről.

És és ennél a néninél pont pont az volt, hogy hogy egyszerűen olyan jó ilyen idős emberekkel találkozni egyébként a mindennapokban is.

És és van is itt arról szól, hogy mondja ez a fotós férfi, hogy azért sokan lépnek úgy át a túlvilág kapujába, hogy méltatlankodnak, hogy hogy mérgesek, hogy miért haltam meg, hogy még ezt meg azt kellett volna csinálnom.

És ö és tényleg ez a 92 éves néni pedig úgy állott, hogy hát biztos lett volna még dolgom, de hogy egyébként mindent megtettem, amit szerettem volna, és és elvégeztem elvégeztem a dolgomat itt, és annyira ilyen szívmelengető volt ezt a részt olvasni nekem.

Nem tudom, hogy ö hogy te gondolkodtál-e azon, hogy mondjuk ö nem tudom, ne történjen ilyen, de ha holnap vége lenne a világnak, akkor akkor lenne-e olyan dolog, amit amit még úgy nem tudom, véghez vinnél, vagy megbántál, vagy ilyesmi.

Nekem tök sok ilyen gondolatom volt. >> Persze, nekem is.

Meg alapból ez az elmúlás kérdése, ez engem nagyon sokszor foglalkoztat, mert olyan szempontból is, hogy például a a szeretteimnek az elvesztése, ez kábé az egy ilyen legnagyobb félelem a az életemben, és már csak az, hogy kivel mennyi időt töltesz.

Elég élményeket gyűjtök el közösen, elmondod-e azt, amit ami úgy tényleg ott van a szívedben, de valamiért nem mondod el?

És ezek olyan gyakran eszembe jutnak, és hát ez a történet, ez a könyv meg erre meg pláne egy nagyon jó emlékeztető.

Igen, nekem is ez volt így a főleg ebben a az első részben a gondolatom, hogy hogy nagyon sokat elmondaszt, hogyha tényleg csak egy naprahetsz vissza, akkor azon a napon kikkel akarnál találkozni?

És ö és most ez megint így személyesebb, de nekem pont a közelmúltban volt olyan, hogy hogy így több családtagommal is voltak vitáim, meg akár nem tudom, pár hétig nem beszéltem például az apukámmal, és és és tényleg tehát, hogy ha már csak ezt adta ez a könyv, hogy tényleg tudjuk értékelni ezeket és hogy tényleg semmilyen apróság vagy vita nem ér annyit, hogy hogy ne mondjuk el ezeknek az embereknek, hogy mennyire fontosak.

Úgyhogy hát ez egy ez egy ilyen csodálatos élmény volt nekem ebben a részben. >> Igen.

Főleg emiatt talán ilyen teljesen más perspektívában helyezi a problémáinkat, hogy tényleg olyan dolgokon akadunk fel, aminek amúgy a hosszú távon az életünkre nincs kihatása.

És én erre nagyon gyakran próbálom emlékeztetni magamat, hogy tényleg megéri ez a dolog az, hogy most vitázzunk ezen, vagy hogy haragot tartsunk, és a a legtöbb esetben a válasz az, hogy nem.

Meg, hogy meg, hogy tényleg annyira kevés kevés az idő, és annyira rohanunk, és és tényleg megéri, hogy azokat, tehát azoknak az embereknek adjunk energiát, meg szeretetet, akik akik megérdemlik és akik velünk vannak.

Úgyhogy na mielőtt még túl szentimentáliskodnánk, azért van itt egy második rész is, ahol viszont egy ilyen igazi japán gengszer van velünk, aki hát erőszakos halált halt, valaki hátba szúrta egy karddal, szóval nem túl boldog történet. viszont azért az ő szála is hát maga módján nagyon szívmelengető volt.

Itt ugye arról van szó, hogy ők valami, nem tudom, valami kétes vállalkozást üzemeltetnek, aminek az a hát a az ilyen mégis csak jogilag elfogadható része, hogy egy ilyen állhasznált cikk kereskedést üzemeltetnek, vagy valami ilyesmi a sztori, és felvesznek ide egy alkalmazottat, aki hát szerintem kicsit ilyen autista lehet, vagy valami ilyesmi, nincsen pontosan megírva. mindenesetre furcsa és mindent meg akar szerelni és végül is ez a állszerelő üzem ez meg is indul és ő ott elkezd mindenfélét szerelgetni és hát ez a meglehetősen hideg szívű gengzter figuránk itt azért megszereti ezt a ezt az alkalmazotat és közösen aztán segítenek egy fiatal fiúnak akit aki külföldiként próbál beilleszkedni itt Japánban, és hogy bántják a az osztálytársai és akkor akkor végül is rajta segítenek közösen.

Aztán aztán eltávozik ez a férfi és ugye ő is a fotóstúdióba kerül, és az az a nap, amire visszatér, amikor amikor ott van ez a fiú, és ott van az alkalmazottja, és hát azért mégis csak ebben a részben is van valami szeretet, vagy nem tudom.

Nekem nagyon tetszett, hogy mennyire más karakter jött rögtön a az önfeláldozó cuki Ovonéni után jött egy gengszer, aki erőszakos halált halt, és és ugye az ő története mellett ismerjük meg még ennek az autista fiúnak a történetét is, mert szerintem azért az is elég hangsúlyos.

És pont most jutott eszembe, ugye régebben olvastam már kicsit ezt a könyvet, és ez ez a ez a részlet most ugrott be, hogy hogy elmegy hozzá egy egy kisfiú, aki a halott hörcsögét elviszi, hogy hogy javítsák meg ezt is.

És ez a az autista fiúról azt kell tudni, hogy ő bármit meg tud tanulni és és megjavítani, és hát akkor a fejébe veszi, hogy ezt a hörcsögöt meg fogja javítani.

És hát már nem is tudom pontosan milyen módszerekkel, de hát gyakorlatilag idézőjelesen életre kelti, mármint így motorikusan nem dobogas.

Igát tulajdonképpen ki kibelez a hörsöget és oly mehanikus szerkezetet beleilleszt, hogy aztán olyan legyen, minthogyha élne. >> Igen.

És hogy ott, mert a pontos idézet nincs meg, de hogy mond valami olyat, hogy de hát dobog a szívvel, lélegzik, akkor akkor él, nem?

És hogy olyan érdekes volt, hogy mitől is élünk valójában, mertogy neki ez már az volt, hogy de hát föltámasztotta, megjavította, hogy mi a baj, és mégsem él. >> Igen.

És érdekes volt, mert akkor erre mondja ez a gangster, hogy hát megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy mi az élet, de valahogy nem tudtam.

Tehát hogy hogy tényleg olyan olyan témák meg olyan kérdések jönnek itt elő, hogy amik aztán tényleg tök sokáig velünk maradnak.

És és ez is nagyon érdekes volt ebben, hogy azért lehet, hogy ez egy nagyon optimista elképzelés, de hogy mindenkiben azért ott van az az emberség, vagy ott van az a az az a képesség a szeretetre.

És >> én ezt én ezt szeretném hinni, hogy ez amúgy tényleg így van. valakinél mélyebben elrejtve, valakinél jobban a a fel felszínen, de hát, hogy mitől élet az élet, meg mitől ember az…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Bookline

Tickerek

  • OTP

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Viszkok Fruzsi: Az életben az emlékek, az élmények, az érzések a legfontosabbak // TBR podcast I/3.”

Miről szól ez az epizód: „Viszkok Fruzsi: Az életben az emlékek, az élmények, az érzések a legfontosabbak // TBR podcast I/3.”?

Ebben a részben Viszkok Fruzsi tartalomgyártó, a Könyves Magazin és a Bookline közös podcastjének, a TBR-nek a vendége. Fruzsi és a műsorvezető Hiraizumi Sanaka Az elvesztett emlékek lámpása című könyvét vitatják meg, amelyet Fruzsi választott. A beszélgetés érinti a közösségi… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Viszkok Fruzsi: Az életben az emlékek, az élmények, az érzések a legfontosabbak // TBR podcast I/3.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Viszkok Fruzsi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Viszkok Fruzsi: Az életben az emlékek, az élmények, az érzések a legfontosabbak // TBR podcast I/3.”?

Fő témái: könyvajánló, tartalomgyártás, közösségi média, olvasás, podcast, könyv.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Viszkok Fruzsi: Az életben az emlékek, az élmények, az érzések a legfontosabbak // TBR podcast I/3.”?

Megjelenés: 2025. 09. 22.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/viszkok-fruzsi-az-eletben-az-emlekek-az-elmenyek-az-erzesek-a-legfontosabbak-tbr

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból