Kösz jó(l) vagyok!

A színpadon minden megváltozik: közönség, önbizalom és a primadonna titka

· PT1H5M2S

Összefoglaló

Ebben az epizódban a vendég, aki a ferencvárosi gyerekkorból indulva jutott el az operett színpadára, őszintén mesél pályájáról, amely magában foglalta a Magyar Rádió Gyermekkórusát és a balettintézetet is. Kitér a primadonna-lét nehézségeire, az operett műfajának méltatlan…

Ebben az epizódban

Ebben az epizódban egy kivételes művészi pálya fontos fordulópontjai kerülnek elő.

A vendég őszintén mesél arról, hogyan vezette az út a ferencvárosi gyerekkorból a zenéhez, a Magyar Rádió Gyermekkórusához, majd az operett színpadára.

Szóba kerül a családi háttér, a nagyszülők meghatározó szerepe, a hegedűvel töltött hét év, a későbbi zongoratanulás, valamint az a két év is, amikor egyszerre járt balettintézetbe és a gyerekkórusba.

Végül az utazások, a koncertek és a színpad szeretete mutatta meg, melyik irányba érdemes továbbmennie.

A beszélgetés egyik fontos kérdése, mit jelent ma primadonnának lenni.

A cím mögött nem pusztán csillogás, látvány és elegancia áll, hanem komoly énektechnika, színészi munka, mozgáskultúra, fegyelem és folyamatos fejlődés.

A vendég arról is beszél, miért érzi igazságtalannak az operett gyakori lenézését, és miért kell ugyanúgy komolyan venni ezt a műfajt, mint az operát.

Kiderül, hogyan dolgozik együtt az ének, a próza és a mikroport, és miért segít a technika abban, hogy a színészek hitelesebben kapcsolódjanak egymáshoz a színpadon.

Különleges része az epizódnak a Traviata iránti vágy és a közelgő győri premier.

A vendég elmondja, milyen szerepeket adott át, mely lehetőségek mentek el mellette, és miért érzi úgy, hogy most már határozottabban kell képviselnie a saját szakmai álmait. „Az én lelkem egy toszka.” Ez a rövid mondat jól megmutatja, milyen drámai mélység és belső erő találkozik benne a lírai koloratúr hanggal.

A színpadi történetek mellett bepillanthatunk a szentendrei hétköznapokba is.

A kert, a reggeli kávé, négy macska és négy kutya nem puszta háttér, hanem a vendég életének fontos része.

Az állatok szeretetéről, a menhelyről, a családi emlékekről és a lányával való szoros kapcsolatáról is szó esik.

Megható, ahogy az önállósodás kapcsán egyszerre beszél büszkeségről és az elengedés fájdalmáról: „És nem fogom letörni a szárnyát azért, mert én magamhoz akarom láncolni.” Az epizód második felében keményebb szakmai és közéleti kérdések kerülnek elő.

Mi történik, amikor egy társulat úgy érzi, hogy nem hallják meg?

Mikor válik a belső elégedetlenség nyilvános megszólalássá?

A vendég beszél a Budapesti Operettszínház iránti lojalitásáról, a csökkenő előadásszámok és a közönség eltűnésének fájdalmáról, valamint arról a belső konfliktusról, amikor valaki egyszerre szeretne hűséges maradni és változást sürgetni. „Nem kívánom senkinek az elszámoltatását.” A cél nem a bosszú, hanem a műfaj, a társulat és a színház jövőjének megóvása.

A beszélgetés végén szó esik a crossover koncertekről, a jövőbeli szerepekről, a szinkronizálás iránti régi vágyról, valamint arról, hogyan lehet egy hosszú pálya után is kíváncsian várni az új kihívásokat.

Ez az epizód egyszerre személyes portré, pályatörténet és őszinte vallomás önazonosságról, határokról, anyaságról, tehetségről és a színpad iránti rendíthetetlen szeretetéről.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Füredi Nikolett

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Több epizód a Kösz jó(l) vagyok!-ből