Mesélj, Anyukám!

Amikor túl korán jön a baba, avagy az első hetek az intenzív osztályon

· PT1H3M55S

Összefoglaló

November 17-én, a koraszülött babák világnapja alkalmából Szili-Tóth Zsófia és Kálmán Annamária mesélnek a koraszülött babák intenzív osztályon töltött első heteiről és az ezzel járó kihívásokról. Magyarországon évente 8000 koraszülött baba jön világra.

Röviden

Műsor
Mesélj, Anyukám!
Megjelenés
2020. 11. 17.
Hossz
1 óra 4 perc
Szereplők, említett nevek
Szili-Tóth Zsófia, Kálmán Annamária

Ebben az epizódban

Magyarországon évente 8000 baba jön a világra túl korán, vagy túl kis súllyal, akiknek emiatt első napjaikat, de akár heteiket is a koraszülött osztályon kell tölteniük.

Míg mi aranyórázunk, már éjszakázunk, szenvedünk a sebeinkkel és a tej beindításával, addig sok esetben ezeket a babákat édesanyjuk sokáig meg sem foghatja, karjába sem veheti, amíg nem elég erősek, nem nőnek meg elég nagyra.

A súlyosodó járványügyi helyzet miatt ma a beszélgetésben mind online veszünk részt.

Így vendégeink is: Szili-Tóth Zsófia, akinek kisfia rekeszizomsérvvel született, ami miatt a szülés után rögtön a Bókay Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályára került.

És Kálmán Annamária is, a Bandussal az élet Instagram írója, akinek kisfia a 26. hétre született, emiatt pedig 3 hónapot töltött a PIC-en, ebből 2-ben édesanyja is vele volt végig, mellette.

Ma, november 17-én, a koraszülött babák világnapja alkalmából ők mesélnek nekünk.

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amikor túl korán jön a baba, avagy az első hetek az intenzív osztályon”

Miről szól ez az epizód: „Amikor túl korán jön a baba, avagy az első hetek az intenzív osztályon”?

November 17-én, a koraszülött babák világnapja alkalmából Szili-Tóth Zsófia és Kálmán Annamária mesélnek a koraszülött babák intenzív osztályon töltött első heteiről és az ezzel járó kihívásokról. Magyarországon évente 8000 koraszülött baba jön világra. Az epizód a Mesélj, Anyukám! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 11. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Amikor túl korán jön a baba, avagy az első hetek az intenzív osztályon”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szili-Tóth Zsófia, Kálmán Annamária.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amikor túl korán jön a baba, avagy az első hetek az intenzív osztályon”?

Megjelenés: 2020. 11. 17.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/meselj-anyukam/44-amikor-tul-koran-jon-a-baba-avagy-az-elso-hetek-az-intenziv-osztalyon

Több epizód a Mesélj, Anyukám!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból